SZEMLE HÍREK, VÉLEMÉNYEK AZ EGYHÁZAKRÓL A MAGYAR SAJTÓBAN

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját

Külföldi hírek

A Népszabadság (január 10., 19.o.) cikke beszámol arról, hogy II. János Pál pápa a Vatikán saját vonatán utazik január 24-én Assisibe, s magával viszi rajta a világ általa meghívott vallási vezetőit, hogy Szent Ferenc szülőváro-sában együtt imádkozzanak a békéért. A lap kiemeli: a szerelvény szinte sohasem hagyta még el a római Termini pályaudvart.

A Népszava (január 10., 10.o.) Szülőhazájában a pápa? címmel ír arról, nem zárható ki, hogy II. János Pál pápa még az idén, az év közepe táján Lengyelországba látogat. A pápa látogatására vár a krakkói Isteni Irgalom-bazilika és a várostól délre található Kalwaria Zebrzydowska obszerváns ferences kolostora is, amely tavaly külön meghívást küldött a katolikus egyházfőnek írja a Népszava.

A Magyar Hírlap (Vlagyimir Putyin január 16., 3.o.) Vlagyimir Putyin párizsi és varsói látogatásáról beszámolva kiemeli, hogy az orosz elnök még a lengyel fővárosba érkezése előtt tett egy gesztust Varsónak, amikor lengyel újságíróknak kijelentette, hogy "bármelyik percben" kész vendégül látni II. János Pál pápát.

A Népszabadság (január 10., 19.o.) A Vatikán a pedofil papokról címmel adja hírül, hogy a püspököknek és más katolikus vezetőknek haladéktalanul jelenteniük kell a Szentszéknek, ha tudomásukra jut, hogy valamelyik papot pedofiliával gyanúsítják. Ezután a Hittani Kongregáció dönt majd arról, hogy a vizsgálatot az adott egyházmegyében vagy Rómában folytatják-e le. Az eljárást, amelyet a legkisebb gyanú felmerülése esetén is le kell folytatni, az egyház titokban végzi. Ezt tartalmazza az a két dokumentum, amelyet a Szentszék már tavaly elfogadott, de amelyet hivatalos közlönye, a La gazzetta ufficiale del Vaticano csak most hozott nyilvánosságra. Az egyikben a pápa felhatalmazza a Hittani Kongregációt a papi pedofília elleni koncepció kidolgozására, a másikban Joseph Ratzinger, a kongregáció prefektusa fordul a püspökökhöz. A pápa leiratában a pedofíliát az egyház rendje ellen elkövetett egyik legsúlyosabb bűnnek minősíti. Az irányelvek mindenekelőtt a titkosság messzemenően óvják a megvádoltak személyiségi jogait. A frissiben publikált vatikáni irányelveket a nemzetközi sajtóban éppen emiatt azonnal támadások érték. Nem derül ki ugyanis belőlük, hogy a bűnöst az egyházi eljárás után kiszolgáltatják-e a világi hatóságoknak. A lap kiemeli: a bírálók szerint az elmúlt évtizedekben több példa volt rá, hogy a kiskorúakat szexuálisan zaklató lelkészeket az egyház egyszerűen más területre vezényelte át, ahol azok folytatták bűnös üzelmeiket. A pedofil papok ügye súlyos erkölcsi és anyagi veszteséget okozott a katolikus egyháznak. Tavaly például egy francia püspököt háromhavi felfüggesztett szabadság-vesztésre ítéltek, mert elmulasztotta jelenteni a rendőrségnek, hogy egyházmegyéjének egyik papja gyermekeket molesztál. A dallasi egyházkerületben a bíróság két éve 120 millió dollár kártérítést ítélt meg a két fiúnak.

A Magyar Nemzet (Vallások január 14., 1.o.) beszámol arról, hogy az iszlám és a keresztény vallás közötti párbeszédre és türelemre szólított fel Teheránban I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka. Szerinte a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrorakciók után a keresztény, zsidó és iszlám hívőknek még inkább segíteniük kell a vallások közötti párbeszédet és békés együttélést.

Hazai hírek

A Népszabadságban (Egyházi bírálatok január 15., 4.o.) Kósáné Kovács Magda, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának MSZP-s elnöke a státustörvényről kiadott katolikus és református állásfoglalásokról úgy nyilatkozott, hogy bár nincs szó összehangolt támadásról, a bírálatok igazságtalanok. Emlékeztetett arra, hogy a szocialisták kételyeik ellenére megszavazták a státustörvényt, Orbán Viktor miniszter-elnök azonban parlamenti felhatalmazás nélkül írta alá a magyar-román megállapodást. Kijelentette: "Az MSZP sokszor tanújelét adta annak, hogy szolidaritást vállal a határon túl élő magyarokkal, nem szorulunk rá arra, hogy nemzeti érzésből kioktassanak bennünket."

