SZEMLE HÍREK, VÉLEMÉNYEK AZ EGYHÁZAKRÓL A MAGYAR SAJTÓBAN

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját)

Külföldi hírek

A Népszabadság (Távirati május 14., 2.o.) röviden idézi II. Alekszij orosz pátriárkát, aki úgy nyilatkozott: nem zárja ki II. János Pál pápa moszkvai látogatásának lehetőségét. A katolikus egyházfő azonban csak akkor látogathat el Oroszországba, ha előtte megoldják a két egyház közötti vitatott kérdéseket.

A Magyar Hírlap (Itália május 14., 1.,2.o.) beszámolva az olaszországi választásokról, kiemeli: a voksolást napra pontosan május 13-án, a II. János Pál pápa elleni Szent Péter téri merénylet huszadik évfordulóján tartották. A lap azt is megjegyzi: a Szent Péter-bazilikánál a pápa ismét megköszönte a Fatimai Szűznek, hogy súlyos lőtt sebéből felépült.

A Magyar Nemzet (Fatimai május 14., 1.o.) beszámolója szerint 600 ezer ember zarándokolt el május 13-án a fatimai kegyhelyhez, ahol 84 esztendővel ezelőtt jelent meg először a Szűzanya a három pásztorgyermek előtt. Az MN tudósítása szerint a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette megrendezett ünnepség szónoka egy spanyol bíboros volt, aki az ETA baszk szakadár szervezet nyílt ellensége.

A Magyar Hírlap (Szlovák püspökök május 12., 2.o.) idézi Frantisek Tondrát, a Szlovákiai Püspöki Kar Konferenciájának (KBS) elnökét, aki kijelentette: a szlovák püspöki kar kitart korábbi álláspontja mellett, miszerint Szlovákiában nincs szükség magyar püspökre.

Szintén a Magyar Hírlap (Apácateszt május 11., 19.o.) néhány sorban hírt ad arról, hogy David Snowdon tudós epidemiológus évek óta gondosan figyeli a minnesotai Notre-Dame nővérek életmódját, és tanulmányozta, milyen életmód különbségek és genetikai jegyek jellemezték az apácákat, akik elkerülték az Alzheimer-kórt és azokat, akik nem tudták a betegséget elkerülni.

Hazai hírek

A Magyar Hírlap (Csak május 14., 1.o.) arról ír, hogy a szétosztható keret szűkössége miatt az állammal megállapodást kötött hat egyház közül csak a négy legnagyobb pályázhat arra a 200 millió forintra, amellyel a szociális minisztérium az egyházi szociális intézmények rekonstrukcióját kívánja támogatni. A kisegyházak nem reménykedhetnek ilyen segítségben írja az MH. A lap azt is megjegyzi, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium egyik pályázata hasonló kikötést tartalmaz. Rosdy Tamás, a Szociális és Családügyi Minisztérium sajtófőnöke közölte: a pályázható 200 millió forint nagyon csekély összeg, ezért szűkítették le a kedvezményezettek körét. A szűkítést ezen belül csak a pénz indokolja. A két idősek otthonát fenntartó Keresztény Advent Közösség elnöke, Stramszki István úgy véli, ez a döntés diszkriminatív a kisegyházakkal szemben. Ezzel a társadalom tudatában is szakadékot képeznek a "jó" és a "nem jó" egyházak között. Deutsch Tamás, az ISM vezetője leszögezte: a pályázat nem diszkriminatív, legalábbis nem a kisegyházakat akarták negatívan, hanem a történelmieket kedvezően megkülönböztetni. Az MH úgy tudja, több kisegyház fontolgatja, hogy a diszkriminatív pályázatok miatt az ombudsmanhoz fordul.

Lapértesülések szerint újra egyházi tulajdonba kerül az 1908-ban épített és az 1990-es önkormányzati vagyontörvény révén a ferencvárosi önkormányzat gondjaira bízott Örökimádás-templom (Magyar Nemzet: Újra május 14., 3.o.).

