KÜLFÖLDI HÍREK

A rendkívüli konzisztórium második napja

Vatikán: Kedden, május 22-én reggel kilenc órakor 150 bíboros - köztük Paskai László prímás, esztergom-budapesti érsek részvételével - a szentatya jelenlétében megkezdődött a konzisztórium második ülésnapja. A délelőtti találkozót Angelo Sodano bíboros, államtitkár vezette és az ülésen húsz bíboros szólalt fel. Joaquín Navarro-Valls szentszéki szóvivő kora délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: a beszédek két dimenziót tártak fel, egy elemző jellegűt, melyben a felszólalók az érintett témát elemzik és értékelik, valamint egy gyakorlati jellegűt, amelyben a konkrét pasztorális javaslatok témáját érintik, főként a Jubileum meglepő eredményei fényében, melyek a pápa szándékának megfelelően a tájékozódás kiindulópontjai lehetnek. A felszólalók leggyakoribb témája a család, a családi életre nevelés, ezen belül is a szexualitás antropológiája volt. Sokan érintették az ökumenizmus témáját, mégpedig kettős irányban: egyfelől az ortodoxokkal, másfelől a nem katolikus keresztényekkel. Ezzel kapcsolatban felvetődött egy javaslat, hogy rendezzenek pánkeresztény konferenciát. A szóvivő szavai szerint nem zsinatról, hanem összejövetelről tettek említést. Több kardinális beszélt a vallásközi párbeszédről és ennek kapcsán köszönetüket nyilvánították ki a "Dominus Iesus" dokumentumért, melyet vonatkoztatási pontként tekintenek az ökumenikus dialógus és a vallásközi párbeszéd útján. Szóba került az egyházon belüli nevelés és oktatás kérdése, a katolikus önazonosság szükségességének hangsúlyozása a szemináriumokban és a katolikus egyetemeken. Tág teret szenteltek a felszólalók az egyetemes és a helyi egyház kapcsolatának. Nem érintették viszont a kollegialitás problémáját. A bíborosok szerint erősíteni kellene a keleti egyházakkal fennálló kapcsolatokat. Vizsgálták a szinódusi aulában Péter primátusát és az egyház egységének a jelentőségét is. Egy hozzászóló szerint, bár a primátus nehézséget okoz az egység útján, de történelmileg nyilvánvaló, hogy más keresztény felekezetek jelentős nehézséggel találkoztak történelmük során és ez ma is fennáll közöttük, éppen egy létező primátus hiánya miatt.

A délutáni ülésszakot Bernardin Gantin bíboros, a testület doyenje vezette: bemutatták a pápának a bíborosok kiscsoportos megbeszéléseinek jelentéseit. Végül a szóvivő bejelentette: a pápa kifejezett szándékára ezúttal is elkészítenek egy konzisztóriumi záróüzenetet, a püspöki szinódusok szokásának megfelelően. VR/MK

HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI MAGYAR HÍREK

Karitász konferencia Brüsszelben

Véget ért Brüsszelben a Caritas Europa és az Európai Közösség konferenciája, amelyet "A harmadik szektor és a szociális ellátás jövője a közép- kelet-európai, csatlakozni szándékozó országokban" címmel rendeztek, május 14-18-ig. A konferencián az Európai Közösség foglalkoztatási és szociális ügyeiért, valamint a bővítésért felelős vezérigazgatóságok képviselői tartottak előadásokat. A résztvevők munkacsoportokban tanulmányozták a Bizottságnak a szociálpolitikai munkaprogramról 2000-ben kiadott közleményét. A magyar delegáció (melynek tagjai a Magyar Karitász, a Katolikus Ifjúsági Mozgalom, a Magyar Kolping Szövetség és a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat képviselőiből és vendégként a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársából állt) beszámolt a magyar családpolitikáról, amely Európában modellértékűnek tekinthető.

A Közösség szociálpolitikája a folyamatos gazdasági növekedésre épül, pl. ettől várnak új munkahelyeket. A munkaerő szabad vándorlása is a gazdasági növekedés szolgálatában áll, ugyanakkor nincs egységes megoldás a nyugdíjasok sorsának kezelésére. Minden szempontból fontosnak tartjuk a családdal kapcsolatos értékeink megőrzését, mert csak ez lehet megfelelő alapja a gazdasági növekedésnek is. A tagországok felismerték, hogy össze kell hangolniuk szociális ellátó rendszereiket is. Ez a folyamat már kezdetét vette, de hosszú időre van szükség ahhoz, hogy az európai állampolgárok minden tagországban közel azonos segítségre számíthassanak, ha támaszra szorulnak.

