A Magyar Nemzet (Ratzinger bíboros október 2., 9.o.) ismerteti Joseph Ratzinger bíborosnak, a Hittani Kongregáció prefektusának a La Repubblica számára adott nyilatkozatát. A bíboros szerint a történelem során folyamatosan változott a kereszténység és az iszlám társadalmi-kulturális formáinak fejlettségi szintje: hol az egyik, hol a másik volt egy adott pillanatban fejlettebb a másiknál. Ratzingert arról kérdezték, mi a véleménye Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök nagy vihart kavart és utóbb visszavont kijelentéséről, hogy a nyugati kultúra magasabb rendű az iszlámnál. A bíboros kijelentette: nehéz egy kultúrát ilyen módon szembehelyezni egy másikkal. A történelem során ugyanis folyamatosan változik egy-egy vallás társadalmi-kulturális megjelenési formája. Az első évezred végéig például az iszlám kultúra számos területen előbbre tartott mint a kereszténység, például a matematikában, az orvostudományban, az építészetben és a művészetekben. A második évezredben azonban az iszlám kultúrát a hanyatlás bizonyos formái sújtották, miközben a nyugati kultúra erőteljesebb fejlődésnek indult. A történelemben jellemzők az effajta változások, mondta a Hittani Kongregáció prefektusa, aki azonban nem kívánt állást foglalni abban a kérdésben, hogy ma a két vallás közül melyik a magasabb rendű. Az interjúban szó esik Ratzinger legújabb könyvéről, melynek címe Az Isten és a világ. Ebben a bíboros kifejti, hogy a keresztények és a muzulmánok eltérő módon közelítenek az emberi sorsszerűség kérdéséhez. A muzulmánok számára a sors Isten által eleve elrendelt, az ember ennek a sorsszerűségnek a hálójában vergődik. A keresztények számára azonban sokat számít a szabadság fogalma.
Szintén a Magyar Nemzetben (szeptember 28., 6.o.) Lukács Csaba Pakisztán a múlt és a jövő csapdájában című, helyszínen készült tudósításából az derül ki, hogy a 140 milliós muzulmán országban a keresztények félnek a legjobban a háborútól. Attól tartanak, ha elindul az Egyesült Államok támadása a szomszédos Afganisztán ellen, megtorolva a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadásokat, őket is ellenségnek fogja tekinteni a többség. A cikkíró úgy tapasztalta: Pakisztánban sokan vannak, akiknek fontosabb a biztos múlt vagyis az iszlám hagyomány a bizonytalan jövőnél.
Régiónkban, de Nyugaton is nem a hit erősödött meg, hanem az egyházak nyilatkozta a Magyar Hírlapban (A hit veszített október 2., 12.o.) a hívő katolikus Bárdos-Féltoronyi Miklós, a leuweni Katolikus Egyetem nyugdíjas professzora, akinek a Balassi Kiadó most jelentette meg Egyházak és államok Köztes-Európában. Geopolitikai töprengések című könyvét, amelynek első kiadása két évvel ezelőtt volt, Párizsban. A közgazdászként és politológusként is dolgozó szerző szerint az utolsó 40-50 évet elvallástalanodás jellemzi szerte a világon. Ez éppúgy igaz a nyugati társadalmakra, mint a kommunista és posztkommunista rendszerekre. Következésképpen e folyamat nem politikai rendszer függvénye, hanem a városiasodás, iparosodás, modernizáció velejárója. Más kérdés, hogy a vallás, illetve az egyház politikai, sőt geopolitikai tétté és tényezővé vált térségünkben, 80 év nácizmusa és sztálinizmusa után. Az ancien régime, melyet a franciáknál a polgári forradalom elsodort, Európa egyházaiban a második világháborúig élt. Elsősorban ez magyarázza, hogy a mi régiónkban az egyházi vezetők még ma is szinte földesúri attitűdöket vesznek fel, s több figyelmet szentelnek javaiknak, mint azoknak az égető kérdéseknek, amelyekkel ezeknek a társadalmaknak és benne az egyházaknak szembe kellene nézniük állítja Bárdos-Féltoronyi. Úgy látja: a hatalom kérdése már több évtizede a demokratizálódás perspektívájába illeszkedik, míg az egyházakat ez kevésbé érintette, részben rajtuk kívüli okok miatt, de részben saját korlátaik következtében is. Azt tapasztalta, hogy azokban az országokban, ahol valamelyik egyház uralkodó szerepre tett szert, igyekszik elnyomni a többit. Magyarországon és Ukrajnában azért árnyaltabb a kép, mert az uralkodó egyház mellett igen erős a többi felekezet is, például nálunk a protestánsok. A hit nem áll ma már a köztes-európai társadalmak gondolkodásának középpontjában. Politikai szempontból peremhelyzetbe került, s egyre inkább kisebbségi létmód jellemzi. Még a többségi pozícióban lévő egyházak is régi alapítású és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező civil szervezeteknek tekinthetik magukat, amint az a nyugati világban is történik. Ehhez járul a sokféle megosztottság élménye, amelyet a keresztény egyházak mindenütt ismernek a világon, ám itt, Európa közepén, különösen erőteljes. Ami egyúttal a legitimitástudatot is veszélyezteti, vagy legalábbis korlátozza. Ugyanakkor "Isten népe" olykor veszélyes módon is a nemzeti és kulturális önazonosság forrásává válhat.
