
Vatikán: A lengyel fővárosban ünnepélyes szertartással zárult le Stefano Wyszynski bíboros és a kommunista rendőrség által 1984-ben meggyilkolt P. Jerzy Popieluszko, a Szolidaritás szakszervezet főlelkésze boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei szakasza. Wyszynski bíboros a lengyelek számára az "évezred prímása", az ország történelmének legnagyobb prímása, aki több mint 30 esztendeig, a kommunista rezsim legnehezebb éveiben állt a lengyel helyi egyház élén. 1953-56. között megfosztották szabadságától, de pert nem indítottak ellene, egy volt rendházban tartották házi őrizetben. Fogságában dolgozta ki azt a kilenc évre szóló lelkipásztori tervet, amely a Lengyelország első keresztény évezredének 1966-ban lezajlott megünneplését dolgozta ki. Lelkiségére nagy hatást gyakorolt Grignion de Monforti Lajos Mária tisztelete. Mária közbenjárásának tulajdonította ugyanis, hogy szeminarista korában meggyógyult egy súlyos tüdőbajból. Popieluszkót 1984. október 19-én a titkosrendőrség három ügynöke gyilkolta meg, akiket időközben azonosítottak és pert indítottak ellenük, amely során napfényre kerültek a kommunista rendőrség embertelen módszerei.
Jozef Glemp lengyel bíboros, prímás a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott elődjéről, Wyszynski bíborosról: "Mélyen hitt Istenben és nagy odaadással tisztelte Máriát. A remény embere volt. Nem félt a jövőtől, a problémáktól. Az ima embere volt. Nem volt szigorú, hatalmát gyakorló ember, hanem szeretett tréfálni, kiegyensúlyozott, vidám egyéniség volt." II. János Pál pápa számos alkalommal vallott Wyszynski bíboroshoz fűződő mély kapcsolatáról, olyannyira, hogy megállapította: Wyszynski bíboros nélkül nem lenne II. János Pál pápa sem. Ismerős a bíboros valóra vált jövendölése, miszerint Wojtyla pápa kormányozza majd át az egyházat a harmadik évezredbe. Glemp bíboros szerint a lengyel prímás rendkívül nagy hatást gyakorolt a szentatya személyiségére, megalapozta lelkiségét.
Popieluszko atyáról szólva a bíboros elmondta: A meggyilkolt pap az 1980-ban, Gdanskban létrejött Szolidaritás szakszervezet főlelkésze volt. Országszerte ismertek voltak szentmiséi, amelyeket 1982-től mutatott be havonta Lengyelországért a varsói Szent Szaniszló templomban. Glemp bíboros így emlékszik vissza a vértanú papra: "Prédikációi mindig mély jelentőségűek voltak, a katekizmusra, a szentatya tanítására épültek. Jól emlékszem, amikor hívei közül négyen felkerestek, arra kérve, hogy mentsem meg életét és küldjem Rómába tanulni. Ő azonban nem akarta hazáját elhagyni, mondván, hogy híveinek szükségük van rá, bíznak benne. Nem mondhattam neki, hogy távozzon el Varsóból, az emberek azt hitték volna, hogy együttműködöm a rezsimmel. Drámai helyzet volt, mindent az Isten gondviselésére kellett bízni." VR/MK
Bécs: A katolikus egyháznak el kell mélyítenie kapcsolatait Iránnal, és nyitott párbeszédet kellene kezdeményeznie az iszlámmal nyilatkozta Christoph Schönborn bíboros ötnapos iráni látogatását követően. A bécsi bíboros, érsek látogatásának melyre nem volt példa az 1979-es komeinista forradalom óta az volt a célja, hogy eszmecserét folytasson az iráni politikai és vallási vezetőkkel a hagyomány és a modernség, illetve az iszlám és a kereszténység kapcsolatáról. Schönborn bíborost az iráni kultúra és az iszlám kapcsolatok szervezete hívta meg az országba. Látogatása során találkozott Katami elnökkel, Kamenei ajatollahhal, a kis keresztény közösség vezetőivel és előadást tartott a teheráni Imam Sadr egyetemen. A CNS hírügynökségnek adott nyilatkozatában a bécsi bíboros, érsek bejelentette: nagy benyomást tett rá az iráni vezetők őszinte érdeklődése, hogy építő párbeszédet kezdjenek más vallásokkal és kultúrákkal, valamint az a szándékuk, hogy rendezzék az országban élő vallási kisebbségek jogi helyzetét. VR/MK
