KÜLFÖLDI HÍREK
Orvosok kapták az idei Gandhi-díjat
Újdelhi: Az "Orvosok határok nélkül" nemzetközi humanitárius szervezetnek ítélték oda ebben az évben az "Indira Gandhi a békéért, leszerelésért és fejélődésért" díjat, amelyet szerdán Narayanan indiai elnök adott át a szervezet titkárának, Jean-Marie Kondermans-nak. A zsűri a díj odaítélését azzal indokolta, hogy az "Orvosok határok nélkül" szervezet egyike azoknak, amelyek a legtöbbet tesznek az emberi szenvedés enyhítéséért, sürgős orvosi segítséget biztosítva gyakran életveszélyes helyzetben élő népességeknek és közösségeknek. Az Indira Gandhi-díjat eddig többek között az UNICEF, Mihail Gorbacsov és Václav Havel kapta meg. VR/MK
Milánó: Hétfőn este a Szent Ambrus bazilikában bemutatták az "Ambrus, himnuszok" c. kötetet, amelyben halálának 1600. évfordulója alkalmából összegyűjtötték a város szent püspöke által latin nyelven írt 37, Istent dicsőítő énekét. A korlátozott számban megjelent gyűjteményhez Carlo Maria Martini bíboros, Ambrus mai utódja írt előszót. A bemutatón Achille Silvestrini bíboros a himnuszokat elemezve rámutatott: Szent Ambrus "az emberek számára érthetővé és énekelhetővé tette a hitet". Az előadáson elhangzott méltatások emlékeztettek rá, hogy Szent Ambrus himnuszai mérföldkövet jelentenek a vallásos irodalom történetében, olyannyira, hogy az "ambroziánus" jelző tágabb értelemben mindenfajta liturgikus himnuszra vonatkozik. Ambrus, aki 374-397 között volt Milánó püspöke, jól ismerte a keleti szertartás Istent dicsőítő énekeit. Célja volt, hogy ezek mintájára a zenét és az éneket a hit eszközeként használja fel. VR/MK
Strasbourg: November 23-án a strasbourgi székesegyházban ünnepélyes szertartás keretében felszentelték Stras-bourg új érsekét, a 61 éves Joseph Dorét. A város 104. ér-sekét a francia köztársasági elnök, Jacques Chirac és II. János Pál pápa közös aláírásával nevezték ki annak a kon-kordátumnak értelmében, amely 1801-ben jött létre Napóleon és a Vatikán között, s amely ma is érvényben van El-zász és Moselle tartományokban. Franciaország többi ré-szében ezzel szemben az 1805-ös törvény van életben, amely kimondja az egyház és az állam kettéválasztását. VR/MK
HÁTTÉR
Egyház és iskola az Európai Unióban
Budapest: Amint arról már hírt adtunk, november 21-én pénteken az Európai Katolikus Információs Központ (OCIPE) Európai Egységesülés - Egyház - Iskola címmel konferenciát tartott a Rátkai Márton Klubban. A rendezvényen Tomka Miklós, az Országos Lelkipásztori Intézet Vallásszociológiai Központjának igazgatója arról beszélt, miként van jelen a vallási tényező az Európai Unióban. Kifejtette: Nyugat-Európában ma már aligha lehet szó az egyházak jogfosztottságáról. Az egyházak nem akarnak és nem is tudnának a társadalom egészétől elszigetelődő mozgalmakba, szervezetekbe elkülönülni. Nyilvános jelentőségük és szerepük nem szűnt meg, a vallásosság egyre inkább személyes döntés tárgya, nem magánügy, hanem közérdekű dolog. A változás lényege, hogy korunkban az intézmények világa és a politikai aréna helyett a civil társadalom vált az egyházak társadalmi megjelenési és megnyilvánulási helyévé.
Az európai értékrend kialakulása és változásai
Az előadó egyetértett azokkal a tekintélyes számú történészekkel, akik vallják: Európa létrejöttében a kereszténységnek kulcsszerepe volt. Felsorolt néhány olyan elemet, melyek a kereszténység sajátjai, rámutatva, hogy nélkülük nem lehetne egységes európai fejlődésről beszélni. Az egyik ilyen elem a személy értelmezése, a modern individuum megszületése. A másik az evilág és a túlvilág, a szakrális és a profán valóság különválása, s ezek nyomán a társadalom és alrendszerei autonómiájának, öntörvényűségének, illetve a differenciált modern társadalomnak a kialakulása. A harmadik, már modern elem pedig a keresztények és az egyházak tudatos eltökéltsége és törekvése az európai egység megteremtésére.
