
Róma-Jeruzsálem: Szeptember 3-10. között Rómában és Jeruzsálemben rendezik meg az egyetemi világ jubileumát, amelyre tízezer személy jelentette be részvételét. Közel száz egyetem érdekelt a zarándoklatban, amely során 59 tudományos értekezletet tartanak 18 olasz városban és Jeruzsálemben. Ötezer egyetemi tanár köztük kilenc Nobel-díjas tudós és 280 rektor részvétele várható. Mellettük egyetemi lelkészek, adminisztrációs igazgatók és hallgatói küldöttségek is bekapcsolódnak a szentévi eseményekbe. Harminc különböző lelkiségi csoport, mint a Fokoláre, az Opus Dei, az Új Katekumen Út, a Communione e Liberazione mozgalom tagjai gondoskodnak a katekézisek megtartásáról. Az egyetem világának ünnepi szentmiséjét a szentatya mutatja be szeptember 9-én a Szent Péter téren.
A világ egyik legnagyobb egyeteme, a 150 ezer hallgatóval rendelkező római La Sapienza egyetem rektora, Giuseppe Ascenzo professzor a találkozót bemutató sajtóértekezleten azt mondta: az egyetem az új millenniumban azt a kihívást akarja felvállalni, hogy az emberiség szívébe visszahelyezze a kultúrát, mint az emberi kibontakozás kiváltságos útját. A sajtókonferencián jelen volt a jubileumi bizottság titkára, Crescenzio Sepe érsek és a Katolikus Nevelés Kongregációjának titkára, Giuseppe Pittau jezsuita érsek is. A szentévi ünnepségek alkalmából II. János Pál pápa mozaik zarándok-ikont ajándékoz az egyetemeknek. A Sedes Sapientia, a Bölcsesség Széke-ikon Marko Ivan Rupnik jezsuita atya alkotása, aki annak a művészcsoportnak a tagja, amely az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnáját mozaikokkal borította. Az ikont a pápa a Foscolos görög érsek vezette athéni egyházmegye egyetemi delegációjának adja át. A mozaikképet az athéni katolikus székesegyházban teszik ki közszemlére szeptember 17-éig, majd a moszkvai apostoli adminisztratúra gondjaira bízzák. Ezzel a szentatya által adományozott mozaik-ikon megkezdi zarándokútját azokban az egyházmegyékben, amelyekben egyetem működik. (Amint erről tegnapi, szeptember 5-ei számunkban beszámoltunk, Magyarországról kisebb hivatalos küldöttség utazik az ünnepségre. Szerk.). VR/MK
New York: A világ több mint ezer vallási és spirituális vezetője, akik az elmúlt napokban New Yorkban most először béke-csúcstalálkozót tartottak az ENSZ égisze alatt, dokumentumot nyújtottak át Kofi Annan ENSZ-főtitkárnak. Ebben vállalják, hogy aktív szerepet töltenek be a világ békéjének szorgalmazásában. A minden résztvevő által aláírt kétoldalas nyilatkozat, melynek címe: "Elkötelezettség a globális békéért", visszautasít a vallás nevében elkövetett minden erőszakot és sürgető felhívást intéz a vallási, etnikai, nacionalista csoportokhoz, hogy tiszteljék a vallásszabadságot. A vallási vezetők ígéretet tesznek, hogy együttműködnek az ENSZ-szel a béke megteremtésében, a szegényég leküzdésében és osztoznak a nevelés, az egészségügy, az élet biztonsága és a természet védelme területén vállalt felelősségéből.
