
A szibériai apostoli adminisztratúra segédpüspökévé Jerzy Mazur lengyel verbitát nevezte ki a pápa. A jelenleg 44 éves, przemysl-i születésű szerzetest 1979-ben szentelték pappá. Hosszabb ideig Fehéroszországban végzett lelkipásztori szolgálatot és közben rendje, az Isteni Ige Társasága kelet-európai koordinációs megbízottjaként is tevékenykedett. VR/MK
Lisszabon: Március 24-én, kedden reggel a portugál főváros egyik klinikáján elhunyt Antonio Ribeiro lisszaboni bíboros-pátriárka, Portugália prímása. A 70 éves főpap gyógyíthatatlan betegségben halt meg. 1971 óta állt a lisszaboni egyházmegye élén. VI. Pál pápa kreálta bíborossá 1973-ban. Halálával a bíborosi kollégium száma 162-re csökkent. II. János Pál pápa táviratban fejezte ki részvétét a lisszaboni patriarchátus híveinek főpapjuk halála miatt. Riberio bíboros az evangélium hiteles tanúja volt írja a pápa részvéttáviratában. Mindenki számára megjelölte az igazság útját a szeretetben, odaadóan szolgálta közösségét, szüntelen figyelmet fordítva a leghátrányosabb helyzetűekre. A Szentatya hálát ad Istennek, hogy az egyháznak ilyen nagylelkű lelkipásztort adott ajándékba, és buzgón imádkozik, hogy az Úr fogadja be az örök boldogságba jó és hűséges szolgáját. VR/MK
Citeaux: A ciszterci rend szombaton ünnepelte a citeaux-i apátság fennállásának 90. évfordulóját. 1098. március 21-én Robert de Molesmes bencés szerzetes új kolostort alapított 20 társával, akik a maga eredeti tisztaságában akarták megélni Szent Benedek Reguláját. Egy Cistercium nevű helységben telepedtek le. A Burgundiában, Dijon közelében lévő apátságba több ezer vendég érkezett a centenáris ünnepség alkalmából. Jelen volt többek között P. Maur Esteva általános apát és a ciszterci rend szigorú obszerváns ága, a trappista rend általános apátja, P. Bernardo Olivera. Egy közösen kiadott nyilatkozatban kifejezték akaratukat: a szétvált ciszterci és trappista rend ismét közeledni kíván egymáshoz. "Megtapasztaltuk ugyanis, hogy a közöttünk lévő különbségeknek nem feltétlenül kell váláshoz vezetnie" írja a nyilatkozat, amelyet rendi vezetők és képviselők közösen fogalmaztak. A jövőben mindkét oldalon bizottságokat hoznak létre, hogy a közeledés gyakorlati és jogi módjait kimunkálják. Az ünnepi szentmise a kolostor frissen renovált templomának első miséje volt. VR/KAP/MK
Lélekben éljetek! Pünkösdi majális Máriaremetén
Hagyományosan az idén is megrendezésre kerül az Esztergom-budapesti Főegyházmegye pünkösdhétfői ifjúsági ünnepe, a Karizmák ünnepe Máriaremetén. Az idei év a Szentlélek éve. Mária lelkületével figyeljünk a Szentlélek éltető, megszentelő jelenlétére ifjúsági, családi, plébániai, lelkiségi közösségeinkben; a nekünk és közösségeinknek szóló üzenetére, ajándékaira, sajátos karizmáinkra. A találkozó mottója: Lélekben éljetek!
Az ünnepi eseményre 1998. június 1-jén, Pünkösdhétfőn, a máriaremetei templom körül lévő parkban kerül sor. A program de. 10 órától du. 17 óráig tart.
