A Magyar Nemzet (Találkozó augusztus 28., 1.,2.o.) értesülése szerint elképzelhető, hogy a szentatya és II. Alekszij közötti történelmi találkozóra Magyarországon kerülhet sor. A felek között Semjén Zsolt, a kultusztárca helyettes államtitkára közvetít, és ennek jegyében tárgyalt a közlemúltban az augusztus 20-ai ünnepségekre hazánkba látogató Kirill metropolitával.
A Népszabadságban (augusztus 25., 7.o.) Djordje Zelmanovic A pápamobil Zágrábba megy című cikke abból az apropóból íródott, hogy II. János Pál pápa a közeljövőben Horvátországba látogat. A cikkíró rámutat: a pápalátogatás hírét a horvátországi sajtó nem szenzációként, hanem jó adag cinizmussal kommentálta. " az újabb látogatás hírének váratlan bejelentése nemcsak a hivatásos cinikusok fantáziáját csigázta fel. A horvát egyház társadalmi lelkiismeretét képviselő spliti vallásszociológus, Ivan Grubisic úgy véli: a meghívás abból a feltételezésből indul ki, hogy a jelenlegi kormány tevékenységét ás megbízhatóságát a pápai látogatás igazolhatná legmeggyőzőbben." A szerző természetesnek veszi, hogy a katolikus értelmiség örül a szentatya látogatásának, de szerinte ők sem találnak magyarázatot az időzítésre.
A belépődíj bevezetése óta eltelt négy hónapban 264 ezer turista kereste fel a budavári Mátyás-templomot. A főplébánia idegenforgalmi irodájának értékelése szerint az új rendszer áprilisi életbe léptetése óta a látogatottság csupán az elviselhetőség mértékére csökkent, és a jövedelmezőség mellett helyreállt a templom rendje és méltósága is (Magyar Nemzet: Mátyás-templom augusztus 28., 2.o.). MK
Vatikán: Az Osservatore Romano augusztus 26-ai száma két cikket is közölt Keresztes Szilárd hajdúdorogi püspöktől. A főpásztor Azok a felejthetetlen napok megérintették a nemzet szívét címmel emlékszik vissza II. János Pál pápa első magyarországi látogatására, amelynek mottója Pál apostol szavait idézte: "Kegyelem nektek és békesség!" Keresztes püspök kiemeli: azok a kegyelemmel csodálatos napok ma is élénken élnek a hívek emlékezetében. "A szentatya jelenlétében valóban érezhettük ennek a páli áldásnak a tartalmát. A pápa azért jött el hazánkba, hogy közvetítse számunkra a kegyelem gazdagságait és hirdesse számunkra Jézus békéjét." A szentatya első látogatására nemsokkal azután került sor, hogy Magyarország lerázta magáról az elnyomást és 1990-ben megtartotta az első szabad országgyűlési választásokat. A pápa jelenléte és szavai bátorítást jelentettek mind a politikai vezetők, mind az egyház számára. Ez utóbbinak lendületet adott ahhoz, hogy kilépjen az elmúlt évtizedek névtelenségéből, amelynek nyomán csaknem feledésre lett kárhoztatva. Keresztes Szilárd felidézi a szentatya látogatásának színhelyeit, főbb mozzanatait, kifejezve reményét, hogy az evangéliumi újjáéledés a jövőben is meghozza gyümölcsét. A pápa optimizmusa, atyai jósága, a Jó Pásztor betegekhez lehajoló szeretetteljes részvéte az Atya irgalmáról tanúskodtak és reményt keltettek. A magyar nép számára felejthetetlenek voltak azok a tíz évvel ezelőtti napok írja a magyar főpásztor, felhívja egyúttal az Osservatore Romano olvasóinak figyelmét arra a kiállításra, amely októberben nyílik a Vatikáni Múzeumokban a Magyar Katolikus Egyház ezeréves múltjáról.
