A Napi Magyarországban (Kuba... január 29., 2.o.) Udvardy Zoltán a pápa kubai útjának várható hatásait elemzi. Szerinte nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy csak "lélegzetvételnyi szünet volt-e a kubai bolsevizmus rémdrámájában" II. János Pál látogatása, vagy igazolódik a Szentatya jóslata: "Kubában most már semmi nem lesz úgy, mint azelőtt". A cikkíró emlékeztet rá, hogy Kubában a negyvenéves vallásüldözés ellenére is az egyház, amelyet megerősített a pápa látogatása, a változások letéteményese lehet, mint ahogy Marcos Fülöp-szigeteki diktátor megbuktatásában is aktív szerepet töltött be a klérus. Ám a szerző szerint nem szabad elfeledkezni arról, hogy Kubában egy minden szabadságjog totális elfojtásán alapuló, agyonellenőrzött rezsimről van szó, és egy negyven éve tartó agymosásról.
A Napi Magyarországban (Az ima... február 3., 10.o.) Kolozs Nagy János László Ervin Kozmikus kapcsolatok - A harmadik évezred világképe című könyvéből idéz. A tudós professzor ismerteti Randolph Byrd amerikai kardiológusnak, a Kalifornia Egyetem volt tanárának felmérését arról, hogyan hat az imádkozás a szívkoszorúér-bántalmakban szenvedő betegekre. Byrd olyan átlagemberekből állította össze kísérleti csoportját, akikben csak az volt közös, hogy valamennyien katolikus miséken vagy protestáns gyülekezetekben imádkoztak rendszeresen. A kiválasztott személyeket megkérték, hogy imádkozzanak a 192 betegből álló kórházi csoport felgyógyulásáért. További 210 beteg alkotta az ellenőrzőcsoportot, értük senki sem imádkozott. Azt nem lehetett tudni, hogy ki melyik csoportba tartozott. Mindazok, akikért imádkoztak, átlagosan ötször kevesebb antibiotikumot igényeltek, mint a kontrollcsoport tagjai, háromszor kevesebb esélyük volt a tüdőödémára, senkinek sem volt szüksége mesterséges lélegeztetésre az ellenőrzőcsoport 12 esetével szemben, és végül kevesebb beteg halt meg az előző csoportban, mint az utóbbiban. Nem számított, hogy az imádkozók milyen távolságra voltak a betegektől, csak az elmélyültség és a kitartó imádkozás számított.
A Magyar Nemzet (Alapítvány... február 2., 5.o.) hírül adja, hogy segélyre szoruló keresztény nagycsaládokat kíván támogatni az Alapítvány a Nagycsaládokért, a budapesti városmajori plébánián megalakult segélyszervezet. Erről Szekendy Ferenc káplán tájékoztatta a lapot. Az alapítvány tavaly az egyszázalékos felajánlásokból és Martin Huber német diplomata segítségével 663 ezer forintot osztott szét 145 család között, s remélik, a segélyek összege idén is meghaladhatja a félmillió forintot. A jövőbeli újszülött keresztelésekor be kell jelenteni, valamint beiskolázási és karácsonyi segélyre benyújtható pályázatban fel kell tüntetni a gyermekek számát, korát, nemét, hogy meg vannak-e keresztelve, járnak-e hittanra, illetve csatolni kell a plébánosi vagy lelkészi ajánlást. További információt az 1122 Budapest, Csaba u. 5. szám alatt, vagy a 212-4656-os telefonszámon lehet kérni.
