SZEMLE HÍREK, VÉLEMÉNYEK AZ EGYHÁZAKRÓL A MAGYAR SAJTÓBAN

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját

Külföldi hírek

A Népszava Közép-Európa (február 5., 9.o.) melléklete a Lengyel Katolikus Egyház Statisztikai Intézetének Az egyház és a lengyelek vallásossága 1945-1990 között című jelentését ismerteti. A jelentésben foglalt adatok számos különböző felmérés eredményét tartalmazzák, valamint a vasárnapi miséken megszámolt és megkérdezett hívők válaszait, amelyet a Pallotynski Intézet 1979 óta végzett. Eszerint hívő katolikusnak vallja magát a lengyelek 92,9 százaléka, 91,9 százalékuk hisz Isten létezésében, és csak 2,3 százalék közölte határozottan, hogy nem vallásos. A hívők 46,9 százaléka jár minden vasárnap misére. Az elsőáldozásban részt vettek száma az elmúlt tíz év alatt csaknem megkétszereződött: az 1989-es 7,8 százalékhoz képest 16,3 százalékra nőtt 1999-ben. Az egyház szociológusai szerint ezzel együtt nőtt azoknak a száma, akik komolyan veszik hitüket. Lengyelország azon országok USA, Írország, Románia és Horvátország közé tartozik, ahol a legmagasabb a vallásosság foka. Ha pedig arról van szó, hogy mennyien vallják magukat vallásosnak, akkor Lengyelország az első helyet foglalja el Európában. Romániában a társadalom 89, Horvátországban 81, Litvániában 70 százaléknyian vallják magukat vallásosnak. A lengyelek 69 százaléka hisz abban, hogy az ember halála után van örök élet, 13,5 százalék kételkedik ebben, 12 százalékuk pedig más nézeten van. A feltámadásban a válaszolók 65,8 százaléka hisz. A lengyelek 72,8 százaléka ismeri el a mennyország létét, 31 százalék a pokol létezését. A gyakorló hívők 81,9 százaléka hisz a megváltásban. Az egyház által hangoztatott szexuális etikai normákat nem fogadja el a lengyel katolikusok többsége. A házasság előtti nemi kapcsolat tilalmát a megkérdezettek alig egyharmada fogadja el, és csak minden negyedik válaszadó tartja tiszteletben a fogamzásgátló szerek használatának tilalmát. A lengyel hívők 90 százaléka egyetért a kereszt kifüggesztésével a közintézményekben, több mint 80 százalék helyesli az iskolai hitoktatást és a katonák vallásos eskütételét, 70 százalék fogadja el a kereszt jelenlétét a közszolgálati tévében és ismeri el az egyház jogát, hogy morális témákban véleményt nyilvánítson. A kérdezettek 75 százaléka bízik az egyházban, 25 százalék bizalmatlan. A megkérdezettek 59,3 százaléka szerint az egyház túl sokat nyilatkozik politikai témákban és csupán 5,1 százalék vallja, hogy keveset. A válaszolók 10 százaléka véli úgy, hogy egy keresztény pártra való szavazás a keresztény felelősségérzet kifejeződése a társadalmi ügyek iránt, 50 százalék nyilatkozott úgy, hogy vallási meggyőződésének semmilyen befolyása sincs politikai nézeteire. Nem nagy hatásról beszélt 18,5, közepesről 12,5 és csak 4 százalék véli, hogy vallásos meggyőződése erőteljesen hat politikai állásfoglalásra. A felsőfokú végzettségűek 80 százaléka vallja hívőnek magát, 15 százaléka nem, de 42 százalékuk nem gyakorolja a vallást. A szociológusok rámutatnak: a hívők száma a vasárnapi miséken nem változott azokban az években, amikor a pápa Lengyelországban tett látogatást, de a vallásossági mutatók növekedését a hetvenes évek vége óta Wojtyla bíboros pápává választásának egyik hatásaként is lehet értelmezni. De ez csak hipotézis mondta P. Marianski, a Lublini Katolikus Egyetem professzora. Szerinte a következő néhány évben jelentős laicizálásra kell számítani. A lengyel katolicizmusban egyre kisebb szerepet fog játszani a hagyományos vallási rituálé. A szabadság, a világnézetek hatalmas piaca, amelyhez mindenki hozzájuthat, fokozatosan csökkenti a családi neveltetésben átadott hagyományok erejét és rákényszerít a választásra. A lengyel katolikusoknak csak a fele állítja, hogy hitét a családi tradícióknak köszönheti, ugyanakkor 42 százalék nyilatkozott úgy, hogy személyes élettapasztalata és gondolkodása következtében jutott el az egyházhoz.

