SZEMLE HÍREK, VÉLEMÉNYEK AZ EGYHÁZAKRÓL A MAGYAR SAJTÓBAN

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját

Külföldi hírek

A Népszabadságban (szeptember 19., 26.o.) Polgár Demeter A Vatikán átíratja a Bibliát címmel ad hírt arról, hogy a Vatikán felhatalmazta vezető teológusok egy nemzetközi csoportját, hogy a több mint fél évszázada megtalált Holt-tengeri tekercsek alapján kezdje meg a Biblia szövegének módosítását. A hivatalos bejelentés egy, az ügyben a hónap végén Modenában tartandó hittani konferencián várható, de azt, hogy a Szentírás egyes részleteit revíziónak vetik alá, már most megszellőztették a hittudósok írja a lap római tudósítója. A szerkesztői csoport munkáját, amelyben a többi között Emile Puch feliratolvasó, Paolo Garuti Biblia-szakértő és Fiorentino García Martinez, a kumráni tekercseket tanulmányozó nemzetközi munkacsoport elnöke vesz részt, Etienne Nodet történész, A kereszténység eredete szerzője irányítja majd. A módosítások jóváhagyása Joseph Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusának feladata lenne. Polgár szerint azonban az Új Jeruzsálemi Biblia végleges formába öntésére még legalább öt évet kell majd várni. Polgár idézi Gianfranco Boschi domonkos rendi szerzetest, a római Aquinói Szent Tamás Pápai Egyetem docensét, a kumráni tekercsek vezető szakértőjét, aki meglepőnek és innovatívnak nevezte a várható szövegmódosításokat. P. Boschi a La Stampának nyilatkozva kijelentette: a Jeruzsálemi Bibliát az új felfedezések fényében fogják felülvizsgálni. Ezzel a lépéssel megdőlnek azok az elméletek, amelyek szerint a Vatikán el akarja titkolni a Holt-tengeri tekercsek tartalmát.

Szintén a Népszabadságban (Képes-e szeptember 15., 22.o.o.) Bitó László, a New York-i Columbia Egyetem professzora, író nyilatkozik, aki bibliai tárgyú munkáiban, az Ábrahám és Izsákban, valamint most készülő könyvében, a Názáreti Izsákban a szeretet mindenhatóságáról, mint velünk született alapvető, genetikailag programozott, kitörölhetetlen kódról beszél, és ezt az állítását az Amerika elleni terrortámadások után is mindenképpen fenntartja: "Egy ilyen tragédia után még nagyobb szükségünk van rá, hogy reményt merítsünk Jézus a zsidó hitrendszerre épülő és Mohamed által is elfogadott tanítására." Bitó vallja: ilyen válságos, sorsdöntő helyzetben nem a különbségekre kellene figyelnünk, nem arra, ami elválasztja a világ nagy vallásait, hanem mindarra, ami közös emberségünkben, világnézetünkben, egyistenhitünkben, istenképünkben. "Ilyen szörnyű csapás után nem azt a kérdést kell föltennünk, hogy mekkora követ dobjunk vissza arra, aki ezt a sziklát a XXI. századra hajította. Nem a "dobd vissza kenyérrel" metaforájára gondolok, hanem a következményekre. A megtorlás számunkra elviselhetetlen további csapásokhoz vezethet: az elvakultan szélsőséges támadó ugyanis a legkegyetlenebb válaszcsapásoknak is örül, mert azok fokozzák a gyűlöletet, amellyel híveit magához köti. Ez a támadás messze túlmegy azon, amiért egy válaszcsapással, akár tízszer akkorával meg lehet fizetni. Különösen most, miután rádöbbenhettünk, hogy milyen sebezhetőek vagyunk, hogy nekünk van több féltenivalónk." Bitó László fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a szélsőség indított támadást. Ha a Nyugat most az egész arab vagy az iszlám világ ellen fordul, akkor az világok harcához vezethet. "Ha a támadás valóban iszlám oldalról érkezett, akkor hozzájuk kell fordulnunk. Fel kell ismerni a világtörténelmi pillanatot, amelyben talán éppen ez a szörnyű katasztrófa lehet a vízválasztó. Az arab világban is többségben vannak a mérsékeltek, még ha eddig nem is vélték tanácsosnak, hogy megszólaljanak. A mohamedán vallási vezetők többsége, retorikájuktól szinte függetlenül, végül is istenhívő muzulmán: vallásuk szellemében el kell ítélniük az öngyilkos-tömeggyilkos terrorista akciót. A nagy pillanat itt van: a zsidó-keresztény kultúra meg tudja-e szólítani az iszlámot vagy sem?" Bitó szerint éppen ebben a pillanatban kell ellenségünk felé fordulnunk, "jézusi szeretettel. Meg kell értetnünk: a zsidó tanítómester, a názáreti rabbi nemcsak a kereszténység Messiása, hanem egyben a mohamedánok egyik nagy prófétája minden világvallás a szereteten, békességen és megértésen alapul, tehát nincs olyan főszereplő ebben a tragédiában, akinek meg kellene szegnie vallása szövegkönyvét. 2001. szeptember 11. mindenképpen új korszak kezdete. Most még tőlünk is függ, hogy miként lesz ismert ez a nap. Lehet csak annak a napja, amikor a fél évszázados Kelet-Nyugat konfrontáció után elszabadult egy másik, sokkalta ellenőrizhetetlenebb konfrontáció is, amely ki tudja, mikor és hogyan ér véget. De lehet annak a dátuma is, amikor észbe kapott az emberiség: rádöbbent, hogy technikai fejlődésünk mai fokán a visszacsapások elméletén alapuló logika tökéletes zsákutca. A példa itt van előttünk."

