

Magyar szentek
Magyar szentek és boldogok
Szentek
Árpád-házi Szent István király (967/969/975 - 1038)
Szent István király a magyar szentek sorában az első helyen áll.
Apostoli szent királyunk teremtette meg Magyarországot mint szuverén,
független államot, s ő vezette be a magyarságot a keresztény népek
közösségébe, kijelölve országának helyét és útját is a keresztény
Európában.
Vajk néven látta meg a napvilágot, Géza nagyfejedelem egyetlen fiaként.
Legfiatalabb éveit még pogányságban töltötte, de 973-ban, mások szerint
974-ben, apja megkereszteltette fiát, aki a keresztségben az István
nevet kapta az első keresztény vértanú után. A hagyomány szerint Szent
Adalbert keresztelte és bérmálta az ifjú Vajkot, tanítója is ő volt, s
ő közvetített az István és Gizella bajor hercegnő között 995-ben
létrejövő házasságban is.
Apja Istvánt jelölte ki utódjául, de a nagyfejedelem halála után meg
kellett küzdenie idősebb rokonával, Koppánnyal a főhatalomért. 1000-ben
II. Szilveszter pápától koronát és áldást kért. Az államszervezet
létrehozása után nagy erővel látott hozzá a térítés munkájához. A tíz
egyházmegye létrehozásán kívül apátságokat emelt az ország nyugati
részén. Nevéhez fűződik több bencés apátság megalapítása is. Bár István
Rómához igazodott, minden vallási kérdésben nagyfokú türelemmel
viseltetett a görög rítus iránt is - a bazilita monostorok zavartalanul
működhettek uralkodása alatt. 1018 körül megnyitotta az utat a
jeruzsálemi zarándokok előtt, Jeruzsálemben bencés kolostort, Rómában
zarándokházat, Bizáncban templomot építetett a magyar zarándokoknak.
Élete végére mind a két trónörököst, Ottót és Szent Imrét elvesztette,
így nőági rokonát, Orseolo Pétert tette meg utódjának. Szent István
király tisztában volt felelősségével és annak jelentőségével, hogy
hatalmát Istentől kapta. Ennek jele volt, hogy évente egyszer a
templomban letette az uralkodói hatalmát, mintegy visszaadva azt
Istennek.
1038-ban halt meg Szűz Mária mennybemenetelének napján, miután halálos
ágyán felajánlotta az országot a Szentséges Szűznek. Testét a
székesfehérvári koronázási bazilikában helyezték el.
Kultusza már I. András alatt nagy volt, I. László király avatatta
szentté 1083-ban, fiával Imrével, Gellért püspökkel, valamint
Zoerard-András és Benedek remetékkel együtt. 1686-ban Buda
visszafoglalásakor az egész Egyházra kiterjesztették ünneplését. A
világegyház augusztus 16-án ünnepli, a magyar egyház augusztus 20-án
mint Magyarország fővédőszentjét, amihez a Szent Jobb ereklye
tisztelete is kapcsolódik.
Ünnepe: augusztus 20.
Prágai Szent Adalbert (956 - 997)
A cseh származású Szent Adalbert szülei fogadalmat tettek, hogyha
megszűnik gyermekük rossz egészsége, akkor felajánlják Istennek.
Adalbert fiatalon lett Prága püspöke, de 988-ba n otthagyta a helyét,
mert hiábavalónak látta lelkipásztori munkáját az adott körülmények
között. Eredetileg Jeruzsálembe készült, de Rómában megállt, ahol négy
éven keresztül visszavonult életet élt egy kolostorban. Visszatérésekor
Magyarországon Szent István királyt ő részesítette a bérmálás
szentségében. Maga többször járt Géza fejedelem udvarában, s szívélyes
kapcsolatot alakított itt ki. Adalbert társai, tartva III. Ottó
ellenpártjának a bosszújától, Magyarországra jöttek, ahol Pannonhalmán
Géza fejedelem, majd Szent István támogatásával monostort építettek.
Szent Adalbertet 997-ben miseáldozat közben ölték meg a pogány
poroszok, akik közé téríteni ment. Több lándzsaszúrással kivégezték,
majd lefejezték. Testét előbb a gnieznoi katedrálisban, majd 1036-ban
Prágában temették el.
Ünnepe: április 23.
Szent Bonifác (? - kb. 1007)
Valószínűleg cseh származású volt, Szent Asztrikkal jött
Magyarországra. Ő lett a pannonhalmi bencés kolostor apátja. 1004 körül
Alsó-Magyarországon térített a pogány magyarok között. Halálával
kapcsolatban nem tisztázott teljesen, hogy magyar pogányok, vagy
külhoniak által szenvedett vértanúságot. Tiszteletét a középkori
bencések terjesztették el.
Ünnepe: november 13.
Zoborhegyi Szent Zoerard-András (? - kb. 1010) és
Zoborhegyi Szent Benedek (? - kb.1013)
Boldog Mór írta meg a két híres zoborhegyi remete történetét, akiket az
első magyar szenteknek tekinthetünk. Zoerard-András és tanítványa,
Benedek az isztriai Pola környékéről származtak. Nyitra városába
kerültek ahol a Szkalka-hegy barlangjában folytattak remete életet. A
legenda szerint ,,Zosimos apát szabályait követték", azaz a korai
keleti kereszténység szigorú, de bensőséges szellemében élték
mindennapjaikat. Válogatott sanyargatásokkal gyötörték testüket, hogy
lelkük minél tisztábban szállhasson Isten felé. Fejük fölé például
abroncsot tettek, amelyre négy követ helyeztek, hogy el ne aludjanak
imádkozás közben. Barlangjukat tüskékkel bélelték ki.
András halála után Benedek még három évig élt, amikor rátámadtak a
rablók és megölték. Testét a Vágba hajították, ahol egy évig feküdt. A
teste tökéletes épségben volt még ekkor is. A remeték kultusza hamar
elterjedt a Felvidéken. Az 1020-as években már ebbe kapcsolódott bele
Mór, amikor megírta legendájukat.
Ünnepük: július 17.
Szent Asztrik (? - 1036/39)
Eredeti neve Radla volt, így a kutatók cseh vagy horvát származást
tulajdonítanak neki. Magdeburgban együtt tanult Szent Adalberttel,
992-995 között pedig ő látta el a brewnomi apát tisztségét. Egy évvel
később Adalberttel együtt jött Magyarországra, ahol a pannonhalmi ncés
kolostor apátja lett. 999-ben Szent István t küldte Rómába II.
Szilveszter pápához követségbe. Ő hozta el a koronát Istvánnak,
valamint az apostoli áldást és a keresztet is a koronázáshoz
Magyarországra. A pannonhalmi kolostor az ő közbenjárására kapta meg
ugyanazokat a jogokat, mint Montecassino. Életében az apáti cím mellet
kalocsai püspök, esztergomi érsek, illetve később kalocsai érsek lett.
Szent hírében halt meg Kalocsán. Több híres legenda fűződik a nevéhez.
Kiemelkedik közülük egy halott feltámasztása, de nevezetes arról is,
hogy a magyar érsek szó az ő nevéből származik.
Ünnepe: november 13.
Szent Beszteréd, Szent Beneta, Szent Bőd (? - 1046)
Szent Gellért vértanútársai voltak. Beszteréd nyitrai-, Szent Bőd
(Buldus) egri-, Szent Beneta veszprémi püspök volt. Életükről sajnos
szinte semmit sem tudunk, csak vértanúságukról, amit Szent Gellért
mellet szenvedtek el. Szent Bődöt megkövezték és ledöfték, Szent
Beszterédet halálosan megsebezték úgy, hogy harmadnap belehalt a
sebeibe. Tiszteletük a középkorban elterjedt volt Szent Gellértével
együtt, Szent Beszteréd tisztelete az esztergomi főegyházmegyében
különösen élénk volt egészen a XX. századig.
Ünnepük: november 14.
Szent Gellért (kb. 980 - 1046)
Velencei gazdag patrícius család sarja az egyik legismertebb magyar
szentünk. Apja a Szentföldön halt meg, a kisfiút pedig a szerzetesekhez
adták, s a velencei bencés Szent György-monostor apátja lett. A
Szentföldre indult, de egy vihar miatt Isztriában kötött ki. Innen
Pécsre, majd Székesfehérvárra került, ahol Szent Istvánnal és Szent
Imre herceggel is közeli kapcsolatban állt, s a ,,liliomos szent
hercegnek" később ő lett a tanítója. Majdnem tíz évig remetéskedett a
Bakonyban, ahol több művet is írt, amelyekből sajnos csak egy maradt
ránk, a Deliberatio.
Szent István 1030-ban Gellértre bízta a csanádi püspökség vezetését.
István halála után megtagadta a szolgálatot Aba Sámuelnek, s
megjövendölte bukását, a pogánylázadást és a saját vértanúhalálát is
egyben. Az 1046-os pogánylázadás alkalmával jóslata beigazolódott: több
társával egy taligán a mélybe taszították, ahol szörnyethaltak.
