
Damaszkusz: Kedden reggel II. János Pál pápa a damaszkuszi apostoli nunciatúra kápolnájában bemutatott szentmiséje után fogadta XIX. Nerses Bedros szíriai örmény katolikus pátriárkát, aki beszédében kiemelte a szír nép vendégszeretetét, ahogy a történelem során különösen a XX. század elején történt népirtást követően befogadták országukba az örmény keresztényeket, valamint megemlítette az örmények szerepét, amivel hozzájárulnak Szíria fejlődéséhez. A szentatya válaszában az örmények megkeresztelkedésének 1700 éves jubileumára és a vértanúságot is vállaló hitükre emlékeztetett. Ezt követően a népek apostola, Szent Pál nyomdokain zarándokútját járó pápa a délelőtti órákban elbúcsúzott Szíriától. A damaszkuszi repülőtéren, ugyanúgy, mint érkezésekor, szombaton kora délután, a legmagasabb politikai és polgári közméltóságok búcsúztatták, Bassár el-Aszad elnökkel az élen. Búcsúbeszédében a pápa megköszönte a szír nép vendégszeretetét. Egyúttal megújította felhívását a Közel-Kelet békéjéért, "minden érdekelt néphez és politikai felelőseikhez: ismerjék el, hogy az összecsapás nem hozott és a jövőben sem hozhat eredményt. Csak az igazságon alapuló béke teremtheti meg a gazdasági, kulturális és társadalmi fejlődés szükséges feltételeit és a régió népeinek joguk van a békéhez. A Mindenható Isten békéje legyen mindig veletek. Asz-szálám alájkum!" VR/MK
A pápa 8-án a kora délutáni órákban érkezett a katolikus Máltára, ahol Szent Pál hirdette az evangéliumot. A szentatya harmadszor kereste fel az olasz partok közelében fekvő, mindössze 316 négyzetkilométernyi Máltát, amelynek 380 ezer lakosa közül csaknem mindegyik katolikus. A nemzetközi repülőtéren tartott állami fogadáson a pápa Szent Pál szavaival köszöntötte a sziget népét: "Kegyelem nektek és békesség, Atyánktól, az Istentől és az Úr Jézus Krisztustól." A szentatya felidézte tizenegy évvel ezelőtt körükben tett lelkipásztori utazását, melynek nyomán ma is elevenen él szívében a máltai emberek hite és lelkesedése. A pápa kifejtette: Málta szigete gazdag és sajátságos kulturális hagyomány örököse, és e hagyaték középpontjában az Evangélium humanizmusa áll. "A mai világban, amely biztos, életének irányt adó és átalakító fényre vágyik, Ti olyan spirituális és morális örökséggel bírtok, amely tökéletesen megfelel arra, hogy gyógyítsa és felemelje az emberi személy méltóságát, hogy megszilárdítsa a társadalom szövetét, hogy értelmet és mélyebb jelentőséget adjon az emberi tevékenységnek. Ezt a bölcsességet és szemléletet Málta felajánlhatja a lassan, de biztosan felszínre kerülő új történelmi korszaknak" mondotta a szentatya, majd ezzel a buzdítással zárta máltai földön elhangzott első beszédét: "Kedves máltai barátaim, viseljétek gondját keresztény hivatásotoknak. Legyetek büszkék kulturális és vallási örökségetekre, tekintsetek a jövő felé reménységgel és megújult erővel, hogy az új évezredet a szolidaritás és a béke, az élet iránti szeretet és tisztelet korszakává tegyétek, mert Isten erre teremtette az életet."
