KÜLFÖLDI HÍREK

"Az élet kultúrája: alapok és távlatok"

Vatikán: Ez a témája az Életvédő Pápai Akadémia hetedik közgyűlésének, amely a napokban kezdődött. A résztvevők biblikus, teológiai szempontból vizsgálva a problémákat megfogalmazták az emberi élet minden formájának méltóságát, és ehhez kapcsolódóan kiemelték a hitvallás szavainak, "hiszek a test feltámadásában" rendkívüli jelentőségét. Egy másik munkacsoport az embert a létezők rendjében vizsgálta, a Gaudium et spes zsinati konstitúció szavai alapján kiemelve az emberi lét egyedülállóságát: "corpore et anima unus testben és lélekben egy." Az ember a test és lélek egységében felfedezi önnön teremtettségét, és az életet úgy fogadja el és szemléli, mint a Teremtő Isten különleges ajándékát. Isten az élet örök forrása, és belőle fakad a testvéri szolidaritás és megosztás is. Az ember csak ezek által tudja teljesen megvalósítani önmagát.

A közgyűlésen szóba került az ökológia kérdése is. E téren el kell kerülni minden leegyszerűsítést, amely az emberi létet indifferens módon szemléli, csupán egynek tartja az összes többi létező között. A helyes szemlélet a "custodia megőrzés" szóban rejlik, amely a Teremtés Könyvére vezethető vissza: az ember nemcsak azért kapta a természetet Istentől, hogy felhasználja azt, hanem, hogy meg is őrizze. Morálteológiai szempontból megerősítették, hogy az ember fizikai léte egy elsődleges és alapvető morális jó, amely megköveteli, hogy védjék, támogassák, óvják és segítsék eljutni beteljesedésére, amely csak egy természetfölötti és örök környezetben fog megvalósulni. Különös hangsúlyt nyer ezáltal a betegek és gyengék életének védelme, amely téren több ország törvényhozása már negatív irányba mozdult el. A mai társadalmi, kulturális közegben sürgető feladat az élet evangéliumának hirdetése ezen a téren elengedhetetlen a tömegtájékoztatási eszközök használata, s ennek kapcsán jelentőséget nyer a médiához való hozzáállás kérdésköre. Alapvető irányelv ezen a téren, hogy e közszolgálat során az élet igazsága felé kell haladni.

Mint mindig, a szentatya most is kihallgatáson fogadta a gyűlés résztvevőit: "Tiétek a feladat, hogy folyamatosan újrateremtsétek a kortárs kultúra belső szövetét. Ezért párbeszédre való nyitottságról, meghallgatásra való készségről és az emberek tudatának helyes formálására támasztott igényről kell tanúbizonyságot tennetek az élet autentikus kultúrájának felépítésében, ugyanis olyan kultúra nélkül, amely megőrzi az élethez való jogot és előmozdítja minden személy alapvető értékeit, nem létezhet sem egészséges társadalom, sem pedig biztosíték a békére és igazságosságra" mondta a pápa.

Az Életvédő Pápai Akadémia közgyűlése a pápa szavainak elismétlésével zárult: "Az élet győzni fog: ez a mi biztos reménységünk. Igen, győzni fog az élet, mert az élet pártján áll az igazság, a jó, az öröm és a valódi haladás. Az élet pártján áll Isten, aki szereti az életet, és bőséggel adja azt." VR/MK

Püspökkari konferenciák elnökeinek tanácskozása Délkelet-Európa békéjéről

Bécs: Március 14-én és 15-én Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Jugoszlávia, Szlovénia és Magyarország püspökkari konferenciáinak elnökei az osztrák fővárosban tartottak ülést, hogy megbeszéljék, hogyan járulhat hozzá a katolikus egyház Délkelet-Európa népeinek és közösségeinek kiengesztelődéséhez, igazságos, stabil és demokratikus társadalmak építéséhez. Az ülést az Európai Közösség Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE), valamint az Európai Püspökkari Konferenciák Tanácsa szervezte, a házigazda Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek volt. Először fordult elő, hogy a püspöki konferenciák elnökei hasonló jellegű ülésen vettek részt a katolikus és más keresztény egyházi szervezetek vezetőivel, a térség iszlám közösségeinek és politikai intézményeinek képviselőivel. Az összejövetel végén a főpásztorok megfogalmazták, hogy a jövőben is szándékukban áll hasonló találkozók szervezése.

