KÜLFÖLDI HÍREK
Dokumentum a föld jobb elosztásáról
Vatikán: Kedden délelőtt a Szentszék sajtótermében Roger Etchegaray bíboros, a "Iustitia et Pax" Pápai Tanácsának elnöke bemutatta a dikasztérium legújabb "A föld jobb elosztásáért - A földreform kihívása" című dokumentumot. A bíboros beszédében rámutatott: alapvetően jubileumi dokumentumról van szó, amely foglalkozik a nagy földbirtok túlzott koncentrációjának, valamint a kisbirtok túlzott felaprózottságának kérdésével. A Biblia értékes örökségéből indul ki, miszerint a föld igazságos elosztására való elkötelezettség a jubileumokhoz kapcsolódott. A tavaly november 23-án, Krisztus Király ünnepén kelt dokumentum félreérthetetlenül etikai jellegű. Arra sürget mindenkit, hogy egyre jobban ébredjen tudatára az olyan emberi és keresztény értékeknek, mint az igazságosság, a szo-lidaritás és a személy teljes kibontakoztatása. VR/MK
Vatikán: Navarro-Valls szentszéki szóvivő megerősítette, hogy a pápa jó egészségi állapotnak örvend. Az olasz sajtó ugyanis aggódó hangon írt a Szentatya egészségéről, mivel múlt vasárnap a Sixtus-kápolnában tartott keresztelési szertartás kezdetén a bevonuláskor elvesztette egyensúlyát és csak szertartásmestere, Piero Marini lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem esett el. Navarro-Valls optimistán nyilatkozott a pápa egészségi állapotáról, hiszen munkabírása továbbra is rendkívüli. Az enyhe rosszullétet követően hétfőn II. János Pál már fogadta az ad limina látogatásukat végző lengyel püspökök első csoportját, a délután folyamán pedig megtekintette a Fatima című filmet a Tömegtájékoztatási Pápai Tanács vatikáni székhelyének épületében. VR/MK
Targonski György Iván halálára
München: 1998. január 10-én, szombaton délben a münchen-schwabingi kórházban, hosszantartó betegségben, 70. életévében a katolikus egyház szentségeivel megerősítve elhunyt Dr. Targonski György Iván matematikus, a marburgi egyetem nyugalmazott professzora, az 1956-os nyugati magyar emigráció kiemelkedő személyisége. Temetéséről Münchenben később intézkednek.
Targonski György 1928. március 27-én Budapesten született. Édesapja nemes származású, lengyel fizikus volt. 1947-ben a budai Petőfi Gimnáziumban érettségizett. 1951-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematikából szerzett diplomát, majd a Műszaki Egyetemen tanársegédként működött. 1956-ban Nyugatra menekült és Svájcban feleségül vette Horváth Jolán matematikust. 1963-ban matematikából Ph. D.-t szerzett a cambridge-i egyetemen. Oktatóként és kutatóként működött a londoni, a genfi egyetemeken, az Európai Magkutató Központban (CERN), a New York-i Fordham Egyetemen, a zürichi Szövetségi Műszaki Főiskolán (ETH) és a bochumi Ruhr-Egyetemen. 1966-ban rendes tanárnak nevezték ki New York-ban a jezsuiták Fordham Egyetemére. 1974-ben tanszékvezető professzornak hívták meg a marburgi egyetemre, 1993-ban innen ment nyugdíjba. Számos szakdolgozata és a Springer Kiadónál megjelent Lecture Notes-jai mellett 1981-ben hagyta el a sajtót a göttingeni és zürichi Vandenhoeck & Ruprecht Kiadónál Topics in Iteration Theory című főműve. Kétévenként ő szervezte meg az Európai Iterációelméleti Konferenciákat (ECIT). A matematikai iterációelmélet és függvényegyenletek nemzetközileg elismert szaktekintélyének számított. Tudományos elkötelezettsége mellett mindvégig mélyen áthatotta katolikus meggyőződése és magyar hazaszeretete. New York-ban feleségével együtt megalapította és éveken keresztül mozgatta a Pax Romana Csoportot. 1967-től 1974-ig ellátta a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom (Pax Romana) elnöki tisztét, 1973-tól 1986-ig vezette a Mérleg című folyóirat jogi szervét, a Magyar Katolikus Sajtó-Munkaközösséget. Utoljára a Mérleg 1997/2. számában jelent meg könyvismertetése. MK
Lapunk január 5-ei számában részletesen ismertettük a Magyar Katolikus Püspöki Kar Médiabizottsága és Tömegkommunikációs Irodája közreműködésével meg-jelent, Az Egyház mozgástereiről a mai Magyarországon című kiadvány három tanulmányát. Ezúttal Lukács László és Szabó Ferenc elemzéseivel foglalkozunk részletesebben. Ezek a tanulmányok belülről, az egyházban élők szemszögéből vizsgálják az egyházat és a változásokat, vagy éppen a változatlanságok okait próbálják elemezni.
