KÜLFÖLDI HÍREK
Nigéria apostoli pro-nunciusa a pápánál

Vatikán: Közelgő nigériai apostoli látogatásra való tekintettel II. János Pál pápa kedden, március 10-én délelőtt kihallgatáson fogadta Carlo Maria Vigano érseket, a nyugat-afrikai ország apostoli pro-nunciusát. Mint ismeretes, a Szentatya március 21-23-án látogat Nigériába. VR/MK

Ülésezett a német püspöki kar

Munkacsoport a terhességi tanácsadás vitás kérdéseinek megoldására

Bonn: A német püspöki kar rendes tavaszi ülésén munkacsoportot hozott létre a terhességi tanácsadás megszervezésére. A munkacsoport annak a lehetőségét keresi, milyen alternatívákat lehet elképzelni a kiállítandó "igazolás" helyett. A testület négy püspökből, jogászokból, a Karitász és a Szociális Szolgálat női képviselőiből áll. A munkacsoportot Lehmann püspök vezeti, célul azt tűzték ki, hogy 1999 tavaszáig megoldási javaslatot dolgoznak ki. Rámutatott azonban, hogy kétséges, vajon talál-e megfelelő megoldást a bizottság II. János Pál pápa által kért alternatívát illetően, hiszen minden megoldásban van kompromisszum.

A püspöki kar is készül a választásokra

Lehmann püspök azt is bejelentette, hogy a szövetségi kancellárválasztások alkalmából pásztorlevelet készít elő, melyet még a nyári szünet előtt közzétesznek. Ebben az egyház szemszögéből azt szeretné elemezni, mik a kritériumai a felelős választásnak, de semmiképpen sem fogalmaz meg ajánlást.

Közös nyilatkozat a megigazulás tanáról

A német püspöki kar támogatja a Lutheránus világszövetség és a Pápai Egységtanács által kidolgozott közös nyilatkozat tervezetét. Óva intett a püspöki kar a nem megalapozott ítéletektől, hiszen a nyilatkozat 30 év közös fáradozásának eredménye és elvetése megsemmisítené az egyházak közös tanúságtételét. A püspöki kar elnöke ezzel az utóbbi időben elterjedt kritikákra utalt, amelyet alutheránus egyház részéről fogalmaztak meg. KAP/MK

Ortodox egyház: ülésezett a Szent Szinnódus

Moszkva: Az orosz ortodox egyház Szent Szinódusa nem lát jelentős előrelépést az ortodox és a görög katolikus egyház viszonyában Nyugat-Ukrajnában. Kirill metropolita, a moszkvai patriarchátus Külügyi Hivatalának vezetője, az egyházi vezetés legutóbbi ülésén benyújtotta beszámolóját a patriarchátus és a Vatikán közti találkozóról, mely január közepén zajlott le Moszkvában. A Szent Szinódus megerősítette azt a sajtóközleményt, miszerint két egyház jövendőbeli viszonya és annak konkrét formája a nyugat-ukrajnai és a kárpátaljai konfliktus rendezésének eredményeitől függ. Januárban a felek megvitatták egy közös delegáció nyugat-ukrajnai látogatásának lehetőségét.

A görög katolikus egyház 1990-es újraéledésekor jelentős feszültségek alakultak ki az ortodoxiával való viszonyában, azóta a nyugat-ukrajnai helyzet a központi kérdés az ortodoxia és a katolikus egyház viszonyában. Ez a konfliktus az egyik fő akadálya a pápa és a pátriárka találkozójának.

A Szent Szinódus ezzel szemben elégedetten nyilatkozott az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) és az Egyházak Ökumenikus Tanácsának (ÖRK) delegációival folytatott moszkvai tárgyalásairól. Ezen a patriarchátus követelte a Világegyház Tanácsa "radikális átalakítását" és az ortodox egyház együttműködését a tanács munkájában attól tette függővé, hogy megváltoztatják-e az egyházi képviseletek formáját a tanácsban. Konrad Raiser, az ÖRK főtitkára a beszélgetésről elmondta, hogy az ortodox egyház kritikája részben félreértéseken alapul, éppen ezért az ÖRK számára elsődleges feladat, munkáját jobban megismertetni Oroszországban. Az ortodox egyház üdvözli ezt a szándékot és bejelentette, hogy előkészíti a megbeszéléseket a többi ortodox egyházzal a nemzetközi szervezetbeli tagságukat illetően.