A megbeszélésen a következő katolikus szervezetek tevékenységéről hangzottak el tájékoztatók: Caritas, Iustitia et Pax, Nemzetközi Katolikus Migrációs Bizottság, Pax Christi, Renovabis, Kirche in Not. A katolikus szervezetek rendkívül jelentős tevékenységet fejtenek ki a humanitárius segélynyújtás terén, új munkalehetőségeket teremtenek, megkönnyítik a menekültek hazatérését, fontos szerepet töltenek be az oktatás terén, párbeszéd révén elősegítik a kiengesztelődést. Szolgálatuk nemcsak a katolikusoknak, hanem a térség minden emberének szól. Az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Stabilitási Egyezmény képviselői az Európai Unió és partnerei tevékenységéről számoltak be. Az ülésen azt is rögzítették, hogy némelyek gyakran nem ismerik fel azt a fontos szerepet, amelyet az egyház, különösen a katolikus szervezetek játszhatnak a kiengesztelődés folyamatában. A püspökkari konferenciák elnökei leszögezték: az egyháznak ma két sajátos kihívásra kell válaszolnia Délkelet-Európában. Az első a párbeszéd és az együttműködés a többi egyházzal, különös tekintettel az ortodoxokra és az iszlám közösségre. A második kihívás a demokratikus és pluralista társadalmak fejlődése ezekben az országokban, a kommunizmus és a nacionalizmus időszaka után. Szükség van a világi hívek képzésére, hogy ebben az új környezetben tevékeny és elkötelezett állampolgárokként vegyék ki részüket a társadalom építéséből. Különös figyelmet kell fordítani továbbá a szabad, független és demokratikus média kialakítására. VR/MK

A Vatikáni Rádió antennái által sugárzott elektromágneses szmogról

Vatikán: A Vatikáni Rádió antennái által sugárzott elektromágneses szmog állítólagos veszélyessége kapcsán, amely nagy vihart keltett a közvéleményben és a médiában, egy tudósokból álló csoport nyílt levéllel fordult Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnökhöz. A levél egyértelműen tagadja az elektromágneses szmog veszélyességét. A levélben többek között olvasható: "Olaszország e téren olyan normákat szabott meg, amelyek egészségügyi szempontból mindenfajta tudományos alapot nélkülöznek. Minden olyan feltételezés, amely megkísérelte, hogy kapcsolatot mutasson ki az elektromágneses kisugárzás és rákos megbetegedés között, tudományos szempontból alaptalan." A levelet az Olasz Nukleáris Társulat közelmúltban tartott, tudományos értekezletén írta alá egy tudósokból álló csoport. Első helyen szerepel Tullio Regge fizikus neve, majd Franco Battaglia, a római egyetem fizika tanszékének tanára, Giancarlo Corazza, a Marconi Alapítvány elnöke, Argeo Benco, a Sugárvédelem Olasz Szövetségének volt elnöke és Renato Angelo Ricci, az Olasz Nukleáris Társulat volt elnöke.

Joaquín Navarro-Valls, a Szentszék szóvivőjének nyilatkozata a Vatikáni Rádiót ért támadások kapcsán

A fentiekkel kapcsolatban a Szentszék szóvivője az alábbi nyilatkozatot intézte a sajtóhoz:

A Szentszék szívén viseli mindazok egészségét és nyugalmát, akik a Vatikáni Rádió adóállomása közelében élnek. Ami az elektromos teret illeti, a Vatikáni Rádió mindig is az ICNIRP, vagyis a Nem-ionizáló Sugárzásvédelem Nemzetközi Tanácsának útmutatásaihoz tartotta magát, amelyek már jóval azelőtt életbe léptek, mintsem az olasz állam bármilyen szabályozást foganatosított volna. Ezen Tanács útmutatásait az Európai Unió Tanácsa egyhangúlag elfogadta, egyedül Olaszország képezett ez alól kivételt. Itt 1998-ban sokkal szűkebbre szabott normákat léptettek hatályba. Az adó-állomás körüli problémák az olasz normák következtében jelentkeztek, amelyek eltérnek a nemzetközi standardtól, amelyhez az adó-állomás mindeddig tartotta magát. A nemzetközi ajánlások alapján amelyek teljességgel biztonságosnak ítélik azokat a határértékeket, amelyeket a Vatikáni Rádió alkalmaz , valamint a tudományos társadalom tagjainak nemrég kiadott állásfoglalása értelmében, mindenképpen szükséges, hogy elutasítsuk a Vatikáni Rádiót ért vádakat, amelyek szerint az adó-állomás olyan tevékenységet folytat, amely káros az egészségre. Ezek a vélemények teljességgel nélkülöznek minden tudományos alapot.