A Magyar Hírlap (Az amerikai elnök február 2., 2.o.) beszámol arról, hogy George W. Bush amerikai elnök nemzeti imareggelin vett részt. A metodista Bush kijelentette: véget vet a vallási intézmények diszkriminációjának, és nem igyekszik senkire sem rákényszeríteni saját hitét. A mindenkori elnök minden egyes vallás hívőit szolgálja, de azokat is, akiknek egyáltalán nincs vallásuk fogalmazott az USA közelmúltban hivatalba lépett elnöke. Az MH tudósítása szerint Bush "igyekezett csillapítani azokat az aggodalmakat is, amelyeket éppen ő keltett, amikor kezdeményezte: a vallási alapokon nyugvó intézmények kapjanak szövetségi pénzt is, ha segítséget nyújtanak a társadalmi bajok orvoslásában. Megnyugtatta azonban hallgatóságát, hogy az efféle szövetségi támogatás nem lépi át az államot az egyháztól elválasztó alkotmányos határokat."

Hazai hírek

A Magyar Hírlapban (február 6., 7.o.) Frenkl Róbert Vállald egyházadat! címmel válaszol Márton László Hit, vallás vagy egészen más? című, általunk is szemlézett cikkére, melyben a szerző azt tanácsolta az állampolgároknak, hogy a népszámláláskor ne vallják meg hitüket a kérdezőbiztosnak. A Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője tanulságosnak tartja Márton írását, amely "mutatja "a társadalomban a négy évtizedes diktatúra és az enyhén szólva összetett kilencvenes évek után meglévő félelmeket, gyanakvásokat, az egyházakkal kapcsolatos történelmileg nem teljesen alaptalan prekoncepciókat és leginkább a szinte reménytelennek látszó megosztottságunkat." Frenkl Róbert rámutat: a népszámláláskor csupán arról van szó, amit Márton is leír cikke végén, hogy aki akarja, az vallja meg a hitét. A válaszcikk szerzője nagy dolognak tartja, hogy bárki kockázat nélkül megvallhatja a hitét. S nagyon szeretné, ha az egyházakkal kapcsolatban is eltűnnének a társadalmi sztereotípiák, a skatulyázások. MK

VÁLTOZÁSOK AZ EGYHÁZMEGYÉKBEN

Váci Egyházmegye

Személyi változások: Október 1-jei hatállyal Kómár István felmentést kapott Szob és Ipolydamásd lelkipásztori ellátása alól és betegszabadságra ment. Béla Vince felmentést kapott Rimóc lelkipásztori ellátása alól és plébánosi kinevezést kapott Szobra. Dr. Faragó Artúr felmentést kapott Szolnok-Szandaszőlős lelkipásztori ellátása alól és plébániai kormányzói kinevezést kapott Rimócra és Varsányba. Szolnok-Szandaszőlős ellátására Turai János kapott megbízást. Október 20-i hatállyal Ágfay Antal felmentést kapott Mátramindszent ellátása alól. Ezen lelkészség ellátására Kovács József kapott kinevezést. November 4-i hatállyal Kómár István plébániai kormányzói kinevezést kapott Szolnok-Szandaszőlősre.
Suspensio: Villám Péter, quia matrimonium civile contraxit, secundum c. 1934. § 1. suspensus est. MK