A Magyar Nemzet (Megoldást várnak szeptember 17., 1.o.) arról ad hírt, hogy az erdélyi történelmi egyházak rövid időn belül találkozni szeretnének a román államfővel és a miniszterelnökkel az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának és a felekezeti oktatás rendezésének egy évtizede óta húzódó ügyében. Az egyházfők találkozni kívánnak a NATO, az Európai Unió és az Európa Tanács kelet-európai, illetve romániai képviselőivel, valamint az egyházi, emberi jogi és kisebbségi kérdésekben illetékes képviselőivel és szakbizottságaival, hogy feltárják előttük a romániai egyházak égető kérdéseit.

Hazai hírek

A Magyar Nemzet (Roma szeptember 15., 2.o.) Mayer Mihály pécsi megyéspüspököt, a katolikus püspöki kar Iustitia et Pax bizottsága elnökét idézi, aki pozitív fejleménynek nevezte, hogy a cigányság felzárkóztatásával a kormányzat is behatóan foglalkozik.

A Magyar Hírlap (Ledöntötték szeptember 15., 19.o.) beszámol arról, hogy ismeretlen elkövetők ledöntötték a Naszály-hegyen álló fakeresztet; ellenük rendőrségi feljelentést tett a Váci Nemzeti Kör közölte Moys Csaba, a civil szervezet elnöke. Elmondta, hogy a Szent Imre Városi Egyesület a millennium és Szent Margit tiszteletére állította fel ez év májusában a négy méter magas keresztet, amelyhez azóta hívők ezrei járultak.

