
Vatikán: Január 25-én, pénteken délelőtt II. János Pál pápa kihallgatáson fogadta az Assisi békeima-találkozón részt vett egyházi vezetőket: I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárkát, IV. Hazim Ignácot, Antiochia és az egész Kelet görög ortodox pátriárkáját, IV. Mar Dinkhát, a Keleti asszír egyház katholikoszát, Anastats, Tirana, Durres és egész Albánia ortodox érsekét, Pityirim volokolamszkij és jurijevi metropolitát és valamennyiük kíséretét.
Délben egy órakor, az Apostoli Palota Hercegi Termében a szentatya együtt ebédelt az Assisi találkozón részt vett, több mint 200 vallási képviselővel, akikhez beszédet intézett. Ebben leszögezte: Ami tegnap történt Assisiben, sokáig fog élni a szívünkben és reméljük, hogy nagy visszhangra talál a világ népei között. VR/MK (A beszédet a Dokumentum rovatban közöljük.) VR/MK
Carlo Azeglio Ciampi olasz köztársasági elnök az Assisi imatalálkozón rövid magánbeszélgetést folytatott II. János Pál pápával. Az államfő utalást tett az elmúlt héten Belgrádban tett látogatására, megállapítva: a Balkán helyzete elég pozitívan fejlődik, bár aggodalomra ad okot Szerbia és Montenegró kettéválásának veszélye. Hírforrások szerint azonban Ciampi elnököt a napról napra romló közel-keleti helyzet tölti el legnagyobb aggodalommal. Mint mondta, a nemzetközi közösségnek többet kellene tennie annál, hogy tehetetlenül szemléli az események alakulását. Az olasz államfő a szentatyával folytatott megbeszélésén megerősítette a nemzetközi közösségnek tett javaslatát, hogy küldjenek részrehajlás nélküli megfigyelőket a térségbe. Sürgősen meg kell újítani a nemzetközi erőfeszítéseket a tárgyalások újrakezdését illetően, különös tekintettel az Egyesült Államok, az Európai Unió és az Orosz Föderáció részéről. VR/MK
Még az Assisi imatalálkozó előestéjén, Gianfranco Fini olasz miniszterelnök-helyettes, a Nemzeti Szövetség elnöke nyilatkozott a Telepace olasz tévéállomásnak. Elmondta: a vallási fundamentalizmuson kívül létezik és bizonyos körülmények között veszélyes a világi fundamentalizmus is. Az épülő Európában be kell engedni a függőleges irányba, az égre tekintő szemléleteket is a közös haza megteremtése érdekében. Az olasz kormány mindent megtesz, hogy ismét kinyissa a kapukat a lelki üzenet hírnökei előtt. A katedrálisok Európája kifejezés ma is érvényes. Nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni az egyházakat, és a többi közé sorolva őket, mint ahogyan ezt tette a nizzai dokumentum.
Gianfranco Fini a következő személyes imát intézte Istenhez a pápáért: "Kérjük Istent, hogy adjon testi erőt a szentatyának, küldetése beteljesítéséhez. Ez az ima annak a kiváltságos személynek az érzését fejezi ki, aki csak egy percre is a szentatya szemébe nézhetett: óriási lelki erő árad belőle, érezni fékezhetetlen akaraterejét, hogy folytassa magisztériumát, hogy küzdjön és tanítson, testi törékenysége ellenére." Az olasz kormány második embere azt is leszögezte: nemcsak vallási vezetők találkozójáról van szó. Az egész világ és nemcsak a hívők láthatják, hogy néhány héttel a ground-zero amikor a tornyok a föld színével egyenlővé váltak pillanata után most a találkozás pillanatát éljük meg. A kölcsönös megismerés pillanata ez. Olaszország pedig a találkozásra való képességnek és a megértésre törekvő akaratnak a jelképe, tehát Isten hozta a vendégeket Itáliába. VR/MK
Costa Rica elnöke, Miguel Angel Rodriguez, elnöki rendelettel a béke és a szolidaritás nemzeti napjának nyilvánította január 24-ét. Mindezzel azt akarta kifejezni, hogy a Costa Rica-i nép támogatja a pápa rendkívüli kezdeményezését és egyetért azzal. A rendelet aláírására az elnök san josei rezidenciáján került sor, egy ökumenikus találkozón. VR/MK
"Nagyra becsült vendégeim, kedves barátaim! Ami tegnap történt Assisiben, sokáig fog élni a szívünkben és reméljük, hogy nagy visszhangra talál a világ népei között. Köszönöm mindnyájatoknak nagylelkűségeteket, amellyel válaszoltatok meghívásomra. Tudom, hogy eljöveteletek nagy erőfeszítésetekbe került. Mindenekelőtt köszönöm, hogy a békén akartok munkálkodni, köszönöm bátorságotokat, amellyel kinyilvánítottátok a világ előtt, hogy az erőszak és a vallás soha nem haladhatnak együtt. Umbria dombjáról most Róma dombjaira jöttünk, és nagy örömmel köszöntelek benneteket otthonomban. Ennek a háznak az ajtaja nyitva áll minden nép számára, és nem idegenként, hanem barátként ültök le ehhez az asztalhoz. Tegnap Szent Ferenc árnyékában gyűltünk össze. Itt egy halász, Péter árnyékában gyülekeztünk. Assisi és Róma, Ferenc és Péter: más és más a két hely, más a két személy. Mégis, mind a ketten annak a békeüzenetnek voltak a hírnökei, amelyet a betlehemi angyalok énekeltek: "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a Földön Isten kedveltjeinek."
