SZEMLE
Hírek, vélemények az egyházról a magyar sajtóban

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját)

Apor Vilmos boldoggá avatásáról

A Magyar Nemzetben (Apor Vilmos... november 8., 18-19.o.) Lőcsei Gabriella, Rosdy Pál és Rosdy Tamás kétoldalas összeállítást készített a vértanúhalált halt győri püspök boldoggá avatása alkalmából. Többen is kifejtik véleményüket. Göncz Árpád köztársasági elnök szerint Apor Vilmos példája a krisztusi szeretet példája. Krisztus szeretete az emberek iránti szeretetben nyilvánult meg nála, ugyanúgy, mint a többi magyar szentnél. Azzal, hogy őt most boldoggá avatja az egyház, sok-sok magyar ember kap elégtételt a háború éveiben elszenvedett bántalmakért, elégtételt hősies kiállásáért. Az államfő arról is szólt, hogy a katolikus papság igen sokat tett a háború dúlta ország lakosainak, a határokon túlról menekülteknek és az üldözötteknek a megmentése érdekében. Név szerint is megemlítette Pannonhalma és Győr embermentő szerepét. Göncz Árpád köszönetét és tiszteletét fejezi ki mindazon papoknak, és a protestánsoknak is, akik így cselekedtek. Mint mondta, "az ő keresztényi cselekedetük menti azokat, akik velük ellentétben beálltak a németek vagy a nyilasok szolgálatába, és nem éppen emberbaráti cselekedeteikről híresültek el akkoriban".

Pápai Lajos győri megyéspüspök Világító fáklyát ad a magyarság a világegyháznak címmel kiemeli: "A jó pásztor életét adta juhaiért. S most hazánkban az átalakulások nehézségei közepette boldog örömmel és hálával köszönjük meg Istennek, hogy van kire felnéznünk, van kit követnünk. Bárcsak méltóak lennénk hozzá!"

Ternyák Csaba püspök, a katolikus püspöki konferencia titkára abban látja a boldoggá avatás fontosságát, hogy ezzel az egyház ráirányítja a figyelmet a magyar főpapra és életpéldájára. "Hiteles Krisztus-követőként állítja a püspököt a világ, a mai Krisztus-követők elé. Apor püspök modern szent, hiszen gondolatai, gyötrődései és konfliktusai közel állnak a XX. századi emberhez. Bizonyságot adott, hogy ebben a vészterhes évszázadban is lehet krisztusi módon élni" Ternyák püspök kiemelte: Apor Vilmos mindig a legelesettebbekhez, a legkisebbekhez fordult, segítő kezet nyújtott nekik. Jézus példáját valósította meg, "kereste azt, ami elveszett, és igyekezett megmenteni, ami veszélybe került".

Az összeállítás felhívja a figyelmet arra: valahányszor idegen sereg dúlta fel hazánkat, Győr püspökei életük árán is védték az országot. A 18. győri püspök, Gergely a tatárok elleni küzdelemben, a Muhi pusztán veszítette életét. A 39., Paksy Balázs a törökök elleni küzdelemben esett el, a mohácsi csatában. Apor Vilmos pedig a szovjet dúlásnak lett az áldozata.

Az Új Magyarországban (Elfogadott... november 10.o, 5.o.) Csehi Tibor, Apor Vilmos személyi titkára idézi fel a boldoggá avatott püspök életútját, kiállását az üldözöttek mellett. Nyilatkozik Ligeti Imréné, aki egyike volt azoknak a megmentett nőknek, akikért Apor Vilmos az életét áldozta. Az idős hölgy a megmentettek közül egyedül vett részt a boldoggá avatási szertartáson. Rajta kívül még hatan élnek, de ők magas koruk és egészségük miatt nem tudtak Rómába utazni.

A Magyar Hírlapban (november 10.o, 5.o.) Gergely Jenő Boldog Apor Vilmos című tanulmányában kiemeli: Apor püspök halálos ágyán a tragédiáját áldozatként fogta fel, amit Isten elfogadott. A történész szerint "Az elvadult katona golyója olyan főpásztor életét oltotta ki, aki a legvilágosabban felismerte az egyház új helyét és szerepét a modern világban".

