"Nem hódolhatunk be a válási mentalitásnak. Ebben megvéd bennünket az a bizalom, hogy Isten természetes és természetfölötti ajándékokat adott az embernek" fogalmazott a pápa egyértelműen, elutasítva a házassággal kapcsolatos relativizmust, amely meglehetősen erősen gyökeret eresztett a mai mentalitásban. A Rota Romana ősi egyházi törvényszék illetékességi körébe tartozik a házasság semmisségére vonatkozó peres eljárások lefolytatása. A szentatya ismételten hangsúlyozta, hogy az egyház számára a házasság felbonthatatlansága nem azt jelenti, hogy korlátokat állít a házasságot kötő felek szabadsága, vagy a személy önmegvalósításának további elvárásai elé, hanem egyenes következménye a természetes isteni tervnek, amelyhez minden időben és minden helyen nők és férfiak megszámlálhatatlan serege alkalmazkodott, akár a Krisztus eljövetelét megelőző időkben is, akár anélkül, hogy ismerték volna az Ő üzenetét. Ezért tehát a pápa szükségesnek tartja, hogy a kérdésben világosan és egyértelműen állást foglaljunk. "Egyes társadalmi rétegekben a válás immár annyira elterjedt, hogy sokan felesleges erőfeszítésnek tartják az ellene folytatott küzdelmet és a házasság felbonthatatlanságát támogató polgári törvényhozás és társadalmi szokások melletti állásfoglalást. Pedig ez nem így van" szögezte le a szentatya. Amikor ennyire alapvető kérdésről van szó, akkor feltétlenül elkerülendő az engedékenység kockázata. A házasság felbonthatatlansága nem privát választás kérdése, hanem a társadalom tartóoszlopát alkotja, amelyet nem csupán a tanítás, az elvek szintjén kell támogatni, hanem a válást megelőző konkrét kezdeményezésekkel is. A házasság felbonthatatlanságának mellőzése rendkívül súlyos következményekkel jár társadalmi téren is, negatívan befolyásolja az új nemzedékeket, amelyek előtt már homályban marad az igazi házasság szépsége. A szentatya a válást a társadalom súlyos sebének minősítette, azokkal a kísérletekkel együtt, amelyek az együttéléseket még homoszexualitás vagy egyéb esetben is a valódi házasság rangjára akarják emelni.
A pápa szenvedélyes hangú felhívást intézett a jogi szakemberekhez, hogy ne szolgáljanak ki mindenféle érdekeket, kerüljék el, hogy foglalkozásukat az igazságossággal ellentétes cél, így például a válás szolgálatába állítsák. Szakmai tudásukat inkább használják fel arra, hogy a válságban lévő házastársak megbékélésén fáradozzanak, támogatva ezzel az egyház házassági pasztorációját is.
Ami pedig a házasság felbonthatatlanságát illeti, a pápa számára abszolút kézenfekvő a Rota Romana szerepének fontossága: a kérdésben egyedül illetékes egyházi bíróság nélkül a megoldás az egyéni lelkiismeretre hárulna, a szubjektivitás nyilvánvaló kockázatával. A pápa egy fontos tényre hívta fel a figyelmet: a jogi beavatkozás házassági válság esetében legtöbbször ösztönösen a házassági kötelék felbontásának gondolatához kapcsolódik. Ezzel szemben viszont az egyház konstruktív módon közelíti meg a kérdést: arra törekszik, hogy ha lehetséges, inkább megmentse a házasságokat és maguk a házastársak se zárják ki eleve egységük megerősítését.