Lukács László Adalékok a lelkipásztori munka megújulásához címmel az egyházmegyei zsinatok könyveinek és ajánlásainak alapján hívja fel az olvasó figyelmét a lelkipásztori szempontokra. P. Lukács megállapítja: a magyar társadalmat váratlanul és felkészületlenül érte az 1990-es fordulat, amelyet követően "rohamtem-póban" kellett átalakítani a társadalmat és a gazdaságot. A szerző kifejti: az egyház benne él a történelemben, "a ma-gyar egyház sorsa is szervesen kapcsolódik a magyar történelemhez. E kétszeres változás-sorozat alapvetően érinti az egyház életét és tevékenységét is: krisztusi küldetését csak akkor tudja eredményesen betölteni, ha tekintettel van ezekre a folyamatokra". Lukács László kiemeli: a mai társadalmak legveszélyesebb válságát az okozza, hogy "csaknem teljesen kiveszett mind a közösségi, mind az egyéni erkölcs", ezeket a korábban szilárdnak hitt és természetes értékeket az államszocializmus és a liberális kapitalizmus részéről is "pusztító" hatások érték. A legközvetlenebbül azonban a családi élet pusztulása okoz kárt a nemzetnek. "A család meggyengült közössége képtelen arra, hogy ellensúlyozza a társadalmi közgondolkodás és a hírközlő eszközök romboló hatását, és pótolja az iskolai nevelés hiányosságait is" írja a szerző, rámutatva egyúttal: az egyház tiszteletben tartja az ember szabadságát, felhívja azonban a figyelmet a veszélyeire is. "A mai keresztény embernek miliő-rezisztens, erős identitású, de dialógusra kész, rugalmas, nyitott magatartásra van szükség a hitben is". Lukács László fontos figyelmeztetése, hogy a jelenlegi helyzetben a keresztények tájékoztatása, a felnőttképzés nem szorítkozhat csupán hitigazságok közlésére. "Minél átfogóbb és hitelesebb képet kell adnia mindarról, ami az embert és az őt érintő világot illeti. Felnőtten gondolkodó, tudatosan tájékozódó, a világot s önmagukat kritikusan figyelő emberekké kell nevelődniük a keresztényeknek... A kor hat az egyházra, az egyház küldetése pedig, hogy hasson a korára, nemcsak szavakkal, hanem elsősorban tevékenységével és példájával". A tanulmányíró örvendetesnek tartja, hogy a zsinatok egyértelműen meghatározzák a szükséges változtatások irányát: "az egyháznak közösségibbé, közösséggé kell válnia, ehhez pedig személyesebb, "lélektől lélekig" szóló pasztoráció, tudatosabb közösségépítés szükséges. Az intézményes formák önmagukban üresek: a plébániáknak egyházi közösségekké, közösségeket összefogó közösséggé kell válniuk, a papnak pedig a közösségek belső és egymás közti egységét kell szolgálnia. Mindez megtérést kíván, az egyház valódi értelmének és küldetésének újrafölfedezését, személyesebben és tudatosabban elkötelezett hitet mind a hívek, mind a papok részéről". Az egyház közösségi jellegének megerősödése a pap-hívő, az egyházközség-hívek, plébánia-"kisközösségek" viszony alapvető átalakulását kívánja. Kérdéses, hogy a helyi adottságok mit tesznek lehetővé, mekkora a lehetséges mozgástér, hogyan lehet növelni a változások esélyét. Hazánkban ma "pre-evangelizációra, előképzésre volna szükség..., mégpedig nemcsak az egyéni életvezetésben, hanem a közösségi erények területén is. Csak így válhat az egyház közösségibbé, tagjai csak így érezhetik magukat otthon az egyház közösségében, annak élő és éltető tagjaiként". A szerző rámutat a hitoktatás hiányosságaira, és mint írja, nem tartható tovább, hogy a hittan csupán kisgyermekekhez szóljon. Örvendetes változást hozott ezen a téren a teológiai képzés különféle formáinak megindulása. A plébániákon is szükség van felnőttképzésre, mégpedig nemcsak szavakban, hanem a gyakorlatban is. Valódi közösségi élet csak azokon a plébániákon alakulhat ki, amelyek különböző célokkal és rétegződésben sokféle csoportot hoznak létre. Minél több közösség, csoport működik a plébánián, annál élőbb és tevékenyebb, személyesebb és közösségibb az egyházközség. S igen fontos, hogy egyetlen hívő közösség sem élhet elszigetelten, önmagába bezárkózva.
