
Az Emberi jogok egyetemes deklarációja elfogadásának 50. évfordulója kapcsán a Szentatya rámutatott: formailag minden személy és nép ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik. Ennek ellenére az igazságtalanság, a nyomor, az emberi jogok megsértésének tragikus helyzetei még mindig nyílt sebet jelentenek az emberiség számára. Napjainkban a rabszolgaság új formái, a halál kultúrájának következményeként sok embert megfosztanak szabadságától és a társadalom peremére szorítják őket. VR/MK
Százmillió gyermek él a világon méltatlan körülmények között
Róma: Világszerte 120 millió gyermek dolgozik teljes munkaidőben és egyharmaduk veszélyes munkát végez. Az emberi jogok védelméért küzdő Törvényszéki Unió konferenciáján Staffan de Mistura, az ENSZ olaszországi, máltai és Szentszéki Hivatalának igazgatója számolt be a kiskorúak kizsákmányolásáról, melyet a világ minden részéről érkező megdöbbentő számadatok bizonyítanak: a háborús zónákban jelenleg is 250 ezer gyermekkatonát alkalmaznak. Az elmúlt két évben a különböző háborúkban és fegyveres konfliktusokban kétmillió kiskorút öltek meg. Elsősorban Afrikában és a Közel-Keleten pedig sok gyermek lesz szexuális erőszak áldozata. Latin-Amerikában 50 millió, családjától elhagyott kiskorú él, őket örökbe adják, vagy szerveiket használják fel. A Szaléziek Központja is jelentést adott: világszerte 100 millió gyermek él az utcán, közülük 10 millió az iparilag fejlett országokban. A felmérést 21 országban végezték. A szalézi atyák eddig 15 ezer gyermeket segítettek meg, és további 5 ezer kiskorút gondoznak, hogy visszanyerjék fizikai és erkölcsi erejüket. VR/MK
A Szentatya fogadta az új antiochiai szír pátriárkát
Vatikán: A Szentatya meggyógyult influenzájából és december 19-én egy órakor fogadta I. Daoud Ignace Mousse antiochiai szír pátriárkát, akinek beiktatására október 25-én került sor. A keleti egyházak új pátriárkái és a római apostoli szék egyházi közösségét a hagyomány szerint eddig a pallium átnyújtása után fejezte ki jelképesen. A Szentatya kívánsága az volt, hogy a teljes közösséget más módon fejezzék ki, amely jobban elismeri a pátriárkai rang méltóságát. Az Eucharisztia természeténél fogva a legjobban juttatja kifejezésre a teljes közösséget, amelynek egyidejűleg kimeríthetetlen forrása is. Ezért szerdán, a Santa Maria Maggiore római bazilikában bemutatott ünnepélyes szentmisén az antiochiai szír pátriárka és Achille Silvestrini bíboros, a Szentatya legátusa, átnyújtotta egymásnak az Eucharisztiát. A szentmisére a Szűzanya kegyképe, a "Salus populi romani" előtt került sor, számos keleti szertartású hívő részvételével. Ez a szertartás mélyen bevésődik a hívek emlékezetébe, és ettől kezdve minden alkalommal megismétlődik, amikor a római apostoli székkel teljes egységben lévő keleti egyházak új pátriárkái első alkalommal látogatnak az örök városba mondta a Szentatya. VR/MK
Diplomáciai kapcsolat a Szentszék és Palau között
Vatikán: A Szentszék és az óceániai Palaui Köztársaság diplomáciai kapcsolatot létesítenek apostoli nunciatúra, illetve nagykövetség szintjén. Palaut régi nevén Balaut az ENSZ 1947-ben amerikai gyámság alá helyezte, egészen 1994-ig. A köztársaságnak több mint 200 szigete van, ezek területe összesen 458 négyzetkilométer. A lakosok száma 15 ezer. Palau fővárosa Koror, 11 ezer lakossal. A Fülöp-szigetektől 800 kilométerre fekvő Palau a Karolina-szigetek nyugati részén fekszik. Az országban a katolikusok száma 6 ezer. Egy püspöki helynök, két pap és tíz szerzetesnő végzi az apostoli munkát. A szigetországban néhány katolikus iskola is működik. A Palaui Köztársaság a 169. állam, amely diplomáciai kapcsolatra lépett a Szentszékkel. VR/MK
Vatikáni tanácskozás a családról
Vatikán: A Pápai Család Tanácsa Alfonso Lopez Trujillo bíboros elnökletével december 14-16. között tanulmányi napokat tartott a következő témáról: "Emberi jogok és a család jogai". A találkozón a jog, a teológia, az erkölcstan, a szociológia, a történelem egyházi és világi szakértői vettek részt. A konferencia előadói nem elsősorban katolikus szemszögből vizsgálták meg a család témáját, hanem utaltak a természetes jogra és azokra az értékekre, amelyek közösek az egész emberiség számára. Olyan kérdéseket vitattak meg, mint a szolidaritás, az állami támogatás, a gyermekek oktatása és nevelése, a sorsukra hagyott gyermekek, az árvák. Érintették a családon belül élő idősek problémáit is, tekintettel arra, hogy az ENSZ 1999-et az idősek nemzetközi évének nyilvánította. A tanácskozásról a közeljövőben dokumentum jelenik meg. VR/MK
Pápai üzenet a hivatások világnapjára
Vatikán: Közzétették II. János Pál pápa üzenetét a hivatások 36. világnapjára, amelyet 1999. április 25-én tartanak világszerte. (az üzenetet a pápa október 1-jén, Kis Szent Teréz egyházdoktor napján írta alá a szerk.). Tekintettel a harmadik jubileumi előkészületi évre, a világnap témája: "Az Atya az örök életre hív bennünket." Az eltévedt emberiségnek szüksége van ma szentekre és örvendező, bátor tanúkra ez az üzenet alapgondolata.