A Rota Romana a világ egyik legrégibb törvényszéke. Eredeti ősi időkre nyúlik vissza, bár a Rota elnevezés csak a XVI. században jelent meg, valószínűleg utalással egy köralakú asztalra, amely körül a bírói testület helyet foglalt. A pápai állam megszűnése után X. Pius pápa 1908-ban határozta meg máig érvényes működési területét. A Rota a római kúria egyetlen olyan dikasztériuma, amelyben nincsenek bíborosok. A bírói kollégium élén a dékán áll, primus inter pares, első az egyenlők között minőségben. VR/MK
A kápolnát többször feldúlták a múltban, amikor a tálibok elfoglalták Kabult. Csak egy idős afgán őrnek köszönhető, hogy a templom megmenekült a teljes pusztulástól. A káplán a követség kertjében felállított fakereszt lábainál elhelyezett egy töviskoszorút, amelyet a templom romjai között találtak. Az utolsó katolikus pap, aki szentmisét mutatott be Afganisztánban, minden bizonnyal Giuseppe Moretti atya volt, akinek 1993-ban el kellett hagynia az országot, mivel súlyosan mesebesült egy bombatámadás következtében.
Az egyszerű beton kápolna, amelyet 1950-ben építettek, az egyetlen afganisztáni templom, bár olasz felségterületen áll mondotta az olasz követség egyik alkalmazottja. Egyedül a Charles de Fouacauld lelkiséget követő Jézus Kistestvérei kongregáció nővérei maradtak az országban, akiknek olykor veszélyes és fárasztó utazást kellett tenniük, hogy szentáldozáshoz járulhassanak Pakisztánban, vagy Tádzsikisztánban. A nővérek csaknem minden vasárnap felkeresték a követség kápolnáját, amelynek falán egy freskó azt a jelenetet ábrázolja, amikor Szent Ferenc találkozik az egyiptomi szultánnal. Olaszország az egyetlen nemzet Afganisztánban, amely azzal a kiváltsággal rendelkezik, hogy diplomatái között katolikus pap is szerepeljen, aki a nemzetközi közösség káplánjaként tevékenykedik. "A külföldiek papja" annak a kétoldalú egyezménynek a kikötése, amelyet a két ország 1933-ban írt alá. Ivan Lai ferences atya a szentmise bemutatása után azt mondta: "A szertartás olyan találkozó, amelyhez csak diszkréten kívánunk közeledni, hogy semmiképpen se sértsük meg a muzulmán lakosság érzékenységét."
Ivan Lai néhány perccel a szertartás megkezdése után a következő szavakkal fordult a hívekhez: "Gyakran a szentmiséken a szavak beszélnek; én azonban szerettem volna elhozni azokat a tárgyakat, melyek a sekrestyében megmaradtak. Ezek a tárgyak szimbólumok. Önmagukban is többet mondanak minden beszédnél." Az oltár köré elhelyezett tárgyak: egy kereszt, egy töviskoszorú, két elszáradt pálmalevél és egy sarló. A kereszténység jelképe a kereszt, a töviskoszorú az élet keserűségét jelenti, azt, hogy a szenvedésen keresztül találjuk meg az igaz életet. Az, ami ma keserűség, holnap örömmé válhat. A sarló Izajás próféta szavaira utal: kardjaitokat sarlóvá változtatom. Végül pedig a megszentelt pálmaleveleket az itt utoljára bemutatott szentmisén használták mondotta a ferences atya.
A szertartás végén, amikor Ivan Lai meg akarta áldani a híveket és tekintetét az égre emelve így szólt: "Az Úr legyen veletek", két óriás amerikai helikopter zúgott el alacsonyan az olasz tábor fölött és szállt le egészen közel a szentmise színhelyéhez. A propellerek kavarta hatalmas légörvény lerepítette az oltárterítőt, fölborította az olvasóállványt és a porba taszította Lai atya fakeresztjét. Lai atya lehajolt, fölvette a földről a keresztet, majd pünkösd lelkületével bocsátotta el híveit, a katonákat: "A szentmise véget ért, menjetek békével!" VR/MK
A szerző különleges ember: 50 éves, négyvégtag-bénult, azaz még csak a fejét sem tudja megmozdítani. Nincs olyan egyszerű, hétköznapi tevékenység, amelyet egyedül meg tudna oldani. A kezdettől fogva létező fizikai korlátok mellett hároméves korában súlyos családi tragédia érte: édesapját a kommunista hatalom mint rendszer-és államellenes "elemet", kivégezte. Két olyan szörnyű sorscsapás, amelyből egy is bőven elegendő ahhoz, hogy akit érint, az élete végéig magába zárkózott, ember-és világgyűlölő személy legyen.
