SZEMLE HÍREK, VÉLEMÉNYEK AZ EGYHÁZAKRÓL A MAGYAR SAJTÓBAN

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját)

Külföldi hírek

A Magyar Hírlap (Jezsuita nyitás június 16., 20.o.) ismerteti a jezsuiták lapjának, a Civiltá Cattolicának egyik cikkét, amely szerint a homoszexuálisok együttélését valamilyen formában szabályozni kellene, még akkor is, ha az ilyen együttélési formát továbbra sem lehet a hagyo-mányos családmodellel azonosítani. Az MH kiemeli, hogy az olasz jobboldali lapok bőségesen idéztek az írásból, úgy kommentálva, hogy a jezsuiták, "a hit legszigorúbb őrei az egyházon belül, most először nyitnak a melegek irányába." A magyar orgánum rámutat: a katolikus egyház doktrínája alapvetően bűnnek tartja a homoszexualitást, de az utóbbi évtizedek gyakorlatában már régen nem üldözi azt. A Vatikán több állásfoglalásában is inkább csak zavarként, nem természetes jelenségként tünteti fel a nemi hajlamoknak ezt a változatát, a homoszexuálisok iránt pedig inkább a megértést, a segítségnyújtást jelöli meg orvoslatként. Külön kérdés azonban, hogy a Szentszék határozottan ellenzi a házasságtól eltérő bármilyen más együttélési formákat olvasható az MH-ban. Franco Grillini, az olasz homo-szexuálisok szövetségének elnöke, a Baloldali Demokraták újonnan megválasztott képviselője a Civiltá Cattolica kapcsán kijelentette: "Továbbra is a teljes egyenran-gúsításért szállunk síkra, de értékeljük a készséget, amellyel a jezsuiták elismerik, hogy tenni kell valamit az ügyben."

Szintén az MH (Sokáig élnek június 20., 20.o.) röviden ismerteti annak a 15 éves kísérleti kutatásnak az eredményét, amelyet David Snowdon, a Kentucky Egyetem neurológiai professzora végzett az öregedésről. A professzor a Notre Dame apácarend 678 tagját vizsgálva arra a következtetésre jutott: aki boldog és ennek tudatában is van, annak hosszú élete lehet a Földön. A fiatalkori pozitív érzelmi állapot hozzájárulhat az Alzheimer-kór elkerüléséhez, sőt az életet is meghosszabbíthatja.

Hazai hírek

A média nincs kellő alkotmányos kontroll alatt, egy részében még mindig fel lehet ismerni a tudatos egyház-ellenes tendenciákat mondta Semjén Zsolt, a kultusztár-cánál működő egyházügyi titkárságot irányító helyettes államtitkár a Protestáns Média Alapítvány konferenciáján. Kifejtette: a kereskedelmi média legfőbb célja, hogy minél nagyobb nézettsége, ezáltal reklámbevétele legyen, amit úgy kíván elérni, hogy a társadalom legalantasabb ösztöneire próbál hatni. Mindez súlyosan értékromboló hatású és helyenként egyházellenes hangvételű törekvés. A helyettes államtitkár ezzel a tendenciával szemben az erkölcsi meg-újulást tartja fontosnak, amelyben az állam legfőbb szövetségesei a keresztény egyházak lehetnek. Az egy-házak feladata értékeiket hiteles példákkal bemutatni, az államé pedig az, hogy mindehhez messzemenő segítséget nyújtson. Semjén a polgári demokráciát illetően alapvető fontosságúnak említette, hogy a sajtó hitelesen mutassa be a parlamenti választások előtt a különböző politikai programokat. Ha ez nem így történik, akkor az egész szabad választás fiktívvé, formálissá válik. Bölcskei Gusztáv püs-pök, a református egyház zsinatának lelkészi elnöke úgy fogalmazott: az egyházaknak aktívabban kell kihasználni a médiában rejlő lehetőségeket (Magyar Nemzet: Egyház-ellenes június 16., 2., Népszabadság: Kell-e 4.o.). Utóbbi lap megkérdezte Szikora Józsefet, a Makúsz elnökét, mit szól az elhangzottakhoz? Szikora szerint is észlelhetők olyan jelenségek a sajtóban, amelyeket az egyházak joggal kifogásolhatnak, ám ezek nem jellemzőek a média egészére. Biztonsággal az sem állítható, hogy szándékos egyházellenességről van szó. A Makúsz elnöke úgy véli: nehéz lenne eldönteni, hogy a sajtó milyen mér-tékben tudja, és milyen mértékben akarja befolyásolni a választásokat. Az újságírók politikai értékrendszere bizo-nyos fokig nyilvánvalóan hatással van a közvéleményre, de az emberek döntően a saját tapasztalataik alapján szavaznak.