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (Külpolitikai... november 8., 2.o.) idézi Józef Glemp bíboros, prímást, a lengyel katolikus egyház fejét, aki azt követően, hogy az ország püspöki karának kilenc tagja látogatást tett az Európai Unió intézményeinél, elmondta: az egyház nem akarja politikailag befolyásolni Lengyelország európai integrációját, etikai oldalról igyekszik kielégíteni azt. Az EU működésében és a bővítésével összefüggő kérdésekben az egyház az emberi tényezőket keresi. Tadeusz Pieronek, a püspöki kar titkára egy kérdésre válaszolva úgy ítélte meg: a kelet-európai tagjelölteknek nem kell tartaniuk attól, hogy identitásuk a csatlakozással veszélybe kerül, miként a mostani tagoknak sem indokolt piacvesztéstől félniük, hiszen a lengyelek például mohón fogyasztják az unióból érkező minőségi termékeket.

Hazai hírek

Az Országgyűlésben megkezdődött az egyház-finanszírozási törvénycsomag részletes vitája. A Magyar Nemzet (november 11., 6.o.) egyoldalas összeállítást készített a témáról. Az orgánum kiemeli: a törvényjavaslat egyedülálló helyzetet teremtett, hiszen a nagyobbik kormánypárt nyíltan megütközik koalíciós partnerével. Az MSZP maga mögött tudhatja az ellenzék többé-kevésbé teljes támogatását. Az SZDSZ számára azért is kínos ez a helyzet, mert parlamenti elszigeteltsége most nyilvánul meg legszembetűnőbben. Az MN szerint a mai helyzet annyiban különbözik a korábbi törvényhozási vitáktól, hogy most nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja a politikai hatalom az egyházak mozgásterét. Tekintettel a közelgő választásokra, vannak ennek a lépésnek aktuálpolitikai okai is, de a pillanatnyi érdekeken túlmutató szempontok is: elfoglalhatják-e az egyházak ugyanazt a helyet a magyar társadalomban, amit betöltenek az "oly irigyelt" Nyugat-Európában? A lap azt is megjegyzi, hogy az egyházak, mint ötven éve mindig, "az oldalvonalon kívülről szemlélik a politikai játszmát, amely változatlanul nélkülük zajlik".

Az Új Magyarországban (Bölcskei Gusztáv... november 11.o., 5.o.) Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke nyilatkozik, hangsúlyozva: a református egyház azt szeretné, ha a készülő egyház-finanszírozási törvény hosszú távú garanciát biztosítana az egyházaknak, kiszámíthatóvá tenné alapintézményeik működésének anyagi hátterét. Bölcskei szerint a törvény tervezete jelenleg nem tartalmaz ilyen biztosítékot, ezért felkérik a képviselőket, hogy módosító indítványokkal járuljanak hozzá a tervezettnél jobb egyház-finanszírozási törvény megalkotásához.

A Népszava (A teológia is része lehet... november 7., 3.o.), a Népszabadság (Az egyház kibékül... 15.o.) és más újságok is beszámolnak a magyar tudomány napja alkalmából rendezett, Vallás és tudomány című tanácskozásról, amelyet az MTA-n tartottak. Glatz Ferenc, az MTA elnöke megnyitójában arról elmélkedett, hogy a teológia beépülhetne-e az akadémiai tudományok rendszerébe. Már Kosáry Domokos, az MTA előző elnöke is felvetette, hogy a jövőben teológiából is lehessen doktorálni. A döntés joga a Magyar Akkreditációs Bizottságé, azt viszont az Akadémia is megteheti, hogy elvégzi az összevetést a teológia és a profán tudományok módszerei között. Weissmahr Béla katolikus és Bölcskei Gusztáv református teológusok meggyőzően érveltek a teológia tudományvolta mellett, s mindketten szükségesnek tartották a közeledést az egyházi és a világi tudományosság között. Harmati Béla evangélikus püspök minden ideológiát vallásnak lehet nevezni. Szerinte ma Magyarországon az a gond, hogy 60 bejegyzett felekezet működik, és az egyén a keleti hiedelmekről szóló könyvekből, a tévé misztikus adásaiból és a Bibliából mixeli össze magának saját vallását.