A Vallásszociológiai Központ igazgatója ismertette a szociológiatörténet legnagyobb méretű felmérésének, az EU által finanszírozott Európai értékrend-kutatásnak az eredményeit: 1981-82-ben, 1990-91-ben és 1996-ban összesen 100 ezer embert kérdeztek meg, szerte Európában, hogy melyek az emberek céljai, értékei, erkölcsi normái, a társadalmi együttélésről alkotott elképzelései. Az eredmények alapvető megállapításai: a modernizációs fejlődés az egyéni szabadság, a sokféleség, a tolerancia, vagyis az individualizmus fokozódását és azzal együtt a társadalmi kapcsolatrendszer átalakulását vonja maga után: az európai társadalmak értékrendje jobban ha-sonlít egymáshoz, mint az Európán kívüli régiókéhoz. A hasonlóság még a protestáns és katolikus országok, valamint az észak-déli, vagy a kelet-nyugat összehasonlításban is igaz. Kelet-Közép-Európa társadalmait viszont sajátos belső ellentmondás terheli. A régió idősebb generációjának értékmintái leginkább a dél- és nyugat-európai adatokhoz hasonlítanak. Ezzel szemben a volt szocialista országok fiatal felnőtt nemzedékének a felfogása európai összehasonlításban leginkább a skandináv országokéra emlékeztet, ám számos kérdésben éppen olyan közel áll a konfuciánus tradíciót képviselő, feltörekvő kelet-ázsiai társadalmak utilitarista értékrendjéhez is; elsősorban a nyugati országokra jellemző az erősebb szociális érzék, a társadalom szerves tagoltsága azaz a civil társadalom iránti igény és a jelentős mértékű, de az amerikainál és kanadainál alacsonyabb szintű vallásosság.
Felelősségvállalás - szolidaritás - kereszténység
Tomka Miklós a szociális felelősségvállalással, illetve a társadalmi szolidaritással kapcsolatban megállapította: a társas viszonyoknak ilyen megközelítése a kereszténységnek kezdeteitől fogva és egész történetén át sajátja, hivatalos tanítása és intézményes gyakorlata. A kereszténység a társadalom rendjében is ennek az elosztási, felelősségvállalási és gondoskodási elvnek az érvényesítésére törekedett. Ami pedig a betegekkel, öregekkel, nagycsaládosokkal, munkanélküliekkel és egyéb rászorulókkal szembeni társadalmi és állami felelősségvállalást illeti, lényeges eltérések vannak a különböző világrészek és kultúrák között. Európában a keresztény tanítás és erkölcs által formált társadalom szociális gondolkodásán túl a szakszervezetek és a keresztény-szociális pártok, mozgalmak azonos felfogása és összefogása tette lehetővé és biztosította politikailag az átfogó szociális ellátás rendszerének, újabban pedig a szociális piacgazdaságnak a létrejöttét. Az előadó a felmérésre hivatkozva az európai kultúra lényeges sajátosságának mondta a vallási hithez és hagyományhoz való ragaszkodást. Ez így van, annak dacára, hogy a média állandóan az egyházakból való kilépésekről tudósít. Ezzel szemben a vizsgálatok bizonyítják: csupán egy viszonylag nagyon rövid történelmi szakaszra volt jellemző az egyházaknak a magánélet dimenziójában történő befolyás- és szereptévesztése. Hosszabb történelmi távlatokban azonban sem egyértelmű hanyatlásról, sem egyirányú változásról nem lehet beszélni. Semmi sem mutat arra, hogy a vallás közéleti szerepe csökkenne jelentette ki Tomka Miklós, sőt, számos jelből éppen ellenkező következtetésekre juthatunk. Amit ma tapasztalunk: a hagyományos és intézményesen szabályozott vallásosság visszaszorulása, az intézmények általános krízisének korában.
