HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI MAGYAR HÍREK

Befejeződött a magyarok nemzeti zarándoklata

Róma: Október 10-én délelőtt a római Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában ünnepi szentmisével ért véget a magyarok négynapos nemzeti zarándoklata, amelyre ötezer hívő, 26 főpásztor és több mint 100 pap érkezett az Örök Városba. A szentmise főcelebránsa Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) elnöke volt, a homíliát Miklósházy Attila jezsuita püspök, a külföldi magyarok főpásztora tartotta, aki a keresztereklyék felkutatásából kiindulva, Jézus keresztjének az üdvösség-történetben betöltött szerepéről elmélkedett.

A harang és a róla szóló könyv Rómába mentek

A magyar millennium egyik jeles napja volt október 9-e, amikor a Szent Péter-bazilikában tartott magyar szentmise után II. János Pál pápa először szólaltatta meg azt a harangot, amelyet az 500 éve kiadott pápai bulla emlékére a magyar küldöttség a szentatyának ajándékozott. A fenyegető török veszély ellen előbb csak imára és harcba hívó, majd Hunyadi János és Kapisztrán Szent János nándorfehérvári győzelmét hirdető déli harangszó történetével foglalkozó, a Mundus Kiadó gondozásában megjelent, Déli harangszó című könyvben szereplő tanulmányokat Visy Zsolt, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) helyettes államtitkára rendezte kötetbe. A kiadvány olasz változatát személyesen nyújtotta át a szentatyának. A könyv hivatalos bemutatójára hétfőn délután a Római Magyar Akadémián került sor. A rendezvényen megjelent hazánk római nagykövete, Győri Enikő, Tar Pál, a Magyar Köztársaság Szentszék mellé akkreditált nagykövete, Visy Zsolt, a tanulmányok szerzői közül Érszegi Géza és Felice di Virgilio atya, Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke, valamint a római politikai és kulturális élet számos képviselője. VR/MK

Emlékezés Pásztor Lajosra

Róma: A Római Magyar Akadémián október 9-én este a Fraknói Tudományos Intézet a szentszéki magyar nagykövetséggel és a Pápai Magyar Intézettel együttmű-ködve, tudományos konferenciát tartott, az 1997-ben elhunyt Pásztor Lajos történészre emlékezve. Bemutatták Pásztor Lajos "A magyarság vallásos élete a Jagellók korában" című posztumusz könyvét. Az emlékestet Tar Pál magyar szentszéki nagykövet nyitotta meg. Ezt követően az előadók, Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát, P. Pagano, a vatikáni titkos levéltár prefektusa, Felice Accrocca, a Gergely Egyetem tanára, Mons. Németh László, a Pápai Magyar Intézet rektora, Csorba László professzor, a Fraknói Intézet igazgatója és Kovács Péter történész ismertették Pásztor Lajos tudományos tevékenységét és a vatikáni Levéltárban végzett, a magyarság szempontjából rendkívül jelentős kutató munkáját. VR/MK

Megjelent Lukács Evangéliuma hat magyar nyelvű fordításban

Budapest: Október 4-én, szerdán délelőtt rendkívüli könyvbemutatóra került sor a magyar történelemben oly jelentős szerepet játszó Pilvax Kávéházban: Krisztus születésének 2000. és magyar államiságunk 1000. évfordulójának tiszteletére, az ökumené jegyében a Szent István Társulat és a Magyar Bibliatársulat közös gondozásában megjelent Lukács Evangéliuma című, hat magyar nyelvű fordítást három katolikus és három protestáns tartalmazó, reprezentatív kötetet ismertették a téma felkért szakértői.

Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos szenzációs eseménynek nevezte a könyv megjelenését, amellyel újabb fordulóponthoz érkezett a magyar keresztény együttgondolkodás. Harmati Béla evangélikus püspök, a Magyar Bibliatársulat elnöke hangsúlyozta: a magyar ökumenikus együttműködés jobb, mint a híre, ezt mutatja ennek a könyvnek a megjelenése is. Tarjányi Béla, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnöke szerint ez a kiadvány első lépés afelé, hogy megszülessen a közös Szentírás. Márkus Mihály református püspök, a Magyar Bibliatársulat ügyvezető elnöke kifejtette: a kötet megjelenése gyakorlati megvalósítása az oly sokszor hangoztatott keressük azt, ami összeköt szlogennek.