A magyar küldöttség tagjai kötetlen beszélgetés keretében találkoztak Filip Cornelis úrral, aki az Európai Unió Magyarország csatlakozási tárgyalásait folytató delegációjának tagja. A megbeszélés során elhangzott, hogy hazánkat a legjobban felkészült országok között tartják számon. Feltételezhető, hogy 2002-ig lezárulnak a csatlakozási tárgyalások és a 2004-es európai parlamenti képviselőválasztásokon már magyar politikusok is indulhatnak.

A konferencia résztvevői látogatást tettek a Caritas Europa székházában, ahol az Európai Közösség Püspöki Konferenciái Bizottságának főtitkára, Mgr. Noël Treanor atya röviden ismertette a püspöki karok és az Európai Közösség kapcsolatait, majd fogadást adott a vendégek tiszteletére. MK

2001. május 18-19-én Brüsszelben tartotta a Caritas Europa soron következő közgyűlését

A közgyűlés első napján az "Önkéntesek éve" nemzetközi rendezvénysorozat keretében kötetlen beszélgetésre került sor a résztvevő nemzeti karitász szervezetek, valamint a szociális és egészségügyi ellátás különböző területein karitász önkéntesként dolgozó munkatár-sakkal. A közgyűlés második napján a résztvevők megbeszélték a segélyszervezet 2002. évi munkatervét.

A Caritas Europa 44 európai ország 48 katolikus segélyszervezetének tevékenységét hangolja össze szociális, egészségügyi és humanitárius segélyezési területen. A Caritas Europa a Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetének, a Rómában található Caritas Internationalis-nak európai területi szervezete. A Caritas Europa a tagszervezetek határozata alapján az elmúlt két évben Brüsszelben olyan stábot hívott életre, amely az európai csatlakozás, a képzés, a migráció, a szociálpolitika és a kommunikáció területén dolgozó referensekkel áll a tagszervezetek rendelkezésére.

A Magyar Karitász 1991. óta tagja a Caritas Internationalis-nak és a Caritas Europa-nak. A Karitász egyik feladata világszerte: a Katolikus Egyházban folyó valamennyi szociális és karitatív tevékenység egymásra hangolása. MK

A Kamilliánus Családok Országos Ünnepe Budapesten

Május 11-12-én kedves meghívásnak tett eleget a Vajdasági Kamilliánus Családok 12 küldötte, akik a Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesület Közgyűlésére érkeztek Budapestre.

Május 11-én este 18 órakor közös szentmisén vettek részt a zuglói Regnum Marianum templomban a Kárpátaljáról, Erdélyből, Vajdaságból érkezett meghívottak, valamint vendéglátóik. A vacsorát követően ismerkedtek és mindenki elmondta, hogyan és mit tevékenykedik saját területén.

Május 12-én délelőtt 10 órai kezdettel került sor az ünnepi szentmisére a pestszentlőrinci Főplébánia templomban, melynek főcelebránsa P. Anton Gots nyíregyházi kamilliánus rendházfőnök volt. Vele koncelebrált Fazekas Ferenc topolyai (Vajdaság) plébános és Varjú Imre, helybeli plébános, a Magyar Kamilliánus Családok Országos elnöke, aki a szentbeszédet is tartotta.

A szentmise keretében megható volt, ahogyan csatlakozva a szentatya múlt évi felajánlásához - a fatimai vándorszobor jelenlétében felajánlották közösségüket és tagjaikat a fatimai Szűzanya oltalmába.

A szentmisét követően került sor az országos közgyűlésre, ahol elnöki, pénzügyi, ellenőrzőbizottsági és alapítványi beszámolókat hallhattak.

Hiteles tanúságtétellel lepett meg mindenkit P. Anton Gots házfőnök, a brazil származású (de magyarul beszélő) Silvana nővér és Imre Izmene jelölt. Mindannyian őszinte szeretettel és a betegek iránti mély elkötelezettséggel beszéltek a kamilliánus szerzetesi életről.

A közgyűlést ünnepi ebéd és kiscsoportos beszélgetés követte.