Nos, akik január 25-én este elmentek a Himfy utcai Szent Imre Házba, a könyv bemutatójára, azok tapasztalhatták: abból a "tragédiából", ami egy kívülálló szerint Wurdits Mihályt körül kellene, hogy lengje, semmi sem igaz. Érezni lehetett, hogy Wurdits Mihályt nagyon sokan szeretik. A derűs tekintetű, mosolygós arcú szerző többek között vallott arról, hogyan lehet elfogadni a szenvedést. Nem tagadta, hogy időnként bizony nagyon nehéz elviselnie az életet, szó sincs arról, hogy lelkét betöltené a hurráoptimizmus, de bizalmát mindenkor Istenbe veti, és hálásan köszöni azt a rengeteg kegyelmet, amit élete során kapott a Teremtőtől. Az, hogy az orvosok jóslatai ellenére akik már gyermekkorában is közeli halálát jövendölték , még mindig itt van közöttünk, az Úristen kegyelmén kívül köszönhető a család, a barátok áldozatos segítségének, a zene, az irodalom, a versek elsősorban az istenes költemények lelket gyógyító erejének. Bár ellátása komoly odafigyelést igényelt, soha, egyetlen pillanatra sem maradt egyedül, valaki mindig gondozta, és ápolóinak többségével bensőséges baráti viszonyt alakított ki. Wurdits Mihály, noha egyre romló fizikai állapota miatt érettségi után nem tanulhatott tovább egyetemen, angolból középfokú nyelvvizsgát szerzett, és évekig tanított. Élete során mindig nagyon sok barátja volt, akik Kállay Emil atya szavai szerint mint egy lelki klinikára, úgy mentek Misihez, kiöntve neki bánatukat, ő pedig bölcs tanácsokkal látta el őket. A szintén sok szenvedésen keresztülment édesanya is azt emelte ki, hogy az erőt Misi adta neki a tragédiák elviseléséhez: az ő fizikai korlátai ellenére is hihetetlenül harmonikus személyisége mindenkor áldást jelentett számára. Szeretettel beszélt Misiről nővére, Erzsébet is: az ő három gyermekének Wurdits Mihály a keresztapja. A könyv szerzője hálás szavakkal mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették kötete megjelenését, elsősorban unokatestvéreinek, Péczeli Évának aki elvitte a kéziratot Nagy Alexandrának, a Szent Gellért Kiadó igazgatójának és Péczeli Istvánnak, aki a szponzorok felkutatásában jeleskedett.
A szerző könyvének írása közben arra kérte Istent: "Fogadd el életemet, ezt sikerült kihoznom belőle áldásaid segítségével, fogadd el tehát Atyám, mert csak ennyire volt erőm!"
Ez az "ennyi" azonban nagyon sok: életet adó, reményt, szeretet gyújtó írás született Wurdits Mihály tollából. Nagy érdeklődéssel várjuk a második kötet remélhetőleg minél előbbi megjelenését is.
A Fogadd el című önéletírás első része a Szent Gellért Kiadó Ferenciek tere 7-8. szám alatti könyvesboltjában kapható, 1480 forintért. MK
P. Dauner János 1915. február 16-án Etyeken (Fejér megye) született. 1926-ban került a szaléziakhoz, majd 1931-ben letette első fogadalmát Péliföldszentkereszten. Kispap-ként asszisztens volt Mosonmagyaróváron és Gyulán. Örökfogadalmat 1936-ban tett Esztergomban, majd 1942-ben pappá szentelték. Elöljárói utasítására biológia és földrajz tanárnak készül, illetve egyházi karnagyi képzésben is részesül. Ezután több helyen működött, először mint tanácsos Rákospalotán és Esztergom-táborban, majd mint kántor és karnagy-diák Pestszentlőrincen. A feloszlatás után Kispesten kántor 1975-ig, utána a Központi Szemináriumban tanár és karnagy 1990-ig. A rend újraindulásakor Újpesten tartományi vikárius, majd visszavonulása után 1997-től Óbudán a Házi Tanács tagja. Szalézi Társaság/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére
[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2002. 02. 06.