1083-ban Szent László avatatta szentté. Maradványait Csanádra vitték,
ahol nagy kultusz alakult ki körülötte, több csodát is feljegyeztek a
sírjánál.
Ünnepe: szeptember 24.
Árpád-házi Szent Imre herceg (kb. 1007 - 1031)
Szent István király és Boldog Gizella királyné másodszülött fiú
gyermeke a keresztségben apai nagybátyjától kapta a Henricus-Emericus
nevet, amiből magyarosan Imre lett. A szent Árpád-házi herceg bátyja,
Ottó korai halála után trónörökös lett. Tanítóról szülei Szent Gellért
személyében gondoskodtak, akitől a hét év szorgalmas tanulás alatt nem
csak a középkori iskolafokozatokat sajátította el, de megtanult latinul
és valószínűleg egy kicsit németül is. Isten - Imre imáit meghallgatva
- a legkedvesebb áldozatnak a szüzességet jelölte meg, amit Imre
boldogan ajánlott fel.
A tanulás befejezése után a szülei hitves után néztek, de a
kiválasztott személyét és nemzetiségét nem ismerjük. Szent Imre
házasságkötése után részt vett az ország dolgaiban, ő lett az ország
nyugati részein letelepedett ruszok parancsnoka, valamint aktívan részt
vett apja hadjárataiban. Egyes történészek azt is valószínűnek tartják,
hogy ő nyerte meg II. Konrád ellen a győri csatát.
Éjjelente gyakran kilesték, hogy odaadóan zsoltárokat énekelt, vagy
sokáig a feszület előtt térdepelve imádkozott. Apja neki írta a híres Intelmeket,
melyben a nyugati mintájú királytükröket követve uralkodási tanácsokkal
látja el az ifjú Imre herceget. Szent István az itt írottak szerint is
benne látta életművének folytatóját. Ezt bizonyítja, hogy 1031-ben
királlyá akarta koronáztatni. A koronázási előkészületek közben jött a
fájdalmas hír: Szent Imre herceget vadászat közben egy vadkan halálra
sebezte.
Imréről valószínűleg még apja életében elhíresült szentsége, amelyet a
következő évtizedek csak egyre erősebben tápláltak, így 1083-ban Szent
László király az apát és fiát együtt emelte oltárra. Tisztelete a mai
napig töretlen, örök példaképe a magyarságnak, kiváltképp a magyar
ifjúságnak.
Ünnepe: november 5.
Árpád-házi Szent László király (kb. 1040 - 1095)
Szent László - Szent István mellett - a magyar uralkodói eszmény egyik
legtökéletesebb kifejezője, a kereszténység következetes védelmezője és
terjesztője, aki a legkeményebb csatában is tudott nemeslelkű lenni, s
akiről egyszerre mondták, hogy "lovagkirály" és hogy "szent". Atyjának,
I. Béla királynak a vitézséget, míg anyjának, a lengyel Richezának a
vallásos lelkületet köszönhette.
László még hercegként tért haza lengyel száműzetéséből, hogy bátyját,
Gézát támogassa I. Salamon király ellen, biztosítva maguknak ezzel a
dukátust.László herceg Salamon uralkodása alatt a kerlési csatában
tüntette ki magát először, amikor a betörő fekete kunokat sikeresen
kiverte az országból és még az egyik menekülő kun vezértől is
visszaszerezte az elrabolt magyar leányt. Ez a hőstette még életében
nagy dicsfénnyel övezte fel t. A pártoskodásban még többször is Géza
mellé állt a harcban, amíg uralomra nem segítette. Bátyja halála
után,1077-ben lett a király.
Uralkodása alatt egyaránt törekedett az ország külső és belső
gyarapodására, valamint annak egységére is. A királyságába betörő
besenyőket, úzokat, kunokat többször is kiűzte, nem egyszer felkínálva
nekik a lehetőséget, hogy térjenek keresztény hitre és telepedjenek le.
1091-ben birtokba vette Horvátországot és az egykori Moesia egyik
részét dinasztikus jogon, lévén az özvegy horvát királyné a testvére
volt, s László segítségét kérte. Sűrű háborúzásai okán s a legtöbb
csoda a hadakozó királyt kísérte: üldöző ellenség elől menekülve a
szikla meghasad előtte, éhező katonái táplálására szarvasbikák jelennek
meg, imájára víz fakad a sziklából, ellensége elé dobott pénzei kővé
változnak stb.
László a magyar egyházat, ahol tudta, erősítette, több apátság és
püspökség alapítása fűződik a nevéhez, uralkodása idejében tudott csak
elterjedni a káptalani és a főesperesi szervezet is. Adományaival
buzgón segítette a templomokat. 1083-ban ő avatatta szentté István
királyt, fiát Imre herceget, Gellért püspököt, valamint Zoerard-Andrást
és Benedek zoborhegyi remetéket. Neve komolyan felmerült a készülődő I.
keresztes hadjárat egyik vezéreként, amit az 1095. július 29-én
bekövetkezett halála hiúsított meg.
Testét először Somogyváron, később Váradon helyezték nyugalomra. Itt
évszázadokon keresztül töretlen volt a kultusza, nem csak a gyógyulni
vágyók jöttek ide, de sokan vitás ügyeiket is itt intézték el, a szent
sírjánál, illetve itt tettek többen is fogadalmi esküt. Szent László
király halála után többször is megjelent népe között és csodát tett
ott, ahol a legnagyobb volt a szükség. Magyar katonáknak pedig a
tömegei mentek csatába "Szent László, segíts!" felkiáltással egészen a
II. világháborúig.
Ünnepe: június 27.
Skóciai Szent Margit (1047 - 1093)
Szent Margit 1047-ben született Reskán. Atyját, a száműzött trónörököst
1057-ben hazahívták, így vitte magával feleségét Ágotát, s gyermekeit
is, akik itt születtek: Krisztinát, Edgárt és Margitot. Edmundot
hazatérte után megtették királynak, de néhány év múlva meghalt. A
halála után támadt trónviszályban rövid ideig fia, Edgár uralkodott, de
Hódító Vilmos hadai elől menekülnie kellett Skóciába.
Skóciában "Véreskezű" Malcolm uralkodott ebben az időben, aki kegyetlen
irtó hadjáratot folytatott atyja gyilkosa, Macbeth hívei ellen. Malcolm
megkérte Margit kezét, amire anyja bíztatására igen mondott. Margit
királyné megváltoztatta az udvar durva szokásait. Ő hivatta össze a
skót egyház zsinatát, ahol teológiai kérdésekhez is hozzászólt. Sok
templomot és kolostort emeltetett, s nevéhez fűzik az irtó hadjárat
befejezését is. Szent Margit minden angol királynő anyja lett azáltal,
hogy leánya, Matild Hódító Vilmos fiához, I. Henrikhez ment feleségül.
Halála után szinte azonnal szentként kezdték tisztelni, ünnepélyes
szentté avatása 1261-ben történt. Maradványait a reformáció alatt
Spanyolországba menekítették, ma az Escorialban nyugszanak.
Ünnepe: november 16.
Árpád-házi Szent Piroska (1080 - 1143)
Szent László és a sváb származású Adelhaid királyné leánya, aki apja
halála után sokáig Könyves Kálmán király udvarában élt. 1105-ben
jegyezte el a bizánci trónörökös, Ioannés Komménos. A házasság
megkötéséhez át kellett térni Piroskának az orthodox hitre, amelyben az
Irén nevet kapta. Szent László leánya jó császárnő és hűséges, segítő
hitves lett, aki buzgó és lelkiismeretes az állam ügyeiben, mégsem
harácsoló, mint ahogy oly sokan az elődjei közül. A keresztény hit
igazságait szemmel tartotta mindenkor. Férjével ő alapította a
konstantinápolyi Pantokrator monostort, mozaikképét pedig a Hagia
Sophia őrzi a mai napig. Sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat,
küldötteket magyar földről, soha nem fordított hátat a hazájának,
többször közvetített a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között.
Halála után az orthodox egyházban szentté avatták.
Ünnepe: augusztus 13.
Szent Dávid (1084 - 1153)
A Szent István rokonságából külföldre került, magyar származású Skóciai
Szent Margitnak a fia. A különböző csoportok között zajló, többnyire
igen véres trónharcoknak köszönhetően csak negyven évesen lett övé
egész Skócia. Hűségesküt fogadott Matildának, a saját unokahúgának, aki
az angol trón örököse lett, Matildot azonban elűzték, ezért az országa
függetlenségét meg tudta tartani. A skót egyház szervezetében külön
hierarchiát hozott létre uralkodása alatt, valamint helyreállította a
glasgow-i püspökséget és négy új püspökséget is létrehozott. Ezen kívül
számtalan kolostort alapított. Formálisan ugyan nem avatták szentté,
népe és a skót egyház azonban a mai napig akként tiszteli és a "jó
király" névvel illeti.