Az anyaországiak bizonnyal nem is sejtik, hogy a határon túliak részére mit jelent mind lelkiekben, mind emberileg egy-egy ilyen meghívás és találkozó. Köszönet mindazoknak, akik segítettek abban, hogy ott lehessenek! MK

Betegek szentmiséje Topolyán

Május 13-án este 18 órai kezdettel került sor a topolyai Sarlós Boldogasszony templomban, az immár hagyományossá vált betegek szentmiséjének a bemutatására.

Az idős és beteg híveket a Kamilliánus Család tagjai és az ünneplőbe öltözött elsőáldozók egy szál virággal fogadták a templom ajtóban, majd ülőhelyükre kísérték őket. A Betegek Szentségét msgr. Miocs József, a szabadkai Paulinium igazgatója, Zsellér Attila, a szeminárium prefektusa, Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános és Fazekas Ferenc helybeli plébános szolgáltatták ki.

A szentmisén a helyi énekkaron kívül a szabadkai Papnevelői Intézet énekkara, a Schola Cantorum énekelt, akik legvégül alkalmi műsorral lepték meg a megjelenteket. Színvonalas éneklésükkel, szavalatukkal és tanúságtételükkel nem csak ünnepélyessé, de emlékezetessé is varázsolták ezt az estét valamennyi résztvevő számára. MK

"Az egyház kommunikációja - a kommunikáció egyháza"

című programsorozat kerül megrendezésre a Martineum Felnőttképző Akadémia szervezésében július 1-3. között. Témák:
Július 1.: Az egyház, mint kommunikáló közösség (communio), előadó Lukács László piarista.
Július 2.: Az irodalom, mint az egyházi kommunikáció eszköze, előadó Jókai Anna Kossuth-díjas író.
Július 3.: A kultúra, mint az egyházi kommunikáció eszköze, előadó Kálmán Attila, a Pápai református Kollégium Gimnáziumának igazgatója.

A programsorozat helyszíne a Martineum Felnőttképző Akadémia (korábbi nevén Katolikus Továbbképző Intézet), Szombathely, Karmelita u. 1. MK

Az Országos Imakilenced állomásai

Isten, hazánkért gondolat jegyében a MAKROVILÁG utazási iroda szervezésében zarándokok közössége jött össze 2001. március 29-én Esztergomban, Szent István templomában, hogy imádkozzanak hazánkért, népünkért. Második állomásként, a Szent Gellért sírjához oly közel eső magyarcsanádi Szent Gellért-templomot jelölték meg. Az ország számos helységéből érkező zarándokok és szűkebb környezetünkből - Apátfalva, Királyhegyes és Makó - különböző járművekkel érkező hívek megtöltötték a templomot. A lelkinap 10 órakor kezdődött, a kitett oltáriszentség előtt Kovács Tibor plébános vezetésével az igazságosságról, mint sarkalatos erényről való elmélkedéssel. Farkas Jánosé polgármester asszony és Bagi Mária jegyző asszony kíséretében érkezett a templomba az a millenniumi zászló, melyet az elmúlt évben Magyarcsanád lakossága Orbán Viktor miniszterelnöktől vett át.

A szentmise prédikációjában Kisházi Kovács László püspöki irodaigazgató Szent Gellért életútját méltatva rámutatott, hogy a magyar szentek magyar példák, saját népünk közbenjárói. A szentmisét követően Bajnai Beke István esperes, mezőhegyesi plébános röviden ismertette a templom és a térség történetét. A lelkinap végezetéül Kovács Tibor plébános vezetésével az egybegyűltek Szent Gellért püspök ereklyéje előtt rótták le tiszteletüket.

Az Országos Szent Kilenced következő ünnephelye a Vasvár melletti Döbörhegy község Magyar Szentek- templomában volt május 17-én. Június 14-én Gelej községben a Kassai vértanúk tiszteletére szentelt templomban lesz, július 19-én Dunakömlőd, augusztus 1-jén Szegilong, ahová a környékbeli falvak hívő közösségét hívják szeretettel zarándoklatra. Szeptember 20-án Tápiószentmárton, október 18-án Sopron, november 15-én Veszprém és Székesfehérvárott gyűlnek össze a zarándokok Magyar Hazánkért, népünk boldogulásáért imádkozni.

A civil kezdeményezés fővédnöke: Lévai Anikó, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének felesége. MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2001. 05. 28.