A Népszabadság (Újabb épületek június 18., 1.,5.o.) összeállításából kiderül: több mint 40 ingatlankérelmet tar-talmaz az a katolikus jegyzék, amelyről a közeljövőben dönt a kormány. Várhatóan az egyház tulajdonába kerül többek között a győri Klastrom Szálló és a volt I. kerületi polgármesteri hivatal. Fedor Tibor, a kulturális tárca fő-osztályvezetője elmondta: tíz éven belül még 1400 hajdani egyházi ingatlan tulajdonjogát kell rendeznie az államnak. MK

DOKUMENTUM - ISMERTETÉS

A szentatya üzenete az Idegenforgalmi Világnapra

Vatikán: Június 19-én délelőtt közzétették II. János Pál pápa üzenetét, amelyet a szeptember 27-én esedékes, Idegenforgalmi Világnapra írt. Az idei, XXII. Világnap témája a következő: "Az idegenforgalom, a béke és a civilizációk közötti párbeszéd szolgálatának egyik eszköze"

Az idegenforgalom egyre több személy és nemzet életét érinti állapítja meg üzenetében a szentatya. A tömegtájékoztatás modern eszközei milliók számára könnyítik meg a pihenést, a természettel való közvetlen kapcsolatot, más népek kultúráinak mélyebb megismerését. Azt mondhatjuk, hogy a gyakorlatban ledőltek a népeket egymástól elszigetelő korlátok. Összhangban az ENSZ határozatával, miszerint 2001 a civilizációk közötti párbeszéd nemzetközi éve, az Idegenforgalmi Világszer-vezet által a világnapra kiválasztott téma arra irányítja a figyelmet, hogy a turizmus milyen mértékben segítheti elő a kultúrák közötti párbeszédet. A szentatya idéz az idei Béke világnapra írt üzenetéből: a kultúrák közötti párbeszéd az az út, amelyre szükség van a kiengesztelt világ építéséhez.

A turizmus bizonyítja, hogy világunk egyre globálisabb, egyre nagyobb a kölcsönös függőség. A kulturális turizmus fejlődése minden bizonnyal javára válik mind azoknak, akik gyakorolják, mind pedig a látogatókat befogadó közösségnek. A köztudat elismeri a nagy művészeti alkotások jelentőségét, megóvásukra egyre nagyobb az igény a nemzetközi közösség részéről. Egyes helyeken azonban a tömegturizmus egyfajta szubkultúrát teremtett, amely lealacsonyítja mind a turistát, mind a befogadó közösséget: ez az irányzat a "primitív civilizációk" emlékeit akarja felhasználni, pénzzé tenni. A befogadó közösség számára sokszor a turizmus arra nyújt alkalmat, hogy ún. "egzotikus" termékeket adjon el. Olyan üdülőközpontok jönnek így létre, amelyek távol állnak a vendéglátó ország valódi kultúrájától, felszínes egzotizmus jellemzi őket, amelynek célja, hogy kielégítsék egyesek kíváncsiságát, új érzelmek iránti vágyát. Sajnos ez a korlátlan vágy olykor olyan megalázó eltévelyedésekhez vezet, mint a nők és gyermekek gátlástalan szexuális kihasználása, amely tűrhetetlen botrány. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a turizmus semmilyen esetben se váljon a kizsákmányolás modern formájává, hanem legyen alkalom a különféle civilizációk közötti termékeny párbeszédre. A globalizált világban a turizmus fontos tényező, amely képes arra, hogy a befogadó közösségek kultúrájában gyökeres és visszafordíthatatlan változásokat idézzen elő, a kultúrát, a vallásos szertartásokat, a hagyományos, népi ünnepeket fogyasztói cikké alakíthatja át. A turisták igényeinek kielégítésére az egyes népcsoportok, etnikumok hagyományainak "rekonstruálásához" folyamodnak, ahelyett, hogy tiszteletben tartanák önazonosságukat.