A Magyar Nemzet (Szobordöntés október 1., 1.o.) beszámol arról, hogy a szlovákiai Nagykaposon szeptember 29-ére virradóra ismeretlen tettesek ledöntötték Mécs László papköltő mellszobrát. Az 1920-30. között Nagykaposon plébánoskodó premontrei szerzetes, később kanonok és népszerű költő néhány éve felállított mellszobra a város római katolikus temploma előtt állt. A szobrot a tettesek nem vitték el, hanem a talapzattól néhány méternyire húzódó árokban hagyták.
A Népszabadságban (Senki kisasszony október 1., 16.o.) Szécsi Magda képzőművész és író nyilatkozik, aki elmondta: "Én hiszek Jézusban és a szeretetben. Ez nem azt jelenti, hogy hú, de vallásos lennék. Nekem Jézus baloldali volt. Ha úgy tetszik, szociálisan érzékeny. De ő elfogadta azokat is, akik mondjuk, nem a bal-, hanem a jobboldalon álltak." MK
A nevelés mindig gondokkal jár együtt. A gyerekek néha szervi zavarokban szenvednek, abnormális szokásokat vesznek fel, egyszer csak képtelenek összpontosítani, vagy helytelen, érthetetlen viselkedésükkel hívják fel magukra a figyelmet. Efféle szülői gondokkal szembesül nap mint nap Christa Meves a rendelőjében, kiterjedt levelezése útján, számtalan szakmai tanácskozáson. Gyakran igen gyorsan és hatékonyan tud segíteni oly módon, hogy a szülőkkel megvitatja a zavarok okait, és rámutat a gyermek gyógyulását szolgáló helyes pedagógiai magatartásra. Gazdag tapasztalatainak birtokában írta meg ezt a könyvet az uelzeni gyermek- és ifjúsági pszichoterapeuta. Természetesen nem az összes lehetséges nevelési probléma kimerítő taglalásának igényével, hanem a bajok okait kutatva, a legégetőbb és legidőszerűbb kérdésekre keresi a választ.
Manapság a szülők sokkal jobban aggódnak gyermekeikért, mint az előző nemzedék. A gyermekek jövője valóban veszélyben van, és nemcsak a tömeges munkanélküliség, a természet pusztítása vagy az atomfegyverek fenyegető jelenléte miatt, hanem a rájuk váró lelki nehézségek miatt is. Christa Meves gyakorló gyermekterapeutaként szerzett tapasztalatai alapján már évekkel ezelőtt figyelmeztetett olyan jelenségekre, amelyek a kora gyermekkorban alakulnak ki, később pedig iskolai kudarchoz, munkaiszonyhoz, függőséghez vagy elhanyagoltsághoz vezethetnek. Az ember ugyanis (esetenként téves) nevelésével folyamatosan beavatkozik a gyermek életének kibontakozásába. Christa Meves, a nagy tanácsadó ezért számos gyakorlati példa szemléltetésével rámutat: mely törvényszerűségek szerint alakul a gyermekek egyénisége, mit kell a fejlődés különböző szakaszaiban a nevelőnek figyelembe vennie, és hogyan fedezhetőek fel az esetleges zavarok a kezdet kezdetén, amikor a gyógyítás még viszonylag könnyű.
Jézus összes apostola közül kétségkívül Pált ismerjük a legjobban. Ez nem csupán a véletlen játéka. Már a keresztény egyház kezdeteitől fogva első testvéreink nagyon értékesnek találták Pál tizenhárom levelét és összegyűjtötték azokat; Lukács tanítványa pedig írásba fektette mindazokat az emlékeket, amelyeket ő és a többiek őriztek az apostoli misszionálásokról. Pál az új embertípus, apostol, az Evangélium embere. Legfontosabb, amit tett: átlépte a nemzeti határokat, hogy népeket térítsen meg; átalakította a berögződött mentalitásokat, hogy létrehozza a keresztény testvériség lelkiségét, újraelmélkedte az egész Szent Történelmet, hogy megmutassa annak Jézusban való beteljesülését; új fogalmakat alkotott Istenről és a Messiásáról; előrevetítette az Evangélium fényét, amely felszabadít a bűn rabsága és a halál alól; és megnyitja a jövőt az üdvösség reménységével. AGAPÉ/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére
[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2001. 10. 12.