
Szintén a Népszava (Korlátozzák október 10., 10.o.) ismerteti Hongkong katolikus püspökének, Joseph Zennek a nyilatkozatát. A főpásztor közölte: a kínai hatóságok október eleje óta nem engedik külföldre utazni a hongkongi katolikus főpapokat, így vágva vissza azért, hogy a hongkongi katolikusok megünnepelték október elején a 120, Kínában megölt katolikus mártír szentté avatását. Joseph Zen elmondta: a kínai hatóságok által ellenőrzött Kínai Hazafias Katolikus Szövetség felszólította a hongkongi katolikus egyházat, függessze fel főpapjainak külföldi utazásait. Hongkongi főpapok gyakran dolgoznak vendég oktatóként külföldi teológiai főiskolákon.
A Magyar Nemzet (Az aradi vértanúk október 7., 1.,2.o.) beszámol arról, hogy a határon túl is megemlékeztek a vértanúhalált halt aradi tizenhármakról, így több vajdasági településen is. A nagybecskereki római katolikus nagytemplomban szentmisét mutattak be, amelyen képviseltette magát a görögkeleti egyház is. Ott volt Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, aki a magyar kormány nevében mondott beszédet. A szentmise után a jelenlévők Eleméren koszorút és virágot helyeztek el Kiss Ernő honvéd tábornok emlékhelyénél.
A Népszabadságban (október 11., 12.o.) Fekete János József a testvérünk című cikkében a kiújult izraeli-palesztin összecsapásokkal foglalkozik, konkrétan azzal, hogy Nabluszban az izraeli katonaság kivonulása után két nappal a palesztin rendőrség nem akadályozta meg, hogy a nacionalista indulatoktól túlfűtött tömeg szétdúlja "a zsidók és keresztények egyik legszentebb emlékhelyét, közös ősatyánk, József sírját. Kő kövön nem maradt." A szerző figyelmeztet: itt az idő, hogy közösen fohászkodjunk Izrael és Jeruzsálem békességéért. "Enélkül a zsidó-keresztény párbeszéd és minden szép szó Európa és a világ zsidó-keresztény szellemi örökségéről üres fecsegés csupán. Azért a különleges városért, ahová hitünk szerint meg-vagy vissza fog érkezni a Messiás az igazakért, s hogy ítélkezzék a gonoszság felett. Nem maradhat most néma egyetlen zsidó hitközség sem, de föl kell emelnie a szavát minden keresztény és keresztyén egyháznak is. József sírjának barbár meggyalázása mindnyájunkat döntésre kényszerít. Vállaljuk-e nyíltan, hogy Isten népének, az izraeli Názáretben született Jézusnak, az egytől egyig zsidó apostoloknak és nem utolsósorban Jákob fia Józsefnek a vérei és szellemi testvérei vagyunk? S nem vagyunk hajlandók többé sem a kútba lökésében, sem a kínzásában közreműködni még hallgatólagosan sem."
A Népszavában (október 10., 10.o.) Kepecs Ferenc Ébren tartja a világ lelkiismeretét címmel a dalai lámát mutatja be, aki néhány napos látogatásra hazánkba érkezett, és többek között Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal is találkozott.
Szobrot állíttat Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek tiszteletére a Mindszenty József Szobráért Alapítvány. A B. Hegyi László tervezte, Esztergomban felállítandó emlékmű 6,7 méter magas, mészkőből faragott, templomot megjelenítő kompozíció, melynek középpontjában Mindszenty József két és fél méter magas bronzalakja áll (Magyar Nemzet: Mindszenty október 10., 14.o.).
Ravasz László református püspök bronzból készült mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását avatták fel október 8-án vasárnap Lakitelken, a népfőiskola Szent István-kápolnájának pavilonjában. A szobrot Semjén Zsolt, egyházügyekért felelős helyettes államtitkár leplezte le. Beszédében felidézte a püspök tiltakozását a gyűlölködés, mind az 1944-es zsidóüldözés, mind a háború utáni megtorlások ellen (Magyar Nemzet: Ravasz László október 9., 2.o.). MK
A keménykötésben készült és védőborítóval ellátott mű az eddig megjelent legteljesebb egyháztörténelem magyar nyelven. Mivel azonban szinte minden keresztény közösséggel foglalkozik, inkább a kereszténység történelme bemutatásának kell tekintenünk. A napjainkig 13 nyelven kiadott mű szerzője, Juan Maria Laboa nemzetközi hírű spanyol egyháztörténész 76 fejezetben tárgyalja a 2000 éves kereszténység múltját, nem feledkezve meg jelenéről sem.