Ez az elkötelezettség a szó hatalmát tanúsítja állapította meg a vallási béke-világcsúcs elnöke. Ez az első lépés azoknak a módozatoknak a kialakítására, amelyek lehetővé teszik a világ vallásainak együttműködését. VR/MK
Róma: Ezt nyilatkozta Carlo Rubbia Nobel-díjas olasz fizikus, az emberi sejtklónozás e napokban sokat vitatott kérdése kapcsán, a La Repubblica liberális olasz napilapnak. A transzplantációs római világkongresszuson elhangzott pápai beszédet kommentálva kifejtette: a pápa elmondta azt, amit el kellett mondania, jól és világosan fogalmazott. Vannak olyan alapelvek, amelyeket a tudománynak tiszteletben kell tartania, egy bizonyos mérséklet nem árt a tudomány területén. A nukleáris fizikus elmondta azt is, hogy jól ismeri a felfedezés gyönyöre és a következményekkel járó aggodalom közötti feszültséget. Ez történt a nukleáris energia és a génsebészet területén is. De itt most egyenesen arról van szó, hogy emberi életeket manipulálnak életmentés ürügyén. Carlo Rubbia szerint először is tisztázni kellene, hogy mi az élet. És mivel a válasz egyáltalán nem könnyű, fel kellene tenni a kérdést, miként történhetett meg, hogy több százezer embriót halmoztak fel hűtőszekrényben és feltehetőleg évekig ott maradnak. Biztosak vagyunk abban, hogy a felolvasztott és beültetett embriók nem hordoznak fizikai vagy pszichikai következményeket eredetüket illetően? Az olasz Nobel-díjas tudós szerint a kutatásnak óvatosnak kellene lennie, el kellene gondolkodnia a következmények felől és nem lenne szabad engednie a felületesség és arrogancia kísértésének. "Megpróbáltam végiggondolni, hogyan reagálnék, ha a kérdés személyemben érintene, ha tehát klón lennék Azt hiszem, azt tenném, hogy követelném saját, egyedüli, független életjogomat. Elég lenne, ha a kutatók egy klón helyébe képzelnék magukat" zárta reflexióit Carlo Rubbia. VR/MK
Brazília: Egy évvel ezelőtt, 1999. augusztus 28-án hunyt el Dom Helder Camara brazil főpásztor, Olinda és Recife nyugalmazott érseke, aki hosszú életét hazája kisemmizettjeinek szentelte. 1909-ben született 13 gyermekes szegény családban. 14 éves korában szemináriumba lépett, 22 éves korában szentelték pappá. Egész életét a szegények iránti lángoló szeretete irányította. 41 éves korában Rio de Janeiró-i segédpüspökké, a II. Vatikáni zsinat éveiben pedig Olinda és Recife érsekévé nevezik ki. Mons. Camara a katonai diktatúra megfélemlítéseinek célpontjává vált hazájában, nemcsak azért, mert a szegények mellett foglalt állást, hanem azért is, mert nem félt attól, hogy a diktatúra bűntetteit a világ elé tárja. 90 éves korában anélkül halt meg, hogy élete álma, a nyomor nélküli világ megvalósult volna. Életét és munkásságát amelyet sokszor szenvedés és meg nem értés kísért ezekkel a szavaival lehetne összefoglalni: "Ha egy darab kenyeret adsz a szegénynek, azt mondják, hogy jó ember vagy, hogy szent vagy. De ha azt kérdezed, hogy miért nincs kenyere az embernek, akkor azt mondják, hogy veszélyes forradalmár vagy." VR/MK
Kenya: Szeptember 2-án délelőtt Jozef Tomko bíboros, a Népek Evangelizálása Kongregációjának prefektusa felszentelte a kenyai új "malindi" egyházmegye első püspökét, Francis Baldacchino kapucinus pátert. A 20 ezer katolikus lelket számláló új egyházmegyét II. János Pál pápa ez év június 2-án kelt rendeletével állította fel, úgy, hogy területét kihasította a "garissai" püspökségből. A máltai származású Baldacchino püspök szentelésén Tomko bíboros homíliájában megemlékezett a nagy jezsuita misszionáriusról, Xavéri Szent Ferencről, aki 1542-ben útban Ázsia felé éppen Malindi kikötőjében állt meg. Azon a helyen, ahol bemutatta első szentmiséjét és fölajánlotta a kontinenst Jézus Krisztusnak, kápolnát építettek. E hagyománynak köszönhetően kapta az új egyházmegye védőszentjéül éppen Xavéri Szent Ferencet. Tomko bíboros örömmel állapította meg, hogy az ország katolikus híveinek gyarapodásával az utóbbi időben Kenya egyháza immár négy érsekség és 15 egyházmegye területén él. "A szentatya azért küldött Téged ebbe az új egyházmegyébe, hogy az apostolok példája nyomán hirdesd az élő Krisztust, hirdesd Országának örömhírét, hogy annak gyümölcseként békesség szülessen ebben az afrikai országban" mondta a szentelő bíboros az új püspöknek.