Végül a szentatya máltai zarándokútját a Boldogságos Szűz Mária és Pál apostol oltalmába ajánlotta. VR/MK
A pápa szíriai látogatásának utolsó napján Navarro-Valls szentszéki szóvivő felpanaszolta, hogy kísérletek történtek a pápai út politikai célú kihasználására. "Vannak olyanok, akik szeretnének politikai jelleget adni ennek a látogatásnak, de a pápa egyedül vallásos zarándokként érkezett ide." Navarro-Valls elutasította, hogy a pápa szíriai sugallatra kereste volna fel a Golan-fennsík Kuneitra városát, mely a szíriaiak számára a háborús szenvedések jelkép értékű mártír városa. "Kuneitra sajátságos hely, mert inkább a béke áldozata, semmint a háborúé. Akkor rombolták le ugyanis, amikor a háborúnak már vége volt. Ez a hely tehát a legalkalmasabb volt arra, hogy a pápa kívánsága szerint békefelhívást intézzen az érdekeltekhez és imádkozzon itt Közel-Kelet békéjéért." A Szentszék állítólagos Izrael-ellenes pozíciójával kapcsolatban Navarro-Valls ezt mondta: "Ezek a kijelentések teljesen értelmetlenek. A pápa egy évvel ezelőtt ellátogatott Izraelbe, és azóta is több alkalommal világosan utalt ottani látogatásának jelentőségére. Teljességgel érthetetlen, hogy nemzetközi egyezmények tiszteletben tartására vonatkozó kijelentései miért váltanak ki bárkiben is haragot. A pápa jelenlegi látogatása a béke jegyében zajlik és minden más értelmezés részrehajló vagy egy kisebbség véleményét tükrözheti" szögezte le a szentszéki szóvivő. VR/MK
Nagyszabású nemzetközi konferenciát rendez a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001. május 17-19. között Budapesten Neveléssel a boldogabb családokért címmel. A rendezvényt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspökének, Bíró Lászlónak a megbízásából az Országos Lelkipásztori Intézetben a Világiak Koordinációs Irodája szervezi.
A mintegy 400 résztvevőt felölelő Konferenciára a BARA Hotelben (1118 Budapest, Hegyalja út 34-36.) kerül sor. Seregély István egri érsek, a MKPK elnöke nyitja meg május 17-én 14 órakor a tanácskozást, amely május 19-én 17.30-kor a Zárónyilatkozat felolvasásával, majd a Te Deum-mal zárul.
A szervezők szándéka, hogy a konferencia eredményeként a teendőket és a követendő stratégiát összefoglalják és közzéteszik.
A konferenciával folytatódik az a tervezés és együttgondolkodás, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az 1999. év végén kiadott körlevelével indított el, s amelynek címe ugyancsak a Boldogabb családokért volt. A körlevél ráirányította a katolikusok, sőt országunk minden jóakaratú polgárának figyelmét arra, hogy a társadalom alapvető és létfenntartó elemének, a családnak állapota döntően befolyásolja egész társadalmunk állapotát, jövője pedig meghatározza a társadalom, a nemzet jövőjét. Ez a jövő pedig csak akkor lehet boldog, ha az ország boldog családok közösségeként épül fel. A családért felelősséget érző katolikus közvélemény előtt világossá vált, hogy nem elegendő tudni és érteni a családdal kapcsolatos elméleteket, hanem a családi életre nevelni is kell. Kérdés azonban, hogy mikor kell kezdeni ezt a nevelést, és milyen módszerekkel kell ezt a nevelést végezni? Megoldható-e a feladat a házasságkötésre jelentkező jegyesek oktatásával, vagy éppen a kezdő házasokat kell tovább képezni? S milyen együttműködés szükséges a katolikus egyház és más felekezetek, sőt világi szervezetek között a nevelés sikere érdekében?
