KÜLFÖLDI HÍREK

A szentatya nem fogadta az izraeli külügyminisztert

Vatikán: Joaquín Navarro-Valls szentszéki szóvivő december 11-én délelőtt újságíróknak elmondta: A szentszéki izraeli nagykövetség néhány órával a megjelölt időpont előtt kihallgatást kért a szentatyától, a bíboros, államtitkártól és Jean-Louis Tauran érsektől, Simon Peresz izraeli külügyminiszter részére, december 11-én kedden, 12 órára. A már előbb vállalt kötelezettségek és az előzetes értesítés rövid ideje miatt a szentatya számára lehetetlenné vált az előkelő vendég fogadása. A pápa úgy rendelkezett, hogy nevében a bíboros, államtitkár és Tauran érsek fogadja Simon Pereszt. E kihallgatás idejét december 11-én, kedden 12 óra 30 percben állapították meg. Kedd reggel fél 10-kor azonban Yosef Neville Lamdan, Izrael nagykövete telefonon közölte, hogy sajnos, a miniszter a megjelölt időpontban nem mehet a Vatikánba, az olasz hatóságokkal vállalt elfoglaltsága miatt. VR/MK

A pápa személyesen vezeti "A keresztények jövője a Szentföldön" című vatikáni találkozót

Vatikán: Ezt Joaquín Navarro-Valls szentszéki szóvivő jelentette be. A találkozó december 13-án csütörtökön kezdődik. Ez a pasztorális jellegű kezdeményezés a pápa kifejezett szándékából született, aki a mostani drámai helyzetben többször lelki közelségéről biztosította a Szentföld lakosait és osztozik mindennapjaik drámájában, melyet gyakran próbára tesz az erőszak és a diszkrimináció.

A találkozón Angelo Sodano bíboros, államtitkáron és munkatársain kívül részt vesznek a Jeruzsálemben székelő különféle rítusú katolikus közösségek pátriárkái, a római Kúria bíborosai, Jordánia és Izrael pápai képviselői, nemzeti és nemzetközi püspöki konferenciák néhány képviselője, akik megkülönböztetett figyelemmel kísérték a Szentföldön kialakult helyzetet. A találkozó lehetőséget ad arra, hogy kifejezésre juttassa az egész egyház bátorítását a szentföldi keresztények iránt, különösen a katolikus közösségek felé, továbbá, hogy kinyilvánítsa közös elkötelezettségét a térségben való évezredes jelenlétük folyamatosságáért és hogy hozzájáruljon az igazságossághoz és a kiengesztelődéshez. VR/MK

Pápai szentmise a római egyetemek diákjainak

Róma: Kedden, december 11-én este hat órai kezdettel II. János Pál pápa a Szent Péter-bazilikában szentmisét mutatott be a római egyetemek diákjai és tanárai számára. Közel tízezer diák képviselte a város katolikus és világi egyetemeinek világát. A szentmise egyúttal az európai egyetemek pénteken kezdődött római nemzetközi konferenciájának záróeseményét is jelentette, termé-szetesen a küldöttek részvételével. A magyar küldöttség vezetője, Erdő Péter püspök, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora koncelebrált a pápai szentmisén. Külön érdekessége volt a szertartásnak 21 egyetemi kórus szereplése, köztük a PPKE 45 tagú magyar kórusa is.