Kirill metropolita azt javasolta, a jelenlegi rendszer helyett, mely sok kis egyházból (több mint 330) áll össze, felekezeti családokat kell létrehozni. Ha az ortodoxok, katolikusok, protestánsok és evangélikusok azonos arányban képviseltetik magukat, akkor a tanács igazi fóruma lehet az egyházak közti párbeszédnek. KAP/MK

Bulgária: Makszim pátriárka nem mond le

Szófia: Makszim pátriárka, a bolgár ortodox egyház feje Petar Stojanow államfővel folytatott megbeszélésen ismételten visszautasította, hogy lemondjon. Makszim pátriárka felszólította Stojanowot és a többi politikust, hogy ne avatkozzanak egyházi kérdésekbe. Politikusok már többször kérték Makszimot és Piment az ellenpátriárkát, hogy mondjanak le hivatalukról, a bolgár ortodoxia egységének helyreállítása érdekében.

Pimen már bejelentette készséget, azzal a feltétellel, ha Makszim is visszalép, így mód nyílna egy új egyházfő választására, akit az egész ortodoxia elismerne.

A "Kontinent" című, jó nevű bolgár napilap elemezte az egyházi konfliktust. Ebben kifejezésre jutatta véleményét, hogy ebben a pillanatban kedvezőtlen lenne új pátriárka választása. Olyan árnyékcsoportok (maffia) érdekeit érintené, akik meg akarnak szerezni a kommunisták által államosított egyházi ingatlanokat. Rámutattak arra, hogy a bolgár ortodoxia nem élvezi azt az államtól való függetlenséget, mely az alkotmány alapján megilletné. Ennek oka egy megfelelő vallásügyi törvény hiánya, mely átfogóan és egyértelműen szabályozná az állam és egyház viszonyát. A lap odáig megy, hogy helyesnek tartana egy a Vatikánnal kötött konkordátumok példáját követő szerződést az állam és egyház között. Azok számára pedig, akik idegenkednek a katolikusnak nevezett gyakorlattól, azt ajánlja, hogy érdemes más tapasztalatát figyelembe venni, így ebben az esetben a nyugati egyház tapasztalatát. Másrészt szükséges lenne szilárd alapra helyezni az egyház finanszírozásának kérdését, mert gazdasági függetlenség nélkül nehézen valósulhat meg az önállóság. KAP/MK

DOKUMENTUMISMERTETÉS
Dokumentum az állandó diakonátus intézményéről

Vatikán: Március 10-én sajtókonferencia keretében Pio Laghi bíboros, a Katolikus Nevelésügyi Kongregáció prefektusa ismertette a "Ratio fundamentalis institutionis diaconorum permanentium", vagyis az állandó diakonátus intézményének alapvető normája című dokumentumot. Emlékeztetett rá: a diakonátus intézményét a II. Vatikáni zsinat "Lumen gentium" k. dogmatikai konstitúciója állította helyre, és döntött arról, hogy diakónussá lehet szentelni az érettebb korú házasembereket és a fiatal férfiakat egyaránt. Ez utóbbiakra azonban továbbra is érvényben marad a cölibátus törvénye. VI. Pál "Sacrum diaconátus ordinem" k. 1967-ben kibocsátott apostoli levele óta állandó diakónusok ezreit szentelték fel az egész világon. Számuk jelenleg 22390, 68 százalékuk Amerikában, 29 százalékuk Európában, 3 százalékuk Ázsiában, Afrikában és Óceániában. A diakónusi szolgálat virágzása késztette arra a két vatikáni dikasztériumot, a Katolikus Nevelésügyi Kongregációt és a papi Kongregációt, hogy közzétegye a két dokumentumot: a Ratiot és az állandó diakónusok szolgálatára és életére vonatkozó Irányelveket. A két kongregáció közös nyilatkozatban állapította meg, hogy a két dokumentum széles körű szükségletet elégít ki.