Kétségtelen, hogy a helyesen irányított turizmus lehetőséget nyújt a civilizációk és kultúrák közötti párbeszédre, és értékes szolgálat lehet a béke érdekében. A turizmus természetéből fakad, hogy gyakorlata közben ideiglenesen eltávolodunk a mindennapi élettől, munkánktól, kötelezettségeinktől. Kapcsolatba lépünk más életformákkal, vallásokkal, világnézetekkel, megszabadulva attól a veszélytől, hogy önmagunkba zárkózzunk. Az utazó, a teremtés csodáit látva, szívében mély hálával fedezi fel a Teremtő jelenlétét.

Ma, sokkal inkább mint valaha, a népek arra kapnak meghívást, hogy megnyíljanak más népek felé írja üzenetében a pápa. Az Idegenforgalmi Világnap alkalmából felszólítja a híveket, hogy gondolkozzanak el a turizmus pozitív és negatív szempontjairól, tegyenek hatékony tanúságot hitükről az emberi valóságnak ezen a fontos területén. A szabadidő nem azt jelenti, hogy az értékek is szabadságra mennek. Éppen ellenkezőleg: szükség van a turizmus etikájának előmozdítására. A pápa felhívja a figyelmet "A turizmus etikai világkódexére", amelyet a különféle idegenforgalmi szervezetek és az Idegenforgalmi Világszervezet közösen dolgoztak ki. Ez a dokumentum fontos lépést jelent abból a szempontból is, hogy a turizmust ne pusztán gazdasági tevékenységnek tekintsék, hanem mint az egyéni és közösségi fejlődés kiváltságos eszközét. A pápa felszólítja a keresztény turistákat és a turizmusban dolgozókat, hogy evangéliumi szellemmel hassák át tevékenységüket, emlékezve Jézus buzdítására: "Ha betértek egy házba, először is azt mondjátok: békesség e háznak! Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a békesség, amit ti kívántatok neki." VR/MK

VÁLTOZÁSOK AZ EGYHÁZMEGYÉKBEN

Váci Egyházmegye

Személyi változások: A halálozás miatt megüresedett romhányi plébániára ez év július 31-ig a megyésfőpásztor Néder Géza c. apát, ker. esperes, érsekvadkerti plébánost nevezte ki. MK

Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Oldallagos ellátás: A Kerekegyházi Plébánia június 1-jei hatállyal felmentést kapott Kunbaracs Lelkészség oldallagos ellátása alól, és ugyanezen hatállyal a Ladánybenei Plébániához lett csatolva oldallagos lelkipásztori ellátásra. MK

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Pápai kitüntetések: II. János Pál pápa a bíboros főpásztor felterjesztésére tanári és lelkipásztori munkája elismeréseként apostoli protonotáriusi címet adományozott Bolberitz Pál egyetemi tanárnak; pápai prelátusi címet kapott: Bátorfi Béla plébános; pápai kápláni címet kaptak: Hajnal Róbert, Jánosa Domokos plébánosok és Gyöngyös Ferenc é. esperes, plébános.

Személyi változások a Prímási és érseki Bíróságon: február 2-i hatállyal Porvan I. M. Scholastica szatmári irgalmasnővér a Prímásai Bíróság jegyzőjévé, míg április 1-jei hatállyal Vígh Annamária mb. kötelékvédői kinevezést kapott.

Győri Egyházmegye

Kitüntetés: Az igazságügyi miniszter Szekeres János kanonok, fertőrákosi plébánosnak, a sopronkőhidai fegyház börtönlelkészének tízéves börtönlelkészi szolgálatának elismeréséül aranyérmet adományozott.

Nyugdíjazás: Varga Imre tb. főesperes, egyházasfalui plébános a megyésfőpásztor elismerése és köszönetnyil-vánítása mellett május 1-jei hatállyal nyugállományba került.

Személyi ügyek: Szabó Miklós simasági és sajtoskáli plébános megbízást kapott az egyházasfalui plébánia ellátására is, felmentve őt Nemesládony, Tompaládony és Nagygeresd ellátása alól. Horváth Imre büki esperes-plébános megbízást kapott a nemesládonyi és tompaládonyi plébánia ellátására. Somfai Árpád iváni plébános megbízást kapott a nagygeresdi fília ellátására. MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2001. 06. 22.