A Népszabadság (Vallási zavargások június 21., 2.o.) beszámol arról, hogy több mint százan meghaltak az indonéziai fennhatóság alatt álló egykori Fűszer-szigeteken kirobbant legújabb vallási összecsapásokban. Az Antara indonéz hírügynökség szerint június 19-én hétfőn a kelet-indonéziai Maluku tartománybeli Halmahera szigetén fekvő, keresztények lakta Duma településen egy muzulmán csoport megtámadott 200 keresztényt, akik a helyi templomban kerestek menedéket. Egy szemtanú, akinek sikerült elmenekülnie, elmondta: a támadók hirtelen csaptak le rájuk, robbanószerkezeteket hajítottak a templomra és porig égették azt. Az áldozatokat házilag készült robbanószerkezetekkel, puskákkal, nyilakkal és más fegyverekkel ölték meg. Száznyolc keresztény vesztette életét, hetven súlyosan megsebesült a támadásban. Több muzulmán is meghalt. A sebesülteket kimenekítették a szigetről, ahol további 292 lakóépületet felgyújtottak a támadók. Az összecsapásnak a hadsereg vetett véget, de továbbra is feszült a helyzet a szigeten.
A Magyar Nemzetben (Képek és június 17., 34.o.) Szilárdffy Zoltán pap-művészettörténész nyilatkozik a csodák üzenetéről, annak kapcsán, hogy II. János Pál pápa május 9-én boldoggá avatta Jácinta és Ferenc fatimai látnokokat. Kiemelte: a kereszténység lényege Krisztus halála és feltámadása. "Már ehhez az eseményhez kapcsolódik egy ereklye, a Torinóban őrzött lepel. Az evangélium szerint ez a feltámadás bizonyítéka volt, hiszen összehajtva feküdt a síron. Ez volt maga a csodás húsvéti üzenet: Krisztus valóban feltámadt. Kevéssé ismert tény, hogy már az ősegyház korában minden ereklyéhez tartozott egy kép is. Az ereklye és a megfelelő kép kultusza olyannyira összetartozik, hogy együtt üldözték a tiszteletüket mind a képrombolók Bizáncban, mind később a nyugati kereszténységet megújítani szándékozó reformáció követői, az ószövetségi képtilalomra való hivatkozással." Szilárdffy Zoltán hangsúlyozta. Isten számára valójában nem a tárgy a fontos, hanem az, hogy kifejeződjön a néppel való szolidaritás. Egyúttal cáfolja, hogy sokkal kevesebb Krisztus-képhez kapcsolódó csoda lenne, mint Mária személyéhez. A legrégibb kegyképek ugyanis mind Krisztus-képek. A legutóbbi magyarországi, például fallóskúti és sükösdi Mária-jelenésekről a pap-művészettörténész kifejtette: "Amellett vagyok, hogy ne hagyjuk el régi magyar Mária-kegyhelyeinket, mert számunkra a Patrona Hungariea mindig időszerű. De ha valaki elmegy más helyekre, ott imádkozik, és lelkileg épül, nincs kivetnivaló benne. Ez már annyira a szubjektív odaadás része, hogy nincs értelme tiltást vagy megengedést kinyilvánítani vele kapcsolatban."
Magyar szentek tisztelete és ereklyéi címmel nyílt kiállítás június 17-én szombaton az esztergomi Keresztény Múzeumban, a magyar katolikus egyház egyik idei kiemelt rendezvényeként. A tárlat egyaránt köszönti a magyar állam és egyház ezeréves jubileumát, valamint a Simor János hercegprímás által létrehozott és 1875-ben a nagyközönség számára is láthatóvá tett gyűjtemény, a Keresztény Múzeum fennállásának 125. évfordulóját (Népszabadság: Hírek június 19., 19.o.).
A Magyar Nemzetben (Az Irodalom június 19., 13.o.) Osztovits Ágnes az Irodalom Visszavág című lap legújabb számát ismerteti, kiemelve abból többek között Máté Imre írását. Máté a Lech-mezei ütközetet (995.) s azt követően a kereszténység felvételét, Szent István uralkodását a nemzet szempontjából nagy veszteségnek ítéli meg. Meggyőződése, hogy a X. század derekán a centrista törekvések ütköztek a föderalista elgondolásokkal, s mivel a keresztény egyháznak nem volt esélye a hatalomra, egy föderatív, liberális Európában, az abszolutizmust támogatta. A kereszténységgel kezdődik nálunk a nagy tömegek jogfosztása, analfabétává züllesztése. Ráadásul ma is hasonló dilemmák előtt állunk: "A középkori abszolutizmusban a katonák és papok szimbiózisa alkotta az elnyomó gépezetet, az Európai Unióban pedig a bürokrácia és a pénzarisztokrácia összefonódása" írja Máté Imre.