Prágai Szent Ágnes (1205 - 1282)
III. Béla király leányának, Konstancának és I. Ottokár cseh királynak a
leánya. Első vőlegénye, Henrik sziléziai herceg fiatalon meghalt. Apja
három tekintélyes jegyest is szerzett neki, köztük az özvegy II.
Frigyes császárt, amikor azonban Ottokár váratlanul meghalt, Ágnes
felbontotta eljegyzését a császárral és a prágai szegénynegyedbe
költözött, ahol ferences szellemben szerzetesi közösséget hozott létre
néhány társával. Levelezett Szent Klárával, aki öt nővért küldött neki
Assisiből. Ágnes példája nagy hatású volt, több cseh arisztokrata leány
követte a példáját. Jótékonykodó cselekedeteivel hamar népszerűvé vált.
Tisztelete halála után nem sokkal kialakult Csehországban és
Magyarországon egyaránt.
II. János Pál pápa avatta szentté 1989. november 12-én.
Ünnepe: június 8.
Árpád-házi Szent Erzsébet (1207 - 1231)
Sárospatakon született 1207-ben. Szülei II. András magyar király és
Meráni Gertrúd voltak. Apja Moráviai Hermann türingiai grófnak szánta
feleségül, ezért gyermekkorától Türingiában nevelkedett, ahol sok
negatív élmény érte. 1216-ban meghalt a még gyermek jegyese, ezért a
másodszülött Lajossal kelt egybe 1221-ben, aki jól viselte Erzsébet
hosszú és szigorú böjtjeit, élénk temperamentumát, önmegtartóztatását
és a gyakori jótékonykodásait. Házasságukból három gyermek született:
Hermann, Zsófia és Gertrúd. 1227-ben meghalt Lajos az V. keresztes
hadjáratban. Erzsébet ekkor visszavonult Eisenbachba, ahol a ferences
szerzetes, Marburgi Konrád lett a lelki vezetője. Ahogy a legendája
mondja: "Itt lemondott a saját akaratáról és a világ minden
pompájáról...", maradék vagyonából menhelyet alapított a szegényeknek,
ahol társaival nagy odaadással ápolta őket egészen haláláig.
1235-ben megtörtént szentté avatása, hiszen még életében elhíresült
szentsége. A kanonizáció után maga II. Frigyes tette rá császári
koronáját, amikor az oltárra helyezték. Tisztelete és kultuszhelye a
világ minden részén hamar elterjedt és azóta is töretlen.
Ünnepe: november 19.
Árpád-házi Szent Kinga (1224 - 1292)
IV. Béla királyunk leánya tizenöt évesen lett lengyel királyné
Boleszláv krakkói herceg hitveseként, miután férjét királlyá
választották. A királyi pár örökös tisztasági fogadalmat fogadott Kinga
hatására és kifejezett kérésére. Szent Kinga nagy mértékben hozzájárult
az ország gyarapításához, hozományát (40.000 aranymárka) a tatárok
elleni védelemre szánta. Az 1241-42-es tatárjárás után a királyné több
adománnyal is hozzájárult az újjáépítéshez. 1249-ben hazalátogatott,
hogy atyja segítségét kérje Lengyelország számára. Körútja során a
máramarosi sóbányában kérte atyját, hogy adjon sótömböket a lengyelek
számára. Atyja ezt a kérését teljesítette, s Kinga a birtokbavétel
jeléül az aknába dobta a gyűrűjét, amelyet két évvel később találtak
meg a lengyelországi Wielickában, amikor megnyitották az ottani aknát.
Kinga sok templomot, kolostort építtetett, valamint gondoskodott
felszerelésükről is, ezek közül talán a legjelentősebb az Ószandecban
alapított ferences kolostor, amely Közép-Európa kulturális központjává
nőtte ki magát. Férje halála után klarissza apáca lett, a temetésen már
aző ruhájukban jelent meg. Vagyonát szétosztotta a szegények között, s
visszavonult az ószandeci kolostorba, ahol perjelnővé választották.
Élete hátralevő részét az imaélet elmélyítése, illetve a folyamatos
alamizsnálkodás és betegápolás kísérte végig. 1292-ben halt meg.
1690-ben boldoggá avatták, majd 1999-ben II. János Pál pápa szentté
avatta.
Ünnepe: július 24.
Árpád-házi Szent Margit (1242 - 1270)
Édesapja IV. Béla, a "második honalapító", édesanyja Laszkarisz Mária
bizánci hercegnő volt. Amikor a királyi pár a tatár seregek elől
menekült, a szülők végső szükségükben a születendő gyermeket Istennek
ajánlották, hogy segítse őket a tatárok elleni küzdelmükben. A
legendaírók ezért Margit felajánlásával látják igazolva a tatárok
kivonulását az országból, illetve a nagykán halálát.
Szent Margitot már három évesen átadták a veszprémi domonkos
nővéreknek, ahol a Katalin-kolostorban Margit nevelője Boldog Ilona és
Olimpyades nővér volt, akiktől a, misztikus jámborságot, Szűz Mária
bensőséges szeretetét, a szenvedő Krisztus iránti teljes odaadást,
valamint az állandó vezeklő szellemet tanulta. Béla király leánya
számára kolostort építtetett a Nyulak szigetén. Itt tette le a
fogadalmat 1254-ben Szent Margit.
A 12 éves leány teljesen tudatában volt annak, hogy mire kötelezi az
eskü. Kétszer is lett volna lehetősége, hogy Rómától felmentését kérje
szent fogadalma alól - két nagy politikai előnyökkel járó házasság
miatt -, ám Margit mindkettőt határozottan visszautasította.
Elsődleges volt számára, hogy mennyei Hitvese előtt megfeleljen, ezért
tartotta meg a szigorú szabályokat, sanyargatta magát és ápolta
legnyomorúságosabb betegeket. Nem szerette, ha királylányként kezelték.
Isten megajándékozta a jövendőmondás tudományával, amellyel atyját is
segítette diplomáciai gondjaiban. Amikor úgy érezte, hogy élete végéhez
közeledik, megjósolta halála óráját is. 1270. január 18-án halt meg
annak a tudatnak a derűjével az arcán, hogy odaát már várja mennybéli
jegyese.
Szentté avatását már 1276-ban elkezdték, amire csak 1943-ban került sor.
Ünnepe: január 18.
Szent Toulouse-i Lajos (1275 - 1297)
V. István magyar király, Mária nevű leányának, aki szicilíai királynő
lett, volt a fia Lajos. A királyi udvar- atyja szabadon engedése
fejében - túszul adta Lajost Barcelonába 1288 és 1295 között. Itt
elhatározta, hogy végképp szakít a világi élettel és belépett a
ferences rendbe. Hamar kiváló teológussá vált, aminek köszönhetően
Toulouse érseke lett. Már életében szentként tisztelték, ezért halála
után viszonylag hamar, 1317-ben oltárra is emelték. Ezt még megélhette
anyja is.
Ünnepe: augusztus 19.
Portugáliai Szent Erzsébet (1277 - 1336)
Árpád-házi Szent Erzsébet másodfokú unokahúga, II. Endre király
dédunokája, nevét a szentté avatott nagynénjéről kapta. Apja, Aragóniai
Péter király, a portugál trón várományosához, Déneshez, adta feleségül,
akivel a házassága nem volt zavartalan. Férje gyakori kicsapongásait
Erzsébet alázatos szívvel tűrte, s folyamatosan imádkozott a férje
megtéréséért, sőt odáig is elment jóságában, hogy a király törvénytelen
gyermekeit is szeretettel nevelte. Akkor sem hagyta el férjét, amikor
az egy távoli faluba száműzte. A halálos ágyán a király magához
rendelte feleségét, aki szorgalmasan ápolta, s elérte, hogy súlyos
bűneit teljesen megbánva hagyta el a földi életet.
Özvegyként Erzsébet szétosztotta vagyonát a szegények és a kolostorok
között, ő maga pedig belépett a ferences harmadrendiek közé. A halálos
ágyán az örökfogadalmat is letette, azért csak ekkor, mert korábban
akadályozta volna a jótékonykodásban a szegénységi fogadalom. Sírjánál
folyamatosak voltak a csodás gyógyulások. VIII. Orbán pápa 1626-ban
avatta szentté.
Ünnepe: július 4.
Szent Hedvig (1373 - 1399)
Nagy Lajos magyar és lengyel király leányát négy éves korában Habsburg
Vilmossal jegyezték el, mivel neki szánták a magyar trónt is. De a
király halála után a trón Máriára szállt, ezért Hedvigé lett a lengyel
trón. A lengyelek nem akarták Habsburg Vilmost királyukként, ezért
elűzték. Az országot azonban keletről a pogány litvánok serege
fenyegette, így kapóra jött, amikor fejedelmük, Jagelló László 1386-ban
házasságkötési ajánlattal jelentkezett Hedvig udvarában, ami persze
feltételezte ő és népe áttérését a keresztény hitre. Hedvig ebben Isten
akaratát látta, s beleegyezett az új házasságba azzal a feltétellel,
hogy a Szentszék kimondja előző házassága érvénytelenségét. Ez meg is
történt, sőt IX. Bonifác pápa elfogadta a keresztszülői felkérést is a
királyi pártól.
