Tanácskoztak
a közel-keleti keresztény egyházak Cipruson
Nicosia: Január 23-án és 24-én a ciprusi fővárosban tartottak összejövetelt az ortodox egyházak, a keleti ortodox, katolikus és evangélikus egyházak vezetői. A találkozó végén a résztvevők lelkipásztori levélben fordultak minden keleti keresztény hívőhöz. Ebben rámutatnak azokra a kihívásokra, melyekkel a keresztény közösségeknek szembe kell nézniük a nagy többségükben muzulmán országokban, illetve arra szólítják fel a Krisztus-híveket, hogy szilárdítsák meg a térség egyházai közötti testvéri kapcsolatokat, különös tekintettel a közelgő jubileumi szentévre.
A közel-keleti katolikus egyházak vezetői közös levélben fogalmazzák meg, hogy híveiknek milyen problémákkal kell megküzdeniük. Nem vehetnek részt tevékenyen a közéletben, vagyis nem vállalhatnak felelős tisztségeket, nem osztozhatnak muzulmán honfitársaikkal saját hazájuk politikai irányításában. A katolikus egyházak vezetői kiemelik: meg kell valósítani a keresztények és muzulmánok együtműködését, az állampolgárok egyenjogúságát, a másság tiszteletben tartását. A találkozó résztvevői közleményükben felhívják a figyelmet azokra a drámai következményekre, melyeket az izraeli megszállás okoz Palesztina, Libanon és Szíria lakosságának, elítélik Ciprus északi részének török megszállását, valamint az iraki lakosság elleni igazságtalan embargót, amely elsősorban a gyermekeket, időseket, betegeket sújtja. Felszólítják az ENSZ-t, hogy konkrét lépésekkel siessenek az iraki nép megsegítésére. VR/MK
Francia katolikus újságírók találkozója
Tanulmányi találkozót tartottak a francia katolikus újságírók a tömegtájékoztatás védőszentje, Szalézi Szent Ferenc liturgikus ünnepe alkalmából, a Genfi-tó partján lévő Thonon-Les Bains helyiségben. Az összejövetelen, amelyet idén harmadszor rendeztek meg, részt vettek svájci, belga, olasz és spanyol kollégáik is. Godfried Danneels belga bíboros, a tanulmányi napokat megnyitó beszédében a kiengesztelődés, a nagylelkűség, a türelem értékeire hívta fel a katolikus újságírók figyelmét. Arra buzdította őket, hogy tartsák tiszteletben az ember integritását, továbbá ne féljenek tanúságot tenni hitükről, meggyőződésükről. Alain Cordier, a Bayard Presse sajtóorgánum elnöke kifejtette: az írott sajtónak van jövője az elektronikus média széles körű elterjedése ellenére is. A Szentlélek ugyanis túlmutat a pillanat kultúráján. Az újság továbbra is a szabadság és az igazság szembesülésének kiváltságos helye marad, amely hozzájárul a társadalom demokratikus életéhez. A katolikus, illetve keresztény újságírók tehát nem pusztán hírközlők, hanem evangéliumi képpel élve, a só, az élesztő szerepét töltik be. VR/MK
Moszkvába utaztak az Európai Egyházak Konferenciájának képviselői
január 23-án, hogy találkozzanak II. Alekszij pátriárkával. A találkozó célja az ökumené elmélyítése Kelet- és Nyugat-Európa között. Az Európai Egyházak Konferenciájának Képviselőinek oroszországi látogatására első ízben került sor. KAP/MK
Mexikó: Legyen hitoktatás az állami iskolákban is
Ezt az álláspontot képviseli a katolikus püspöki kar Mexikóban. Mindez Francisco Robles Tuluca püspöke január 21-inyilatkozatából derül ki. A püspök a "Képzés és Kultúra" Egyházi Bizottságnak is elnöke. Minderről már eddig is folytattak párbeszédet a kormánnyal. Az egyház legfőbb érve, hogy mindenkinek joga van a hittanoktatáshoz, nem csak azoknak akik meg tudják fizetni a nem állami iskolákat. KAP/MK
Budapest: A Győri Egyházmegyei Hatóság tudatja, hogy Lukács Imre tb. esperes, páli plébános életének 68., papságának 44. évében január 23-án elhunyt. Temetése január 29-én volt Sopronkövesden. MK
KÖNYVEKRŐL
John Powell: Miért félek a szeretettől?
