SZEMLE HÍREK, VÉLEMÉNYEK AZ EGYHÁZAKRÓL A MAGYAR SAJTÓBAN

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját)

Külföldi hírek

A Népszabadság (A pápa október 2., 2.o.) tudósítása kiemeli: II. János Pál pápa október 1-jén, vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében hitet tett a "nemrég nagy vitát kiváltott vatikáni nyilatkozat, a Dominus Iesus mellett. Ugyanakkor állást foglalt az ökumenikus párbeszéd folytatása és más vallások tisztelete mellett."

A Magyar Hírlap (Tovább romló október 2., 2.o.) és a Népszabadság (Falunkung 2.o.) beszámolója szerint az eddigieknél is feszültebbé vált a viszony a Vatikán és Peking között, miután II. János Pál pápa október 1-jén, vasárnap szentté avatott 120 kínai katolikus mártírt. A két lap idézi a Reuterst: "Olyanokat emeltek a szentek közé, akiket 1649 és 1930 között a katolikus hit terjesztéséért gyilkoltak meg a távol-keleti országban." Peking szerint azonban olyanokról van szó, akik a "külföldi gyarmatosítók" szolgálatában "rettenetes bűntetteket" követtek el." Kiváltképpen támadásnak értékelték, hogy a szentté avatásra éppen Kína nemzeti ünnepén került sor. Kínához kapcsolódó hír, hogy Pekingben a betiltott Falunkung szekta több százezer hívét tartóztatták le a Tienanmen téren. A mozgalom ugyanis tüntetést szervezett a nemzeti ünnepre. (Vö. az MK szeptember 28-i és szeptember 22-i számában közölteket.)

A Magyar Nemzetben (szeptember 30., 24.o.) M. S. Az ördög és a XX. század címmel a The Independentre hivatkozva beszámol arról, hogy szeptember 18-21. között Torinóban ülésezett az olasz püspöki konferencia. A tanácskozáson állítólag szó volt a latin nyelvű ördögűzési ima olaszra fordításáról, illetve a fordítás nyelvi nehézségeiről. Az angol lap "kissé frivol hangvételű" cikke szerint a legnagyobb gondot az ördög tegezésének, illetve magázásának kérdése jelentette. Az MN cikkírója egy középkori legendát idéz, amely szerint a gyóntatószék tetején körben ülnek az ördögök, hogy az emberi hiúság és gőg felébresztésével még egy utolsó kísérletet tegyenek a bűnbánattól való eltántorításra. M. S. szerint ha ez így van, működésük igen sikeres, hiszen a statisztikák azt mutatják: nemcsak az ördög létezését fogadják kétkedve a mai keresztények, de a rendszeres gyónás is visszaszorulóban van a katolikus egyházban. Egy magát katolikusnak valló átlagos amerikai hívő például előbb fordul pszichológusához, mint gyóntatójához. "Persze súlyos hiba volna "lélekkufárokat" látni a hivatásos, pénzért dolgozó lelkigondozókban, hiszen a pap és a pszichológus munkaterülete nemcsak érintkezik, de a kettő között átfedések is vannak" írja az MN munkatársa.

A cikkhez kapcsolódóan nyilatkozik a lapban Somfai Béla, a szegedi hittudományi egyetem erkölcsteológia és bioetika professzora, aki szerint a bibliai ördögűzések mai magyarázatai nem feltétlenül egyértelműek. "Indokolt a feltételezés, hogy a gonosz lélek működése megnyilvánulhat az embernél megszállás formájában. Ezt azonban száz százalékos biztonsággal nem állíthatjuk, hiszen a természettudományok fejlődésének köszönhetően már sok olyan dolgot tudunk értelmezni, amelyre korábban teológiai magyarázatot adtunk. Vegyük például az epilepsziát, vagy a különféle pszichés betegségeket: ezeket is a gonosz lélek működésének tulajdonították. Nem zárhatjuk ki persze, hogy az ember és Isten között vannak más teremtmények is: angyalok, aki visszaéltek szabadságukkal, s gonoszokká váltak. Ez azonban teológiailag nincs tisztázva. A Bibliában leírtakat még nem teljesen dolgoztuk fel, olyan fogalmakat sem tudunk egyeztetni a természettudományokkal, mint mondjuk az eredendő bűn." Megszólal a témában egy nevének elhallgatását kérő ördögűző pap is, aki kifejtette: "Hogy a gonosz lélek működése mennyire valós dolog, bizonyítja, hogy sok olyan embert, aki a megszállottság tüneteit produkálja, pszichiátriai esetként kezelnek, esetenként eredménytelenül. A démoni erők működésének több formája van, a kísértéstől az ostromláson át a megszállottságig, s a gonoszoktól zaklatott ember tünetei első ránézésre pszichés problémának tűnnek. A római rituálénak az exorcizmushoz csatolt régebbi magyarázata három biztos jelet említ: a nem tanult, idegen nyelven való beszédet és beszédértést, a titkos dolgok felismerését, előre tudását és természetfelettinek tűnő erők megnyilvánulásait. A démon ördögűzés közben kísérletet tehet a pap megtámadására. Ám minél erősebb hittel mondja el az exorcita, annál kisebbek az ilyen megnyilvánulások." A katolikus pap szerint figyelmeztető lehet, ha például valaki okkult, ezoterikus beavatásokban részesült: ilyen esetben már rendszerint gonosz befolyás alatt áll az illető, ami szintén szükségessé teszi a szabadító imát. (Lásd még a MK 1999. február 2-ai számát.)