P. Lukács elismeri ugyanakkor, hogy a mozgástér szűk a fentiek megvalósítására, aminek okai a következők: anyagi, illetve személyi hiányok, a civilek részéről az egyháztagságról alkotott elképzelések, a papság részéről pedig a hagyományos pasztorációnak szinte változatlan, kritikátlan, merev folytatása. Kevés az igazán innovatív egyéniség, és közülük is néhányan hajlanak a szélsőségekre, rontva ezzel az új kezdeményezések hitelét. Az is probléma, hogy nincs igazán a hívek minden rétegét megszólító katolikus sajtó. Lukács László szerint az egyház ma "sokkal inkább hasonlít a kora tavaszi tájhoz, amelyet még megül a tél dermedtsége, de egyre több helyen megmutatkoznak az élet jelei. A reménységnek ilyen szigetei vannak születőben és szaporodóban a magyar egyház életében, de sok időre van még szükség ahhoz, hogy ezek a szigetek összefüggő kontinenssé alakuljanak, hogy virágba boruljon az egész magyar egyház".
Szabó Ferenc Az "idők jelei" teológiájához című tanulmányában emlékeztet rá, hogy XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű (1963) körlevele óta az egyház sokszor hivatkozott az "idők jelei" biblia kifejezésre, illetve arra a kötelezettségre, hogy Isten népének figyelnie kell az idők jeleire. P. Szabó részletesen elemzi a zsinat Gaudium et spes (GS) kezdetű konstitúcióját, amely az egyház és a világ kapcsolatával foglalkozik. Szerinte az idők jeleinek kutatása három szinten történhet. 1. A helyzet felmérése, a lehető legkimerítőbben: számba vesszük a tényeket a jelenségek szintjén, tehát a szociológia által megfigyelhető szinten. Idesorolhatók a vallás- vagy egyházszociológia felmérések, amelyek, ha a módszer helyes volt és kellőképpen reprezentatív, jellemezhetik a vallásos hitet, az egyházi életet és vallásgyakorlatot. 2. Ha a "jel" értéke a megfigyelt tények belső természetéből ered, és nem önkényes értelmezés eredője, szükség van a kritikus reflexióra. Ha ugyanis a tényeket, eseményeket, tendenciákat a hit fényében szemléljük, lehetnek ambivalensek is. Ezért van szükség a megkülönböztetésre: mi az érték, az érvényes jelzés, az Isten akaratára utaló, és mi az, ami nem követhető. 3. az idők jelei értelmezésének harmadik szintje természetfeletti síkon helyezkedik el. A keresztények Krisztus fényében, az üdvösségtörténet távlatában értelmezik az eseményeket, tényeket, kutatva, hogy mennyiben felelnek meg Isten akaratának: mennyiben alkalmasak az isteni kegyelem befogadására, vagy mennyiben zárkóznak el az üdvösségre szóló meghívástól. Ezen a szinten kifejezetten a teológia területén mozgunk. A Távlatok főszerkesztője kifejti: a keresztények tudják, hogy Isten országa a világ végén valósul meg, de csírájában már most jelen van. Ezen a tényen alapul az "idők jelei" gondolat. Az egyház nem azonos az Isten országával, hanem annak eljövetelét készíti elő a világ humanizálásával. P. Szabó Teilhard de Chardint idézi: "... a világ humanizálásával előkészítjük azt a nagy ostyát, amelynek átváltoztatását - tehát a választottak megistenülését - a feltámadt Krisztus Lelke viszi véghez." De az "alapanyag", az ostya előkészítéséhez mindenkinek hozzá kell járulnia, saját tevékenységével, a szántóvetőtől egészen a pap tevékenységéig. MK
