
A Iustitia et Pax Pápai Tanács 1988-ban a pápa kérésére dokumentumot tett közzé "Az egyház a fajgyűlölettel szemben. Egy testvéribb társadalomért" címmel. Most naprakész bevezetővel új kiadásban jelenik meg ez a dokumentum, amely bemutatja a híveknek és a nemzetközi közösségnek a Szentszéknek a kérdéses problémakörre vonatkozó álláspontját. Az utóbbi évtizedekben, amelyeket a globalizáció fejlődése jellemzett és agresszív nacionalizmusok aggasztó újjáéledése jelölt meg, az emberi méltóságot gyakran súlyos veszély fenyegette. Minden igaz lelkiismeret határozottan el kell, hogy ítélje a fajgyűlöletet, bármely szívbe fészkelje is be magát mondotta a szentatya. A fajgyűlölet sajnos mindig új és váratlan formákban tűnik fel, megsértve és lealacsonyítva az emberi családot. A fajgyűlölet olyan bűn, amely súlyos sértés Isten ellen. A pápa idézett a II. Vatikáni zsinat "Nostra aetate" k. dokumentumából, miszerint "Nem könyöröghetünk Istenhez, mindnyájunk Atyjához addig, amíg az Isten képmására teremtett emberekkel szemben megtagadjuk a testvéri magatartást. Ennélfogva az egyház Krisztus akaratával ellentétesnek tekinti és kárhoztatja az emberek közötti bármiféle megkülönböztetést vagy üldözést faji, bőrszín, társadalmi helyzet vagy vallás miatt." A fajgyűlölettel a kölcsönös befogadás kultúráját kell szembeállítani, elismerve, hogy minden férfi és nő testvérünk, akikkel együtt kell végighaladunk a szolidaritás és a béke útjain. Szükség van tehát olyan széles körű tudatformálásra, amely az emberi méltóságot magasztaló, annak alapvető jogait védelmező értékekre nevel. Az egyház tovább folytatja erőfeszítéseit ezen a téren és minden hívőtől kéri, működjön közre a szív megtérésével, neveléssel. Mindehhez elsősorban az ima szükséges mondotta a pápa, majd Máriához fohászkodott: járjon közben, hogy mindenütt növekedjen a párbeszéd és a befogadás kultúrája, minden ember tiszteletben tartása. A pápa a Szűzanya oltalmába ajánlotta a durbani nemzetközi összejövetelt, abban reménykedve, hogy megerősödik a szabadabb és szolidárisabb világ építését célzó közös akarat. VR/MK
A Radio Monte Carlo 1000 kW-os teljesítménye lehetővé teszi, hogy lényegesen jobban, erősebben és tisztábban lehessen fogni a Vatikáni Rádió közép-és kelet-európai programjainak adásait a középhullámú sávon. A változás természetesen nem érinti a rövidhullámú sávokat, ezek változatlan frekvenciákon, változatlan teljesítménnyel működnek tovább. A magyar adás ismétlése a Duna TV kora reggeli programjában is változatlan, tehát a húsz perces adás 5 óra 10 perckor kezdődik. A Monacói Hercegség területén működő Radio Monte Carlo Európa egyik legnagyobb teljesítményű rádióadója, melynek frekvenciáit több nagy rádióállomás bérli, mint például az olasz közszolgálati rádió, a RAI, a Deutsche Welle és a Radio Maria.
A Vatikáni Rádió műsorai továbbra is annak székházában, a Via della Conciliazione végén fekvő, Piazza Pia 3. szám alatt készülnek. A napi kész programokat zártláncú kapcsolat révén játsszák át Monacóba, és onnan közvetítik tovább azokat a 300 méter magas óriás antennák révén főként Közép- és Kelet-Európa országaiba. VR/MK
23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a pápa az asztanai Szülőföld térre érkezik, ahol fél 11-kor veszi kezdetét a pápai szentmise, melynek végén elimádkozza az Úrangyala imádságot. 14 órakor az asztanai apostoli nunciatúrán a kíséretében lévő bíborosokkal és püspökökkel együtt találkozik és ebéden vesz részt a közép-ázsiai főpásztorokkal. Délután fél 6-kor az elnöki palotában udvariassági látogatást tesz Kazahsztán köztársasági elnökénél, majd fél 7-kor az asztanai Eurázsia egyetemre érkezik, ahol annak dísztermében beszédet intéz a fiatalokhoz.
24-én, hétfőn reggel 10 órakor a szentatya az asztanai Örökké Segítő Szűzanya székesegyházban a papok, szerzetesek, szerzetesnők és szeminaristák jelenlétében szentmisét mutat be és homíliát mond. Egy órakor a vendégpüspökökkel és a pápai kísérettel magánjellegű ebéden vesz részt. Este 6 órakor az asztanai kongresszusi palotában találkozik a kultúra, a művészet és a tudomány világának képviselőivel, akikhez beszédet intéz.
25-én kedden reggel a nunciatúra magánkápolnájában szentmisét mond, majd fél 11-kor az asztanai nemzetközi repülőtéren elbúcsúzik vendéglátóitól. 11 órakor indul repülőgépe Jerevánba. A szentatya déli egy órakor érkezik meg Örményország fővárosába. A hivatalos fogadtatás során beszédet mond a repülőtéren. Innen a pápa kíséretével Ecsmiadzin apostoli székhelyére látogat és a székesegyházban imaliturgián vesz részt. Az apostoli palotában este 6 órakor kerül sor a hivatalos találkozóra II. Karekin legfőbb pátriárkával, minden örmény katholikoszával.
26-án, szerdán a szentatya az ecsmiadzini apostoli palota magánkápolnájában reggel fél 8-kor misézik. Délelőtt fél 11-kor Jerevánban, a köztársasági elnöknél, majd a Tzitzernagaberd emlékműnél tesz látogatást. Ezután visszatér Ecsmiadzin apostoli székhelyére, ahol II. Karekin legfőbb pátriárkával, az örmény apostoli egyház főpásztoraival és a pápai kíséret bíborosaival, püspökeivel együtt hivatalosan ebéden vesz részt. Este fél 7-kor Jerevánban a Világosító Szent Gergely tiszteletére emelt székesegyházban eucharisztikus liturgia keretében a szentatya beszédet mond.
27-én, csütörtökön Ecsmiadzinban a szabadtéri nagy oltárnál fél 10-kor kezdődik a latin szertartású pápai szentmise. Fél egykor a szentatya látogatást tesz Jerevánban a Kanaker Örmény Katolikus Központban, ahol hivatalos ebéden látják vendégül. Délután fél 5-kor tér vissza Ecsmiadzinba, hogy búcsút vegyen az apostoli székhelytől. Innen a khor virabi monostorba megy, hogy imát mondjon a Világosító Szent Gergely kútja mellett épült kápolnában.
Végül este 7 órakor a szentatya a jereváni repülőtéren köszönetet mond az örményországi fogadtatásért, és búcsút vesz vendéglátóitól. Fél 8-kor indul a gépe Jerevánból Róma felé, ahová előreláthatólag 20 óra 45 perckor érkezik meg a ciampinói repülőtérre. VR/MK
Az előzetes tájékoztatás szerint a rendezvény nyitó előadását és a záró szentmisét Beer Miklós püspök tartja. A vidékről, és határainkon túlról is érkező résztvevők a keresztény hit alapigazságairól hallanak rövid előadásokat, tanúságtételeket a szervező közösségek részéről. MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2001. 09. 03.