Szent Hedvig lett a litvánok keresztény hitre térítésének igazi
pártfogója, aki az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozta férje meglehetősen
világias, erőszakos módszereivel szemben. Szorgalmazta, hogy az áttérni
nem akaróknak ne vegyék el a jószágaikat, hangsúlyozva, hogy: "Ha
vissza is adtuk javaikat, ki fogja visszaadni elsírt könnyeiket?..."
Szorgalmazta a meggyőzés elvét a kereszteléseknél, illetve a litván
papság kiművelését. Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván
teológusok számára is. Krakkóban noviciátust alapított, és elérte a
pápánál a teológiai fakultás megindítását.
Szentség hírében halt meg 1399-ben. Közeli szenttéavatását a lengyelek
annyira biztosra vették, hogy a krakkói Wavel katedrális oltára alá
temették, nem a kriptába, ahová a királyokat szokták. Bár a kanonizáció
még sokáig váratott magára, töretlen volt tisztelete, s mindenhol
szentek társaságában, szentként ábrázolták. Szentté azonban csak
1997-ben avatta II. János Pál pápa, aki korábban még bíborosként a
boldoggáavatásán is szorgoskodott.
Ünnepe: július 18.
Kapisztrán Szent János (1386 - 1456)
Apja német származású volt, de ő már a dél-itáliai Capestrano városában
született. Jogot tanult, fiatalon Perugia bírája, majd kormányzója
lett, s minden jel arra mutatott, hogy szép világi karriert fog
befutni, amikor is egy háborúban fogságba esett. A tömlöcben
értelmetlennek tartotta az egész eddigi életét, ezért kiszabadulása
után a ferences rend szigorúbb irányzatához csatlakozott. Úgy gondolta,
hogy Istennek tervei vannak vele.
Fáradhatatlanul hirdette a pápaság krisztusi alapítását, az ún.
"láthatatlan Egyház" létét, a hit, és az Egyház egységét, valamint
felemelte a szavát a különféle eretnekségek ellen is, különösen a
huszitizmus ellen. Az útjait sok gyógyulás kísérte és nagyhatású
szónoklataira sokan hagyták ott az eretnek szektákat, illetve álltak be
a ferences harmadrendbe.
Kapisztrán Szent János a frankfurti birodalmi gyűlésen szólalt fel
először Magyarországért, kiemelve, hogy a nyugati kereszténységnek
segítenie kellene ezt az országot, mert így Európát is védelmezik.
1452-ben látogatott először hazánkba. A következő évben Bizánc elesett,
mivel egy szövetséges hadsereg létrehozása nem sikerült, III. Calixtus
pápa keresztes hadjáratot hirdetett meg, amelynek megszervezése,
Carvajal bíborosra és Kapisztrán Szent Jánosra várt. 1456. április
15-én indult el Budáról a had, amely Hunyadi János seregével egyesülve
kivívta a híres nándorfehérvári diadalt. III. Calixtus pápa még a
hadjárat ideje alatt elrendelte a déli harangozást és az Úrangyala
elimádkozását Magyarország győzelméért Kapisztrán Szent János még abban
az évben, október 23-án meghalt. 1622-ben boldoggá, 1690-ben pedig
szentté avatták.
Ünnepe: október 23.
Kassai vértanúk
Szent Márk (1588 - 1619), Szent Menyhért (1584 - 1619),
Szent István (1582 - 1619)
Márk horvát származású volt, Kizeracban (Kőrös) született. Családi neve
valószínűleg Stepinac. A zágrábi egyházmegye papnövendékeként került
Rómába, ahol pappá szentelték. Miután hazatért Pázmány Péter
érsekprímás figyelt fel rá, és a nagyszombati papnevelő intézetbe
helyezte elöljárónak. Pár éven belül esztergomi kanonok, valamint
komáromi főesperes lett..
A galíciai Grodekből származó Menyhért lengyel családban született.
Gimnáziumi tanulmányait Bécsben végezte, majd 1603-ban belépett a
jezsuita rendbe. 1614-ben kinevezték a Szent Vencel kollégium
igazgatójává. 1618-tól Kassán volt tábori lelkész, a helyőrség szláv és
német katonái között.
István az ősi Pongráczok sarja, akik már a XIII. századtól jelentős
nemesi családnak számítottak Észak-Magyarországon. Középfokú
tanulmányait Kolozsvárottt végezte a jezsuita kollégiumban. 1602-ben
belépett a jezsuitákhoz. A renden belül kollégiumi tanár illetve
hitszónoki funkciót töltött be. 1618-ban került Kassára, e protestáns
városba, a katolikus egyházközség lelkipásztorának, illetve tábori
lelkésznek.
Rákóczi György hajdúi 1619. szeptember 3-án Kassa város falai alá
vonultak, s az igazi ostrom megkezdése előtt egy szerződésben ígéretet
tettek arra, hogy a katolikusoknak nem esik bántódásuk, hogyha átadják
ellenállás nélkül a várost. A katolikus fővezér Dóczi András a városi
vezetés és protestáns többségű lakosság miatt nem tartotta
megtarthatónak a várost, ezért szeptember 5-én bevonulhattak Rákócziék.
Első rendeletük alapján Dóczit bilincsbe verve Erdélybe hurcolták, a
három papot pedig szigorú házi őrizetben tartották. Két napig
éheztették őket, majd Rákóczi hittagadásra szólította fel őket, mire
Pongrácz István így válaszolt: "Úgy látszik az ördög ábrázatát viseled,
mert annak feladata az embereket Krisztustól és az Anyaszentegyháztól
elszakítani. Távozz hazugságaiddal, te csalárd ember!" Szent Márknak
felajánlották, hogy a káptalan széplaki uradalmát megkaphatja, ha
áttér, de ő ezt visszautasította. Amikor pedig felajánlották neki, hogy
áttérésével az életét mentheti meg, ezt vágta vallatói szemébe: "Inkább
kívánok ezerszer meghalni, mintsem, hogy ezzel az elhajlással hitemet
és lelkemet pokolra vessem!'" Ezek után mindhárman térdre borultak és a
Te Deum-ot kezdték énekelni. A vallatók megzavarodtak és elmentek.
Éjféltájban azonban visszatértek, és miután kegyetlenül megkínozták
mindhármukat, Menyhértet és Márkot lefejezték és egy szennygödörbe
dobták a tetemeket. Istvánról azt hitték, hogy már a kínzásokba
belehalt, ezért a másik két vértanútársa mellé dobták. A sekrestyés
Eperjessy István figyelt fel István nyögéseire a házában, de nem merte
elhagyni otthonát, s a közelben sem volt senki, aki segíthetett volna.
Így hosszú szenvedés után István is belehalt a sérüléseibe.
Boldoggáavatásukat 1628-ban kezdeményezte Pázmány Péter bíboros, de ez
csak 1905-ben következhetett be. A három kassai vértanút 1996-ban
avatta szentté II. János Pál pápa.
Ünnepük: szeptember 7.
Magyar boldogok
Boldog Sebestyén (? - 1007)
Sebestyén Szent Asztrik társaként jött Magyarországra, itt Szent Márton
kolostorában lett szerzetes. Szent István király őt tette meg első
esztergomi érseknek, kedvessége, műveltsége és erényessége miatt. A
király személyesen is ismerte és kedvelte őt. Három évre elvesztette
szeme világát, ezalatt Szent Asztrik lett az érsek helyette. Ebben is
megmutatkozott bölcsessége: nem a puszta tisztséget tartotta fontosnak,
hanem hogy nyája jó pásztort kapjon. Amikor három év múlva Isten újra
visszaadta a szeme világát, a király kérésére újra visszavette a
tisztséget, amelyet egészen haláláig viselt.
Ünnepe: november 13.
Magyarországi Boldog Gizella (kb. 980 - 1050/60)
IV Henrik bajor herceg leánya, a "magyarországi" melléknevet kapta a
legendairodalomban, ugyanis ő lett Szent István király felesége, s így
Magyarország első királynéja. Még mint nagyfejedelemné költözött
Veszprémbe. A veszprémi püspökséget ő látta el "szükséges holmival,
valamint sokféle ruházattal is", ahogyan Hartvik püspök írta. Mivel az
uralkodófeleségek reprezentációs feladatához tartozott az oltárterítők
és miseruhák elkészítése, így a koronázó palást elkészítésén való
szorgoskodást is Gizellának tulajdonítja a magyar történetírói
hagyomány. Gizellát Szent István uralkodásában társának nyilvánította.