Lukács Evangéliumát a következő hat fordításban olvashatjuk: A Jesus Kristus szent evangyelioma Szent Lukáts által (Káldi György fordításának 3. kiadása, Buda, 1782). Az evangélium Lukács szerint (Új katolikus fordítás, Budapest, 1996). Jézus Krisztus evangéliuma Lukács szerint (Görög eredetiből fordította P. Békés Gellért és P. Dalos Patrik, Budapest 1996). Szent Lucats irasa szerint való evangelium (Magyar nyelvre fordíttatott Károli Gáspár által, Vizsoly, 1590). A Lukács írása szerint való szent evangyeliom (Revideált Károli Gáspár fordítás, Budapest, 1908). Lukács evangéliuma (A Magyar Bibliatársulat Szöveggondozó Bizottsága által javított új fordítás, Budapest, 1990).

A könyv elé Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke és Harmati Béla, a Magyar Bibliatársulat elnöke írt ajánlást. MK

A közép-európai ferences rendtartományok elöljáróinak találkozója

kezdődött október 10-én, a csíksomlyói ferences kolos-torban. Tizenöt közép-európai ferences provincia, közöttük a svájci, a dél-tiroli, a belga, a holland, az osztrák, a németországi, a magyarországi és az erdélyi tartományok provinciálisai ültek le megvitatni a szerzetesi közösségek jelenlegi helyzetét, a sajátosan és általánosan felmerülő problémákat. Évente egyszer kerül sor hasonló összejövetelre és ezek a megbeszélések a rendtartományok közötti kapcsolattartás, együttműködés terén is igen fontosak. Ez idáig két alkalommal lehetett az erdélyi Szent István Provincia a rendezvény házigazdája. Nyolc évvel ezelőtt Szárhegy, most pedig a csíksomlyói kolostor fogadta a ferences elöljárókat. A találkozó október 14-éig tart. A német nyelven folytatott, zárt körű tanácskozások mellett a program keretében a jelenlévők közös zsolozsmákon vesznek részt és több erdélyi ferences rendházat keresnek fel. (CsM./MK)

Rövid előzetesek hazai programokról

Egyesületek és mozgalmak

IGEN KLUB Kulturális Egyesület

Célja: Keresztény szellemiségű fiatalok számára lehetőséget biztosítani szabadidejük kulturált, igényes és vidám eltöltésére. A meghirdetett programok előtt lehetőség van: pingpongozni, teázni némi harapnivaló kíséretében, beszélgetni régi ismerősökkel, új ismerősökre, vagy barátokra szert tenni. Szerda esténként 7-kor Rezső téri klubhelyiségben kerül sor az összejövetelre. Elsősorban előadásokat hallgathatnak a résztvevők, esetenként filmklub van az előadás helyett, vagy egy-egy probléma megvitatására kerül sor. Címe: IGEN KLUB BP. VIII. Rezső tér Magyarok Nagyasszonya rk. Templom. Klubnyitás: szerdánként este 7 órakor. Klubon kívüli programokban nagy szerepet kap a sport, a kirándulás, valamint bálok, nyári táborok A következő előadásra október 25-én kerül sor, Hegedűs Rita szociológus beszél a "Vallásgyakorlat és hit Magyarországon" témáról.

Új Életet a Családoknak

Korunkban a családoknak sok erőre és világos látásmódra van szükségük. Az Új Életet a Családoknak olyan keresztény mozgalom, mely a családi élet értékeit szeretné tudatosabbá tenni. A Németországból induló mozgalom 12 év tapasztalatával rendelkezik. Magyarországon 1996 óta tartanak szemináriumokat. Tanfolyamaikkal házaspárokat, családokat, gyermeküket egyedül nevelő szülőket és jegyeseket szeretnének megszólítani és nekik segítséget nyújtani abban, hogyan tudják kapcsolataikat megszilárdítani, a Biblia útmutatása szerint boldoggá és gyümölcsözővé tenni. Szemináriumainak, tanfolyamainak elméleti anyaga megalapozott és sokrétű. Segítséget nyújt a hétköznapokhoz konkrét, gyakorlati tanácsokkal, tapasztalatokkal.