A pápa Izajás próféta Vigasztalások könyvének szavaihoz fűzte gondolatait: "Vigasztaljátok meg népemet", szól a próféta Isten nevében és örömteli üzenettel fordul a fogságban szenvedő néphez: "Íme, az Isten, az Úr, eljön hatalommal." E szavak advent, a Messiás-várás légkörében különleges jelentőségűek: aki az idők végén, mint győztes Király tér vissza, most is jön állandóan, hogy megújítsa a világot. "Meg kell tanulnunk, hogy kikutassuk Krisztusnak a történelmi eseményekben rejlő jelenlétének jeleit. Engedjétek meg, hogy megismételjem nektek: 'Ne féljetek! Evezzetek a mélyre!', menjetek eléje bizalommal, mert Benne lesztek szabadok és biztosak, amikor az élet útjai göröngyösek és veszélyesek. Visszhangozzék a lelketekben a próféta szava: 'Egy hang parancsolja: Hirdesd! Kiáltsd!' Nektek, kedves fiatalok, a kultúra és az egyetemek világa képviselőinek is kiáltanotok kell, nem hallgathattok Krisztus igazságáról! Tegyétek ezt elbizakodottság nélkül, de határozottan és önérzettel. Kiáltsatok, kedves diákok, hitetek tanúságtételével! Ne elégedjetek meg a középszerűséggel, Európának szüksége van új szellemi életerőre, mely komoly élet terveit kínálja és amely áldozatra is kész: egyszerű a törvényes vágyakozásban, ám következetes azok megvalósításában. A szabad, teremtő gondolat új merészségére is szükség van, mely a hit távlatában kész elfogadni a kérdéseket és kihívásokat, hogy aztán egyértelműen bontakoztassa ki a hit utolsó igazságait."

A pápa örömmel üdvözölte Európa különféle nemzeteinek diákjait: ti vagytok Európa jelképe, amit nektek együtt kell felépíteni. Ám e fáradságos küldetés betöltéséhez a pásztor türelme és gyengédsége szükséges, aki megkeresi az elveszett bárányt, ahogy azt az evangéliumban hallottuk. Példaként állította a pápa a diákok elé az evangéliumi pásztor kitartó és fáradhatatlan keresését.

Beszéde zárórészében ismét a prófétát idézte: "Minden ember olyan, mint fű és szépsége, mint a mező virága!" Advent prófétája az örök igazságokra irányítja a figyelmünket, melyek bölcs realizmus fényét vetik a hétköznapi teendőkre és nem hagyja, hogy engedjünk egy olyan fejlődés hamis reményének, mely nem Isten szándéka szerint való és a szörnyű önpusztítás árnyékát vetíti elő. Amikor az ember nem tudja, hol húzza meg a határt, és a mindenség törvényhozójának adja ki magát, megfeledkezik, hogy olyan, mint a "fű, mint a mező virága", melynek rövid az élete. Ellenben a Gondviseléstől kaptatok szép küldetést és miközben a kozmosz és az emberi lény titkait kutatjátok, közeledjetek mind jobban Isten kifürkészhetetlen titkaihoz. Mária, a Bölcsesség Széke közbenjárása támogasson benneteket az igazság keresésében és a jó megtevésében fejezte be beszédét a pápa. VR/MK

P. David Jaeger szentföldi ferences nyilatkozata a Fides vatikáni missziós hírügynökségnek

Jeruzsálem: Izraelnek nem áll jogában, hogy csorbítsa Jasszer Arafat tekintélyét, akit népe megválasztott és elismer nyilatkozta P. David Jaeger a Fidesnek. A szentföldi ferences kusztódia tagja és közel-keleti szakértő szerint az izraeli közvélemény nem érti saját kormányának főbb célkitűzéseit, miközben mindkét oldalon egyre mélyül a szakadék a vezetés és a lakosság között. A palesztinok vezetőjüknek ismerik el Arafatot, éppúgy mint az izraeliek Saront. P. Jaeger leszögezte: egy nemzet nem vonhatja kétségbe egy másik állam fejének törvényességét.

A szentföldi ferences kusztódia tagja bizonyos abban, hogy amint látni fogjuk a fényt az alagút végén, a Hamasz-követők és a hozzájuk hasonló izraeli szélsőségesek száma rövidesen csökkenni fog. Véleménye szerint ma sürgető szükség van stabil megegyezésre, amely meghatározza a végső célt. Ezt követően lehet tárgyalni arról, hogy milyen közbenső lépések szükségesek azok eléréséhez. A végső cél a béke és az együttműködés Izrael és a palesztin állam között. Mindkettő független állam, amint azt az 1947. november 29-én aláírt 181. számú ENSZ-határozat kimondja. A béke-egyezményt tárgyalások útján kell elérni, meg kell húzni a két állam határvonalát, meg kell határozni kapcsolatukat, a külső és belső biztonság kérdését, a vízkészlet és a természeti kincsek megosztását és a gazdasági kérdéseket. A közbeeső lépések megtétele időt igényel, hogy közben fokozatosan növekedhessen a két fél közötti bizalom. VR/MK

HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI MAGYAR HÍREK

Hazahozták Barankovics István hamvait

Budapest: December 10-én, hétfőn az Egyesült Államokból hazaszállították Barankovics Istvánnak (1906-1974.), a Magyar Nemzet egykori főszerkesztőjének, a Demokrata Néppárt volt elnökének hamvait. A Ferihegyi repülőtéren tartott rövid megemlékezésen amelyen részt vet Semjén Zsolt, az NKÖM egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára és Surján László, az MKDSZ társelnöke is Harrach Péter szociális és családügyi miniszter, az MKDSZ másik elnöke úgy fogalmazott: Barankovics István lélekben sosem tudott elszakadni Magyarországtól, és emigrációjának 25 éve alatt figyelemmel kísérte hazánk társadalmi és politikai életét.

Barankovics István hazatért hamvait a Fiumei úti temető Központi ravatalozójában december 13-án, 9-11.30 óra között ravatalozzák fel. A temetés aznap, 12 órakor lesz, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság által adományozott 35. sz. parcellában. A temetésen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.

Barankovics István és felesége, Stern Lívia (1910-1995) üdvösségéért december 13-án 17 órakor engesztelő szentmise áldozatot mutatnak be a Belvárosi Plébániatemplomban (Március 15. tér). A szentmisét Pápai Lajos győri megyéspüspök celebrálja. MK

Emlékezés néhai Kada Lajos érsekre

Róma: Megboldogult Kada Lajos érsek lelki üdvéért december 10-én este a Kollégium Germanicum et Hungaricum kápolnájában Francesco Pio Tamburrino érsek, az Istentiszteleti Kongregáció, a Kollégium Germanicum et Hungaricum, a Pápai Magyar Intézet, a római Szent István Alapítvány és a római magyar közösség rótta le kegyeletét. Kada Lajos oly sok évet élt Rómában papnövendékként, papként és püspökként. A szentmisén a szentbeszédet Ternyák Csaba érsek, a Papi Kongregáció titkára mondta Beszédében méltatta Kada érseket, külön kiemelve, hogy a Germanicum et Hungaricum növendéke volt, és egész életében szorosan kötődött egykori Kollégiumához, amelyet római tartózkodásai alatt mindig meglátogatott. A szentmisén, amelyen részt vett Tar Pál, a Magyar Köztársaság Szentszék melletti nagykövete, a megboldogult érsek római barátai és egykori beosztottjai, a Kollégium német és magyar énekkara énekelt. NL/MK

Líceum szentelés Csíkszeredán

Ünnepi szentmise keretében szentelték fel de-cember 8-án a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum kollégiumépületét. Az ünnepi szentmise kezdetén. Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök szentelte fel és áldotta meg a kollégium épületét.

Az ünnepséget követően készített interjúban Jakubinyi érsek újságírói kérdésre válaszolva elmondta: "A jelenlegi helyzetben, amikor tizenkét év demokrácia után sem hajlandó a román állam az egyházak azon jogát elismerni, hogy általános műveltségű iskolákat is fenntartsanak, abban a helyzetben vagyunk, hogy hét katolikus líceumunk hivatalosan teológiai szemináriumi líceumként működik. Azzal, hogy az egyházak csak klerikális személyzetet vagy egyházi szolgálatban állókat képezhetnek ki, iskoláinkat leszorítják csak teológiai profilúakra és veszélyeztetik meglévő tanintézményeink működését, fennállását. A helyzet rendezését kérve, a négy történelmi egyház nevében, a napokban beadvánnyal fordulunk az illetékes szervekhez. A csíkszeredai iskolaszentelés a reménység jegyében történt! A Márton Áronról elnevezett, államosított egykori státusgimnáziumunkból nem vonulunk ki. Fenntartjuk továbbra is a jogot, hogy visszaadják iskoláinkat. Ez az épület csak részben tudja befogadni a Segítő Mária Római Katolikus Líceum növendékeit, de a tizenkét éves várakozás késztetett arra, hogy legalább egy bentlakást, amely kollégiumszerűen a katolikus nevelést is biztosítja, létrehozzuk. MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2001. 12. 19.