A szabadtéri színpadon óvodai, iskolai, plébániai, ifjúsági közösségek mutatkoznak be kincseik ajándékozásával (színjátszás, zene, ének, vers stb.). A parkban 25-30 sátrat állítanak fel, ahol e sátrak házigazdái (közösségek) mutatkoznak be; ismétlődő csoportos programokkal nyújtanak szórakozást gyerekeknek, felnőtteknek. Délelőtt közös nagy játszóház is lesz. A pici gyermekek óvodai elhelyezéséről, vidám foglalkoztatásukról a "Játék-ovi" vezetői gondoskodnak. Éhet-szomjat szerény kínálattal csökkenthetünk a konyhasátornál.
14 órától a bíboros főpásztorral együtt hallgathatjuk meg a küldetés szentségeiről és a Szentlélek karizmá-iról szóló tanúságtételeket, amelyet 15 órakor főpapi koncelebrált szentmise követ. Az Eucharisztia főegyházmegyei közös ünneplése a találkozó csúcspontja. A szent-mise után a fiataloknak szóló zenés lélekköszöntés zárja a találkozót.
A rendezők kérik és várják a plébániai, ifjúsági és családközösségek, a lelkiségi mozgalmak és a főegyházmegye más katolikus közösségeinek részvételét és közreműködését, akár egy-egy sátor házigazdájaként, akár kincseik színpadi bemutatásával. Több plébánia közössége együtt is vállalhat egy-egy sátornál bemutatkozást, programok szervezését, lebonyolítását. Ezek jellege, gondolatköre igyekezzék kifejezni és megerősíteni az idei ünnep témakörét, oldott hangulatban, majális jelleggel. A délelőtti színpadi bemutatkozó műsorok összeállításánál arra is figyeljenek, hogy azok teljes időtartama ne lépje túl a 10 percet, ezáltal több közösség bemutatkozása lehetséges.
A plébániák, a Főegyházmegye egyházi oktatási intézményei, a lelkiségi mozgalmak időben megkapják a plakátokat a programról; a hittanos gyerekek és családjuk hitoktatójuktól személyesen is kapnak tájékoztató anyagot.
Az ünnep házigazdája Paskai László bíboros, prímás, érsek; megbízásából a program felelőse Moré István családreferens, a program szervezésével, lebonyolításával pedig a KIM Irodát bízta meg, melynek felelős vezetője Gábor Miklós. Minden kérdésben (jelentkezések, sátorfoglalás, eszközök, segítség felajánlása stb.) a KIM Irodát kell megkeresni.
A sátrak leendő házigazdái és a színpadi műsoros bemutatkozást vállaló közösségek jelentkezési határideje: 1998. április 17. A jelentkezéseket írásban kérik, fel kell tüntetni a sátras programokért, illetve a színpadi produkciókért felelős személy nevét, címét, telefonszámát és a vállalt feladat egyértelmű, rövid leírását. A színpadi produkciók forgatókönyvét (esetleg az élő műsort) szeretnék előzetesen megtekinteni a szervezők, ezért ennek módját (hely, időpont) feltétlen közölni kell.
A KIM Iroda címe: Katolikus Ifjúsági Mozgalom, 1118 Budapest, Himfy u. 9. Tel/Fax: 166-5659. Ügyelet: csütörtök 10-13 óráig, a többi napokon 14-18 óráig.
