HOMÍLIAVÁZLAT

Évközi 3. vasárnap, január 27.

Az első lényegi mondat, mely összefoglalja egész igehirdetését és summázva mutatja be küldetését: "Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa" (Mt 4,17). Jézus azért jött, hogy meghirdesse Isten országának örömhírét. Meghív bennünket arra, hogy részesei legyünk ennek az országnak. A megtérés megfordulást, megújulást, újjászületést jelent. Valami olyasmit, mint amire később is utal: menyegzős ruha nélkül nem lehet belépni a menyegzőre (Mt 22,12). A megtérés: beleöltözködés a menyegzős ruhába, az evangéliumba, Krisztusba (Róm 13,14; Ef 4,23-24). Jézus felszólítása nagyon aktuális. Nem lehet másként képviselni az evangélium értékrendjét, csak úgy, ha tettekre váltjuk. Az emberek nem szavakat, elméleti tanításokat várnak, hanem életpéldát, valódi hiteles tanúságtételt.

És itt szólal meg a másik lényegi mondat is: "Kövessetek engem!" (Mt 4,19). Ez az evangéliumi rész az első tanítványok meghívásáról szól, de egyben elénk állítja saját, Isten országába szóló meghívásunkat is, mely nem valósulhat meg másként, csak Krisztus követése által. Meghívottságunk tudata és ennek állandó tudatosítása, lényegi vonása keresztény életünk formálásának. A hit kegyelem, a hit szerinti élet nem más, mint válaszadás az Istentől jövő vonzásra, meghívásra. Ennek a meghívásnak hangsúlyos vonása: az egyetemesség! Mindenkit meghív Isten az üdvösségre. Senkitől sem vonja meg kegyelmét!

A meghívás gondolata megérteti velünk, hogy a kezdeményező nem mi vagyunk, hanem Isten. Jézus szólította meg őket, és nem a tanítványok szívében támadt az igény. Ugyanakkor a meghívás magában foglal valami nagyon mély személyességet. Isten nem a tömeget hívja, hanem minden egyes embert sajátos, személyes, egyedi szeretettel. És a meghívás mindig valamire szól: feladatot jelent. Emberek halászává teszlek titeket. Ez a feladat nehéz, gyakran úgy tűnik, meghaladja emberi képességeinket és erőinket. Ezért szükséges a feltétel nélküli, teljes ráhagyatkozás a meghívó Isten szeretetére. E nélkül az alapbizalom nélkül lehetetlen volna elfogadni a meghívást. Ezt fejezi ki a meghívott tanítványok reagálása: Otthagyták a hálót és követték őt. A kinyilatkoztatásból megismert meghívás történetekben közös vonásokat fedezhetünk fel, melyek jellemzik a mi Isten országába szóló meghívásunkat is: valahonnan elhívják őket, valamit ott kell hagyni, valamiben törni kell nem megtervezett, kényelmes, biztonságos, érett jövő felé indulnak elkötelezettség és kemény kitartás szükséges feladatuk teljesítéséhez Az elkötelezett Krisztus-követés felénk is ugyanilyen követelményeket mutat. Aki pedig őszinte lélekkel elfogadja ezt a meghívást, megtapasztalja azt a belső harmóniát, mely az evangélium befogadásának gyümölcse. Hollai Antal/MK

KÖNYVEKRŐL

Mészáros István: Mindszenty és az "Ostpolitik"

A szerző elemzése egyértelművé teszi: az, hogy a bíboros távozik-e a neki védelmet biztosító amerikai követségről, nem rajta múlott, hanem elsősorban a kommunista hatalmon, és kisebb részben a Vatikánon is. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után Magyarországot kizárták az ENSZ-ből. A Kádár-rezsim azzal zsarolta a világszervezetet, hogy addig nem engedélyezi Mindszenty szabad mozgását, amíg az országot nem veszik vissza. Amikor ez végül megtörtént, már megkezdődött a II. Vatikáni zsinat. Ekkor meglehetősen abszurd módon a Szentszék nem akarta, hogy a kommunisták szabadon engedjék a hercegprímást, mivel attól tartott, hogy vele a konzervatív bíborosok tábora erősödne. 1965-67. között megint csak a kommunista hatalom állt elő feltételekkel: csak akkor egyezik bele Mindszenty követségről való távozásába, ha az USA ismét nagykövetet küld az országba. 1956-ot követően ugyanis az Egyesült Államok diplomáciai képviseletét konzul látta el Budapesten. (Azt maga Kádár János ismerte el, Mindszentynek köszönhető, hogy az USA nem szakította meg teljesen hazánkkal a diplomáciai kapcsolatot.) Amikor ez a követelés is teljesült, a két világhatalom kapcsolatában bekövetkezett enyhülés miatt vált kényelmetlenné a megoldatlan Mindszenty-ügy, amely súlyos árnyékot vetett a kommunista rendszerre.

