KÜLFÖLDI HÍREK


Pápai látogatás egy külvárosi római plébánián

Róma: Február 8-án, vasárnap délelőtt II. János Pál székvárosa újabb plébániáját kereste fel Róma egyik külvárosi negyedében. Az Aniene folyó partján épült templom a Gyermek Jézus nevét viseli. A plébánia területén 5800 család él. A reggel kilenckor érkező Szentatyát 200 gyermek nevében egy 9 éves kisfiú köszöntötte, ezekkel a szavakkal: "Örülünk, hogy találkozhatunk veled. Ma látunk téged először ilyen közelről, de a televízión keresztül mindig követjük utazásaidat. Tudjuk, hogy nemrégen jöttél vissza Kubából és azt is tudjuk, hogy már régóta készültél erre az útra. reméljük, hogy ez a sok elfoglaltságod nem fáraszt ki túlságosan. Amikor fáradt vagy, próbálj időt szakítani egy kis pihenésre, például a hegyekben, melyeket annyira szeretsz". A Szentatya mosolyogva köszönte meg a kisfiú kedves szavait, tréfásan megjegyezve: "A mai gyerekek annyi mindenről tájékozódnak a rádión és a televízión keresztül. Fogadni mernék, még azt is tudjátok, miről beszélgettünk Fidel Castróval."

Homíliájában a pápa a vasárnapi evangéliumhoz fűzte gondolatait. Felszólította a plébánia közösségét, hogy bízzanak Jézusban, ahogy Péter tette ezt, amikor Krisztus meghívta, hogy kövesse őt és emberek halásza legyen: "Ne félj!" Hányszor ismétli ezt az Úr mondta a pápa, különösen korunkban, amikor nagy a bizonytalanság és a félelem. Ezek a szavak arra buzdítanak, hogy bízzunk Istenben, fordítsuk fel tekintetünket. Ő, Aki a történelem sorsát irányítja a Szentlélek erejével, nem hagy bennünket sorsunkra a megpróbáltatások során. VR/MK

"Vallásszabadság" Kínában

Kína: A FIDES katolikus hírügynökség február 6-i jelentése szerint Kínában az utolsó öt évben a Rómához hű, földalatti katolikus egyház három püspökét, nyolc papját és hét keresztény hívőjét, köztük négy nőt zártak börtönbe a hatóságok. További kilenc püspököt háziőrizetben tartanak, így ők nem gyakorolhatják főpásztori tevékenységüket. Sajnálatos módon az utóbbi időben növekedett a letartóztatott katolikusok száma Kínában.

Az iraki püspök a világ közvéleményéhez

Bagdad: Az iraki főváros 3000 lelket számláló latin rítusú katolikus közösségének püspöke, Paul Dahdad pénteken felhívással fordult a világ közvéleményhez, azt kérve, hogy ne feledkezzenek meg az iraki nép mérhetetlen szenvedéséről. Miután az embargó megtörte a lakosság ellenállóképességét, most az újabb katonai támadás lehetősége terrorizálja őket. Mint ismeretes, II. János Pál pápa többször elítélte az Irakot sújtó embargót, rámutatva, hogy az kizárólag az ártatlan lakosságot sújtja és politikailag nem hozott semmilyen eredményt.

Liberalizált abortusztörvény Portugáliában

Lisszabon: A portugál parlament február 5-én, csütörtökön hozott határozatával liberalizálta a terhesség-megszakítást és ezáltal lehetővé tette az abortusz törvényes gyakorlatát. A katolikus püspökök tiltakozása és különféle életvédő mozgalmak kezdeményezései kevésnek bizonyultak a döntés megakadályozására. VR/MK