Vallásszabadság - egyház - egyéb vallási közösség
Az előadó tényként szögezte le: Nyugat-Európában az egyházak a sokrétűen tagolódó társadalomszervezet részei, nyilvánosan hirdethetik tanításukat és következetesen képviselhetik morális álláspontjukat. Az egyházak nyilvános megszólalásai az elmúlt évtizedekben nem ritkultak, s azok társadalmi visszhangja sem csökkent. Az EU-n belül teljes az egyetértés a vallásszabadság és az egyházak szabad tevékenysége kérdésében. Ez a szabadság magától értetődően tartalmazza az egyházak intézmény-fenntartási jogát s azt is, hogy ha az intézmény közérdekű funkciót lát el, annak költségeit részben vagy egészben az állam fedezi. Egyetértés van abban is, hogy nem minden magát vallásinak nevező közösség "egyház", hanem ezt a "rangot" történelmi és kulturális teljesítménnyel, vagy legalább a közhasznúság huzamos bizonyításával kell "kiérdemelni". A vallásszabadság ugyan mindenkinek emberi joga, de az EU legtöbb államában ezt a jogot intézményesen csak bizonyos feltételek megléte esetén lehet "egyházban" gyakorolni, a feltételek híján pedig "egyéb vallási közösség" keretei között. A vallásosság és a vallásgyakorlás jogát az EU védelmet élvező emberi jognak tekinti. Például az EU Televíziós-Irányelvek tilalmazzák a vallásos érzés megsértését. Tomka Miklós előadásából az is világossá vált, hogy az egyház jelentős intézményi és politikai súlyát még az olyan "laicista" államokban, mint Franciaországban és Portugáliában is elismerik.
Külön szólt az előadó arról, mi a helyzet Európa nyugati felén a vallásoktatás terén. Szavaiból kiderült, hogy meglehetősen felszínesek az ismereteink erről a kérdésről. Eszerint négy modellt lehet megkülönböztetni: Skandináviában és Nagy-Britanniában kötelező és a normál órarend része az államegyház szelleméhez igazodó vallásoktatás, ami Norvégiában, Finnországban s Nagy-Britanniában valóban hittan, Dániában és Svédországban inkább felekezetek fölötti vallástan. Az egyházak által kiképzett, de állami megbízással oktató tanárok állami fizetést kapnak s a tantestület tagjai. A lelkiismereti alapon a tárgyról kiiratkozóknak más vallású hittan, vagy "humanista etika" kötelező. A második modell lényege, hogy az állam és az egyház elválasztására, illetve a szülők és a tanulók lelkiismereti szabadságára hivatkozva az állami iskolákban a hitoktatás kérdésében a szülőknek nyilatkozniuk kell, s ekkor elutasíthatják a hittanon való részvételt, így Belgiumban, Luxemburgban, Svájc számos kantonjában, Olaszországban, Spanyolországban. Végeredményben a tanulók négyötöde, vagy annál nagyobb hányada részt vesz a hittanoktatásban, amit egyházilag kiképzett és ellenőrzött, állami fizetéssel rendelkező tanárok a normál tanrendbe sorolva oktatnak. A harmadik modell Hollandia. Társadalma történeti okból világnézeti "oszlopokba" tagolódik: a különböző egyházaknak éppúgy van saját intézményrendszerük, mint a nem hívő "humanistáknak". A világnézetileg semleges állami iskolák kötelező jelleggel felekezetek feletti vallástant oktatnak, ha ellenben igény van rá, az órarendbe iktatott fakultatív felekezeti hittant is szerveznek. Végül a negyedik a franciaországi sajátos laicista modell. Egyrészt Elzász-Lotaringia és Franciaország tengerentúli területei kivételével az állami iskolákban nincs hittan. De ha nincsen egyházi helység, az iskola "beengedi" az egyházi hittant. Másrészt az állami iskoláknak heti egy délutánt minden egyéb programtól szabadon kell tartaniuk, amikor az egyházak saját hittanóráikat megszervezhetik. Ezen túl, ha a szülők igénylik, az iskola mellé speciális "iskolai lelkészségeket" szervezhetnek, ami az egyházi hittan ügyeiről gondoskodik.
Európa legnagyobb részén tehát formálisan is kötelező, vagy legalábbis a társadalmi elvárások által előírt tantárgy a hittan, illetve néhány esetben a fele-kezetsemleges vallástan. Az állami iskolarendszer a legtöbb európai országban az óvodától az egyetemig terjedően a teljes vallási oktatási igényt kielégíti hívta fel a figyelmet Tomka Miklós, hozzátéve: Nyugaton magától értetődő, hogy a kereszténység az európai kultúra kitörölhetetlen része, amit alaposan meg kell ismerni. MK