Keresztes Szilárd cikke mellett közli az OR Bartalis János Az erdélyi ferencesek provinciája ellenállt a kegyetlen kommunista üldözésnek című cikkét, amelyben a szerző felidézi, hogy Romániában 50 évvel ezelőtt, augusztus 20-án kezdődött meg a szerzetesek deportálása. Bartalis János kifejti: a Szent István királyról nevezett ferences provincia történelmében 1951. augusztus 20-a drámai időpont, a halálra ítélés dátuma. A román állam előzőleg már 1948-ban feloszlatta a katolikus egyház szerzetesrendjeit, amelyek oktatással, illetve beteggondozással foglalkoztak, és a többi rendtől az önfeloszlatást kérte. Mivel erre az erdélyi ferencesek nem voltak hajlandók, az állam erőszakhoz folyamodott: augusztus 20-ának éjszakáján a rendőrök a máriaradnai ferences kolostorba szállították az összes szerzetest, annak reményében, hogy az éhség, a nélkülözések, a nehézségek a rend elhagyására kényszeríti őket. Minderre azonban nem került sor. 1948-ban a provincia még megtarthatta káptalanját, amelyen titokban P. Benedek Fidélt választották meg elöljárónak. Még ugyanebben az évben az állam megszüntette a Seraficum kollégiumot, a noviciátust, a provinciális Kúriát és a kolozsvári ferences nyomdát. A következő évben bezárták a vajdahunyadi ferences filozófiai és teológiai intézetet, minden ingó és ingatlan vagyont elkoboztak a templomon kívül. A diákok, novíciusok, világi testvérek arra kényszerültek, hogy visszatérjenek szülőhelyükre. Sok atyát bebörtönöztek, másokat kényszermunkára hurcoltak el. 1951-ben a máriaradnai kolostorba 122 ferencest zsúfoltak össze háziőrizetben. A fogvatartott szerzetesek Fidél atya vezetésével három elv megvalósítását határozták el: a provincia nem oszlik fel, senki sem hagyhatja el a kolostor-lágert, szétszóratás esetén mindenki Szent Ferenc regulája és saját lelkiismerete szerint cselekszik. A szerzetesek életének középpontjában a közös ima, az elmélkedés, a szentmise állt. Médiatanfolyamokat szerveztek, teológiai tanulmányokat végeztek, belső használatra újságokat másoltak le gépírással. 1952 tavaszán a kolostor melletti katonai laktanyába szovjet csapatokat szállásoltak el. Ezért a szerzeteseket el kellett távolítani, így Dés, Esztelnek és Körösbánya kolostoraiba szállították őket. Megosztottságuk ellenére tovább folytatták buzgó imaéletüket, teológiai képzésüket. A diákok befejezték tanulmányaikat és az állami tiltás ellenére Márton Áron püspök pappá szentelte őket. Újabb novíciusokat azonban nem vehettek fel. Mivel a szerzetesek elég jól viselték a megpróbáltatásokat: elöljáróikat, teológia tanáraikat hamis vádakkal letartóztatták és bebörtönözték, hogy a megfélemlítés módszerével kényszerítsék a rendet a feloszlatásra. 1967-ben a dési lágert erőszakkal számolták fel. Fidél atya, látva, hogy a szenvedés már elviselhetetlenné vált, megengedte, hogy szerzetesei egyházmegyei szolgálatot lássanak el. Márton püspök befogadta őket a segítő testvérekkel együtt. Boros Fortunál atya vértanúként halt éhen a Duna-csatorna építésekor, 37 szerzetest bebörtönöztek, sokakat kínoztak, megaláztak. A 40 éves üldöztetést 56-an élték túl, 19-en ma is élnek közülük. Szenvedtek Istenért, az egyházért, hivatásukért. Szenvedésük azonban áldássá vált: a kommunizmus bukása után a rend azonnal újjászervezte sorait, a provincia új hivatásokkal új életre kelt. Ma az erdélyi provinciában 65 a szerzetesek száma, akik a nyár folyamán Kaplonyban, Csíksomlyón és Máriaradnán ünnepélyes szertartásokkal köszönték meg Istennek a megpróbáltatásokat, a hűséget, a túlélést. Azt kérték az Úrtól: adja meg számukra a szükséges kegyelmet, hogy felismerjék az idők jeleit, hogy pozitív, ferences választ tudjanak adni a kihívásokra, követve elődeik példáját írja az OR augusztus 26-ai számában Bartalis János, az erdélyi ferencesek kálváriájára emlékezve. VR/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére
[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2001. 09. 03.