Prága: A kommunista időkre emlékeztető döntéssel a cseh állami rádió betiltotta a katolikus püspökök hirdetésének sugárzását azzal az ürüggyel, hogy "az növeli a prozelitizmust." A következő hirdetésről van szó: "Az egyház nem múzeum, hanem élő közösség, amely számít rád. Emlékezz hitedre a népszámláláskor." Magánállomások zavartalanul sugározzák a hirdetést, ami február 12-én az állami rádióban is elhangzott, de a vezetőség később prozelitizmusra hivatkozva illegálisnak ítélte meg. P. Daniel Hermanns, a cseh püspöki konferencia szóvivője elmondta: a közvélemény szerint az állami döntés politikai erők nyomására született. Az egykori kommunisták ugyanis attól félnek, hogy nagyon megnövekszik az országban a katolikusok száma. Az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt az egyház karitatív és lelkipásztori tevékenysége, Miloslav Vlk prágai bíboros, érsek pedig, aki személyesen is megtapasztalta a kommunista elnyomást, a világ egyik legateistábbnak tekintett országának legnépszerűbb személyisége. VR/MK
Managua: A hamvazószerdai szentmisék során a nicaraguai hívek gyűjtést rendeztek az idős, rokkant és szegény papok számára. "Kívánatos, hogy a katolikus hívek segítsék idős lelkipásztoraikat, akik egész életüket az egyház szolgálatára, a szeretet evangéliuma terjesztésére szentelték" mondotta Jorge Solorzano managuai segédpüspök. A főpásztor szerint a gyűjtés terve már régebben felmerült, míg végül a püspöki kar a bűnbánati időszak első napját jelölte ki a gyűjtésre. VR/MK
San Salvador: A földrengés sújtott közép-amerikai országban a san ramoni hívek a házak és templomok romjai között tartották védőszentjük, az orvosló Szűzanya tiszteletére tartott szertartásokat. A hamvazószerdai szentmisét San Salvador érseke, Fernando Saenz Lacalle mutatta be a rombadőlt templom mellett fekvő röplabda-pályán. A város polgármestere reményét fejezte ki, hogy a nagyböjt hozzájárul a hívek lelki újjászületéséhez, amelyre a mostani drámai helyzetben különösen nagy szüksége van a szenvedő lakosságnak. VR/MK
Hongkong: Egy 20 főből álló kínai katolikus csoport elhatározta, hogy hetente egy alkalommal találkozik Hongkong üzleti városnegyedében, és közösen indítja a napot. Orvosok, ügyvédek, menedzserek minden kedden, pontban 8 órakor egybegyűlnek, ám nem üzleti tárgyalásra, hanem közös imádságra és elmélkedésre. A munka ütemétől agyonhajszolt hongkongi katolikus értelmiségiek úgy érezték, hogy a nap megkezdése előtt szükségük van imádságra és a hitben való osztozásra. Imatalálkozóik vezetésére Juan Pablo Saju atyát kérték fel. VR/MK