A Magyar Hírlapban (január 14., 10.o.) Bulányi György Miért kell fal állam és egyház között? címmel ír arról, hogy Jézus szándékait és az általa elgondolt egyházat képviselve falat akar húzni állam és egyház között, "mert ha nem húzok falat, csak karikatúra-egyházat csinálhatok: műegyházat. Milyen az? Állami támogatás esetén sírhat, hogy nem veszik igénybe szolgáltatásait. Ha nem volna állami támogatása, akkor beláthatná, hogy a társadalomnak, az embereknek nincs szükségük rá s szolgáltatásaira. A tized alapján tíz család is el tud tartani egy papot. S ha nincs ilyen tíz család, a Jézusnak elkötelezett ember képviselheti napi kenyérkereső munka mellett is a jézusi eszményeket. Mindezt megspórolhatom, ha nincsen fal, s az állam pénze biztosítja, hogy kínálgassam az árumat, amelyet a társadalom vagy igénybe vesz, vagy nem. De ennek ára van. Csak olyasmit hirdethetek, ami belefér abba, amit az állam képvisel. Sőt: Jézus nevében kell hirdetnem azt, aminek az ellenkezőjéért vállalta Jézus a kereszthalált." Bulányi atya azért híve annak, hogy legyen fal állam és egyház között, "mert fal nélkül reménytelennek látom, hogy az egyház felkapaszkodjék a jézusi eszmények magasára."

A Magyar Nemzetben (A katonák igénylik január 12., 5.o.) Szabó Tamás nyilatkozik, akit Paskai László bíboros, prímás január 12-én, szombaton szentelt tábori püspökké a budapesti Szent István-bazilikában. Az új püspök elmondta: "Az emberekhez egy perc alatt is közel lehet kerülni. Ha a lelkipásztor nyitott szívvel végzi a munkáját, akkor nagyon hamar komoly eredményeket érhet el. Sok múlik tehát azon, hogy a tábori lelkész mennyire tudja megnyerni a katonák bizalmát." Szabó Tamás nem csak az evangelizációt tartja fontosnak, hanem a sorkatonáknak lelki segély nyújtását is.

A Magyar Nemzetben (január 11., 18.o.) G. Juhász Judit Fenyegetett lelkész címmel ír arról, hogy a dobozi lelkészi hivatalt sorozatban érte atrocitás, legutóbb egy ember nagyságú keresztet rajzoltak békéscsabai házára, mellé pedig rossz latinsággal ráírták: memento móré, azaz memento mori, emlékezz a halálra. A parókia ablakait, hirdetőtábláját korábban többször is betörték ismeretlenek. Balog Barna Lajos lelkész elmondta: mostanában sikerült az öreg békéscsabai házrész tatarozását elkezdenie. A fekete feliratot az épület már rendbe hozott homlokzatára festették. A lelkész ismeretlen tettes ellen halálos fenyegetés miatt tett feljelentést, de mint rámutatott: a rendőrség rongálás alapos gyanúja miatt indított eljárást. A lap emlékeztet rá: Balogh Barna Lajos egyébként a 4200 lelkes faluban álló emlékművön elhelyezett vörös csillag miatt novemberben feljelentette a falu polgármesterét és jegyzőjét, tiltott önkényuralmi jelképek használata és közokirat-hamisítás miatt. A lelkész sérelmezi, hogy az ügyet a békéscsabai városi rendőrség hatáskörébe utalták, mert véleménye szerint a vizsgálatot folytatók elfogultak a feljelentettekkel szemben. A lelkész saját bevallása szerint már több éve áll harcban a falu vezetőivel. Amióta megjelentek a feliratok a falon, már nem érzi biztonságban magát, fél a fenyegetőktől, és véleménye szerint nem védik meg azok, akiknek ez feladatuk lenne.

A Magyar Hírlap (Vallásrendőrség január 12., 7.o.) Buda Pétert, az Emberi Jogok Határok Nélküli brüsszeli szervezet közép-európai képviselőjét idézi: az MDF által javasolt "vallásrendőrség" elfogadása a rendszerváltás óta a legsúlyosabb fenyegetést jelentené a lelkiismereti és vallásszabadságra, valamint a vallási kisközösségekre. Mint ismeretes, decemberben Szászfalvi László és Balogh László MDF-es honatyák javasolták egy Tárcaközi Képviselet (TK) fölállítását, hogy "az Országgyűlés és a kormány határt szabjon a vallási és az egyházi státussal való visszaélés minden formájának". Az MDF-es képviselők elképzelése szerint a TK feladata az lenne, hogy az érintett állami hatóságok intézkedéseit, fellépéseit összehangolja a destruktív szellemiségű csoportosulásokkal szemben. A Tárcaközi Képviselet felelős vezetőjét a kormány nevezné ki ötéves időtartamra. Európában eddig csupán két ország hozott létre és tart fenn a magyar javaslathoz hasonló szervezetet: Franciaország és Belgium. Az ötletet csak Kína tartotta figyelemre méltónak, ám gyakorlatilag az összes európai ország és az USA, illetve minden mértékadó nemzetközi fórum elítélte Franciaországot ezért mondta Buda Péter.