A mozgalom munkatársai nem családterápiás szakem-berek, nem pszichológusok, hanem elkötelezett keresztények. Egyedülálló az a szemináriumtípus, melyre apákat fiaikkal együtt várnak a szervezők, s ezzel párhuzamosan tervezik az anya-lánya program meghirdetését is. A közeljövő programjai: Jegyeseknek és fiatal házasoknak. Témák: A Biblia képe a szerelemről. Elvárások és célok. Feladatok felosztása, szerepek a családban. Közös imádság és lelki fejlődés. Anyagiak. Szülők, apósok és anyósok. Időbeosztás. Szexualitás a fiatal házasságban. Vitakultúra. Helyszín: Pannonhalma, 2000. október 21-23. Apa - fia hétvége Témák: Apa és fia közti kapcsolat. Közös beszélgetés, kaland, játék, Istenre figyelés. Helyszín: Tihany, 2000. október 20-22. Korhatár: 8-15 éves korig (fiak) További információk a mozgalomról: Iroda: Dr. Kemény János és Szilvia H-2870 Kisbér, Szabadság park 2.Tel/fax: 34/353-184 E-mail: jer2911@matavnet.hu

Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség

A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség fogja össze a katolikus hitéletet az egyetemeken. Széles tevékenységi köre vonzza az érdeklődő egyetemi, főiskolai hallgatókat. Évek óta saját lelkésze van Pákozdi István személyében, otthont kapott a felújított piarista kápolnában, közösségei, meghirdetett programjai vannak. Igyekszik jelen lenni az egyetemeken és követni az ifjúság klub-életét, kirándulásait, táborait, segíteni a vidékről jöttek elhelyezésében. Rendszeresen készülnek felnőtt keresztelendők, bérmálkozók és jegyesek a szentségek vételére. Adventben, nagyböjtben istentiszteletet szerveznek. Jelenits István piarista atya Bibliaórát tart. Fiatalok számára tart hittanórát Kállay Emil piarista tartományfőnök. Katolikus csoportok működnek több egyetemen és főiskolán. A Lelkészség félévenként több kirándulást és egy alkalommal közös hétvégét szervez valamelyik lelkigyakorlatos házban. Programok a közeljövőben: október 20-22 között lelki töltekezés céljából lelki napot tartanak Csobánkán.

Programok országszerte

Budapest: Október 14-én lesz a Cursillo lelkiségi mozgalom jubileumi találkozója.
Esztergom: Október 12. és 2001. január 1. között tekinthető meg a 125 éves az Esztergomi Keresztény Múzeum c. kiállítás Esztergomban.
Október 21-én avatják fel a Várhegy északi bástyáján elhelyezett millenniumi emlékművet.
Pannonhalma: A Pannonhalmi Főapátság és a HÁLÓ közös szervezésében lesz október 26-29. között a "Kárpát-medencei katolikus közösségek találkozója".
Október 21-én állítják fel Szent Mór szobrát a monostor udvarán. Szent Mór 1000-1070 között él, a hagyomány szerint magyar szülőktől származik. Szent András és Benedek legendájában olvashatjuk, hogy Szent Márton hegyén, Pannonhalmán járt iskolába. 1030 körül a szent Hegyen lévő kolostor apátja volt, ebben az időben történt a király és fia, Imre látogatása. 1036-ban szólította el István Pannonhalmáról, és a pécsi püspökség élére állította. Mór egyike volt azon három püspöknek, akik Endrét Székesfehérváron királlyá koronázták. 1064-ben a városban történt meg a hercegek kibékülése, Géza személyesen helyezte a koronát Salamon fejére. Mór tiszteletét a Szentszék hivatalosan 1848-ban állapította meg.
Október 23-án Áment Lukács ad koncertet, programján Bach, Franck, Reger, Liszt, Szigeti Kilián művei szerepelnek.
Tihany: Október 31-ig Tihanyban három kiállítás tekinthető meg: Szilágyi Bernadett szobrász kiállítása, Borsos Miklós emlékkiállítás, Schwanner Endre fotóművész kiállítása A Tetőtéri esték programjában október 27-én Korzenszky Richárd előadására kerül sor "Keresztény értékrend" címmel.
Vác: Október 21-én a Kolping mozgalom szervezésében családok és az ifjúság zarándoklatára kerül sor. MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2000. 10. 13.