
A Népszava Szép Szó című melléklete (Szomorú a pápa... december 24., IX. o.) Tad Szulc cikkét ismerteti, amely a Los Angeles Timesban jelent meg. A szerző II. János Pál pápa egyik életrajzírója. Szulc rámutat: pápává választásának 20. évfordulóján a Szentatya szomorúan volt kénytelen megállapítani, milyen igaznak bizonyultak jövőbe látó szavai az emberi elidegenedés veszélyeiről. Rómában ugyanakkor az ezredforduló közeledtével egyre növekvő érdeklődés övezi azt a kérdést, hogy milyen jövő vár magára a pápaságra, a pápaság intézményére. A cikkíró szerint a Vatikánban aggódva figyelik a pápaság jövendőbeli sorsát. Noha II. János Pál pápa hihetetlenül szoros munka- és utazási beosztás szerint teljesíti hivatását, egészségi állapota láthatóan egyre romlik. Elkerülhetetlen, hogy Rómában ne támadjanak fel az utódlási spekulációk, de még a legbennfentesebb "vatikanisták" sem tudják igazán, hogy ki, melyik jelölt követhetné az idős pápát a trónon. Szulc megjegyzi: bármilyen aggasztó is a pápa fizikai és esetleges szellemi leépülésének veszélye, a Vatikán hallgat a témáról. A szerző azt is megemlíti: ennek ellenére a Szentatya eltökélt szándéka, hogy személyesen elnököljön a millenniumi ünnepségeken, amelyek 1999 karácsony estéjén, a Szent Péter bazilikában tartandó ünnepi szentmisével kezdődnek meg. Éjfélkor a tervek szerint maga a pápa fogja szélesre tárni a bazilika hatalmas megszentelt ajtaját. Tad Szulc ehhez hozzáteszi: "Az addigra 79 éves II. János Pál akár egy bibliai próféta fogja az ünnepi misét pontifikálni."
A Szentatya egészségi állapotával foglalkozik a Népszabadságban (január 5., 2.o.) Seres Attila A pápa kálváriája című cikkében. A szerző szerint egészségi állapotát II. János Pál a következő ironikus megjegyzéssel jellemezte: "A pápa kissé elesett, de még nem esett el." A cikkíró hozzáteszi: bár e szavakkal aggódó híveit akarta nyugtatni, a pápa egészségi állapotával kapcsolatos találgatások most ismét lábra kaptak. Újra hallani a suttogó aggódásokat, hogy fogja bírni a Szentatya a karácsonykor kezdődő, s 2001. vízkeresztjéig tartó Szent Évet?
Kiemelik a lapok, hogy II. János Pál pápa január első vasárnapján ismételten kiállt az emberi jogok tiszteletben tartása mellett és felszólította a felelős politikai és katonai vezetőket, hogy vessenek véget az Angola, Kongó, Sierra Leone és Koszovó népét sújtó háborúnak és erőszaknak (Magyar Hírlap: A pápa ismét... január 4., 2., Magyar Nemzet: A pápa... 2.o.).
A Népszava Szép Szó című rovata (december 24., A mindenható... II. o.) a Los Angeles Times egy másik írását is közli. David Holley a hihetetlenül népszerű lengyel Radio Maryja nevű katolikus rádióállomás működését mutatja be. A szerző rámutat: a Radio Maryja nem csupán a vallásról szól. Az aktuális eseményekről tart talkshow-t, országszerte különböző csoportokat támogat, és azok támogatják őt, ezáltal egyre növekvő, befolyásos mozgalommá vált, amely képes mozgósítani a lényegében jobboldali beállítottságú hallgatóságot. Támogatói úgy tekintenek saját magukra és a rádióra, mint harcosokra, akik a nemzetüket fenyegető gonosz erők ellen küzdenek. Kritikusai viszont azt állítják, hogy a Radio Maryja a németellenes és antiszemita nacionalizmus, valamint a populizmus egyfajta veszélyes keverékét ontja magából.
