
Papszentelések a Német-Magyar Kollégiumban
Róma: Október 10-én, szombaton délelőtt a római Szent Ignác templomban Reinhard Lettmann münsteri püspök pappá szentelte a Collegium Germanicum et Hungaricum hat német diakónusát. A felszentelt papok évfolyamához tartozó Marton Balázst egyházmegyéjében ez év június 27-én szentelte pappá főpásztora, Konkoly István szombathelyi megyéspüspök, míg a horvát Ivica Raguzt a djakovói püspök szentelte fel. A kollégium ősi hagyományához híven a papszentelésekre Rómában kerül sor a Szent Ignác templomban, mindig október 10-én, Borgia Szent Ferenc emléknapján, az akadémiai év megkezdése előtt. A magyar, a horvát és szlovén diákok az utóbbi 20 év gyakorlatának megfelelően saját egyházmegyéjükben részesülnek az egyházi rend szentségében. Az 1580 óta fennálló Német-Magyar Kollégium új rektora nyár óta az osztrák P. Gerwin Komma jezsuita, aki a '80-as évek második felében már egyszer betöltötte ezt a tisztséget. A kollégiumban jelenleg hét ország 91 növendéke folytat filozófiai és teológiai tanulmányokat, közülük 29-en Magyarországról, illetve Erdélyből érkeztek. Az idei nyolc új magyar diák között van egy Kárpátaljáról, Ungvárról érkezett kispap is, Megyesi László személyében. A 29 magyar növendék spirituálisa a kollégium egykori diákja, Vértesaljai László jezsuita, aki a Vatikáni Rádióban végzett munkája mellett vállalta ezt a feladatot. VR/MK
A keresztény vállalkozók felelőssége a szolidaritás elősegítése
Vatikán: Október 10-én délelőtt II. János Pál pápa fogadta a Keresztény Vállalkozók Uniója világkongresszusának 650 résztvevőjét. A vállalkozók a Pápai Orbán Egyetemen tartották XX. kongresszusukat, október 7-10. között. A tanácskozás fő kérdése az volt, hogy a globalizáció korszakában mi a vállalkozók felelőssége. Foglalkoztak a nyugdíjrendszerek társadalmi, etikai és pénzügyi szempontjaival, az üzleti élet etikájával, a menedzseri formációval. A kongresszus a római Szentlélek templomban tartott ökumenikus imádsággal ért véget.
A pápa angol, francia és spanyol nyelven köszöntötte a keresztény vállalkozókat. Kifejtette: a világban zajló gazdasági folyamatok ma már egyre jobban függenek egymástól, s ezek kihatásai igen jelentősek és összetettek. A keresztény vállalkozók felelőssége, hogy a globalizáció ne korlátozódjék a gazdasági valóságra, hanem tartsa tiszteletben az emberek elvitathatatlan jogait és a teremtett világ egyetemes rendeltetését. Feladatuk nem a kizárás, a marginalizáció elősegítése, hanem a szolidaritásé. Vállalkozói, menedzseri tevékenységük során tegyenek tanúságot az evangéliumi értékekről és biztosítsák az üzleti életben az igazságosság és a megosztás alapelveit. VR/MK
Argentin professzor a Pápai Tudományos Akadémia élén
Vatikán: II. János Pál pápa az argentin Marcel Sanchez Sorondo professzort nevezte ki a Pápai Tudományos Akadémia és a Pápai Társadalmi Tudományok kancellárjává. Sanchez Sorondo 1942-ben született Buenos Airesben, 1968-ban szentelték pappá. 1968 óta a Pápai Lateráni Egyetemen az ókori filozófiatörténet tanára, és emellett 1996-ig a filozófia tanszék dékánja is. 1996 óta a Lateráni Egyetem "Szent Tamás és a kortárs filozófia" nevű tanszék igazgatója. VR/MK
Diplomáciai kapcsolatra lép a Szentszék és Jemen
Vatikán: A Szentszék és a Jemeni Köztársaság elhatározták, hogy diplomáciai kapcsolatot létesítenek egymással, apostoli nunciatúra és nagykövetség szintjén. VR/MK
A lelki értékek Európáját kell építeni
Cadenabbia: Angelo Sodano bíboros, államtitkár a Szentatya nevében üzenetet intézett a Kultúra Pápai Tanácsa és az európai kulturális szervezetek által Cadenabbiában, a Comói-tó partján rendezett értekezlethez, amelynek résztvevői az európai kultúra keresztény távlatait vizsgálják a harmadik évezred küszöbén. Üzenetében a bíboros hangsúlyozza: a gazdaságilag és pénzügyileg is az egységesülés felé haladó Európában a lelki értékek Európáját kell építeni. Alapvető jelentőségű a különböző kultúrájú európai népek keresztény gyökerének újrafelfedezése. Az egyház az evangélium inkulturációjával nem követel magának semmiféle hatalmat, egyedül szolgálni akarja az egyes kultúrákat. Ezért kiemeli azt, ami jó bennük, hogy belülről megújítsa azokat. VR/MK