A művet mindenki nagy haszonnal forgathatja, hiszen az illusztrációk, a térképek, a kronológiák és magyarázatok bősége élvezetessé és könnyűvé teszi a mű olvasását, segíti a megértését azok számára is, akik nem tartják magukat a történelem tudósainak, de érdeklődnek a keresztények múltja iránt. Minden fejezet két részből áll: az első rész a tényeket, a helyszíneket, az eseményeket, személyeket és jelenségeket mutatja be, a második pedig átfogó elemzést nyújt egy-egy témával kapcsolatban.
Christa Meves: Házastársak ábécéje (Formátum: 18,5 x 12 cm, 120 o.)
Ez a könyv nászajándék. Christa Meves elsősorban a gyermekeinek írta. Valami személyeset akart adni nekik útravalóul. Ezért próbál A házasélet ábécéjében bemutatni valamit a tapasztalataiból, melyeket nagyszabású pszichológusi gyakorlatában és számos emberi kapcsolatban szerzett. Nem recepteket akar adni a házasélet mindennapjaira, hanem alapvető magatartásmintákat, melyek manapság minden válságon át, rávilágítanak a házasság értelmére. Könyve kifejezetten személyes iránymutatás, azoknak az olvasóknak szentelve, akik vállalják a modern partneri életközösség kihívásait. Christa Meves munkásságát 1974-ben Wilhelm Bölsche Emlékéremmel jutalmazták; 1976-ban Prix Amade, 1979-ben Konrad Adenauer-díjat kapott publicisztikai munkásságáért. Alsó-Szászország német szövetségi állam Érdemrendjével, majd 1985-ben 1. osztályú Szövetségi Érdemkereszttel tüntették ki.
Christa Meves: Szülők ábécéje (Formátum: 18,5 x 12 cm, 180 o.)
Az agykutatás kiderítette: ahhoz, hogy a gyermekek egészséges lelkületűek legyenek, szükségük van hozzátartozóik értő szeretetére. A természettudomány tehát megerősítette a kereszténység alapgondolatát. Christa Meves jelen könyvében ezt a felismerést dolgozta fel és öntötte konkrét nevelési útmutatókba. Helyesen alkalmazott kereszténységről van szó! E zsebkönyv a felelősségük tudatában levő keresztény szülőknek íródott, hogy erőt adjon nekik, és pszichológiai tudással vértezze fel őket.
Ignace Lepp: A szeretet pszichoanalízise (272 o)
Annak ellenére, hogy mindenki a szeretetről beszél, kevesen vannak, akik tudnak is szeretni, egészen biztosan kevesebben, mint ahányan rendesen tudnak gondolkodni. A világ csak akkor lesz jobb, az emberek pedig boldogabbak, ha felfedezik a szívüket, ha viszonyaikba több melegséget, több szeretetet visznek. Az élet anyagi feltételeinek javítása, a tudomány és a technika csodálatos haladása csak akkor lesz igazán "jó", ha olyan emberek szolgálatában áll, akik tudnak és akarnak szeretni. A szerző kutatásainak, töprengéseinek kiindulópontja ebben a műben éppen a mélypszichológiában szerzett tapasztalata, aki nem éri be azzal, hogy a szeretet különböző normális és abnormális formáit elemzi. Könyvével segíteni akar abban, hogy az emberek jobban szeressenek, és szembenézzenek a szenvedéssel, amelyet a szeretet hiánya okoz. Lehetőségei szerint hozzá kíván járulni ahhoz is, hogy az egyének és emberi közösségek életében kibontakozzon az egészséges szeretet. Alaposan kielemzi az erotikus szerelem számos aspektusát, hogy jobban megértsük a szeretet egyéb formáit is. Választ keres a különféle szerelmi elferdülések, érzelmi betegségek (homoszexualitás, szadizmus és mazochizmus, impotencia és frigiditás) okaira, gyógyíthatóságának kérdéseire. A könyv nem a szakemberekhez szól, de a szerző sokéves mélypszichológiai tapasztalatainak a gyümölcsét összevetette tanítói, kollégái és barátai tapasztalataival. A szeretet óriási kérdéskörének különféle vonatkozásait konkrét példákon mutatja be. A példák többsége a normális és patológiai pszichikai jelenségek terén szerzett megfigyeléseiből ered. A szerző könyvében felhasználta a mélypszichológia néhány legismertebb tanítójának, elsősorban C. G. Jungnak, Charles Baudouinnak és W. Stekelnek a műveit. MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2000. 10. 13.