Hazai hírek

Ötvenedik születésnapját ünnepelte a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat, amelyet 1950-ben az akkor feloszlatott szerzetesrendek idős vagy beteg tagjainak, illetve a papság szociális ellátására létesítettek. Az évfordulóra a budapesti Szent István-bazilikában ünnepi szentmisével emlékeztek (Magyar Nemzet: Évfordulós október 2., 2.o.).

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a múlt évben összesen több mint 575 millió forintot fordított bel-és külföldi humanitárius programokra, és csaknem 155 millió forintot magyarországi szociális, egészségügyi, képzési és menekültügyi tevékenységére. Tavaly csaknem 20 ezer rászorulóval állt segítő kapcsolatban (Magyar Nemzet: A szeretetszolgálat október 3., 2.o.).

A Magyar Hírlapban (Tanítási szünet szeptember 28., 5.o.) Joób Sándor arról ír, hogy a budapesti Szent Imre Gimnázium osztálytermében mindenütt kifüggesztették a jelenlegi zirci apát, Zakar Ferenc Polikárp arcképét, és a ciszterci rend vezetőjének névnapja tanítási szünet az iskolában. A gimnáziumban többen szóvá tették a kialakult helyzetet, s emiatt távozniuk kellett az iskolából. A gimnázium portaszolgálatát ellátó őrző-védők több egykori tanárt és diákot be sem engedtek az intézménybe írja a cikk szerzője. Megbízható információkra hivatkozik, amelyek szerint a gimnázium spirituális vezetőjének számító ciszterci szerzetest, aki többek között az iskola gazdálkodása ellen is kifogást emelt, idén februárban kitiltották az iskolából, majd váratlanul az Egyesült Államokba küldték. Négyhónapos távolléte alatt betörtek a plébánián lévő lakásába, s onnan eltűntek azok a számlák és iratok is, amelyek bizonyíthatták volna az esetleges visszaéléseket. A szerzetest visszatérte után egy pécsi iskolában helyezte el a ciszterci rend. Joób Sándor állítása szerint az MH szintén megbízható forrásokból úgy értesült, hogy az 1997 szeptemberében a ciszterci rend által visszakapott iskola szigorúan tekintélyelvű irányítását és az intézmény gazdálkodását több tanár kifogásolta, ám nekik egy idő után vagy felmondtak, vagy olyan helyzetbe hozták őket, hogy távozniuk kellett a nagyhírű gimnáziumból. Állítólag összesen 14-en hagyták el az iskolát, a tanárok mellett mennie kellett az iskolatitkárnak, illetve a gazdasági ügyekre rálátó gondnoknak is. Párdány Miklós igazgató viszont elmondta: szokás, hogy az apát képét kirakják az osztálytermekben, de ebben nem a rend vezetőjének személyét, sokkal inkább a funkcióját kell látni. Arra a kérdésre, mi magyarázza Zakar Ferenc Polikárp névnapjának iskolaszünetté nyilvánítását, az igazgató azt mondta: megvolt a lehetőség, hogy ezen a napon tartsák a szünetet, és a tantestület így döntött. Párdány Miklós állítja: összesen hét tanár távozott az iskolából. Négy esetben szakmai kifogások merültek fel, volt akinek lejárt az egyéves szerződése. Egy tanár esetében a nézet és szemléletbeli különbségek vezettek a szakításhoz.