HÁTTÉR - VÉLEMÉNYEK


Mágia, babona, kereszténység Afrikában

A nép babonavilág, mágia veszedelmes feltámadását és újjáéledését lehet tapasztalni Afrikában ez a véleménye Francis Arinze bíborosnak. A Vallások Közötti Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke a Vatikáni Rádióban elhangzott riportban beszélt erről. A boszorkányságban és a mágiában való hit Afrika tradíciói közé tartozik ám semmiképpen nem egyeztethető össze az Evangéliummal. Ha keresztényeket kényszerítenek arra, hogy kövessék ezeket a tradíciókat, akkor emberi jogot sértenek ezzel. Az interjúra abból az alkalomból került sor, hogy 15 feketeafrikai ország egyházainak képviselői mintegy két héten keresztül tanácskoztak a ghánai fővárosban, Francis Arinze bíboros részvételével. A bíboros azt is hangsúlyozta, hogy az alapvető eltérés mellett számos érintkezési pont van a hagyományos népi vallás és a keresztény hit között. Ezek között említette a szentek tiszteletét, a közösségi tudatot és a család "intézményének" tiszteletét. Ezek olyan pontok, amelyek rendkívül fontos szerepet játszanak a kereszténység afrikai inkulturációjában. Az igazi problémát az jelenti, hogy az újjáéledő mágia keveredik a Nyugat-Európából importált "modernizált" mágiákkal, és teljes szellemi-lelki zűrzavart okoz. Erre már a Közép-Afrikai katolikus püspökkari konferencia is figyelmeztette a híveket egy pásztorlevélben. Figyelemreméltó az is, hogy a püspökök egyidejűleg bíráltak azt a gyakorlatot is, amely szerint a "boszorkányság" államilag büntethető cselekedet Afrikában. A pásztorlevél arra inti a keresztényeket, hogy ne vegyenek részt olyan perekben amelyek "boszorkány-perek", és minden ilyenfajta vádaskodástól óvakodjanak. KAP/MK

Csak az igazság feltárása segíti a megbékélést

Írország egykori prímása Cahal Daly érsek a német katolikus hírügynökségnek, a KNA-nak adott nyilatkozatában üdvözölte azt a bejelentést, amely szerint a brit kormány hivatalos vizsgálatot indít az 1972-es brit vérfürdő, a "Bloody Sunday" körülményeinek tisztázására. A mészárlást, amelynek következtében 14 ember halt meg, a brit hadsereg követte el 1972 január 30-án. Az akkori hivatalos vizsgálat felmentette a hadsereg tagjait. Daly érsek a mostani interjúban elmondta: ő maga szemtanúja volt az esetnek, és így most is állítja: az áldozatok civilek voltak, és nem igaz az az állítás, hogy önvédelmi fegyverek lettek volna náluk. Az sem állja meg a helyét, hogy fel-fegyverzett tüntetők közelében álltak. Az érsek elítélte a mostani észak-írországi terrorhullámot is, és leszögezte: Írországban ma már csak egy elenyésző kisebbség támogatja az erőszakot. Az egykori ír prímás elmondta: sokszor végtelen szomorúság vesz rajta erőt, ha Írország jövőjére gondol. Ugyanakkor bízik abban, hogy minden olyan kezdeményezés, amely az igazság őszinte feltárására irányul, része a "gyógyító" békefolyamatnak. KNA/MK

Teológiai fakultás az állami egyetemeken

A német katolikus püspökkari konferencia ellene van annak, hogy a katolikus teológiai fakultásokat kivonják az állami egyetemekről. A teológia tudományának művelői elismerésnek örvendenek, és fontos szolgálatot töltenek be Németországban mondotta szó szerint Heinrich Mussinghoff aacheni püspök a KNA-nak adott interjújában. Mussinghoff nem ért egyet azzal, hogy néhányan a teológiára és a teológusokra úgy tekintenek, mint "konfliktusforrásokra". A teológia tudományához hozzátartozik az érvek és gondolatok konstruktív-kritikus ütköztetése. A teológia nem "kiegészítője", de nem is vetélytársa a tanítóhivatalnak. Sokkal inkább arról van szó, hogy kölcsönösen kiegészítik egymást. A tudományok összességében a teológiának is jelen kell lennie, annál is inkább, mert kultúránk nem érthető meg a zsidó-keresztény teológiai gyökerek nélkül. Különösen nagy jelentőségűnek tartja Mussinghoff a teológiai karok létrejöttét az egykori keletnémet területeken, így például Erfurtban, ahol a szekularizáció még erőteljesebb volt mint nyugaton, és az ateizmus uralkodó állami ideológia volt.