Két fiúgyermekről (Ottó illetve Szent Imre) és két leánygyermekről
(Ágota és Hedvig) tudunk biztosan. Szent István halála után, mind
Orseolo Péter, mind Aba Sámuel méltatlanul bánt vele, ezért visszatért
bajor földre. Itt a passaui monostor apátnőjeként élte le hátralévő
éveit.
Ünnepe: május 7.
Pécsi Boldog Mór (kb. 1000 - kb. 1070)
Mór származásáról szinte semmit sem tudunk. Nagyon fiatalon lett bencés
szerzetes Pannonhalmán. 1036-ban került Pécsre, ahol ő fejezte be Szent
Péter tiszteletére emelt székesegyház építését. Ekkor írta meg Szent
Zoerard-András és Szent Benedek zoborhegyi remeték történetét. Amikor
Szent István és Szent Imre Pécsett jártak, a király pécsi püspöknek
nevezte ki, miután különböző próbáknak vetette alá. Nevéhez fűződik I.
Salamon király és Géza herceg egyszeri kibékítése, illetve Szent
Zoerard-András vezeklőövének egy darabját is ő adta át megőrzésre Géza
hercegnek.
Ünnepe: október 25.
Magyar Boldog Pál (kb. 1180 - 1241)
Pontosan sajnos nem tudjuk, hol született Pál, csak annyit, hogy magyar
volt és fiatal korában Bolognában tanult, ahol később a kánonjog
professzora lett. Amikor Szent Domonkos szónoklatot tartott a városban,
belépett a domonkosok rendjébe. 1221-ben Boldog Szádok és másik három
társa kíséretében a domonkos rendet ők hozták Magyarországra.
Szerte az országban nagyhatású szónoklatot tartott. Győr városában
három előkelő ifjú is kérte a felvételét a rendbe beszédének hatására.
Itt és Veszprémben is ő alapította meg a domonkos konventet. Ezután a
kunok közé ment téríteni, ahol a második útján megtérítette két
vezérüket Brutust és Bibrechet embereivel együtt. A kunok között
sikeresen hirdette az igét egészen a tatárjárásig. A tatárok a dúlás
alatt több társával együtt egy templomba üldözték, ahol megölték őket.
Halála után a "kunok apostola" néven kezdték emlegetni, s több helyen
is szentként tisztelték.
Ünnepe: február 10.
Esztergomi Boldog Özséb (kb. 1200-1270)
Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok alapítója.
Esztergomban született, s itt is járt iskolába a Szent István által
alapított káptalanba. Szegény, hallgatag, komoly ifjú volt, aki
kedvelte a magányt. Szülei egyetértésével pappá szentelték, s hamar
híres lett arról, hogy mély átszellemültséggel, áhítattal mutatta be
naponta a szentmisét, ami akkor szokatlan volt. Papi jövedelmét
szétosztotta a szegények között, s minden szabadidejét az olvasásnak és
az írásnak szentelte. Művei sajnos nem maradtak fent, de feljegyezték
róluk, hogy "olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem
Isten tetszését vívta ki".
Az Esztergom környékén élő sok remete gyakran betért a városba, s ott
hamar Özséb háza lett az egyik legkedveltebb pihenőhelyük. A gyakori
látogatások mellet a tatárjárás lehetett még ösztökélő erő Özséb
számára, hogy remete legyen. Úgy gondolta, hogy kortársainak szüksége
van a példaadásra, az engesztelésre és a vezeklésre.
Az újjáépítés után lemondott a kanonokságról, javait szétosztotta a
rászorulók között és Váncsai István érsek engedélyével 1246-ban
remeteségbe vonult.
Szántó környéki híres hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a
szent keresztet, s felírta rá jelmondatát: "Keresztben az üdvösség" Egy
látomás hatására egyesíteni szerette volna a szétszóródott remetéket,
ezért sorba járta az országban a nagyobb remetetelepeket. Ezután Rómába
ment, hogy a szerzetalapításhoz elnyerje a Szentszék jóváhagyását. Itt
pártfogásába vette Aquinói Szent Tamás, így nem sokára IV. Orbán pápa
jóváhagyta a rendet, melynek ideiglenes szabályaival Pál veszprémi
püspököt bízta meg. Boldog Özséb a rendet Remete Szent Pál oltalma alá
helyezte. A rend első tartományfőnöke Özséb lett. 1270-ben halt meg a
pilisszentkereszti monostorban, ajkán Jézus Krisztus és Szűz Mária
nevével. A rend a végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg.
Ünnepe: január 20.
Magyar Boldog Ilona (1200/1220 - kb. 1270)
Kisgyermekkorától a dominikánus apácák között élt Veszprémben,
valószínűleg itt nevelője volt Árpád-házi Szent Margitnak is. Életéről
nem sokat tudunk. Krisztus sebeit viselte magán. Ezt nővértársai eskü
alatt is vallották. Eredményesen imádkozott a betegek gyógyulásáért és
megjósolta a tatárok betörését az országba. Az öt stigma halála előtt
begyógyult. Sírjánál, mely a török megszállás alatt teljesen
elpusztult, folyamatosak voltak a gyógyulások.
Ünnepe: november 13.
Boldog Szalome (1211-1268)
Szalome lengyel származású, Leszek krakkói herceg leánya volt, akit
eljegyeztek II. András magyar király fiával, Kálmánnal. Közös
megállapodással szüzességi fogadalmat tettek. Szalome az éjszakákat
imádságban és virrasztásban töltötte. Magas rangjuk ellenére mindketten
egyszerű ruhákat hordtak, Szalome kétszeres vagy háromszoros
vezeklőövvel is felövezte magát a kísértések ellen. Kálmán a tatárok
elleni harcában meghalt, s Szalome visszatért Lengyelországba, ahol
belépett az ószandeci klarisszákhoz. Templomot és kolostort alapított a
ferencesek és a klarisszák számára Zawichostban. Később ide költözött,
majd innen a tatárok elől menekülve Skalaba ment, ahol egy új kolostort
alapított. Engedelmességével kitűnt a többiek közül, áhítatos imái, s
szigorú aszketikus élete miatt mindenki tisztelte. Ahogyan azt korábban
megjósolta 1268. december 15-én halt meg. Az ágya mellet imádkozó
apácatársai Szalome lelkét csillagként látták az égbe szállni.
Tiszteletét 1672 óta engedélyezi az Egyház.
Ünnepe: november 17.
Boldog Bánfi Buzád (? - 1243)
A hatalmas Bánfi nemzetségből származottNéhány évvel bánná való
kinevezése után, 1233-ban tisztségét, vagyonát hátrahagyva beállt
domonkos szerzetesnek. A tatárjárás ideje alatt nem akart elmenekülni,
vigasztalni és segíteni akarta a nyáját. A sebesülteket ápolta, testi
és lelki táplálékot nyújtott nekik, majd amikor a tatár hordák
körbekerítették a falut, ahol híveivel tartózkodott, kénytelenek voltak
a templomba menekülni. Míg a kaput döngették, ő kitárt karral
imádkozott az oltár előtt "felajánlva magát egészen elégő áldozatul",
ahogyan a legendája írja. A tatárok lefejezték és lándzsájukkal
többször átszúrták a testét. Halála után az őt gyászoló testvéreknek
elragadtatásukban megjelent, és szólt is hozzájuk.
Ünnepe: november 13.
Boldog Szádok és vértanútársai (? - 1260)
A legenda szerint Szádok zágrábi prior volt, innen indult Itáliába
tanulni, ahonnan Szent Domonkos hatására Boldog Pállal együtt jött
Magyarországra, hogy a domonkos rendet letelepítsék itt is. Szádokot
magyarországi sikeressége miatt Lengyelországba is hívták, ahol
szandomíri priorrá nevezték ki. Az 1260-as Lengyelországot sújtó tatár
támadás folyamán a sereg ezt a várost is elérte, s amikor betörték a
kapukat Szádok és negyvennyolc társa a Szent Jakab templomba menekült.
Itt a tatárok rájuk törték az ajtót és lemészárolták a Salve Reginát
énekelő szerzeteseket. A mai napig a domonkosok haldokló testvérük
ágyánál tiszteletből és megemlékezésből ezt éneklik. Tiszteletüket VII.
Piusz pápa hagyta jóvá 1807-ben.
Ünnepük: június 2.
Boldog Magyar István és Boldog Szász Konrád vértanúk (?
- kb. 1288)
Mindketten ferences szerzetesek és misszionáriusok voltak a
Fekete-tenger keleti partján. Az itt élő népet a IV-VI. század körül
ugyan megkeresztelték, de egy jelentős részük újra a pogány vallást
kezdte követni. Istvánt és Konrádot prédikálás közben ölték meg, s így
nyerték el a vértanúság koronáját.
Ünnepük: április 5.