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Káptalani kinevezések: Jávor Ferenc tb. főesperes, érs. tanácsos, ny. plébános, 65 éves papi szolgálata és a személye iránt érzett nagyrabecsülés jeléül, vasmiséje alkalmából június 16-án tb. kanonoki címet kapott. Dr. Mike Róbert a Váci Egyházmegye GH vezetője és jogi szakértője a Főegyházmegyében végzett pótolhatatlan tevékenységéért, valamint papi működése iránti megbecsülés jeleként július 13-án tb. kanonoki címet kapott.
Megbízások börtönlelkészi szolgálatra: Szántó Ambrus állandó diakónus, karitász-igazgató a szentelése által meghatározott keretek között augusztus 23-i hatállyal megbízást kapott a Kalocsai Fegyház és Börtönben a börtönlelkészi szolgálat ellátására. Csorba József tb. főesperes, érs. tanácsos augusztus 15-i hatállyal felmentést kapott a kunszentmiklósi és a hozzá tartozó plébániák lelkipásztori ellátása alól és szeptember 1-jei hatállyal egy éves megbízást kapott az Állampusztai Büntetés Végrehajtási Intézetbe börtönlelkészi szolgálat ellátására.
Dispozíciók: Velencei Tamás a rendelkezési állományból aktív szolgálatba került, és augusztus 10-i hatállyal kinevezést kapott a dávodi plébániára kisegítő lelkésznek. Cselik László plébániai kormányzó augusztus 15-i hatállyal felmentést kapott eddigi beosztása alól, ugyanakkor plébánosi megbízást kapott a kunszentmiklósi, és a hozzá tartozó plébániák lelkipásztori ellátására. Kovács Sándor betegszabadságából visszatérve augusztus 15-i hatállyal plébánosi kinevezést kapott Baja Szent István plébániára. A hartai plébánia felmentést kapott Állampuszta lelkészség lelkipásztori ellátása alól, és Csorba József kinevezést kapott a lelkészség lelkészévé.
Egyházmegyei kommunikációs felelős kinevezése: A MKPK kérésének eleget téve, augusztus 29-i hatállyal Szántó Ambrus állandó diakónus, karitász-igazgató kommunikáció-felelősi kinevezést kapott a Főegyház-megyébe.
Nyugdíjazás: Dr. Szentjakabi István OSB, érseki tanácsos, nyárlőrinci plébános egészségi állapotára való tekintettel, elöljárójával történt egyeztetés után az érsekfőpásztor köszönetnyilvánítása mellett szeptember 1-jei hatállyal nyugállományba került.
Oldallagos ellátások: A katymári plébánia június 27-i hatállyal a madarasi, míg a nyárlőrinci plébánia szeptember 1-jei hatállyal a lakitelki plébániához került oldallagos ellátásra. MK

Székesfehérvári Egyházmegye

Iskola igazgatói megbízatás: Száraz László plébános, püspöki biztos augusztus 21-iki hatállyal megbízást kapott a móri Szent Erzsébet Katolikus Általános iskola igazgatói feladatainak ellátására. Ezen hatállyal egy időben a megyésfőpásztor köszönetnyilvánítása mellett elfogadta Forisek Lászlóné igazgatónő lemondását.
EHKB ügyvezetői megbízatás: Száraz László plébános 2001. augusztus 20-áig terjedő időszakra felmentést kapott az EHKB-ban végzendő operatív munka alól, s ugyanezen hatályig Kristofory Valter plébános kinevezést kapott az EHKB ügyvezetőjévé, míg Nobilis Márió plébános pedig megbízott ifjúsági zarándoklatvezető lett.
Plébános kinevezése: Horváth József plébános szeptember 1-jei hatállyal felmentést kapott Szigetcsép plébánosi és Szigetújfalu adminisztrátori beosztása alól, és ugyanezen hatállyal kinevezést kapott Csákvár egyházközség plébánosává, Gánt és fíliái, valamint misézőhelyei, továbbá Vértesboglár és misézőhelye adminisztrátorává, és ezzel egyidejűleg a Szent Mór püspökről nevezett Csákvári Espereskerület esperesévé.
Adminisztrátor kinevezése: Mezei István szeptember 1-jei hatállyal betegszabadsága alól felmentést, s ugyanezen hatállyal Szigetcsép egyházközségének, valamint Szigetújfalu egyházközség adminisztrátorává teljes plébánosi jogkörrel kinevezést kapott.
Diakónus gyakorlati éve: Tokodi Bence diakónusi gyakorlatra augusztus 25-iki hatállyal Szigetszentmiklósra került. MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2001. 02. 09.