A Szentszék és a Vatikáni Rádió mindazonáltal már egy ideje kérték az egyeztetést a Santa Maria di Galeriára vonatkozó kérdésekben. Mivel a Szentszék érzékenyen kezeli a vatikáni adó-állomás környékén lakók félelmeit, az olasz kormánnyal közösen egy kétoldalú bizottságot állított fel. A Szentszék reménykedik és felajánlja teljes együttműködését, hogy a bizottság munkája, amely 2000. szeptember 28-án kezdődött, a lehető leggyorsabban elvezessen a helyzetre vonatkozó megfelelő válaszok adására. Épp ezért meglepő, hogy miközben a Szentszék már jó ideje kimutatta készségét az összhangot teremtő megoldások elérésére mindenekelőtt azáltal, hogy felmérte a Vatikáni Rádió tevékenysége által keltett elektromágneses teret , addig az olasz kormány egy képviselője olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek éppenséggel elfogadhatatlanok a közvélemény helyes tájékoztatását illetően, és olyan súlyos lépéseket helyeznek kilátásba, amelyek ellentétesek a tárgyalások szellemével. VR/MK

Romero érsek emlékezete

San Salvador: Salvadorban 1980. március 24-én gyilkos golyó oltotta ki a szegények szószólója, Oscar Romero, San Salvador érsekének életét, éppen akkor, amikor szentmisét mutatott be. A tragikus esemény 21. évfordulójára eseménysorozattal emlékeznek, amelyet március 18-án, vasárnap ifjúsági zarándoklat nyitott meg. A salvadori főváros ifjúságához csatlakozott a főegyházmegye többi fiatalja is. A menet a világ Megváltójáról elnevezett térről indult a székesegyház felé, ahol a barbár módon meggyilkolt főpásztor földi maradványai nyugszanak. A San Salvador-i segédpüspök, Gregorio Rosa Chávez sajtóértekezleten tájékoztatott arról, ebben az évben különös hangsúlyt akartak adni a megemlékezésnek, hogy ezáltal kifejezzék szolidaritásukat a földrengés áldozatai iránt, mely a január és február hónap során megannyi ember életét követelte és hatalmas anyagi károkat okozott. A hét során a "Romero Alapítvány" kezdeményezésére konferencia-sorozatot, fotókiállítást, rádióműsorokat és szentmiséket szentelnek a város nagy főpásztorának. 24-én a székesegyházban Rosa Chávez püspök mutatja be a zárószentmisét. A San Salvador-i segédpüspök a XX. század egyik legismertebb mártír főpásztorának nevezte Oscar Romero érseket, aki a szegények, a béke, az emberi jogok védelme és az igazságosság ügyének szentelte egész életét. VR/MK

India számára elérkezett az evangélium széles körű hirdetésének korszaka

Bombay: Ezt a pápa által nemrég kreált 44 új bíboros egyike, Ivan Dias, Bombay érseke nyilatkozta. A bíboros a hindu fundamentalista csoportokról szólva azt mondta: bár akadályozzák a katolikus egyház tevékenységét, valójában ezek a támadások akár pozitív hatással is járhatnak. Az egyház történelme azt igazolja, hogy az üldöztetést a hit felvirágzásának időszaka követi mondta az indiai főpásztor. Példaként elsőnek Koreát említette. "Indiában az első evangelizálás 200 éve során 10 ezer keresztény szenvedett vértanúságot. Ma az ország nem egy részén megtéréseknek vagyunk tanúi és lehetőségünk van rá, hogy hirdessük az evangéliumot különböző társadalmi környezetekben. Isten formálja át a szíveket, a megtérés pedig a Szentlélek műve" mondta még az új indiai bíboros. VR/MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2001. 03. 23.