KÜLFÖLDI HÍREK

A szentatya fogadta a Hittani Kongregáció plenáris ülésének tagjait

Vatikán: Január 18-án, pénteken délelőtt II. János Pál pápa kihallgatáson fogadta a Hittani Kongregáció plenáris ülésének tagjait, akik befejezték kedden megkezdődött összejövetelüket. Hozzájuk intézett beszédében a szentatya hangsúlyozta: az egyháznak szüksége van arra, hogy egyre nagyobb és hatékonyabb együttműködés valósuljon meg a Római Kúria dikasztériumai, a püspöki konferenciák, a szerzetesi intézmények és az Istennek szentelt társulatok legfőbb elöljárói között.

E nélkül az egyház nem lehetne az, ami, vagyis azoknak a közössége, akiket az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel való szeretetközösségből születő, legszorosabb kötelék fűz egybe. Ebben a mostani, történelmi időszakban különösen fontos, hogy keressük az egységet és az együttműködést, és hűségesek maradjunk azokhoz a meggyőződésekhez, amelyeknek vezetniük kell bennünket. Közös keresztény tanúságtételünk elsődleges az Úrhoz való hűségünk szempontjából.

A pápa szólt a Hittani Kongregáció által közzétett tanbeli dokumentumoknak a befogadásáról. A Római Kúria minden dikasztériumának feladata, hogy magáévá tegye ezeknek a dokumentumoknak a tanítását, hogy együtt működjön terjesztésükben és azok gyakorlati megvalósításában. Az egyházban ugyanis mindennek végcélja az Üdvözítő Jézus Krisztus hirdetése. Felmerül az a probléma, hogyan közvetítsük a hívők, illetve minden ember, különösen a teológusok és az értelmiségiek számára azokat az alapvető igazságokat, amelyekre ezek a dokumentumok utalnak? Mennyiben befolyásolják a befogadás nehézségeit a tömegtájékoztatási eszközök? Vagy a nehézség az evangéliumi nyelvezet komoly, de felszabadító erejű igényeiből fakad? kérdezte a szentatya. Hangsúlyozta, hogy nagy szükség van egymás kölcsönös meghallgatására, arra, hogy a különféle javaslatok, amelyeket megfelelő módon mérlegelnek, lehetővé tegyék, hogy az evangéliumi üzenet a maga teljességében és minél több emberhez eljusson. Természetesen mind nagyobb mértékben be kell vonni az egyes püspöki konferenciákat, a püspököket és rajtuk keresztül az evangélium hirdetőit, továbbá szükség van a következetes tanúságtételre is.

Ami az Eucharisztia és az egyház témáját illeti, magától értetődő, hogy vissza kell vezetni az egyházat eucharisztikus forrásához. Ez csak hitelességét és erejét növeli. A kevésbé sürgető, szervezeti jellegű kérdések helyett az Istennek szentelt élet, a testvéri osztozás jusson elsőbbséghez. Ez segít ugyanis a széttöredezettség és a megosztottság leküzdésében. Krisztus áldozatának drámaisága nem teszi lehetővé, hogy az Eucharisztiát egyfajta banketté, lakomává fokozzuk le, hanem mindig is ellentmondás jele lesz és egyben annak a mércéje, hogy mennyire hasonulunk üzenete radikalizmusához, mind Istennel, mind testvéreinkkel szemben.

A szentatya érintette még a Hittani Kongregáció plenáris ülése által megvitatott témakörök közül a természeti törvény kérdését. Ahogyan azt már többször kifejtette, "Veritatis splendor", "Evangelium vitae", valamint "Fides et ratio" k. enciklikáiban, olyan tanról van szó, amely az emberi tudás nagy örökségének része, amelyet a Kinyilatkoztatás tisztított meg a maga teljességében. A természeti törvény azt jelenti, hogy az értelmes teremtmény részt vesz Isten örök törvényében. Ez a törvény lehetővé teszi, hogy párbeszédet folytassunk a más beállítottságú vagy kultúrájú emberekkel is, a közjó érdekében. Ebben a számos nemzet, közösség és személy, főleg a védtelenek sorsa szempontjából nehéz pillanatban a pápa örömmel nyugtázta, hogy a Hittani Kongregáció ismét tanulmányozta ezt a kérdést, különös tekintettel arra a kihívásra, amely a keresztény törvényhozókra vár feladatuk teljesítése közben, amely nem más, mint az emberi méltóság és az emberi jogok védelmének biztosítása. A Kongregáció továbbá közreműködik néhány olyan súlyos erkölcsi probléma megítélésében is, amelyek nagy szakértelmet igényelnek.