Az örömteli esemény hátterében áll a szerdai nap gyásza Kenyában: Nairobiban ezen a napon temették el a meggyilkolt, 35 éve az országban szolgáló John Anthony Kaiser misszionárius papot, aki a hívei védelmében szembeszállt a kormány diszkriminatív intézkedéseivel. A temetési szertartáson Giovanni Tonucci érsek, kenyai apostoli nuncius a hit vértanújának nevezte Kaiser atyát, majd kijelentette: e gyilkosság ellenére a katolikus egyház nem hallgathat az emberi jogok megsértéséről és a jogtalanságokról. A gyászmisét celebráló John Njue érsek, a kenyai püspökkar első elnöke hangsúlyozta: mindezen nehézség ellenére sem félünk és tovább folytatjuk az evangélium hirdetését. VR/MK
Peking: A kínai rendőrség letartóztatott 25 Rómához hű katolikust, köztük 20 apácát, egy papot, két szeminaristát és két hívőt. A hírt az amerikai Stamfordban működő "Kung bíboros alapítvány" tette közzé, pontosítva, hogy a letartóztatásokra augusztus 30-án szerdán került sor. A kínai papot, Liu Shaozhangot brutálisan bántalmazták, olyannyira, hogy szájából vér szivárgott. A 20 letartóztatott szerzetesnőből kettőt, kemény bírság után kiengedték, de háziőrizetben tartják őket. A Vatikánhoz hű katolikusokat, mint ismeretes, Kínában a föld alá kényszerítették és hivatalosan csak az állami ellenőrzés alatt álló hazafias egyház működhet. A letartóztatások egy kampánynak a keretébe illeszkednek, amellyel a kínai kormány a Rómához hű katolikus híveket a hazafias egyházba akarja terelni. Az erőszakos kormánypolitika lázadást váltott ki a hazafias egyházhoz tartozók körében is. A Fides missziós hírügynökség szerint ennek egyik példája az volt, hogy augusztus 6-án, amikor a pekingi hazafias püspök papokat szentelt, 14 koncelebrálásra kijelölt pap nem jelent meg a szertartáson és a hívek egy része tiltakozásként elhagyta a templomot, amint a bevonulási körmenet megkezdődött.
Az Avvenire c. olasz katolikus napilap a hivatalos és a földalatti egyház jelentős közeledéséről ír. Ennek a folyamatnak a Szentszék azon döntése adott újabban ösztönzést, hogy október elsején az 1900-as boxerlázadás 120 vértanúját a pápa szentté avatja. A vértanúság a kommunizmust megelőző időszakban történt, amikor az egyház még egységes volt. Mint ismeretes, a kommunista rezsim szakította ketté a kínai katolikusokat, miután 1951-ben létrehozta a hazafias egyházat, amely a magyar békepapi mozgalom még ma is élő kínai változata. VR/MK
Budapest: Szeptember 5-én reggel fél 8 órai kezdettel a Parlamenttel szemben lévő Hold utca és az Alkotmány utca sarkán lévő Németnyelvű Református Imateremben folytatódott a politikusok háromhetente szokásos reggeli áhítata. A testvéregyházak szervező lelkészei e félévben a
Miatyánk hét kéréséhez kívánják kötni a reggeli gondolatokat. A bevezetést Pákozdi István rk. egyetemi lelkész tartotta, aki a jézusi imádság sajátosságairól beszélt. A szertartást az egyetemistákból álló kis kórus kísérte. A házigazda, Balogh Zoltán református lelkész továbbra is hívja a politikai élet vezetőit erre a napot, munkát kezdő közös áhítatra. MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2000. 09. 08.