Az emberek nagy többsége ösztönösen vágyódik a szeretet után, de sokan nem merik ezt kinyilvánítani, félve attól, hogy kigúnyolják őket. Különösen igaz ez gépiessé vált, elvadult világunkban, ami csak azt ismeri el értéknek, ami az ember zsebében van. Furcsa paradoxon ugyanakkor, hogy egyre többen szenvednek a magánytól, a kiüresedett kapcsolatok romboló hatásától, a sikertelenségtől, az érzelmi és lelki élet sivárságától. E fájdalmak eredője visszavezethető a szeretet kudarcához. Ha viszont a fájdalom betölti a lelkünket, akkor gátjává válik a szeretet kibontakozásának. Így falakat emelünk embertársaink és magunk közé, elfedve igazi énünket. Falak és álarcok nehezítik a másokkal való szótértést, ahogy ezt mindennapi életünkben oly gyakran tapasztalhatjuk.
John Powell, S.J., a Chicagói Loyolai Egyetem professzora könyvében azt vizsgálja, miként dönthetjük le ezeket a falakat. Adatokat közöl arról, hogy az Egyesült Államokban minden tizedik ember volt már mentális kezelés alatt, aminek egyik legfőbb oka a szeretet hiánya. Az érzelmi sivárság elől sok fiatal menekül a kábítószerhez, bűnbanda tagja lesz, neurotikus, vagy öngyilkos. Amerikában a 18-24 év közötti korosztály körében az öngyilkosok aránya a második legtöbb áldozatot követeli. A könyv szerint azok az emberek, akik a szeretet oltalmazó melege nélkül élnek, dicséretben, gyengédségben soha nincs részük, egy idő után önmagukba zárkóznak, képtelenek lesznek rá, hogy igazi, tartalmas kapcsolatot létesítsenek másokkal. A szeretet hiánya vezethet szorongáshoz, bűnösségi, illetve kisebbrendűségi komplexushoz is. Ahhoz, hogy a szeretetre való képességünk kialakuljon, különös jelentősége van életünk első hét esztendejének: személyiségünk magva ugyanis ekkorra kialakul, a ránk jellemző alapvető pszichológiai vonásokat a későbbiek folyamán is mindvégig megtartjuk. Rendkívül nagy tehát a szülők felelőssége, hogy a gyermek kezdetben zárt személyiségét feltörjék, ahogy a virág vagy a növény burkát is fel kell törni, hogy szabadon kinyíljék, virágozzék. "Azok termékei vagyunk, akik szerettek, vagy megtagadták tőlünk a szeretetet" - olvashatjuk a könyvben. A szeretetben ugyanis csak az tud növekedni, aki megtapasztalta azt.
Powell a Bibliából vett idézetekkel bizonyítja, hogy a vallás, az emberek és Isten közötti kapcsolat lényege a szeretet, Isten maga a szeretet. Az emberek többsége azonban nem figyel Isten atyai, sőt gyengéd szeretetére. A tudós professzor szerint a valóság azt bizonyítja: sok ember nem ismeri a szeretetet, de ha találkoznak vele, akkor arra pozitívan reagálnak. Az önfeláldozó, őszinte szeretet megrendítő, gondoljunk csak Viktor Hugo monumentális alkotásának, a Nyomorultaknak azon jelenetére, amikor a mindenki által kitaszított, húszévi fogságból szabaduló Jean-Valjean ellopja az őt megvendégelő plébános kincset érő gyertyatartóját. A rendőrök elfogják, s a plébános elé viszik a volt fegyencet. Ám Isten szolgája azt mondja, ő ajándékozta neki a gyertyatartót. Megáldja Jean-Valjeant, alapjaiban megváltoztatva ezzel addigi életét. Ehhez hasonló cselekedetek bizonyára napjainkban is előfordulnak, még ha nem is nagyon értesülünk ezekről.