Végül a szentatya így buzdította a dikasztérium tagjait: "Duc in altum" Evezz a mélyre! Ezt a feladatot teljesíti a Hittani Kongregáció, amikor arra törekszik, hogy az egész egyház nagyobb hatást gyakoroljon az emberi család minden tagjának szívére és értelmére, hogy visszavezethesse őket az egyetlen forráshoz, az Atyához, aki annyira szeret bennünket, hogy nekünk ajándékozta egyetlen Fiát a világ megváltására." VR/MK

Finn ökumenikus küldöttséget fogadott a pápa

Vatikán: II. János Pál pápa január 19-én délelőtt kihallgatáson fogadott egy finn ökumenikus küldöttséget. Erre a látogatásra évenként kerül sor, Szent Henrik, Finnország apostola és védőszentje ünnepe alkalmából.

A szentatya örömmel köszöntötte vendégeit és szerencsés egybeesésnek nevezte azt, hogy erre a látogatásra éppen az ökumenikus imahéten kerül sor. Létfontosságú, hogy minden hívő keresztény szünet nélkül imádkozzék az egységért, amely nemcsak az emberi erőfeszítések gyümölcseként, hanem egykor majd Isten kegyelme révén valósul meg. S bár nem tudjuk, hogy ez az idő mikor jön el, buzgón folytatnunk kell imáinkat, szívvel és lélekkel kell hirdetnünk Jézus Krisztus evangéliumát. Ez a feladat áldozatot és elkötelezettséget igényel, ahogyan azt Szent Henrik példája is mutatja. Mi Krisztus keresztjét hirdetjük és a kereszt hatalmába vetett hit fogja begyógyítani a megosztottság sebeit. Finnországnak is szüksége van Krisztusra mondotta a pápa, majd hangsúlyozta: már hosszú utat tettünk meg az egység felé és ezen az úton már nem lépünk hátra. A katolikus egyház a maga részéről visszavonhatatlanul elkötelezte magát az ökumenikus párbeszédben. "Segítsen bennünket e feladat teljesítésében az Úr, Aki mindent megtehet azon felül is, amit kérünk vagy megértünk" mondotta végül a pápa a finnországi ökumenikus küldöttséget megáldva. VR/MK

Szentszéki nyilatkozat a Viennay Szent Jánosról elnevezett brazil Papi Unió tagjainak a római katolikus egyházba való visszatéréséről

Vatikán: 2001. augusztus 15-én, Mária mennybevételének ünnepén, Licinio Rangel püspök, a brazíliai Campos egyházmegye területén működő "Viennay Szent János Papi Unió" minden paptagjával együtt gyermeki tisztelettel teli levelet intézett a szentatyához. Ebben megvallották Péter székével való tökéletes egységüket, elismerve a pápa primátusát és kormányzását az egyetemes egyház élén, azt nyilatkozva, hogy "semmiféleképpen nem akarnak elszakadni attól a kősziklától, amelyre Jézus Krisztus egyházát alapította." II. János Pál pápa december 25-én, karácsony ünnepén kelt sajátkezű levelével jóindulatúan elfogadta a kérést.

A fent említett unió akkor született, amikor Antonio de Castro Mayer püspök lemondott a camposi egyházmegye vezetéséről. 1991-ben bekövetkezett halála után Licino Rangel atyát Marcel Lefebvre által felszentelt főpásztorok szentelték püspökké.