A Népszava (Egyházi bor- és ásványmúzeum január 11., 12.o.) beszámolója szerint egyházi bor- és ásványmúzeumot rendezett be a tokaj-hegyaljai Mád parókiájának alagsorában Darvas László, a helyi római katolikus egyházközség plébánosa. Az esperes kiváló borász hírében áll, emellett évtizedek óta elismert kutatója és gyűjtője a térség ásványkincseinek is. A múzeum vitrinjeiben sorakozó palackok átfogó képet mutatnak a világ bortermeléséről, külön részben az európai országok legjelesebb borvidékeit bemutató tárlattal. MK

BEZÁRT A VATIKÁNI MAGYAR KIÁLLÍTÁS FRANCESCO BURANELLI FŐIGAZGATÓ NYILATKOZATA A VATIKÁNI RÁDIÓNAK

Vatikán: Francesco Buranelli, a Vatikáni Múzeumok régens főigazgatója hétfőn interjút adott a Vatikáni Rádió olasz nyelvű adásának, abból az alkalomból, hogy szombaton, január 12-én bezárta kapuit a Kereszténység ezer éve Magyarországon című, október 9-én megnyílt kiállítás.

A főigazgató elmondta: a kiállítás látogatottsága jónak mondható. "A nyitva tartás három hónapja során négyezerötszáz személy tekintette meg a kiállítást. Elégedettek vagyunk ezzel a számmal. Olyan személyekről van szó, akik azért jönnek a Vatikáni Múzeumokba, hogy megtekintsék az ott kiállított műkincseket, nem pedig az ideiglenes kiállítások kedvéért, amelyek az utóbbi időben kezdenek gyakorivá válni, amióta megnyitották a múzeumok új bejáratát. Tehát mintegy ötezer személy, aki meghosszabbította ott tartózkodását a múzeum termein belül, elégedetté tesz bennünket."

Francesco Buranelli figyelemre méltónak tartja: érkeztek hozzájuk olyan jelzések is, hogy utazási irodák kifejezetten azzal a céllal szerveztek római utakat, hogy a jelentkezők megtekinthessék a vatikáni magyar kiállítást. Voltak olyan magyar turisták, akik a múzeumokba érkezve, váratlanul találtak egy hazai kiállítást, amit a Magyar Püspöki Konferencia és a magyar kormány szervezett, és amit nagy érdeklődéssel és meghatottan tekintettek meg. Az olasz látogatók pedig nagy elismeréssel nyugtázták annak lehetőségét, hogy megismerhetik a magyar kultúra örökségét. Ugyanis felbecsülhetetlen remekművekről volt szó, mindenekelőtt aranyművesek, ötvösművészek alkotásai, amelyeket nem lehet gyakran látni Rómában, a Vatikánban. A Vatikáni Múzeumok régens főigazgatója leszögezte: a kiállítás mindenekelőtt a magyar kultúra keresztény mivoltát hangsúlyozta. A magyar kultúra az ezredik évtől, Szent Istvántól kezdve, minden korban, a különféle, egymást követő uralmak idején, a kereszténységben nemcsak a hitet látta, hanem azt a világítótornyot, amely lehetővé tette a magyar nép számára, hogy leküzdhessen annyi történelmi nehézséget, annyi idegen elnyomást, amelyek egymást váltották területén. Ez az az alapvető üzenet, amely olyan jól tükröződik a kiállítás anyagából. Az olasz közönség számára pedig mindenképpen új üzenetről van szó, mivel a pápa székhelye éppen az olasz fővárosban van, tehát egy új, másféle valósággal való szembesülést jelentett, és Magyarország éppen ezt akarta bemutatni Rómában, a pápa székhelyén. Nagyon érdekes szembesülésről volt szó. "Köszönjük a magyaroknak, hogy elhozták műkincseiket. Mondjuk így, hogy nagyon jó házasságról volt szó" fejezte a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatát Francesco Buranelli, a Vatikáni Múzeumok régens főigazgatója. VR/MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2002. 01. 21.