Powell az ember valláshoz, Istenhez való viszonyulását is elemzi. Kiemeli: Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett minket, ám mi arra vágyódunk, hogy megfordítsuk ezt a viszonyt. Így alakul ki az a torzkép, hogy Isten félelmes és bosszúálló, pedig egy ilyen Istent nem lehet szeretni, sőt, ha Isten szüntelen félelmet ébreszt csak bennünk, az idővel ellenszenvessé is válhat. A félelem pedig képmutatáshoz is vezethet, de ezzel megint csak becsapjuk önmagunkat. Ha ugyanis félelemből "szeretjük" Istent, akkor valójában üzletelünk vele. Lealacsonyítjuk a materiális szintre: megteszünk néhány apróbb "szívességet", annak reményében, hogy ezáltal bejuthatunk talán a Mennyek országába. Az önzetlen emberi szeretet egészen más, ahogy a szerző írja: "szentségi bevezető a szeretet Istenéhez. Át kell lépnünk az emberi adakozás ajtaján, hogy megtaláljuk az önmagát ajándékozó Istent". Ahhoz, hogy szeressenek bennünket, szeretetre méltóvá kell válnunk, nem szabad, hogy önmagunk körül forogjunk. Mindehhez az szükséges, hogy felfedezzük Istent az emberekben. Úgy, ahogy az őskeresztények cselekedtek: náluk még egységben volt az Isten és az ember iránti szeretet, amit az agapé szóval írtak le.
A könyv írójának mindennapi tapasztalata, hogy mindig kifogásokat keresünk, miért is nem szeretjük embertársainkat? A másokban meglévő hibákat éles szemmel felnagyítjuk, de becsukjuk szemünket, ha erényeiket kellene észrevennünk. Rengeteget beszélünk a szeretetről - lejáratva így a szó jelentését -, anélkül azonban, hogy tisztában lennénk annak lényegével. Powell figyelmeztet a látszatok hamisságára: előfordulhat, hogy sok mindent megteszünk másokért, de nem biztos, hogy ez egyenlő a szeretettel. Erről csak akkor beszélhetünk, ha a másik ember boldogulása előrébb való a magunkénál. A nagy kérdés: mit tudunk tenni másokért, nem pedig fordítva. Természetesen ez a legnehezebb, naponta próbára tevő feladat. Ehhez az szükséges, hogy őszinték legyünk az emberekkel, bontsuk le a falakat. Ne az álarcon keresztül ítéljük meg embertársainkat. A falak és az álarcok elvetésére van szükség, mert enélkül nem juthatunk el a szeretethez. S ami a legdöntőbb: nekünk magunknak kell szeretetet adni ahhoz, hogy mi is szeretetre méltóvá váljunk. A szeretni akarás szükségszerűen vezet el a szeretethez, ami a keresztények "örök" győzelme Krisztusban. Önmagunk boldogságát és beteljesülését csak valódi szeretet révén érhetjük el, vagyis a másokért való éléssel, ha mások boldogságát és beteljesülését előtérbe helyezzük. Igazán szeretni csak akkor tudunk, ha másokra koncentrálunk. A szeretet önfeláldozás, gondjaink és vágyaink mások felé irányítása.
Powellnek nincsenek illúziói, pontosan tudja, hogy a mai, önző és harácsoló világban sok emberben már maga a szeretet szó ellenszenvet ébreszt. Mégis, vallja: a keresztényeknek el kell fogadniuk önmagukat jelen emberi állapotukban, még ha ez kudarchoz is vezethet. Jelentheti azonban ez a kereszt misztériumának elfogadását is. Nem az elénk tornyosuló probléma súlyossága fontos ugyanis, hanem az, hogy milyen lelkülettel fogadjuk. A keresztényeknek a legnagyobb nehézségeket is reménnyel kell fogadniuk, mert az igazi kudarc az, ha feladjuk.
A szerző végső összegzése, hogy bár roppant nehéz a szeretettel teli élet, de ez az egyetlen igazán emberi és keresztény élet, méltó Krisztushoz, aki mindig másokra gondolt és feláldozta magát érettünk. Figyelmeztetése ma talán időszerűbb, mint valaha: "Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, aki odaadja életét barátaiért... Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket". (Vigilia Kiadó). MK