Mészáros a források segítségével részletesen elemzi a Vatikán keleti politikáját, elsősorban a közelmúltban megjelent Casaroli-emlékirat, és Franz König bécsi bíboros, érsek visszaemlékezései alapján. Szerinte a Vatikán belement a kommunisták számára előnyös, az egyházaknak viszont súlyos károkat okozó tárgyalásokba, amelyek gyakran a hercegprímás tudta nélkül zajlottak. A vatikáni diplomácia sajnos nem ismerte elég jól a magyar helyzetet, a tárgyalások szűk körben mozogtak. Mészáros idézetekkel bizonyítja, hogy a Szentszék szóhasználata időnként teljesen megegyezett a kommunista frazeológiával. Ráirányítja a figyelmet néhány ellentmondásra is, így például arra, hogy míg Casaroli bíboros a legnagyobb erkölcsi nagyságnak nevezte Mindszentyt, teljes mértékben elvetette a Kádár-rezsim és a Szentszék között kialakítandó kapcsolatról vallott felfogását.

Mindszenty magatartását végig meghatározta, hogy vallotta: természetesen a szocializmusban is lehetséges a nemhívők egyéni megtérése, de a kommunisták alapvetően gyűlölik Istent, és hol nyíltabban, hol pedig burkoltabban, a kereszténység megsemmisítésére törekszenek, így a rendszer krisztusibbá válása elképzelhetetlen. A Szentszék ugyanis, elsősorban a franciákkal rokonszenvező VI. Pállal az élen, bízott abban, hogy a kommunizmus idővel humanizálódik, végül pedig kereszténnyé válik. Neves baloldali francia filozófusok így például Jean Guitton vallották, hogy a krisztianizált kommunizmusé a jövő, szemben az embertelen és sok tekintetben a szocializmushoz hasonlóan istentelen kapitalizmussal. Ezt a jövőt igyekezett elősegíteni a kommunista országokkal való szentszéki diplomácia. Az illúziók azonban 1968-ban, a Varsói Szerződés csapatainak prágai bevonulásával, szertefoszlottak. Ám ez nem változtatott Mindszenty József sorsán: Mészáros István szerint a hercegprímás személye, rendíthetetlenül elvhű magatartása egy idő után kényelmetlenné vált a Kádár-rezsim, a Vatikán és az Egyesült Államok számára is. Mindszenty ugyanis nem volt hajlandó teljesíteni Kádárék vele szemben támasztott hármas követelését, melyet feltételül szabtak, hogy szabadon kijöhessen a követségről: mondjon le esztergomi érseki címéről, fogadjon hallgatást saját sorsáról, a magyar helyzetről, kérjen kegyelmet a kommunista hatalomtól. A körülmények kényszerítő ereje azonban a pártállamot megtestesítő MSZMP-t is szorította, így végül engedélyezték, hogy Mindszenty külföldre távozzék, anélkül, hogy a követelések teljesítését magára vállalta volna. Ám a hercegprímást gyűlölő Kádárnak azt mégiscsak sikerült elérnie, hogy VI. Pál letegye Mindszentyt az érseki székből, hatalmas fájdalmat okozva ezzel neki. A Mindszenty-ügyben a Vatikán a lényeget illetően a kommunisták követeléseinek megfelelő döntést hozott. Ennek egyik magyarázata az a sajátos, bonyolult kapcsolat, amely egy rendkívüli történelmi helyzetben kialakult a Szentszék és a kommunista államok között, s amelynek alapos feldolgozása még várat magára.

Ám az erkölcsi győzelem mégiscsak Mindszenty Józsefé. Ahogyan Mészáros István írja: "Fogságában, a világtól való elzártságában Mindszenty bíboros néma volt, mégis beszélt. Prófétai üzenete volt. Neki lett igaza, a történelem őt igazolta." (Kairosz Kiadó) MK