Boldog Gertrúd (1227-1297)
Gertrúd, Árpád-házi Szent Erzsébet és Türingiai Lajos őrgróf harmadik
gyermeke volt. Édesanyja tanította imádkozni, s ő küldte még
kisgyermekként az altenburgi premontrei apácákhoz kolostorba. Gertrúd
21 évesen lett apátnő. Hamar kitűnt szorgalmával, irgalmas
cselekedetivel, önmegtagadásával, erkölcsös életével. Mindig azt nézte,
hogy másokért mit tehet. Templomot emeltetett a Boldogságos Szűz Mária
és Szent Mihály főangyal tiszteletére, valamint egy külön kórházat
építetett a szegények és a betegek számára a kolostor mellett. Isten
megajándékozta a profétálás képességével is. Ahogy írja a legendája:
"szent halállal halt meg." A kolostor már 1311-ben megkapta Gertrúd
tiszteletének engedélyezését, amit 1729-ben az egész premontrei rendre
kiterjesztettek.
Ünnepe: augusztus 13.
Árpád-házi Boldog Jolánta (1235/39-1298)
IV. Béla magyar király leánya. Nagynénjei Árpád-házi Szent Erzsébet és
Prágai Szent Ágnes, nővére Árpád-házi Szent Kinga, húga Árpád-házi
Szent Margit. Öt évesen a karakkói hercegi udvarba került, nővére Szent
Kinga nevelte. 1256-ban ment férjhez a kaliszi és gneznói herceghez,
Jámbor Boleszlávhoz, aki a tanácsadói alaptalan pletykáira hallgatva
elhidegült a feleségétől. Jolánta azonban türte ezt, és amikor férje
csatába indult, mindig imádkozott érte. 1279-ben megözvegyült, ezért
visszatért Kinga nővéréhez, akivel - miután testvére is megözvegyült -
együtt beléptek az ószandeci kolostorba. Kinga halála után visszatért
az általa alapított kolostorba. Maga gondozta a legsúlyosabb és
legvisszataszítóbb betegeket. Ahogyan előre megjósolta, 1298 március
6-án halt meg. A sírját a zarándokok sűrűn látogatták, s mivel
folyamatosak voltak a csodás gyógyulások, egyre sürgetőbb lett Jolánta
boldoggáavatása. A pápa hozzájárulásával Lengyelország és a ferences
rend patrónája lett a XIX. században.
Ünnepe: június 15.
Boldog Csák Móric (kb. 1270-1336)
Csák Demeter fia, gazdag, nemes családból származott, sokáig úgy
gondolták,hogy a Csáki család leszármazottja. 1301-ben feleségül vette
Aba Katalint, Aba Amádé leányát. A fiatal házasok kölcsönösen
tisztelték és szerették egymást és közös megállapodással tisztasági
fogadalmat tettek. 1304-ben, hogy teljesen Istennek tetsző életet
éljenek, bevonultak a nyulak-szigeti domonkos kolostorba. Aba nádor
Móricban örökösét látta, kiragadta hát a kolostorból, s mivel Móric nem
volt hajlandó visszatérni a világi életbe, ezért több mint fél éven
keresztül fogva tartotta. Kiszabadulva a börtönből Móric visszament a
Nyulak szigetére, ahonnan a barátok Bolognába küldték, tartva a nádor
haragjától. Bolognából Móric már felszentelt papként tért vissza.
Életét csodák kisérték: többször megfigyelték, hogy szokatlan fény
ragyogja körül. Így volt ez akkor is, amikor a váci templomba zárt
ajtón keresztül ment be, hogy imádkozhasson. Egész életében szigorú
aszkézisben élt, húst nem evett és vezeklőövet hordott. Győrött halt
meg és ott is temették el 1336. március 20-án. 1494-ben boldoggá
avatták.
Ünnepe: március 20.
Árpád-házi Boldog Erzsébet özvegy (kb. 1260 - kb. 1320)
V. István király leánya volt, aki a Nyulak szigetén a domonkos apácák
kolostorában nevelkedett. 1287-ben feleségül adták Roseberg Zania
(Zanis) cseh főúrhoz, valószínűleg akarata ellenére, mert ő nagynénje,
Szent Margit példáját követve teljesen Istennek szentelt életet
szeretett volna élni. Férje halála után Milánóba ment testvéréhez,
Máriához, ahol élete hátralévő részét visszavonultságban töltötte a
legnagyobb alázatosságra törekedve. A legendája így ír utolsó éveiről:
"Minél inkább megalázta magát, annál kedvesebb volt Mennyei Jegyese
előtt. Földi korona helyett mennyei koronára lett méltó...'" Szentség
hírében halt meg 1320 körül.
Ünnepe: november 13.
Árpád-házi Boldog Erzsébet szűz (1292/94 - 1336/38)
Az utolsó Árpád-házi király, III. András és a lengyel Kujáviai Fenenna
hercegnő leánya. A király egyetlen gyermeke volt, mert annak második
házasságából, mely Habsburg Ágnessel köttetett, nem származott utód,
így lett Erzsébet a magyarok "utolsó aranygallyacskája". Apja halála
után önként vonult a svájci Töss domonkos apácái közé, visszautasítva
kérőjét, Habsburg Henriket.
Szigorú vezeklő életet élt, mindent szívesen megtett, amire csak
kérték. Egész életét tökéletes tisztaságban töltötte, s teljesen
megfosztotta magát a mulandó, földi javaktól. Egy rossz, foltozott
ruhában járt, s a legtöbbször fel sem fedte kilétét, csak annyit
mondott, mikor a neve után érdeklődtek: "Erzsébet nővér Budáról." Bár
teste rosszul viselte a szenvedéseket, ő alázatos szívvel tűrte. Élete
utolsó éveiben lebénult és több fekély is borította. Teljesen
elhagyatva és elfelejtve halt meg. Amikor sírját később felnyitották,
testét teljes épségben találták meg. Bár sírja a svájci vallásháborúk
alatt megsemmisült, a sír fedőlapját a mai napig őrzik Zürichben.
Ünnepe: november 13.
Boldog Magyar István (? - 1334)
István Nagyváradon született, s még fiatalon a ferences rend tagja
lett. Szentjánosban fogságba esett, ahonnan csak nagy nehézségek árán
tudott elszökni. A Volga-menti Szelitrenoje városába ment, ahol
megtagadta hitét, s muszlim lett. Nemsokára azonban szörnyű
lekiismeretfurdalást érzett, s ezért megtagadta a muszlim hitet, amiért
máglyára küldték. A tűz azonban kétszer is csodálatos módon kialudt
alatta, ezért karddal és lándzsával brutálisan kivégezték. Vértanúsága
helyén később csodálatos gyógyulások történtek, ezért viszonylag hamar
elhíresült a története.
Ünnepe: november 13.
Boldog Eskandeli Máté (? - XIV. sz. első fele)
Eskandeli Máté egyszerű polgári származású férfiként született, s Budán
élt. Miután megismerte az Evangélium világosságából származó Igazságot,
hátat fordított addigi életének, és zarándokútra ment Jeruzsálembe,
ahol a Sion hegyén szigorú aszketikus életet élt több éven keresztül.
Istennel eltelve otthagyta remetelakát és apostolkodásba kezdett. A
pogányok térítésében egészen Indiáig jutott. Itt néhány hónap után
tovább indult, s Japánig jutott, ami a kor technikai körülményeit
figyelembe véve hatalmas teljesítmény. Japánban több évet is térítéssel
töltött, szép sikerrel, ami azért is figyelemreméltó, mert a
prédikációit saját anyanyelvén, magyarul tartotta. Néhány zen szerzetes
azonban féltékenységből és türelmetlenségből megölette, így elnyerte a
vértanúság dicső koronáját. Emlékét az ottani keresztények a mai napig
tisztelettel őrzik.
Ünnepe: november 13.
Boldog Magyar Antal (ferences) (XIV. sz. első fele -
1398)
Antal magyar származású volt, aki az 1350-es szentévben Rómába
zarándokolt. Itt belépett a ferences rendbe, s elzarándokolt Assisibe,
Szent Ferenc sírjához, hogy elnyerje Porciunkula búcsúját. Amikor
visszatérőben súlyosan megbetegedett, Foligno kórházában kezdték
ápolni. Betegsége ideje alatt fogadalmat tett, hogyha Isten
meggyógyítja, akkor a kórházban marad és ápolnja a rászorulókat. Antal
hű volt a fogadalmához, áldozatosan, nagy alázattal ápolta a betegeket
és az elhagyatottakat. Folignoban halt meg 1398. május 13-án, testét a
kórház kápolnájában helyezték el. 1608-ban, amikor felnyitották a sírt,
a testét épségben találták. Nemesebb koporsóba tették, s a templom
főoltárára helyezték, hogy mindenki tisztelhesse. A sírnál sok csoda és
gyógyulás történt.
Ünnepe: november 13.
Boldog Magyar Antal (kármelita) (? - kb.1462)
Antal születésének körülményeiről és gyermekéveiről csak annyit tudunk,
hogy már egészen fiatalon belépett a kármelita rendbe. A törökök közé
ment, hogy hirdesse az Evangéliumot. Egy, a török sereg által megszállt
városban, amikor elfogták, megostorozták, megkövezték majd a város elé
vitték, hogy máglyán elégessék. Teste azonban teljesen ép maradt a
máglya kihunyása után is, a tűz nem ártott neki, ezért lefejezték. A
kármelita szentek és boldogok névsorában halálának évét 1462-re teszik.