A Napi Magyarország (Remény... február 3., 10.o.) a gyémántmisés Mehrle Tamás professzorral készített interjút, aki hangsúlyozza: az egész világ forrong és gyűlölködik. Az egyház helyzete is megnehezedett, a társadalomban nem találta meg pontos szerepét. Sokan a régit akarják visszavarázsolni, de nem ezt kell tennünk, "újat kell teremteni, de úgy, hogy maradjon meg a pap papnak, hitét ne adja föl, az emberek pedig lássák, hogy értük él, és a javukat akarja". A hosszú ideig Svájcban élő professzor soha nem ingott meg magyarságában, s állítja: minden gondunk ellenére is "Megmaradunk! De ezért sokat kell tennünk. Legelőbb egymással kell kibékülnünk és e kis haza felemelkedésén fáradoznunk. Vissza kell mennünk a történelmünkben, mi tette naggyá a magyarokat. Ezeket az értékeket mint ritka kincset őrizni kell, és megújítani nemes gondolatokkal és tettekkel..." P. Mehrle a fiataloknak azt üzeni: "Jézus Krisztus a szeretetet, a megbocsátást, a jóságot és jószívűséget, a másokon segítő, másokat megértő áldozatot adja nekünk. Hiányzott a szótárából a gyűlölet. Tudom, sokan ezt ma kissé naivnak, követhetetlennek, "nem e világból valónak" hiszik... Mégis úgy gondolom, életünket csak az etika magasabb síkján érdemes végigküzdeni. Jóra való törekvéssel, szüntelen önvizsgálattal tudjuk a magunk és mások életét széppé tenni, a világot megtartani!" MK
A Vigilia februári száma a családról készített összeállítást. (82-109.o.). Lábady Tamás Családbarát jogalkotás című tanulmányában azt állítja, hogy a jogi környezet olyan, mint maga a világ, amelyet szabályoz: "keresztény-ellenes, közösségellenes, családellenes. De legalábbis individualista és a hatalmon lévők javára egoista". Az Alkotmánybíróság helyettes elnöke tényként szögezi le: jogalkotásunk már az alaptörvény szintjén is individualista, az Alkotmány szerint az állam védi ugyan a házasság és a család intézményét, és különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, de ezek az alkotmányi rendelkezések állami kötelezettségeket, nem pedig alanyi jogokat fogalmaznak meg, és nem is az Alkotmány ún. alapjogi fejezetében vannak. Amikor pedig az Alkotmány "nem jogot konstituál, hanem állami kötelezettséget mond ki, akkor ezt a kötelezettséget az állam vagy teljesíti, vagy nem. Az Alkotmányban biztosított alapjogok kikényszeríthetők, az állami kötelezettségvállalások azonban általában és közvetlenül nem" állapítja meg a szerző. Lábady professzor többszörösen igazolt alaptételként mutat rá arra, hogy eddig minden emberi társadalomban volt és van a családnak valamilyen formája, illetve nem életképesek azok az emberi közösségek, amelyekben az individuális szempontok, így az anyagi jólét, a fogyasztás és az élvezet a család közösségét és minden más vele kapcsolatos értéket háttérbe szorít. Az ilyen hedonista életszemlélet egyedül a hanyatló, dekadens kultúrákra jellemző. Ebből pedig az következik, hogy "a családdal mint minden létezett, létező és elképzelhető társadalom alapsejtjével kapcsolatban közömbös állam és jog már nem a társadalom, hanem egyedül a "kevesek", vagy a "senki" joga, amely magát a jogot... benső lényegétől fosztja meg". A tanulmány írója szerint egy korszerű Alkotmányban szabályozási tárgyként kellene szerepelnie többek között annak, hogy a család mint alapvető és természetes közösség élvezzen elsőbbséget minden más közösséggel és az állammal szemben is. A családoknak joguk van ahhoz, hogy az állam részéről megfelelő családpolitikára számíthassanak jogi, gazdasági és pénzügyi téren, mindennemű diszkrimináció nélkül. A családoknak különösen a nagycsaládoknak joguk van szociális téren olyan törvényi szabályokra, amelyek figyelembe veszik szükségleteiket. A szociális szabályrendszernek meg kell szüntetnie azt a kétszeres igazságtalanságot, amely a gyermekeket vállaló családokat sújtja a gyermektelenekkel szemben. Lábady Tamás szerint jelenleg nincs sok esély arra, hogy a keresztény családeszményt a jog legitimálja, de ez nem jelenti azt, hogy a keresztények semmit ne tehetnének ez ellen. Alapvetőnek tartja a Krisztusban való megújulást az Evangéliumtól eltávolodó Európában. A végső kérdés az, hogy a keresztények "mennyire veszik komolyan hitüket, létezésük végső értelmét. Képesek-e saját maguk a megújulásra, ha egyáltalán azt akarják, hogy a világ és benne a jog is megújuljon." Meggyőződése, hogy a világot újra kell evangelizálni, de ehhez először maguknak a keresztényeknek kell megújulniuk. Ehhez pedig fel kell adniuk felsőbbrendűségüket, "újfajta" arisztokratizmusukat, a másság iránti megvetésüket, és a keresztény közéletiség jegyében elsősorban a civil szférán keresztül "joguk és kötelességük is "belebonyolódni" a politikába", harcolni a családok demokratikus jogaiért, tudatosítva az egész világgal, hogy Robert Schuman szavaival a "demokrácia az Evangélium lényegéből fakad, mert mozgató ereje a szeretet". Ezért a szeretetet "kell szétszórni, mind erőteljesebben a szeretetínségtől átitatott világban" állítja Lábady Tamás.