A Népszabadságban (május 15., 32.o.) Török Albert Szegényház elé épült a százéves templom címmel mutatja be a Rózsák téri, Árpád-házi Szent Erzsébetről elnevezett templom építésének történetét, kiemelve, hogy a Steindl Imre által tervezett épületen csak hazai iparosok dolgoztak.

A Miskolci Tükörben (Tanítórendek május 11., 4-5.o.) P. Forrai Tamás jezsuita, a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium igazgatója nyilatkozik az egyházak szerepvállalásáról az oktatásban és az erkölcsnevelésben. Szavaiból kiderül: 1998-99-es adatok alapján egyházak tartanak fenn, illetve működetnek 69 óvodát, 168 általános iskolát, 13 fogyatékosokkal foglalkozó intézményt, 5 szakközépiskolát és 72 gimnáziumot. Az iskola igazgatója elmondta: bizonyos tekintetben jóval keményebbek a diákjaikkal, mint más oktatási intézmények. Így például a jezsuita gimnázium diákjait nem engedik el olyan városi, iskolai rendezvényekre, ahol nem tudnak ügyelni az alkoholra, cigarettára, ne adj Isten, a kábítószerre. Ugyanígy, nem engedik be iskolájuk falai közé azoknak az intézményeknek a diákjait, akik nem figyelnek oda az épület épségére, vagy csúnyán beszélnek. "Ez néha a mi gyerekeinknek sem érthető, de mi többet adunk, többet is kérünk. Mi is szabadon választunk diákot, ahogy a diák is szabadon választhat iskolát Azzal, hogy nevelünk, egy új generációnak akarunk lehetőséget adni a kezébe: építsenek fel egy új, boldogabb társadalmat. A neveléssel kapcsolatos jezsuita elvek nem változtak, a cél az egyéneket felkészíteni arra, hogy boldoguljanak és egy társadalmat boldogítsanak. Eszményképünk a másokért élő ember." P. Forrai azt is elmondta, semmiféle gond nincs az egyházi iskolák és Miskolc város vezetősége között.

A Népszabadság (Lopják május 15., 1.,5.o.) összeállításából kiderül: évente kb. ezer műkincslopás történik Magyarországon. A magánlakások mellett különösen veszélyeztetettek a templomok, mert ezek őrzése gyakran megoldatlan. Az egyházi gyűjtemények felmérése sem fejeződött még be. A nemzetközi múzeumi szervezet (ICOM) most száz, Európából eltűnt egyházi műtárgyat mutat be új könyvében. A Műkincsrablások Európában című kiadvány a Száz eltűnt műtárgy sorozat negyedik kötete. Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházügyekért felelős helyettes államtitkára a könyv bemutatóján elmondta: az 1970 óta folyó felmérés során a katolikus egyház birtokában lévő műtárgyak 80 százalékáról készült leírás, míg a többi egyház csak 1980-ban kezdte meg a munkát. Közvetett módon a hazai műkincspiac megélénkülése is veszélyt jelent az egyházi műtárgyak számára. Wollák Katalin, a Kulturális Örökség Igazgatóságának igazgatóhelyettese szerint Magyarország immár kiviteli, tranzit- és célország is a műkereskedelem szempontjából.

A Magyar Nemzet (Elvetett május 11., 2.o.) és a Magyar Hírlap (Fiatalít 5.o.) is beszámolnak arról, hogy a Magyarországi Református Egyház zsinatának záróülésén elvetették a Duna melléki egyházkerületnek azt a javaslatát, amely szerint az egyházi tisztségviselőket csak az előző rendszer belbiztonsági szerveihez fűződő kapcsolataikat tisztázó átvilágítást követően lehetett volna újraválasztani. Az egyház jelenlegi választott vezetőinek mandátuma 2002. december 31-én lejár. A református egyház 70 évre szállítaná le a lelkészek kötelező nyugdíjhatárát. A rendelkezés csak négy év múlva lép életbe, püspökválasztás pedig jövőre lesz. Így a 70. életévüket betöltő Hegedűs Lóránt és Mészáros István továbbra is püspökök maradhatnak.