Ünnepe: szeptember 4.
Boldog Báthory László (? - 1484)
Itáliában és Franciaországban végezte iskoláit. Hazatérte után
katonáival aktívan részt vett Hunyadi János oldalán a török elleni
harcokban, s élte a főurak korabeli szokványos életét. V. László
uralkodása alatt a pálos rendbe lépett be. Itt hamar kitűnt
buzgóságával, alázatosságával és aszketikus életével. Saját
remetelakában, a Nagyháb-hegyen, egy barlangban elkészítette az első
majdnem teljes magyar nyelvű bibliafordítást. A kötet Mátyás király
saját könyvtárában is helyet kapott, később azonban eltűnt, akárcsak a
latinból fordított Szentek élete című munkája is. Élete utolsó
időszakában visszatért a kolostori életbe. Megromlott egészsége
ellenére folytatta az aszketikus és áhítatos életet.
Ünnepe: február 27.
Boldog Temesvári Pelbárt (kb. 1435 - 1504)
Temesváron született Pelbárt, egyetemre már Krakkóba járt, s lengyel
földön lépett be az obszerváns ferences rendbe. Nagy hírű hitszónok
lett belőle, beszédeiben a Boldogságos Szűz iránti tiszteletre
buzdította a hívőket, ezért is készítette el paptársainak, könyvét a Stelláriumot.
A lengyelországi 1480-as pestisjárvány alatt többször is megbetegedett,
de az éjjel-nappal Szűz Máriához intézett imái nyomán meggyógyult.
Magyarországra már mint a Stellárium híres szerzője tért vissza. Könyve
és beszédei olyan népszerűek voltak, hogy megírta a három részből álló
beszédgyűjteményét is, a Pomeriumot. Tanári munkásságának
gyümölcse az Expositio (zsoltárok és énekek) és az Aureum
rosarium (hittételek taglalása). Kéziratait Hagenauban többször is
kiadták. Tanításaival az erkölcsi visszaéléseket ostorozta.
Ünnepe: május 27.
Boldog Batthyány-Strattmann László (1870 - 1931)
A honfoglalás koráig visszanyúló magyar főnemesi család sarja. A
családból több egyházfejedelem, törökverő hős, államférfi és politikus
vált ismertté.
László tíz éves korától a jezsuiták kalksburgi, majd kalocsai
intézetében nevelkedett. 1890-ben érettségizett, utána a bécsi
Gazdasági Akadémián, majd a Rudolphiana Tudományegyetem kémia szakán
tanult. 1896-ban bölcsészdoktorrá, az orvosi kar elvégzése után, 1900-
ban orvosdoktorrá avatták. Orvosi pályáját sebészként kezdte meg. 1898.
november 14-én feleségül vette Coreth Mária Teréziát.
1901-ben az atyjától kapott köpcsényi uradalom kastélya mellett húsz- ,
később harmincágyas kórházat rendezett be szegény betegek számára.
Kórházat létesített a körmendi kastélyában is, s kora legmodernebb
gyógyászati eszközeivel szerelte föl. Kórházaiban főleg szemműtéteket
végzett. A szegényeket ingyen kezelte, látta el orvossággal, a
nincsteleneket pedig ruhával és pénzzel is támogatta. Életében mintegy
30.000 szemműtétet végzett. A saját költségén segítőtársakat,
orvosokat, ápolónőket fogadott. Mindez fölemésztette vagyona nagy
részét, az állam mégis a teljes vagyona után vetette ki az adót, amit ő
- utánajárásra nem lévén ideje - meg is fizetett.
Az első világháború alatt a bevonult köpcsényi orvos teendőit is
ellátta. Legfőbb segítsége a felesége volt. 11 gyermekük közül a szent
életű Ödön 21 éves korában meghalt.
1907-től haláláig naponta elimádkozta latinul Szűz Mária kis
zsolozsmáját, családjával együtt szentmisét hallgatott, este
rózsafüzért imádkozott. 1916-ban feleségével, Ödön fiával s
sógornőjével belépett a ferences harmadrendbe. Operáció előtt és alatt
mindig imádkozott, s gondoskodott betegei lelki gondozásáról is.
Távozásukkor egy-egy vallásos kiadványt vagy szentképre nyomtatott
imádságot adott a kezükbe.
Több magas kitüntetést kapott, de legkedvesebb kincse a Mária
kongregációs érme volt, melyet halálos ágyán László fiára bízott.
Németújváron temették el a ferences templom alatti családi sírboltban.
II. János Pál pápa 2003. március 23-án Rómában boldoggá avatta.
http://batthyany.katolikus.hu
Ünnepe: január 22.
Boldog Károly király (1887-1922)
Boldog Károly osztrák császár és magyar apostoli király a Duna-menti
Persenbeuban született 1887. augusztus 17-én. Édesapja a
Habsburg-Lotharingiai dinasztiából származó Ottó Ferenc József
főherceg, édesanyja Mária Jozefa szász főhercegnő volt. Édesanyja
egészen kicsi kora óta mélyen vallásos nevelésben részesítette Károlyt.
Apját 1893-ban Sopronba rendelték, ahová Károly is követte. Itteni
hitoktatója külön feljegyezte, hogy nagyon jószívű, nyílt, jámbor,
szerény és lelkiismeretes.
Károly nagyon fiatalon kezdte meg katonai karrierjét: nem volt még 16
éves, amikor 1903. szeptember 1-jén kinevezték az I. ulánusezred
hadnagyává. 1907-ben nagykorúvá lépett elő, s két saját szárnysegédet
kapott. Ők rendszeresen beszámoltak arról, hogy Károly főherceg nem
vetette bele magát a nagyvilági életbe. Felnőtt férfiként is
rendszeresen az imádkozott és a katolikus vallási ájtatosságokat sem
mulasztotta volna el.
1911. október 21-én Schwarzau várában feleségül vette Bourbon-Pármai
Zita hercegnőt. Házasságukat Isten nyolc gyermekkel áldotta meg. Károly
távol, vidéki helyőrségeken élt egészen a tragikus 1914-es szarajevói
merényletig, amikor meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és
feleségét. Károly szerényen, ugyanakkor nagy komolysággal fogadta a
hírt, amely szerint ő lett a trón várományosa a tragédia után. Komolyan
készült az Osztrák-Magyar Monarchia vezetésére, érezte, hogy hatalmas
az elvárás vele szemben, ezért mindenekelőtt a Monarchia működésében
jelentkező problémák okait igyekezett megkeresni.
Ferenc József császár 1916. november 21-én bekövetkezett halála az I.
világháború kellős közepén érte a 29 esztendős fiatal Károlyt. Saját
elhatározásából tette le a magyar királyok igazságosság és béke esküjét
Budapesten a koronázási ünnepségen, hogy ezzel is jelezze: teljes
értékű magyar, nemzeti király, aki Isten akaratából uralkodik népei
felett. Ő volt az egyedüli a háborús hatalmak államfői közül, aki
teljes mértékben követte XV. Benedek pápa béketörekvéseit. A lelkét
átható mély katolikus hitből fakadó békevágya nem talált meghallgatásra.
A front összeomlása maga után vonta a Monarchia összeomlását is. Károly
király nem mondott le a trónról, hite szerint ugyanis nem mondhatott
le, mert ezt a jogát és kötelességét Istentől kapta, de visszavonult az
uralkodástól meg nem határozott ideig. 1921-ben két ízben megpróbálta
visszaállítani Magyarországon a törvényes királyságot. Második
kísérlete után fogolynak nyilvánították és feleségével együtt Madeira
szigetére száműzték.
A nyirkos és hideg lakhely következtében Károly király tüdőgyulladást
kapott, amelyben szíve fölmondta a szolgálatot. Családtagjai
visszaemlékezése szerint a gyors lebetegedésben közrejátszott az a sokk
is, amelyet a restaurációs kísérletek kudarca okozott. A halálos ágyán
igazi nagy, népei iránt felelős uralkodóként viselte a sorsát;
rendszeresen imádkozott és minden ízében a katolikus vallási doktrínát
követte, hogy lelke eggyé váljon a Teremtővel. Utolsó szavai is erről
tanúskodnak: "Megváltóm, legyen meg a Te akaratod. Jézus szentséges
Szíve, benned bízom. Jézus, Mária, József..." 1922. április 1-jén hunyt
el, földi maradványait a Hegyi Miasszonyunk szentélyben helyezték végső
nyugalomra. Koporsóját 1994-ben felnyitották, s testét épen találták.
Közbenjárásával csodás gyógyulások következtek be. II. János Pál pápa
2004. október 3-án Károly király avatta boldoggá Rómában.
Ünnepe: október 21.