Janne Haaland Matlary Az anyaság feltételei a mai Európában címmel antropológia és gazdasági szempontból vizsgálja, melyek a főbb okai annak, hogy Európában a születések száma alacsonyabb, mint valaha. Az oslói egyetem tanára idesorolja azt a közéletben és a tömegtájékoztatásban uralkodó szemléletet, hogy a puszta szubjektivizmuson túl semmit sem állíthatunk biztonsággal a jóról és a rosszról, ezért bárki szabadon valósíthatja meg életformáját, elképzeléseit mindaddig, amíg az mások érdekeit nem sérti. A szülők többé nem tekintik a gyereket ajándéknak, az anyaságot pedig természetes kötelességnek, a nő elsődleges feladatának. Így kialakulnak a különböző családtípusok, amelyek nem kedveznek a nagycsaládnak. További probléma, hogy a demokratikus folyamat irányítása egyre inkább érdekcsoportok kezébe kerül, akik többnyire kizárólag a saját érdekeiket képviselik, a média pedig, "kielégíthetetlen szenzációéhségétől vezérelve, felnagyítja új és merész követeléseiket... A közéleti eszmecserék tárgya tehát többé nem a közérdek vagy az emberi jogok melyek szükségképpen egyetemesen alkalmazható politikát vagy jogokat jelentenének , hanem a másság és a csoportérdekek politikája..." állapítja meg a norvég szerző, rámutatva: a demográfiai kérdés tehát csak része annak az általános antropológiai problémának, amely "ijesztő gyorsasággal sodorja válságba a nyugati politikai rendszert". Matlary arról is szól, hogy ellensúlyozva a társadalmi és politikai nihilizmust, a skandináv államokban már megfigyelhető a szilárd nagycsaládok számának növekedése, jól szituált értelmiségieknél nem ritka a négy vagy öt gyermek sem. Az is tény, hogy a hallgatag többség a természetes családot tartja természetesnek, de nekik nincs beleszólásuk az ügyek intézésébe. A mérvadó elit pedig, félve attól, hogy merevnek, intoleránsnak bélyegzik őket, nem meri megvallani, hogy a család jó, "hiszen természetes, történelmi intézmény, amely ugyanakkor egyetemes és hagyományos is."
Nyilatkozik a Vigiliának (144-152.o.) Jelenits István piarista tanár, aki kérdésre válaszolva elmondta: hisz abban, hogy Isten "ujja" mindenkit megérint, "vagy legalábbis... felszólításait, esélyeit megkapja mindenki. Hogy él-e vele ez már a személyiségnek a titka. Én hiszek abban, hogy van Gondviselés. Személyes gesztusnak foghatjuk fel azt, amit az emberi beszédmódban véletlenszerűnek tapasztalunk. Az Úristennek ezen személyes gesztusait talán nem is akkor ismerjük fel, amikor ténylegesen részünk van benne, hanem később válik világossá, hogy egyiknek-másiknak mi lehetett az értelme... Az Istennel való kapcsolat olyan hit, amibe belejátszik az értelem is, mert a hit nem értelmetlen, nem csupán ragaszkodás, hanem egy értelmet is átfogó emberi magatartás." Jelenits István a szektákat nem tartja olyan kezdeményezésnek, amelyek a történelmi egyházakhoz hasonló sors elé néznének, szerinte azok látványosan vesznek körül bennünket, "de nem jelentenek olyan mérvű strukturális gondot, mint a korábbi törések, és nem is oly mély válságból születtek. A két korábbi repedés mögött évszázados előzmények álltak, azok vezettek végül egy végighúzódó, földmélyi repedésvonalhoz". A piarista tanár állítja: ma már látni, hogy nem lehet külön megírni a protestantizmus és a katolicizmus történetét, hanem csak az egyházét. A két teológia ugyanis kölcsönösen megújította, kiegészítette egymást. MK