A Magyar Nemzet (Bródy június 19., 4.o.) arról ír, hogy az Illés együttes egykori tagja, "a hangversenyszínpadokon meglehetősen ritkán látható Bródy János a Hit Gyülekezetével nyíltan szimpatizáló Friderikával, Gerendás Péterrel és az egykori Fonográf együttes néhány tagjából verbuválódott No Comment együttessel közösen, a gyülekezet által felépített Hit Csarnokban kívánja megkezdeni a Millenniumi koncertek rendezvénysorozatát." MK
Korzenszky Richárd bencés szerzetes, tihanyi apát sokáig tanított, majd tíz éven keresztül a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatója volt. Az Antall-Boross-kormány idején a kultusztárca kormánybiztosaként tevékenykedett: feladata volt az egyházi iskolák visszaadásának koordinálása, a vitás kérdésekben közvetíteni az állam és az egyház között. Akkori tapasztalatait 1997-ben megjelent, Páternoszter című könyvében adta közre. Mostani kötetében a neveléssel, oktatással foglalkozó cikkeit gyűjtötte össze.
Korzenszky Richárd a nevelést a kertész munkájához hasonlítja: a palántát a szülők hozzák, és az iskola feladata, hogy felnöveszti a palántát. Megmunkálja körülötte a földet, öntözi, hogy gyökerei táplálékot kapjanak. A szerzetes, tanár alapgondolata: nem elég a diákot csak a tantárgyak alapos ismeretére megtanítani, többletre is szükség van: arra a hitre, hogy az egyén és a világ ezernyi gondja ellenére is, "érdemes élni. Csak emberként érdemes élni az embernek. Felelősséggel az életért. Békében önmagammal, társaimmal, környező világommal. Az iskola feladata mérhetetlenül nagy ebben. De másra nem vállalkozhat, csak arra, hogy azt öntözi és gondozza, amit a szülők elvetettek." S mi az, ami még az iskolák felszereltségénél is fontosabb? Az, hogy legyenek "igazi, elkötelezett, magukat szétosztani kész emberek, akik kézen fogják a nem csak a tudományok világában, hanem ami ennél sokkal fontosabb: az emberi kapcsolatok titkaiban is. Kellenek emberek, akik tudnak megelőlegezve szeretni, nem várva azonnal jutalmat érte."
A szerző másik alapvető megállapítása, hogy az egyházi iskolák feladata: szintézist teremteni hit és kultúra, hit és élet között. A keresztény iskolák lényegének nem csupán a sajátos kultúrtartalmak, ismeretek közvetítését tekinti, hanem az élet, és elsősorban saját életünk krisztusi módon történő alakítását. Fontos az ökumenikus szellemiség is. Korzenszky Richárd meggyőződése, hogy az egyházi iskoláknak komoly feladatuk van: bizonyságot tenni arról, hogy az egyes személy értékét nem a tudás mennyisége, hanem az emberi minőség adja. Ez pedig az egyházi iskola számára attól függ, hogyan képes-e közvetíteni azt az értékrendet, amelynek forrása az Evangélium. Miközben elismeri, hogy a keresztény iskolák sem mentesek a gondoktól, feszültségektől, önmagukban nem jobbak a világi, alapítványi oktatási intézményeknél, határozottan állítja: mással össze nem hasonlítható, egyéni légkörük van ezeknek az iskoláknak, s olyan lehetőségekkel rendelkeznek, amelyek fölötte állnak minden anyagiakkal mérhető feltételnek. Kérdése, hogy a keresztény iskolák élnek-e ezekkel a lehetőségekkel? Tényként szögezi le, hogy az ezredforduló világából hiányzik, vagy csak elvétve jelenik meg a krisztusi ember. A másokért élni tudó, szétosztani képes személy. Pedig az ilyen emberekből álló közösségek "kontrasztot jelentenek ebben a társadalomban. Figyelmeztető jelként léteznek a másként élők között. Jövőt vár mindenki az ezredfordulón. Jövőnk meggyőződésem szerint akkor lesz, ha elsősorban a krisztusi ember kialakítása áll majd minden tevékenységünk középpontjában Iskoláink egy emberibb világnak munkatársai lehetnek, ahol az ember nem önmagáért él" írja Korzenszky Richárd, egyértelműen hitet téve az ilyen, a közösség szempontjait elsődlegesnek tekintő oktatási, nevelési szellemiség mellett. Egyúttal figyelmeztet: ahhoz, hogy ez megvalósuljon, a versenyistállónak nevezett, a tudás maximumára törekvő iskolával szemben természetesen az igényesség fenntartása mellett meg kell jelennie a személytől személyig, a lélektől lélekig ható iskolának is. (Bencés Apátság Kiadója) MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére
[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2000. 06. 24.