Az aacheni püspök ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy bizonyos karcsúsításra szükség van a teológiai karokon, mert a hallgatók létszáma az utóbbi évekhez képest csökkent. Ez azonban semmiképpen sem jelentheti a teljes kivonulást.

Bajor teológusok is tiltakoztak a teológiai fakultások leépítése ellen. Németországban 12 teológiai kar működik állami egyetemeken, ebből hat Bajorországban. Az állami egyetemeken, egyházi és rendi felsőoktatási intézményekben és a tanárképző karokon összesen mintegy 460 teológia professzor tanít. KAP/MK

Német politikusok óvnak az abortusz törvény körüli vitáktól

Bonn: Különböző pártok politikusai óva intettek az abortusz törvény körüli vitáktól.

Claudia Nolte, Szövetségi Családi Minisztérium megerősítette, a katolikus püspöki kar döntése, hogy nem állítanak ki "igazolást" a tanácsadásról, nem változtat a jelenlegi törvényen. Az 1995-ben hozott törvény felülvizsgálata a Szövetségi Alkotmánybíróság feladata és a törvény változtatásáról csak három éves kihatásai alapján lehet ítélkezni.

Az SPD frakcióvezetője, Rudolf Scharping bejelentette, hogy kész tárgyalni a püspöki karral, alternatív megoldásokat keresve. A nehezen kidolgozott abortusz törvény megváltoztatására azonban nem kerülhet sor.

A politikus szerint ez a vita nem veszélyezteti a jól működő állam-egyház viszonyt, mely nagyon jól megállja a helyét Németországban.

Sabine Leuthheusser-Schnarrenberger, volt igazságügyminiszter szerint, ha a katolikus egyház nem állít ki a jövőben igazolást a tanácsadásról, akkor az nem egyeztethető össze a jelenlegi törvénnyel. Nem lehet majd csodálkozni azon, ha néhány szövetségi állam megvonja a katolikus tanácsadástól a rendelkezésre álló anyagi eszközöket.

Barbara Stamm, a bajor Családi Minisztérium vezetője is arra számít, hogy az egyház végül mégis kilép a tanácsadásból.

Hellmut Puschmann, a Karitász elnöke leszögezte, hogy szervezete továbbra is folytatja a tanácsadást. A szervezet felmérései azt az eredményt hozták, hogy a szükséglet óriási és még erősíteni kell a kapacitásokat, nem megszüntetni.

Helmut Kohl, szövetségi kancellár üdvözölte a püspöki kar nyilatkozatát. Támogatja a katolikus egyház szándékát, hogy a jövőben sem lép ki a tanácsadásból, sőt még javítani kívánja azt. Reméli, hogy az egyház megtalálja annak az útját, hogy a válságban levő nők továbbra is megkaphassák az egyház segítségét.

Joachim Meisner, kölni bíboros azt vetette a kancellár szemére, hogy nem képviseli eléggé elkötelezetten az élet védelmét. Az pedig, hogy Kohl hosszú ideig hallgatott az ügyben azt mutatja, hogy számára nem annyira fontos a kérdés. Azt várta volna, nyilatkozta a bíboros, hogy legalább olyan figyelmet szentel ennek az ügynek, mint az euronak. A bíboros kérte az egyházakat, indítsanak közös kezdeményezést a családok védelméért.

Ratzinger bíboros üdvözli a német püspökök reakcióját

A Hittani Kongregáció prefektusa örömmel nyugtázta, hogy a német püspökök higgadtan és felelősségtudattal fogadták a Szentatya levelét. "Tulajdonképpen ezt a hozzáállást vártuk" mondta újságíróknak a prefektus. II. János Pál pápa levele azt mutatja, hogy a Szentatya bízik a német katolicizmusban meglévő kreativitásban, kezdeményezőkészségben és elkötelezettségben. A levél tág teret ad a püspöki karnak arra, hogy kidolgozza a megfelelő megoldást, amely nem a tanácsadásból való kivonulást jelenti mondta a bíboros. KAP/MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 1998. 03. 03.