Minden különbözőségünkkel a béke ügyéért való közös elkötelezettségünkkel ülünk le ehhez az asztalhoz. Minden bizonnyal ez az őszinte vallási érzésünkből fakadó elkötelezettség, amelyet Isten elvár tőlünk. Ez az, amit a világ keres a vallásos férfiakban és nőkben. Ez az elkötelezettség az a remény, amelyet felkínálhatunk ebben a sajátos pillanatban. Bárcsak Isten megengedné, hogy békéje alázatos és hatékony eszközei lehetnénk. Isten áldjon meg bennünket és ezt az ételt, amely az általa teremtett Föld kegyes jóságából származik. Ámen."
Assisi: Amint arról már beszámoltunk, az Assisi békeima-találkozón a különböző vallások képviselői tanúságtételükkel kötelezték el magukat a béke mellett. Az elhangzott tanúságtételek:
Itt, Assisiben összegyűlve közösen elmélkedtünk a békéről, amely Isten ajándéka és az egész emberiség közös java. Bár különféle vallási hagyományokhoz tartozunk, leszögezzük, hogy a béke építéséhez szükség van a testvéreink iránti szeretetre, engedelmeskedve az aranyszabálynak: tedd másoknak, amit szeretnéd, ha veled tennének. Ebben a meggyőződésben fáradhatatlanul munkálkodunk a béke építésének nagy vállalkozásán.
Elkötelezzük magunkat annak a szilárd meggyőződésünknek a hirdetésére, hogy az erőszak és a terrorizmus összeegyeztethetetlen a vallás valódi lelkiségével, és miközben elítéljük, az Isten vagy vallás nevében az erőszakhoz vagy háborúhoz való folyamodás minden formáját, elkötelezzük magunkat, hogy minden lehetőt megteszünk a terrorizmus okainak kiküszöbölésére.
Elkötelezzük magunkat arra, hogy az embereket egymás kölcsönös tiszteletére és megbecsülésére neveljük, annak érdekében, hogy megteremtsük a különféle etnikai csoportokhoz, kultúrákhoz, vallásokhoz tartozó emberek közötti békés és testvéri együttélést.
Elkötelezzük magunkat arra, hogy elősegítjük a párbeszéd kultúráját, hogy növekedjen az egyének és népek közötti megértés és kölcsönös bizalom, mivel ezek a valódi béke előfeltételei.
Elkötelezzük magunkat, hogy megvédjük mindenki jogát ahhoz, hogy saját kulturális önazonosságának megfelelően élhessen méltó életet, és szabadon alapíthasson családot.
Elkötelezzük magunkat az őszinte és türelmes párbeszédre, elutasítva, hogy különbözőségeink felülmúlhatatlan korlátok, ehelyett elismerjük, hogy a mások különbözőségével való szembenézés alkalom lehet egymás jobb kölcsönös megértésére.
Elkötelezzük magunkat arra, hogy megbocsátjuk egymás múltbeli és jelenbeli tévedéseit és előítéleteit, hogy támogatjuk egymást közös erőfeszítéssel abban, hogy túljussunk az önzésen, az arrogancián, a gyűlöleten és erőszakon, és hogy megtanuljuk a múltból: a béke igazságosság nélkül nem igazi béke.
Elkötelezzük magunkat arra, hogy a szegények és rászorulók oldalára állunk, hogy felemeljük szavunkat azok érdekében, akik nem hallathatják hangjukat, hogy ténylegesen ezeknek a helyzeteknek a megváltoztatásán dolgozunk, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy senki sem lehet boldog egymagában.
Elkötelezzük magunkat, hogy magunkévá tesszük azoknak a kiáltását, akik elutasítják, hogy beletörődjenek az erőszakba, a rosszba, és minden lehetséges erőfeszítést meg kívánunk tenni, hogy korunk embereinek felkínáljuk az igazságosság és a béke valódi reményét.
Elkötelezzük magunkat, hogy bátorítunk minden olyan erőfeszítést, amely a népek közötti barátságot mozdítja elő, mivel meggyőződésünk, hogy a népek közötti szolidaritás és megértés hiányában, a technológiai haladás a világot egyre inkább kiteszi a pusztítás és a halál veszélyének.
Elkötelezzük magunkat, hogy sürgetjük a nemzetek vezetőit: tegyenek meg minden erőfeszítést arra, hogy nemzeti és nemzetközi szinten megteremtsék és megszilárdítsák az igazságosságon alapuló, szolidáris és békében élő világot.
Mi, a különféle vallási hagyományok követői, fáradhatatlanul hirdetjük, hogy a béke és az igazságosság egymástól elválaszthatatlanok, és hogy az igazság, az igazságos béke az egyetlen út, amelyen az emberiség elindulhat a remény jövője felé. Az egyre nyitottabb határok, az összezsugorodó távolságok, a jobb kapcsolatok világában, a szélesebb kommunikációs hálózat következményeként, meggyőződésünk, hogy a biztonság, a szabadság és a béke nem garantálható erőszakkal, csakis kölcsönös bizalommal. Isten áldja meg elhatározásainkat és adjon igazságosságot és békét a világnak!
Soha többé erőszakot! Soha többé háborút! Soha többé terrorizmust! Isten nevében minden vallás hozzon a Földre igazságosságot és békét, megbocsátást és életet, szeretetet! VR/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2002. 01. 29.