Caritas Europa konferencia, magyar résztvevőkkel
A litvániai Kaunasban október 6-10 között tartották meg Európa legnagyobb segélyszervezetének, a Caritas Europa-nak kétévente megrendezésre kerülő konferenciáját. A küldöttek elfogadták a 45 európai ország karitász szervezeteinek munkáját összehangoló stratégiai tervet és megújították a vezető testületet. Magyarországról Karl-Josef Rauber érsek, apostoli nuncius, Frank Miklós országos karitász igazgató és Adányi László karitász főtitkár vett részt a tanácskozáson. MK
HÁTTÉR INFORMÁCIÓ
Az Európai Karitász konferenciáról
Az európai Karitász szervezetek évente tartanak közgyűlést. Minden második esztendőben nagyobb méretű konferenciára is sor kerül. A tagországok nemzeti Karitász szervezetei egyeztetik elképzeléseiket, közös programokat dolgoznak ki és a Brüsszelben székelő Caritas Europa feladatairól határoznak. A kaunasi városházán lezajlott megnyitó ünnepségen a konferencia résztvevőit fogadta a litván parlament elnöke, Landsbergis, aki üdvözlő beszédében Litvánia európai integrációjának kiemelkedő eseményeként értékelte a karitász találkozót.
A delegátusok elsőként Karl-Josef Rauber érsek, budapesti apostoli nuncius "Az Egyház helyzete Európában" c. előadását hallgatták meg. Ezt követően a történelmi, gazdasági és politikai helyzetet elemző beszámolók hangzottak el, melyek külön-külön tárgyalták Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa sajátos problémáit. A három régióban ugyanazokért a célokért, lényegesen eltérő körülmények között dolgoznak a nemzeti karitász szervezetek. Ezért már 1997-ben Graz-ban megtartott közgyűlésen elhatározták, hogy olyan stratégiai tervet dolgoznak ki, amely egyrészt erősíti a régiók szorosabb együttműködését, másrészt az európai összetartozást erősíti. A stratégiai terv kidolgozására életre hívott munkacsoport Svájc vezetésével a közgyűlés elé terjesztette a dokumentumot. A küldöttek részletesen megvitatták és elfogadták a Caritas Europa munkáját az elkövetkező két esztendőben meghatározó irányelveket:
A konferencia utolsó munkanapján a küldöttek megválasztották a vezetőséget. William Kenney stockholmi segédpüspök nyolc éven keresztül állt a Caritas Europa élén, 1992-ben ő vezette a Budapesten lefolyt európai Karitász-konferenciát, majd találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjaival és az egyházmegyei karitász igazgatókkal. A Caritas Europa elnöki tisztségére két jelöltet állított a közgyűlés: Frantisek Lobkovi olmüci megyés püspök Csehország és Denis Vienot a Secours Catholique (Francia Karitász) nemrég leköszönt főtitkára személyében. A delegátusok Denis Vienot (világi) választották meg elnöknek a következő négy évre.
A közgyűlések között az évente négyszer ülésező 7 tagú Állandó Bizottság irányítja az európai karitász munkát, melynek tagjai lettek: Anglia, Ausztria, Belgium, Lengyelország, Luxemburg, Oroszország.
A közgyűlés megerősítette tisztségében Hermann Icking főtitkárt (Németország). A közgyűlés a Caritas Europa számvizsgálójának Adányi Lászlót, a Magyar Karitász főtitkárát, és a Holland Karitász képviselőjét választotta meg négy esztendőre.
A konferencia zárónapján William Kenney elnök meleg szavakkal köszönte meg Litvánia vendégszeretetét. A Litván Karitász önkéntesei és Kaunas város polgármesteri hivatala mindent megtettek azért, hogy a küldöttek eredményes munkát végezhessenek. A Caritas Europa történetében először fordult elő, hogy a szervező munkát majdnem teljes egészében elektronikus úton, az Internet segítségével bonyolították le.
A Caritas Europa jövő évi megbeszéléseit júniusban Rómában a Caritas Internationalis négyévente megrendezésre kerülő közgyűlésének keretében tartja. MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1998. 10. 16.