II. János Pál pápa elrendelte, hogy az unió legyen közvetlenül a Szentszék alá tartozó apostoli adminisztratúra, személyi jogkörökkel (halmozottan), a camposi egyházmegye élén álló püspöki címmel, és amelynek területe megegyezik a camposi egyházmegye területével, megengedve a római szertartás, valamint az V. Szent Pius által törvénybe foglalt liturgikus szabályok használatát, azokkal a változtatásokkal, amelyeket utódai vezettek be Boldog XXIII. Jánosig bezárólag. A szentatya azt is elrendelte, hogy Don Castrillón Hoyos bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa és az Ecclesia Dei Pápai Bizottság elnöke, nyilvános szertartáson adja át a pápai levelet. A szertartást a camposi Szent Üdvözítő székesegyházban mutatják be január 18-án, helyi idő szerint este 6 órakor, magyar idő szerint este 10 órakor. A szertartáson Mons. Licinio Rangel hitvallást tesz és hűséget esküszik a római pápának a fennálló gyakorlat szerint. Őt bízta meg ugyanis a szentatya az apostoli adminisztratúra vezetésével.

A szentatya nagy örömmel és "a teljes szeretetközösség ténylegesé tétele" szempontjából elengedi az unió tagjai ellen folyamatban lévő, kánonjogi eljárásokat. A pápa Mária, Isten és az egyház szent anyja oltalmába ajánlja ezt az eseményt azzal a kívánsággal, hogy váljon ígéretes maggá, mind az egyre nagyobb béke, mind a missziós tevékenység erőforrásainak számára. Az evangelizálásban a különbözőségek tiszteletben tartásával minden keresztény hívőnek együtt kell működnie szögezi le végül a Szentszék sajtótermének közleménye. VR/MK

HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI MAGYAR HÍREK

Ezer éve halt meg III. Ottó császár

III. Ottó császár 1002. január 23-án Paterno várában, 22 éves korában halt meg. A környék városai, Calcata, Castel Sant'Elia, Civita Castellana, Viterbo, Faleria, Monterosi és Nepi a 2002. évet a kerek jubileum alkalmából a császár személyének szentelik. A konferenciák és kiállítások sorát a halál évfordulóját megelőző vasárnap, január 20-án szentmise nyitotta meg Castel Sant'Elia csodálatosan szép, IX. századi román stílusú bazilikájában. A szentmisét a Civita Castellanai püspök, Mons. Divo Zani mutatta be. Beszédében kiemelte annak jelentőségét, hogy a jelen korban saját múltjának megbecsülése és méltatása érdekében hat közösség összefogott. Az egész évi ünnepségsorozatot tartalmazó kalendáriumban ez olvasható: "(III. Ottó) szoros kapcsolatot alakított ki Boleslav lengyel fejedelemségével és a magyar Istvánnal, akit Otto és Szilveszter koronázott meg." Történelmileg talán nem egészen pontos ez a megállapítás. Vitathatatlanok azonban III. Ottó uralkodásának magyar vonatkozásai, hiszen a császár Szent Adalbertnek barátja volt, II. Szilveszter pápa pedig a tanítómestere. III. Ottó halálának 1000. évfordulója alkalmából bemutatott szentmisén magyar részről Németh László, a Pápai Magyar Intézet rektora vett részt. NL/MK

Megérkezett Magyarországra a Szent Gellért ereklye

Budapest: Az előzetes terveknek megfelelően január 18-án megérkezett Budapestre Szent Gellért csontereklyéje Olaszországból. Az ereklyét a magyar állam képviseletében Semjén Zsolt államtitkár (NKÖM) ünnepélyes keretek között adja át Osztie Zoltánnak, a Belvárosi Főplébániatemplom plébánosának. Az ereklyét a híveknek húsvét előtt, Virágvasárnap előtti szombaton mutatják, be, ekkor szentelik fel majd az új kegyoltárt.

Szent Gellért lábszárcsont ereklyéje már 1992 óta Magyarországon van a szegedi Fogadalmi templomban, Gellért csanádi püspökségének emlékére. MTI/MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 2002. 01. 29.