A dokumentum a bevezető részben hangsúlyozza: Isten Atyának mutatja magát az emberek körében, akik a Szentlélek erejétől serkentve szóval és tettekkel tanúskodnak, egészen a vértanúságig, arról, hogy feltétel nélkül átadják magukat testvéreik szolgálatára. Isten bőségesen kiárasztotta a Szentlelket fogadott gyermekei szívébe, kinyilvánítva a megszentelt élet különféle formáiban atyai szeretetét, amellyel át akarja karolni az egész emberiséget. A bevezető gondolatok után a pápa a Miatyánk mondataihoz fűzi elmélkedését.
A Szentatya a hivatások világnapjára írt üzenetének végén imát intéz a mennyei Atyához:
"Jóságos Atyánk! Krisztusban, Fiadban kinyilatkoztatod szeretetedet, gyermekeidként magadhoz ölelsz minket és felajánlod a lehetőséget, hogy a te akaratodban felfedezzük igaz arcunkat. Szent Atyánk! Arra hívsz bennünket, hogy szentek legyünk. Arra kérünk, hogy ne hiányozzanak egyházadban a szent szolgák és apostolok, akik az Igével és a szentségekkel megnyitják az utat a Veled való találkozáshoz. Irgalmas Atyánk! Adj az eltévedt emberiségnek férfiakat és nőket, akik átalakult életünk tanúságtételével, Fiad képmásához hasonulva örömmel menetelnek valamennyi testvérükkel a mennyei haza felé. Miatyánk! Szentlelked szavával és bízva Mária anyai közbenjárásában, buzgón fohászkodunk: küldj egyházadnak papokat, akik végtelen jóságod bátor tanúi lesznek. Ámen." (Az üzenet részletes ismertetéeére a későbbiekben még visszatérünk. Szerk.)VR/MK
A hetvenöt éves Nemeshegyi Péter köszöntése
Zsámbék: P. Nemeshegyi Péter jezsuita 75. születésnapjára jelent meg a közelmúltban egy ünnepi kötet, Gyökér és gyümölcs címmel, amelyben kollégák, rendtársak és tanítványok tanulmányait gyűjtötte össze a zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola igazgatója, Bencze Lóránt. A kötet bevezetőjében Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök röviden méltatja P. Nemeshegyi tevékenységét, aki 1956-1993. között a tokiói Katolikus Sophia Egyetem professzora volt, 1993-tól kezdve pedig a Zsámbéki Katolikus Főiskolán tanít. A kiváló teológus aki 1963-1974 között a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja volt számos könyv, tanulmány, szótárcikk szerzője. A kötet bibliográfiát is tartalmaz Nemeshegyi Péter műveiből. A teológus-professzor japánul 20 könyvet tett közzé. Magyarul kiadott teológiai könyvei közül a legismertebb a Rómában megjelent "Teológiai Kiskönyvtár" sorozatba írt négy füzete, ezek újra megjelentek a szegedi Agapé Kiadónál a "Teológiai zsebkönyvek" sorozatban. MK
A HATÁRON TÚLI EGYHÁZ ÉLETÉBŐL
Hitoktatók találkozója a Szabadkai Egyházmegyében
Az elmúlt hétvégén, december 12-én találkozóra jöttek össze a moholi plébánián a Szabadkai Egyházmegye hitoktatói. Már több alkalommal szerveztek ilyen összejövetelt és mindig más-más téma került feldolgozásra. Az animációs énekek szerepe a hitoktatásban volt a mostani találkozó fő témája, amit Pósa László becsei plébános elméletben és gyakorlatban is előadott. A jelenlevők is aktívan részt vettek, és megbeszélték a következő találkozó időpontját. Ezen az 1999. januári találkozón a másodikos hittanosok tananyaga lesz a fő téma. Szentséglátogatással és agapéval zárult az összejövetel.
Ünnepség a szabadkai Szent György plébánián
Már 1996-ban kezdetét vette a jubileumi ünnepség, mivel 1896-ban, a millennium évében kezdték a templom építését. A hiányosságok miatt csak 1898. december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén áldották meg. Az idén december 13-án zárta az egyházközség az ünneplést. A magyar és horvát nyelvű szentmiséken Te Deumot énekeltek. Ezt követően az ünnepi akadémián felléptek a plébánia gyermekkórusának tagjai, szólót énekelt Szekulity Hella, orgonán kísért Sarnyai António. Bemutatásra került a NONA című könyv, amely korabeli újságcikkek gyűjteményét tartalmazza a templomépítés pályázatának meghirdetésétől, 1892-től egészen 1900-ig. A gyűjtemény kétnyelvű. Palásty Lenke kutatta fel az anyagot. Ő is rendezte nyomtatás alá, amit korabeli okmányok is gazdagítanak. Ezután még a horvát gyerekek köszöntötték az édesanyákat, mivel Materice vasárnap volt ezen a napon. Az ünnepségen jelen voltak az egyházi méltóságokon kívül a városi vezetőség tagjai is. MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 01. 04.