Számos ismert és elismert személyiség fejti ki véleményét a családi életre nevelésről, sor kerül az iskolák és az ifjúsági mozgalmak szerepének megtárgyalására, és külföldi előadók fognak beszámolni a saját országukban kialakult gyakorlatról és elért eredményekről. A hazai problémákat a nevelés, a közösségépítés terén jártas és elismert szaktekintélyek fogják ismertetni, és a résztvevőkkel megvitatni. A kerekasztal beszélgetések pedig lehetőséget adnak a résztvevőknek, hogy kifejtsék álláspontjukat, ismertessék tapasztalataikat. A szakmai színvonalat jelzi, hogy a Vatikán részéről Alfonso López Trujillo bíboros, a Pápai Családtanács elnöke tart előadást Húsz évvel a Familiaris consortio kiadása után címmel, kifejtve a Szentszék hosszútávú elgondolásait. A magyar kormány családpolitikájáról Orbán Viktor miniszterelnök szól, mintegy felvázolva azt a víziót a magyar családok jövőjéről, amelyért a kormány programja alapján dolgozik. Előadást tart Karl Joseph Rauber érsek, a Vatikán magyarországi nunciusa is, aki az Egyház társadalmi felelősségéről fog beszélni. A külföldi előadók sorában osztrák, norvég, lengyel és olasz szakemberek szerepelnek, a hazai előadók között pedig megtalálhatók mind a pedagógusok, politikusok, szociológusok és demográfusok, mind pedig az ifjúsági- és családpasztorációban érintett papok és világiak, valamint családokért tevékenykedő mozgalmak, lelkiségek, egyesületek képviselői. MK
Lourdes: A Karitász évek óta a Lovagrenddel közösen szervezi a betegek zarándoklatát, amelyre mindig május első vasárnapján kerül sor. A hűvös, esős idő ellenére több mint ezer beteg imádkozott együtt a barlang előtt és vett részt a szentségi körmeneten. A magyar betegek legnagyobb része a veszprémi egyházmegyéből érkezett, de sikerült lehetőséget teremteni kárpátaljai és erdélyi betegek utazására is. A betegek ellátásáról önkéntes orvosok, ápolók, karitász-munkatársak és máltai lovagok gondoskodtak. A csoport a MÁV-tól bérelt fekvőhelyes különkocsiban két teljes napot utazott Lourdes-ba, ahol a betegeket az Accueil Marie Saint Frai zarándokszálláson helyezték el. A zarándoklat lelki vezetője Faragó Artúr váci egyházmegyés plébános volt. A Magyar Karitász és a Máltai Lovagrend évek óta 10-15 súlyos, ápolásra szoruló beteg számára tudja biztosítani, hogy teljesen ingyen eljuthassanak Lourdes-ba. A betegek zarándoklatát 1990-től kezdve minden évben megrendezik, jóval 100 felett van azok száma, akik számára lehetőség nyílt a találkozás a Lourdes-i Szűzanyával. MK
a helyi temetőben Varga György Magyarország kassai főkonzulja tartott ünnepi beszédet, aki többek között arra figyelmeztette a jelenlevőket, hogy az emberiségnek meg kell tanulnia gyűlölni a gyűlöletet és szeretni a szeretetet. Ezt követően a történelmi egyházak vezetői és hívei ökumenikus istentisztelet keretében imádkoztak a háborúk áldozataiért, a béke nyugalmáért és az igazságosság gyümölcséért. GB/MK
Többezres zarándoksereg vett részt május 5-én, szombaton az esztergomi bazilikában azon az emlékmisén, amelyet Mindszenty József lelki üdvéért mutattak be. A szentmisét a hagyományoknak megfelelően idén is Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Magyar Katolikus Püspöki Kar többségének részvételével mutatta be. Mindszenty József 26 évvel ezelőtt, 1975. május 6-án hunyt el Bécsben. Hamvait először az ausztriai Mariazellben helyezték el, ahonnan - végakaratának megfelelően - csak a rendszerváltás után hozták haza és temették el az esztergomi bazilikában. Azóta minden év május első szombatján zarándokok ezrei vesznek részt a mártírsorsú bíboros lelki üdvéért bemutatott szentmisén. MN/MK
Eger: Május 4-6. között a Keresztény Ökumenikus Diákszövetség (KÖD) képzési-lelki hétvégét tartott az egri Szent János lelkigyakorlatos házban. A katolikus, református és evangélikus egyetemistákból és pásztoraikból létrejött mozgalom már évek óta sikerrel munkája az ifjúság egységtörekvését. Témájuk a papság volt, amelynek katolikus teológiai értelmezését Pákozdi István egyetemi lelkész adta, míg a protestáns értelmezést Novotny Dániel arnóti evangélikus lelkész világította meg. A résztvevők katolikus szentmisén és protestáns áhítaton vettek részt, valamint Csizmadia István szemináriumi rektor vezetésével megtekintették az egri Papnevelő Intézetet. A tapasztalat minden alkalommal azonos: minden kis lépés előrébb vezet. PI/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2001. 05. 14.