A Magyar Nemzet (Egyházjogi... november 10., 2.o.) hírül adja, hogy a Magyar Jogászegylet kétnapos debreceni egyházjogi konferenciáján megállapították: az egyházjog tanítása az elmúlt évtizedekben nem szerepelt a jogi egyetemeken. A Kossuth Lajos Tudományegyetem újraindított jogi karán szerepel majd önálló tantárgyként az egyházjog. MK

Külföldi lapok írják

Az Osservatore Romano a boldoggá avatásról

Mint ilyenkor szokásos, az Osservatore Romano november 10-11-i száma, fényképekkel illusztrálva, részletesen beszámol a szertartásról. Teljes terjedelmében közli a homíliát, a koncelebrálók névsorát, ismerteti az egyes állami küldöttségek összetételét. A boldoggá avatásról Mattei A hit három történetének időszerűsége címmel írt krónikát. Ennek utolsó bekezdése, amely Az az ősi magyar zászló alcímet viseli, így hangzik: "Meglepően nagy számban voltak jelen magyar zarándokok. Apor püspök sírja Győrött szüntelen zarándoklatok célpontja. A Szent Péter téren sok-sok magyar nemzetiszínű zászlót lehetett látni. De a legmegrendítőbb és legmeghatóbb egy ősi, a közép-európai katolikus közösségek tipikus templomi zászlaja volt, amelyre a Szűzanya és Szent István képmását szőtték. A színét vesztett, kopottas zászló a megpróbáltatásokat túlélt hitet jelképezte. Az üldöztetés idején felcsavart és elrejtett zászló ma büszkén emelkedett a magasba a kereszténység középpontjában, hogy köszöntse Péter utódát."

Ugyancsak az Osservatore Romano (német kiadás, okt. 31.) számol be arról hogy Assisiben éppen egy hónappal a földrengés után ismét szentmisét tartottak a Szent Ferenc bazilikában. A hírhez kapcsolódóan az újság körképet ad a sokat szenvedett városról, beszámol a fizikai károkról, és arról a lelki sokkról, ami az embereket érte. Assisi néhány héten keresztül "szellemvárosnak" tűnt írja a cikkíró. A lakók jó része a szabad ég alatt élt, szentmisét is csak a szabadban mertek tartani. Ám hála a világ minden tájáról megnyilvánuló segítségnek Assisi ismét visszanyerte életkedvét. Még nagyon sok a helyreállítanivaló, de abban biztosak lehetünk, írja a lap, hogy Assisi nemsokára ismét a zarándokok és turisták legkedveltebb helye lesz, és a 2000. jubileumi ünnepségek fontos színhelyéül szolgál.

A gyónási titok feltétlen megőrzése mellett száll síkra Karl Lehmann, mainzi püspök a német püspökkari konferencia elnöke. A nyilatkozatot az Osservatore Romano a mainzi püspökség Glaube und Leben (Hit és Élet) című lapjából vette át. A kérdés azért került napirendre, mert Németországban a bűnözés megfékezése érdekében új törvény megfogalmazásán dolgoznak. Az új törvény nagyobb szabadságot enged a magánszemélyek megfigyelésének, beleértve a lehallgatásokat is. A püspök úgy látja, hogy a bűnözés megfékezésére valóban szükség van, de egyben aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a törvény előkészítői nem szögezik le elég egyértelműen a gyónási titok sérthetetlenségét. Márpedig ezt senkinek, és semmilyen magasztos cél érdekében nincs joga megkérdőjelezni mondja Karl Lehmann. L'Osservatore Romano/MK

wmaster@communio.hcbc.hu
Módosítva: 1997.11.12