VÁLTOZÁSOK AZ EGYHÁZMEGYÉKBEN

Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Exarchátus

Személyi változások a Hajdúdorogi Egyházmegyében: Figeczki Balázs főesperes, sajópálfalai paróchus, Járási János c. főesperes, kőbányai szervezőlelkész, Szűcs Mihály szakolyi paróchus, Horváth György miskolc-görömbölyi paróchus és Gulyás Attila hajdúdorogi kisegítő lelkész saját kérésükre felmentést kaptak lelkipásztori beosztásukból és nyugállományba kerültek. Oláh Miklós főesperes, egyházmegyei konzultor július 1-jei hatállyal felmentést kapott rektori tisztségéből, és egyúttal paróchusi kinevezést kapott az újonnan alapított Hajdúszoboszlói Egyházközségbe. Ivancsó István főesperes, teológiai tanár július 1-jei hatállyal rektori kinevezést kapott a Papnevelő Intézetbe. Zuró József ökonómus és Seszták István teológiai tanár felmentést kaptak prefektusi beosztásukból. Gánicz Endre teológiai tanár prefektusi kinevezést kapott a Papnevelő Intézetbe. Seszták István teológiai tanár, tiszaeszlári h. lelkész megbízást kapott, hogy a Hitoktatási Iroda keretében a ministránsügyek referense és képviselője legyen. Dudás László konzultor saját kérésére felmentést kapott irodaigazgatói tisztségéből, és paróchusi kinevezést kapott a Miskolc-Görömbölyi Egyházközségbe. Polgári László saját kérésére felmentést kapott a Máriapócsi Zarándokház igazgatói tisztségéből, és paróchusi kinevezést kapott a Sajópálfalai Egyházközségbe. Rakaczky Mihály edelényi paróchus augusztus 1-jei hatállyal igazgatói kinevezést kapott a Máriapócsi Kegytemplom és Zarándokház igazgatójává. Szentesi Csaba filkeházi paróchus vezetői kinevezést kapott a Debrecen-Csapókerti Egyházközségbe, és főpásztora a Katolikus Tábori Püspökségnél debreceni tábori lelkésznek jelölte. Szilágyi János szabolcsveresmarti paróchus áthelyezésre került Miskolcra, ahol a Fráter György Katolikus Gimnázium hitoktatója és a Sarutlan Karmelita Rendtől átvett templom és közösség vezetője lesz. Obbágy Miklós ökonómus paróchusi kinevezést kapott az újonnan alapított Miskolc-Szirmai Egyházközségbe. Papp Miklós szervezőlelkész, a Váci Papnevelő Intézet prefektusa paróchusi kinevezést kapott az újonnan alapított Váci Egyházközségbe. Sivadó János baktalórántházi paróchus vezetői kinevezést kapott az újonnan alapított Gödöllői Szervezőlelkészségbe. Galaja Balázs tiszaeszlári paróchus Szakolyba, Kiss Andor szerencsi paróchus Rozsályba, Damjanovics Pál rozsályi paróchuis Ópályiba, Sereghy János csegöldi paróchus Szabolcsveresmartra, Nagy Tibor zemplénagárdi paróchus Csegöldre, Magyar László máriapócsi segédlelkész Zemplénagárdra, Szkiba Tibor miskolci segédlelkész Baktalórántházára, Szemerszki Mihály nyíradonyi segédlelkész Pácinba, Kiss László debreceni segédlelkész Filkeházára kapott áthelyezést. Virányi György budapesti paróchus kapott megbízást Kőbánya oldallagos ellátására, Seszták István teológiai tanár h. lelkészi kinevezést kapott Tiszaeszlárra, Kapin István budapesti segédlelkész a Máriapócsi Kegytemplomhoz, Thodory Ferenc pácini h. lelkész Hajdúdorogra, Bubrik Miklós újszentelt Miskolcra, Csingi Zoltán újszentelt Nyíradonyba, Jármi Zoltán újszentelt Budapestre, Kovács Róbert újszentelt Debrecenbe kapott segédlelkészi kinevezést. Hülvely Zoltán tanulmányvégzett papnövendék az Egyházmegyei Irodában, Kapcsai Viktor tanulmányvégzett papnövendék Selyeben, Lukács Imre tanulmányvégzett papnövendék a Hajdúdorogi Gimnáziumban, Ősz Tibor tanulmányvégzett papnövendék Nyíregyházán, Virág László tanulmányvégzett papnövendék Nyírcsaholyban kapott kisegítői beosztást.
Személyi változások a Miskolci Exarchátusban
Rakaczky Mihály edelényi paróchus igazgatói kinevezést kapott a Máriapócsi Kegytemplom és Zarándokházba, Szentesi Csaba filkeházi paróchus vezetői kinevezést kapott a Debrecen-Csapókerti Egyházközségbe és főpásztora őt jelölte debreceni katonai lelkésznek. Bérek Miklós helynök, mucsonyi paróchus Edelénybe, Füzesdi Mihály konzultor, baktakéki paróchus Mucsonyba, Polyák Péter selyebi paróchus Baktakékre, Kiss László debreceni segédlelkész Filkeházára kapott paróchusi kinevezést. Fedor Péter szikszói paróchust bízta meg főpásztora Selyeb oldallagos ellátásával. Kapcsai Viktor tanulmányvégzett papnövendék, Selyebre kapott lelkipásztori kisegítői kinevezést. MK

Egri Főegyházmegye

Nyugállományba helyezés: Sály Miklós c. esperes, pétervásárai plébános köszönetnyilvánítás és elismerés mellett szeptember 1-jével nyugállományba került.
Oldallagos ellátás: Pétervására az Erdőkövesdi Plébániához került oldallagos lelkipásztori ellátásra. MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2001. 09. 28.