A Ratio fundamentalis elsősorban pedagógiai, oktatási, nem pedig doktrinális jellegű dokumentum, amely útmutatásaival és irányelveivel segítséget nyújt az egyes püspöki konferenciáknak, hogy kiegészíthessék és módosíthassák erre vonatkozó helyi előírásaikat. A dokumentum tiszteletben tartja a helyi egyházak eredetiségét - mondta Laghi bíboros. Az Egyházi Törvénykönyv 236. kánonja szerint ugyanis az egyes püspöki konferenciák saját előírásaiknak megfelelően képezik ki az állandó diakonátusra készülőket. A bíboros felsorolta, milyen emberi tulajdonságokkal kell rendelkezniük a jelölteknek az új Ratio szerint: lelki érettség, képesség a párbeszédre és a kapcsolatteremtésre, felelősségérzet, szorgalom, kiegyensúlyozottság, óvatosság. Az állandó diakonátusra készülők élete tükrözze vissza az evangéliumi erényeket, éljenek buzgó imaéletet, rendelkezzenek egyházi érzékkel, szeressék az egyházat és a küldetést, legyenek készek az engedelmességre, és a testvéri szeretetközösség kiépítésére, legyenek szolgálatkészek testvéreikkel szemben. Éljenek mindenkor példamutatóan. A diakónusok kiképzése az egész egyházat érintő feladat - mutatott rá Laghi bíboros. A Szentlélek első munkatársa ebben az esetben a püspök vagy az illetékes rendi elöljáró, továbbá a lelkiatya, a plébános és a diakónus oktatásával megbízott tanárok. A jelölt feladata pedig, hogy felelősséggel élje meg kiképzése folyamatát, legmagasabb fokon elsajátítva mindazokat az értékeket, amelyeket a Gondviselés által rendelkezésre bocsátott személyek és eszközök közvetítenek számára. VR/MK

A diakónus láthatóvá teszi a szolgáló Krisztust

Dario Castrillon Hoyos bíboros, a papi Kongregáció prefektusa örömét fejezte ki, amiért megjelent ez harmadik dokumentum a papi szolgálatra vonatkozó direktórium és a világi hívek lelkipásztori szolgálatban való közreműködésére vonatkozó instrukció után. Ez a három dokumentum egyfajta trilógiát alkot, amely tanulmányozásra, befogadásra és alkalmazásra vár az egyház részéről. A 30 év tapasztalatait figyelembe vevő trilógia kifejezetten lelkipásztori igényeket szolgál. Nem teológiai traktátusról van tehát szó, célja nem az, hogy teológiai vita szülessen körülötte. Nyilvánvaló azonban, hogy a diakonátus körüli tanbeli alapvetések a II. Vatikáni zsinat tanításából indulnak ki, miszerint a diakónusoknál "a kézrátétel nem a papságra szól, hanem a liturgia, az ige és a szeretetgyakorlatok szolgálatára. A diakónusok Isten népe szolgálatában állnak, a püspökökkel és papjaival közösségben." Az állandó diakónus nem egy "megnagyobbított világi", nem "megfellebbezett pap", és laikus papnak sem nevezhető. Lényeges az állandó diakónus identitása kérdésének tisztázása. A II. Vatikáni zsinat után úgy látszott, hogy a diakonátus visszaállítására elsősorban a missziós területeken lesz igény. De nem így történt, valószínűleg részben a hitoktatók derekas tevékenységének köszönhetően. A világ többi részén kezdetben az állandó diakonátusi identitásra, mint jelre tekintettek, ezért főleg világi foglalkozású, nős embereket szenteltek, később tekintélynek örvendő és a plébániai szolgálatban különösen elkötelezettek kerültek előtérbe. A jelenlegi dokumentum megfogalmazása szerint a diakónus láthatóvá teszi a szolgáló Krisztust, az egyházmegyének és nem egyetlen plébániának szóló szentelésen keresztül. Kapcsolata a püspökkel központi jelentőségű. A szenvedők, a peremre szorultak és a szegények iránti közelsége révén a diakónus mindenkit elvezet Isten oltárához, hirdeti az evangéliumi örömhírt, az oltár köré gyűjti az embereket és hozzájárul ahhoz, hogy Krisztus tagjaivá váljanak. Hoyos bíboros szólt még az állandó diakonátus szolgálatáról, amely a prédikálás, az oltárszolgálat és a szeretet gyakorlása, az állandó képzés szükségességéről, amelyben a legnagyobb szerepet a lelkiség kapja, valamint a püspök és az egyes diakónus kapcsolatáról, amennyiben a püspök felelősség a jelölt kiválasztása, képzése, meghívása a szentelésre és munkakörének meghatározása. A direktórium buzdítja a püspököket, hogy viseljék gondját diakónusaiknak. VR/MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 1998. 03. 18.