
Innocenzo Gargano kamalduli atya, a kérdés szakembere a Vatikáni Rádiónak elmondta: a párbeszédben fontos szerepe van annak, hogy a katolikusok és zsidók egyaránt Ábrahám fiainak ismerik el magukat. Ez hangsúlyozza az Isten és az ember közötti szövetség egyediségét. Bár a zsidók nem fogadják el Jézus messiási mivoltát, Izrael népe továbbra is az egész világ számára az üdvösség jelét képviseli, Ábrahám szent gyökerének köszönhetően. Minthogy a keresztény szentségek érvényesek az azokat kiszolgáltató személy méltatlanságától függetlenül, ugyanígy Izrael továbbra is az Istennel való találkozás szentsége. A Szentföldön jelenleg kialakult drámai helyzetben, amelyet a kölcsönös meg nem értés jellemez, az egyetlen amit tehetünk, hogy imádkozunk Ábrahám atyánk közbenjárásáért, térítse meg gyermekei szívét a béke számára. A szívek megtérése nélkül ugyanis semmit sem érnek a különféle békére irányuló erőfeszítések. P. Gargano nyilatkozatában kiemelte: "A szentatya egyszerű keresztény zarándokként ment el a siratófalhoz, és botjára támaszkodva, sajátkezűleg helyezte el a fal egyik részében az őszinte bocsánatkérés levelét. Csak az idő múlásával értjük majd meg ennek a gesztusnak a rendkívüli, teljes jelentőségét, habár már a jelenben is sok zsidó szívét meghatotta, csakúgy, mint a pápa látogatása a Yad Vasem holokauszt múzeumban. Szükségünk van az ehhez hasonló gesztusokra, mivel megmaradnak az emberek emlékezetében és lerombolják az antiszemitizmus falait."
A katolikusok és zsidók közötti kapcsolatban jelentős fordulatot jelentett a II. Vatikáni zsinat 1965-ben megjelent Nostra aetate k. nyilatkozata, amely megállapította, hogy "az Egyház, amely megemlékezik a zsidókkal közös örökségéről, mélyen sajnálja mindazt a gyűlöletet, üldözést és az antiszemitizmusnak minden megnyilvánulását, amely bármikor és bárki részéről a zsidók ellen irányult." II. János Pál pápa 1986. április 13-án felkereste a római zsinagógát, ahol Elio Toaff főrabbi fogadta. Izrael és a Vatikán 1993-ban létesítettek egymással diplomáciai kapcsolatokat. 1997 őszén a Vatikánban a világ minden részéről érkezett tudósok és történészek részvételével szimpóziumot tartottak a következő témáról: "Az antijudaizmus gyökerei keresztény környezetben." Ezt követően 1999 végén három zsidó és három katolikus tudós részvételével vegyesbizottságot létesítettek a vatikáni levéltárban található dokumentáció felülvizsgálatára, amely az egyház II. világháború idején betöltött szerepére vonatkozik. VR/MK
A befolyt adományokból a Szeretetszolgálat az ACT helyi partnerszervezete által irányított segélyprogramokat támogatja. A nemzetközi szövetség jelenleg azonnali gyorssegélyként már 50.000 dollár értékben segített a károsultaknak. A tervek szerint a nemzetközi szövetség 3 millió dollárt kíván összegyűjteni. A helyszínen dolgozók irodájának vezetője már megkezdte az egyeztetést a helyszínen dolgozó szegélyszervezetekkel a minél eredményesebb segítségnyújtás érdekében. MK
Az esemény nem előzmény nélküli. 1999 novemberétől egy, 2000. januárjától decemberéig két műsorórát állított össze a Keresztény Kör, amit a helyi Publikum rádió sugárzott. Korábban az egyesület publicistájának nagysikerű sorozata a névnapokhoz, a katolikus zsinatokhoz kötődött. A fiatalok is bekapcsolódnak a kommunikációs tevékenységbe. A magazin terve, hogy a közelmúltban megjelent "Katolikus világiak a magyar közéletben" című kiadványban bemutatottak analógjára a rádió sugárzási területén élő keresztények portréját készítik el. A félórás műsor második blokkjában a mindenkori aktualitásokról kívánják az embereket szolgálni, legyenek azok keresők, vagy gyakorló hívők.
Évek óta egy másik egyórás ökumenikus programot sugároz a Pécsi Rádió, melynek hallgatói rétegét a műsor változatlanul "kiszolgálja". A Kapocs kezdeményezése viszont a fiatalabb korosztályt célozza meg, a műsor zenei háttéranyagának tanúsága szerint is. Az első alkalommal modern gospel hangzott el, s néhány szó a bemutatással egybekötött zenei tervekhez. Continental, Gen Rosso, Signum, Sillye, Iváncsics, Hirth.
A Pécsi Keresztény Kör céljai között fontos helyen szerepel, hogy a médiumok igénybevételével a keresztény értékek nyilvánosságát, a hasonló gondolkodásúak erkölcsi erejének megjelenítését szolgálja.. A civil szervezet semmiből, saját erejéből fejlődött fokozatosan a mai aktivitási szintre. Havonta kiadja 700 példányban a Kapocs ökumenikus magazint, hetente a helyi hirdetőújságban 70 ezer példányban a hitélettel kapcsolatos híreket tesz közzé, két megye napilapja rendszeresen felhasználja a hírelőzeteseit, a dél-dunántúli közszolgálati rádióban naponta fogadják a híreket, s mostantól heti fél órában önállóan szerkesztett Kapocs rádióműsort is sugározza a Magyar Rádió Rt. 48 éves Pécsi Körzeti Stúdiója Dél-Dunántúlra.
Várbíró Péter, a civil szervezet elnöke Pécsett az ökumené szép példájának tekinti, hogy az éves ökumenikus imahetek, a lelkészek-papok rendszeres havi találkozóján, a kórusok rendszeres együttműködésén túl érzékelhetően és összefogottan ténylegesen jelen van az egymás megértésén alapuló ökumené. Kapocs immár a rádió hullámhosszán. MK
Szintén az Érsekség nyitólapjáról érhető el a Főegyházmegyei Caritas honlapja, mely a rászorulókért működő segélyszervezet valamennyi fontosabb tevékenységét bemutatja, valamint a gyulafehérvári Gróf Majláth G. Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium weboldalának megújult változata.
A honlapot címe: www.hhrf.org/gyrke a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Sajtóirodája készítette, a rendszeres frissítésről szintén az iroda gondoskodik.
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2001. 01. 19.