Zakar Polikárp Ferenc, a ciszterci rend vezetője az MH-nak Joób szerint elfoglaltságra hivatkozva nem nyilatkozott, a Magyar Nemzetnek (Mi történik szeptember 29., 5.o.) viszont hosszabb interjút adott. Mint mondta, nagyon meglepte az MH újságírójának állítása, hogy miért nem nyilatkozott a lapnak. "Ez a mondat így nem igaz, mert gerincoperációm óta ritkán vagyok Zircen, a Magyar Hírlap újságírójának nevét sohasem hallottam, ezért nem tudtam nyilatkozni. Az igaz, hogy Zircen nem adták meg neki a fővárosi telefonszámom, de a budapesti telefonkönyvben benne van a nevem. Mindenesetre jól tette volna a cikkíró, ha cikke megjelenésével vár addig, míg velem nem beszél. A másik tény, hogy fogalma sincs a szerzeteséletről vagy a szerzetesiskoláról, ami önmagában nem baj, de ha ez fennáll, akkor az illető ne írjon ilyesmiről cikket." A ciszterci rend vezetője emlékeztet: az 1948-as államosítás előtt a zirci apát képe ott volt iskoláikban. Egri igazgatójuk 1999-ben rájött arra, hogy a diákok nem tudják, kié az iskola, ki a fenntartó. Emellett fontosnak tartotta, hogy a diákokban és a szülőkben is tudatosuljon: katolikus, azaz keresztény, krisztusi iskolába járatják gyermekeiket. Ezért beszerezte a fényképeket, és a másik három gimnázium is követte a példát. "Nincs szó semmiféle "személyi kultuszról", de az biztos, hogy nem árt meg a diákoknak, ha tudják, hogy ezeket az iskolákat a zirci apátság építette, hogy a zirci főapát fenntartói irányítása alatt vannak." Zakar Polikárp cáfolja, hogy a budai ciszterci gimnáziumban szigorúan tekintélyelvű irányítás lenne. Ők mindig világosan megmondták, hogy milyen elvek alapján nevelnek a nagyon igényes tudásátadás mellett. Az pedig több mint százéves szokás, hogy a főapát névnapja tanítási szünet. Egy főapátnak joga van elmozdítani, áthelyezni szerzeteseit. "De itt nem ez történt. A szerzetes-paptanár, akiről szó van, február elején közölte velem, hogy három évre el szeretne menni egy püspök szolgálatába, és a püspök már igent mondott neki. Erre én azt mondtam, hogy akkor inkább menjen Dallasba, ottani apátságunkba. Rábíztam a döntést. El is utazott. Közben és nem hazatérése után áthelyeztem pécsi gimnáziumunkba. Elmondta, hogy jól van és nagyon csodálkozik azon, hogy mások az ő ügyeibe próbálnak beavatkozni." A főapát nem tudja, hogy milyen "számlák és iratok tűntek el, mert az illető szerzetes-paptanárnak semmi köze nem colt a számlákhoz, úgyhogy ha lett volna ilyen nála, akkor ő követett volna el súlyos visszaélést. A gimnázium anyagi ellenőrzését két rendtársam végzi, no és magam, aki 1972-1995 között vezettem római központi házunk pénzügyeit. A könyvelés és a pénzügyek a legnagyobb rendben vannak, mindez nem tartozik a tanárok vagy a gondnoknő hatáskörébe." Zakar Polikárp nem tudja, kinek jó, ha az MH-ban alaptalan vádakat jelentetnek meg. "Én mindenkinek a szemébe merek nézni. A gimnáziumainkban rend van és lesz a jövőben is." Börtönlelkészi szolgálat alakult az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának támogatásával, a történelmi egyházak közreműködésével jelentették be szeptember 27-én, szerdán a Somogy megyei Igalban, a Büntetés-végrehajtás Továbbképzési és Rehabilitációs Központjában tartott tájékoztatón. Hende Csaba, az IM politikai államtitkára leszögezte: a börtönlelkészi szolgálat hasznossága társadalmilag felbecsülhetetlen, hiszen ezáltal a bűn útjáról az erény útjára terelhetik az elítélteket. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a világ országaiban általánosan működő szolgálat mostantól a magyarországi börtönökben ismét lehetőséget ad az elítélteknek arra, hogy éljenek alkotmányos jogaikkal, a szabad vallásgyakorlással (Magyar Nemzet: Börtönlelkészek szeptember 28., 4.o.). (Lásd még szeptember 8-ai híreinket.) MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2000. 10. 06.