Boldog Apor Vilmos (1892-1945)
Ősi székely arisztokrata család sarja. Ötödik gyermekként látta meg a
napvilágot, iskolába a híres kalksburgi és kalocsai jezsuita
gimnáziumokba járt. Már itt megérett benne az elhatározás, hogy pap
lesz. 1915-ben szentelték pappá Szent Bertalan ünnepén. Főpásztora
Gyulára küldte káplánnak, de volt lelkész egy katonai vonaton és volt
dogmatikatanár is. 1918-ban Gyulán lett plébános, ahol hamar népszerűvé
vált szorgalmas és lelkiismeretes munkájával, amit a hívek között
végzett.
Híveivel 1919-ben a proletárdiktatúra idején felvonult, amikor a
kommunista helyi önkormányzat betiltotta a hittanórákat. Az akció
sikeres volt - a hittant engedélyezték a belvárosi iskolában. A román
megszállás alatt túszokat ejtett a megszálló román hadsereg. Apor
Vilmos, hívei megkeresésére, egyenesen Bukarestbe utazott Mária
királynéhoz, ahol elérte a foglyok kiszabadítását.
A fiatal plébános 1918-20 közötti zűrzavaros idők után plébániai
újságot indított, majd megalakította a Katolikus Akciót és népmissziót
is szervezett a városban. 1924-ben már az Alföldi Katolikus Naggyűlést
szervezte, amelyre Schoppa pápai nunciust is meghívta. Közben végezte a
hitoktatást Gyulán és látogatta a templom nélküli külvárosi szegény
negyedeket. Ekkor kapta a "szegények plébánosa" nevet, ugyanis híres
volt jótékonykodásairól: elajándékozta a plébánia étkészletét és
gyakorlatilag minden pénzét, de még két pár cipőjéből a jobbikat is.
Letelepítette a Szociális Missziós Társulatot, s megalapította azok
intézményeit (iskola, napközi, népkonyha, szeretetház, stb.) is.
1941-ben iktatták be Győr 72. püspökének. Apor püspök szorgalmazta a
kishaszon-bérletek kialakítását a püspöki földbirtokon. Bizalmas
utasítást adott a főespereseknek az igények felmérésére, de Serédi
Jusztinián hercegprímás komolyan figyelmeztette ezért.
1942-ben a zsidótörvények által érintett katolikusok védelmére
létrejött Magyar Szentkereszt Egyesület védnöke lett, ezen túlmenően
minden üldözött jogaiért bátran kiállt: sürgette a püspöki kar
tiltakozó körlevelét a gettósítás ellen is.
Apor Vilmos maga a püspöki palota pincéjében menekülteket rejtegetett.
A német egységek kivonulása után a pincébe lányokat és asszonyokat
bújtatott el a szovjet hadsereg katonáinak közismert erőszakoskodásai
elöl. Amikor ez kiderült, a szovjet katonák a pincébe törtek be, ahol
azonban Apor püspök a testével próbálta megvédeni a menekülteket,
amiért három lövéssel súlyosan megsebesítették. A lányok és az
asszonyok megmenekültek, a püspököt kórházba szállították, ahol három
nap múlva, húsvéthétfőn meghalt. Halottas ágyán gyilkosainak
megbocsátott. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1997. november 9-én.
Ünnepe: április 2.
Boldog Salkaházi Sára (1899 - 1944)
Sára 1899. május 11-én született. Iskoláit a tanítónői diploma
megszerzéséig Kassán végezte. Fiús temperamentumú, határozott
fellépésű, erős akaratú gyermek volt. Az első világháború után megéli a
nagy szegénységet és elégedetlenséget, látja a frontról hazaérkező
sebesült katonákat, szembesül az 1918-1919-es kommunista forradalom
visszáságaival.
Szülővárosa közéletében élénken részt vesz, tárcáiban, novelláiban
frissen reagál az eseményekre. Hamar elsajátítja azt a szimbolikus
kifejezésmódot, amellyel a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú
sorsát megrajzolhatja. 1926-ban jelenik meg első novelláskötete Fekete
furulya címmel.
1927-ben ismerkedik meg a Kassán letelepedő, az ősi szerzetesi eszményt
modern formában követő Szociális Testvérek Társaságával, amelyet
Slachta Margit alapított 1923-ban Magyarországon. 1928-ban elvégzi az
általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben
egyre közelebb kerül a Társaság szelleméhez. 1929-ben elfogadják
jelentkezését a Szociális Testvérek Társaságába. Ebben a Szent Benedek
lelkiségét követő, szentlelkes, a szociális ínséget szenvedők felé
forduló közösségben Salkaházi Sára kibontakoztathatja írói, szociális,
szervezői, pedagógiai adottságait. Februárban megkezdheti a noviciátust
a szegvári házban. Első fogadalmát 1930 pünkösdjén teszi le Szegváron.
Jelmondata: "Alleluja!"
1932 őszén áthelyezik Komáromba, ahol irányítja a karitász munkát,
emellett gyermekkonyhára felügyel, heti huszonhat órában hitoktat,
szerkeszti a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezet,
felügyel a szegények menházában, családokat látogat. 1934-től megbízzák
a szlovenszkói magyar nők szervezésével. Eszterházy Lujzával
létrehozzák a Katholikus Nőszövetséget -, Sára 1937-ig a mozgalom
országos vezetője.
1940 pünkösdjén leteheti örökfogadalmát. Új jelmondata: "Alleluja! Ecce
ego, mitte me!" (Íme itt vagyok, engem küldj!) Nevét 1942-ben - amikor
a németbarátság következtében sokan visszaveszik eredeti német nevüket
- Salkaházira magyarosíttatja.
Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzd
az országot elárasztó nemzetiszocialista métely ellen. Ez komoly
veszélyekkel jár, amit a testvérek tudatosan vállalnak.
1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének
országos vezetője és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három évig
dolgozik itt, ez idő alatt öt új otthont alapít közel háromszáz
férőhellyel. Elkezdi az első magyar Munkásnő Főiskola építését. Egyre
jobban ég benne a vágy, hogy felajánlhassa életét "azon esetre, ha
Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be." Az
engedélyt megkapja, és az életfelajánlás - teljes titoktartással - a
központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943 szeptember végén vagy
október elején megtörténik a budapesti anyaház Szentlélek kápolnájában.
1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatják. Az
1944-es ünnepségsorozat keretében március 19-én Budapesten az Erkel
Színházban előadják Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról
szóló misztérium játékát, mely az Isten- és emberszeretet hősies
apoteózisa.
A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek menekítéséből.
Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel száz
személy szerint Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki
háza tele volt hamis papírokkal felszerelt bújtatottakkal.
1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai
munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után
kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt
őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak
végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem
tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét, őt is elhurcolták, s egy
szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat - mezítelenre
vetkőztetve - a jeges Dunába lőtték Budapesten, a Szabadság-híd
lábánál. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva
letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára.
Isten elfogadta életfelajánlását, vértanúsága betejesedett.
Az antifasiszta és zsidómentő akciókban kockázatokat vállaló szociális
testvérek közül senkinek nem történt bántódása, a világháború
pusztításai következtében egyetlen testvér sem vesztette életét.
Ünnepe: május 11.
Boldog Romzsa Teodor (1911 - 1947)
Északkelet-Magyarországon, Kárpátalján, Nagybocskón született.
Tanulmányait Rómában végezte, 1936-ban szentelték pappá. 1944-ben pedig
püspökké, a szovjet bevonuláskor már ő állt a Munkácsi Egyházmegye
élén. A püspök környezetével együtt tiltakozott az ellen, hogy
egyházmegyéjét beolvasszák az Orosz Ortodox Egyházba. Az egyházát
bátran védelmező, a beolvasztási kísérletnek ellenálló Romzsa Teodor
ellen az államvédelmi hatóság apparátusa először merényletet hajtott
végre, majd a súlyosan sebesült főpapot a kórházban megmérgezte.
Ünnepe: október 31.
Magyar tiszteletreméltóak, akiknek folyamatban van a
boldoggáavatásuk
Bódi Mária Magdolna (1921 - 1945)
Bogdánffy Szilárd (1911 - 1953)
Bogner Mária Margit (1905-1933)
Brenner János (1931-1957)
Csepellényi György (1626-1674)
Kaszap István (1916 - 1935)
Kelemen Didák (1683 - 1744)
Dr. Kucsera Ferenc (1892 - 1919)
P. Marcell Marton Boldizsár (1887 - 1966)
Márton Áron (1896 - 1980)
Mindszenty József hercegprímás (1892-1975)
Scheffler János (1887 - 1952)
Torma János (1914 - 1937)
A Szentek Lexikona (Dunakönyv Kiadó Budapest, 1994),
illetve A szentek élete I-II. (Szent István Társulat Budapest, 1989)
valamint az Új Ember hetilap
archívumának anyagai alapján a legendárium eredeti változatát
készítette:
Pánczél Hegedűs János.
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2007. 03. 21.