Előzetesen hírt adnak a lapok arról, hogy szobrot állítanak Szent István tiszteletére május 26-án Budapesten, a pálos rend Gellért-hegyi sziklakápolnája előtt. Az alkotást Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos avatja fel. A 3,4 méter magas, mészkőből mintázott emlékművet Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész készítette. A keresztény magyar állam megalapítója, Szent István templomot tart a tenyerén, oldalán lova áll. Az alkotást a sziklatemplom előtti terasz délkeleti csücskében, a sziklaperem közelében helyezik el, tehát jól látható lesz majd a Duna vonalában is (Népszabadság: Szt. István május 14., 25.o.). MK

Megjelent a májusi Hitélet

Az 1999. évi kimutatások alapján az abortuszok számát illetően Magyarország világviszonylatban a 4. helyen áll. A megfogant életet, amely Isten képmása, és fogantatása első pillanatától kezdve már személy? Az élet fölött nem dönthet a parlament! Az élet Istenhez tartozik, mert az életnek nem mi vagyunk a forrása csak továbbadói olvassuk Bíró László püspök előadása (március 24-én, a budapesti életvédő demonstráción) nyomán készült Van-e jogunk nem szeretni őt? című írásban (67. o.). A katolikus ember számára csak a szentségi házasság számít érvényesnek.

Smidt Valéria Zapletán Gézával, a Szabadkai Egyházmegyei Házassági Bíróság helynökével arról beszélget, hogy miben reménykedhetnek az elváltak. (Interjú, 1617. o.)

Ezer éven túlmutató házasság (Szabó Judit írása, 8. o.) volt Szent István és Boldog Gizella házassága, amelyet politikai okokból kötöttek meg. A királyi pár egyetértésben és boldogságban élt... "Nekem példaképem Gizella királynő" írja egy hetedikes lány, aki lerajzolta a szentéletű édesanyát. (Gyermekvilág c. rovat, 21. o.)

58 éve jóban-rosszban egymás mellett (Smidt Valéria riportja, 10. és 16. o.) Sok fiatal faképnél hagyja egészséges házastársát "szebb, jobb" miatt. Egy mozdonyvezetőből azonban szinte profi ápoló lett, amióta öt éve ágyban fekvő feleségét gondozza.

Az ég jele (Suhajda Lajos SVD missziós írása, 10. o.) Haiti ismert Mária-kegyhelyén a zarándokok májusban, a Szűzanya hónapjában is, kenyérért és gyógyulásért imádkoznak. A földeken ugyanis nem terem elegendő élelem. A nagyon szegény szigetlakók nem feleslegüket hozzák el a felajánlási körmenetre, hanem azt, amit saját szájuktól vontak meg.

A szentségeket bemutató sorozatában Kovács Ervin ezúttal az oltáriszentség jelentőségéről beszél. "Én veletek vagyok mindennap üzeni nekünk Krisztus a szentáldozásban. Krisztus a szentáldozásban táplálékunk, a szentségházban pedig Emmanuel, azaz velünk lakó Isten, erőforrásunk, vigaszunk, barátunk" írja (A liturgia forrásaiból c. rovat, 5. o.).

"A szomorúság az ördög kapunyitogatója" mondta Szent Ferenc, Pósa László viszont ez ellen hatásos, olcsó gyógyszert ajánl: "A nevetés felér egy depresszió elleni gyógyszerrel, a mosoly pedig csökkenti az infarktus és a depresszió kialakulásának veszélyét. A humorérzék megment az alkoholizmustól, az agresszivitástól" (Egy hatásos, de olcsó gyógyszer, 3. o.).

A májusi szám ajándéka a Legszeretőbb anyámnak c. anyák napi színes kiadvány, amely bölcs gondolatokat, szentírási igéket, verseket, imákat, fényképeket tartalmaz. Külön is megrendelhető, és az év folyamán más alkalomra is ajándékozható édesanyáknak. MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2001. 05. 18.