Kinshasa: A kongói püspökkar február 26. március 3. között tartott ülésén felhívást intézett a hívekhez és a jóakaratú emberekhez, hogy vessenek véget az országban pusztító háborúnak. A harcban álló felek kezdjenek párbeszédet a szabadságon és demokrácián alapuló politikai rend megteremtésére. A püspökök kérik a kongói népet, hogy az aggasztó helyzet ellenére ne veszítse el a reményt a jövőben. Ugyanakkor szilárdan elítélik az erőszakot, amely január 18-án Laurent Désire Kabila elnök meggyilkolására vezetett. A fegyverekkel szerzett hatalom az alapvető szabadság és az állampolgárok elemi jogainak eltiprásához vezet hangsúlyozzák a kongói püspökök. Nyílt, őszinte párbeszédre szólítják fel az ellenfeleket, hogy mielőbb nemzeti egységkormányt alapítva, létrehozzák a gazdasági, társadalmi reformokat és az új Alkotmányt. A püspökök végül arra kérik Kongó népét, hogy II. János Pál pápa szavaira emlékezve "kölcsönösen bocsássanak meg és békéljenek meg egymással." VR/MK
Hanoi: Thadeus Nguyen Van Ly atya csatlakozott a száműzetésben élő vallási vezetőkhöz, akik az elmúlt hónapban felszólították az Egyesült Államok kongresszusát, hogy késleltesse a két ország közötti kétoldalú kereskedelmi egyezmény ratifikálását, mivel Vietnamban nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. A Néphadsereg napilapjában megjelent cikk szerint "A vallásszabadság védelme nevében Ly nyíltan megrágalmazta a vietnami kommunista pártot, eltorzítva pártunk és kormányunk valláspolitikáját. Nguyen Van Ly atya az ország árulójaként viselkedett." Az újság arról is tájékoztat, hogy letartóztatták a pap két munkatársát, akiknél olyan CD-ket találtak, amelyek Ly atya vallásszabadságra való felhívását, kormányellenes kijelentéseit tartalmazzák. A katolikus pap büntetésének sokkal szigorúbbnak kellene lennie, de a kormány humanitárius politikája miatt csökkentették azt" mondotta a helyi népbizottság vezetője. Egy magasrangú amerikai hivatalnok a múlt héten elismerte, hogy az emberi jogok vietnami helyzete következtében nehezebb lesz a kereskedelmi egyezmény ratifikálása, mint azt eredetileg gondolták. Az egykori ellenséges országok között ez az egyezmény jelentené az utolsó fontos lépést a kapcsolatok normalizálásában. Ly atya több mint tíz évet töltött már börtönben, illetve fogságban, mivel bírálta a kormány valláspolitikáját.VR/MK
Március 6-án, kedden Kárpátaljára utazott Veres András püspök, a MKPK titkára, Adányi László, a Magyar Karitász főtitkára és Juhász Judit, a MKPK sajtóirodájának vezetője tájékoztatta a Magyar Kurírt a MKPK sajtóirodája. Veres András püspök elmondta: Látogatásuk célja, hogy felvegyék a kapcsolatot Majnek Antal püspökkel, egyeztessék a segítségnyújtás módját, és a legfontosabb teendőket. Utazásukkal egy időben elindult a Magyar Karitász segélyszállítmánya is Kárpátaljára. Gyorssegélyként ivóvizet és takarókat visznek a rászorultaknak.
Mint ismeretes, Kárpátalján és Magyarországon ismét súlyos árvíz pusztít. A Tisza elárasztotta többek között a kárpátaljai Técsőt, Visket és Várit. Az MTI által közreadott jelentésben olvasható: egy Ungváron március 6-án reggel kiadott összesített árvízi jelentés szerint az árvíz sújtotta területen 192 településen 8 ezer épület került víz alá. Hat járásban 7136 személyt kellett kitelepíteni. MK
Somorja: Március 3-án, szombaton mintegy 120 fiatallal képviseltette magát 27 egyházközösség azon az ifjúsági találkozón, amit a helyi katolikus egyházközösség szervezett. A bevezető előadást Józsa Attila somorjai káplán tartotta, majd azt követően kis csoportokban folyt tovább az együttgondolkozás és a tapasztalatcsere. A "szeretetlakomát" a helyi közösség szorgos háziasszonyai készítették, amit aztán közös ima és szentmise követett. A találkozót a nádszegi közösség énekkara és a nagymegyeri Bárka ének- és zenekara tette színesebbé. (nagy)/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2001. 03. 09.