A szervezők nagy szeretettel várják a Főegyházmegye ünnepi lélekkel érkező családjait, közösségeit, aktív részvételüket. Bíznak abban, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ez a találkozás is sok szép és hasznos élményt nyújt minden résztvevőnek. MK
A pályázat célja: Az ifjúsági közösségek lelki érlelődésének, közösségi fejlődésének, hitbéli erősödésének segítése és más katolikus közösségek megismerése. Pályázhat: minden a Nyugat-magyarországi Katolikus Ifjúsági Régió (Veszprémi Főegyházmegye, Győri, Pannonhalmi és a Szombathelyi egyházmegye) területén működő ifjúsági csoport. Pályázni a következő időpontokra lehet: 1998. július 20. (hétfő) 17.00 órától - 26. (vasárnap) 10.00 óráig (5,5 nap), 1998. augusztus 14. (péntek) 17.00 órától - 19. (szerda) 10.00 óráig (4,5 nap). A programok helyszíne: Katolikus Továbbképző Intézet (Szombathely, Karmelita u. 1.) Jelképes részvételi díj: 500,-Ft/fő/nap. Pályázathoz szükséges: a plébánia ahol a közösség működik adatai (neve, címe, telefonja, plébános neve),a közösség rövid bemutatása (mióta működik, létszáma, tagok életkora, főbb tevékenysége), csoportvezető neve, pontos címe, telefonszáma és életkora, a kiválasztott időszakra részletes programtervezet, napokra kidolgozva, a pályázó kér-e valamiben segítséget az Irodától, ha igen, miben, plébánosi ajánlás. Az azonos időpontban ittlévő közösségek saját programjai mellett az Ifjúsági Iroda a csoportvezetőkkel történő előzetes egyeztetés alapján közös programokat is szervez számukra. Ezenkívül lelkivezetők, előadók meghívásához minden segítséget megad. A pályázatot elnyerők számára a jelképes részvételi díjon felüli költséget (kb. 3.000,-Ft/fő/nap) a Martineum Római Katolikus Alapítvány biztosítja. Pályázatok beérkezésének határideje: 1998. május 15. Pályázatok elbírálásának időpontja: 1998. május 22. Pályázók értesítése az eredményekről: 1998. június 6-ig. Pályázat postán, faxon és E-mail-en egyaránt beadható. További információ kérhető: Dreiszker Zsuzsanna ifjúsági referens Regionális Katolikus Ifjúsági Iroda 9701 Szombathely, Karmelita u. 1. Pf. 211. Tel: 94/329-712, 94/329-713 fax: 94/329-713. E-mail: kti@rik.bdtf.hu
Ma a ciszterci rendbe, és annak trappista ágába a világszerte körülbelül 4000 férfi és 2900 női szerzetes tartozik. 47 országban több mint 300 kolostort számlálnak.
Magyarországon a ciszterci rend legjelentősebb monostorait az Árpád-házi királyok alapították, elsők között II. Géza és III. Béla. II. Géza 1142: Cikádoron, III. Béla 1179: Egresen, 1182: Zircen, 1184: Pilisen és Szentgotthárdon, 1191-ben Pásztón. A tatárjárásig a rend virágzott Magyarországon, és azután is több monostorban helyreállt az élet. A XVI. század közepére a török előnyomulás és a reformáció hatásaként hosszú időre visszaesett a rend élete. A XIX. század elején 1814-ben a Zircen lévő kolostor önállósult, és 1850-ig a folyamatosan erősödő magyarországi ciszterci élet központja lett. 1946-50 között Borsodpusztán a szigorúbb ciszterci életforma követői a Regina Pacis priortusban éltek. A szemlélődő életforma mellett a rend a XVIII. századtól iskolákat is indított. A ciszterci rend női ága Magyarországon a II világháború után éledt újjá. 1946 IX. 29-én a veszprémi püspök. megerősítette a Regina Mundi kolostort, és ez év decemberében az első 8 nővér fogadalmat is tett. 1948-ban 10 apáca, 5 novícia és 3 jelölt élt a kolostorban. A rend 1950-es feloszlatását egyedül a Regina Mundi Érdre költözött apácái élték túl. Miután 1989. augusztus 30-án kihirdették az 1989/17. sz. törvényerejű rendeletet, amely újra lehetővé tette a szerzetesrendek működését hazánkban, a ciszterci rend is újraéledt. A rend hazai központja továbbra is Zirc, a férfiközösségek házak száma 6, a női közösségek közül él az érdi Regina Mundi kolostor, és Kismaroson 2 közösség. (A Vigilia 1997/9. számában közzétett adatok). MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1998. 04. 01.