A Magyar Hírlap (A Vatikán elismerte... december 22., 13.o.) és a Napi Magyarország (Pater... december 31., 12.o.) is közli, hogy a Vatikán csodának nyilvánított egy gyógyulást és ezzel megnyílt az út a milliók által csodatévő szentként tisztelt stigmatikus kapucinus barát, Pius atya boldoggá avatása előtt. Joaquín Navarro-Valls szentszéki szóvivő közölte: az aktusra 1999 május 2-án kerül sor. II. János Pál pápa jelenlétében olvasták fel december 21-én hétfőn a Szent Péter bazilikában azt az egyházi rendeletet, amely tudományosan megmagyarázhatatlannak, Pio atya közbenjárására történt csodának minősíti Consiglia de Martino 46 éves salernói családanya három évvel ezelőtti váratlan kigyógyulását a non-Hodgkin kórból.
A FIDES katolikus hírügynökség szerint az illegális kínai katolikus egyház egyik papját a kínai hatóságok a kulturális forradalom alatt alkalmazott módszerekhez hasonló módon tartóztatták le és kínozták meg. A 31 éves Li Csing-huát novemberben vették őrizetbe Hopej tartományban, majd egy olyan speciális börtönbe szállították, ahol a női börtönőrök nemi aktusra próbálták kényszeríteni. A hatóságok állítólag videóra vették a pap megkísértését, hogy zsarolják (Magyar Nemzet: Külföld január 5., 3.o.).
Az izraeli rendőrség hosszan tartó nyomozás után, az amerikai biztonsági szervek segítségét is igénybe véve, letartóztatta az "Aggódó keresztények" nevű amerikai szekta 14 tagját, köztük 6 kiskorút. A rendőrség 11 szektatag kiutasítását javasolja, hármat egyelőre vizsgálati fogságban tartanak. A szekta tagjai állítólag a 2000. év előtt csoportos öngyilkosságot akartak elkövetni, illetve tömeges összetűzéseket kiprovokálni Jeruzsálemben, mert hitük szerint így lehet meggyorsítani Jézus újjászületését és megjelenését a Földön. A szekta tagjai az amerikai Denverből érkeztek (Népszabadság: Szektatagok... január 5., 16.o.).
Mindszenty József bíboros, hercegprímás ötven évvel ezelőtti letartóztatása alkalmából Esztergomban ökumenikus szertartáson idézték föl a főpap alakját, majd megkoszorúzták emléktábláját. II. János Pál pápa a katolikus egyháznak tett szolgálataiért a Nagy Szent Gergely rend parancsnoki Lovagkeresztjével tüntette ki Semjén Zsolt egyházi ügyekben illetékes helyettes államtitkárt. Az elismerést Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek adta át (Magyar Nemzet: Hírek december 30., 4.o.).
A Népszava (december 28., Kevés a katolikus pap... 1.,6.o.) Karl-Josef Rauber apostoli nunciussal készített interjút, aki elismeréssel szólt az új kormány egyházpolitikájáról, kiemelve, hogy az egyházakat partnerként fogadja el a társadalomban való együttműködéshez. A pápai nuncius a magyarországi egyház legnagyobb problémáját abban látja, hogy a munka nagyságához képest nem rendelkezik elegendő számú pappal, és különösen a fiatal generáció támogatása hiányzik.
A Magyar Nemzet (A vallás kapjon újra rangot... december 29., 5.o.) Balog Zoltánnal, Orbán Viktor miniszterelnök egyházpolitikai tanácsadójával készített interjút, aki elmondta: Orbán Viktor nem megkülönböztetésben, hanem "valóban, kitüntető figyelemben részesíti" saját egyházát, a reformátust. A kormányfő "nem képvisel egyetlen "egyházi lobbyt" sem, mégis, munkája mellett például újra és újra időt szakított arra, hogy a református egyházzal nemrégiben kötött megállapodás alakulásáról tájékozódjék. Ugyanakkor nem teszi a kirakatba reformátusságát, s magánemberként szívesebben megy el olyan egyházi eseményekre, amelyek a nyilvánosság kizárásával történnek." A református lelkész szerint a Fidesz tagjai az egyházak tevékenységét nyitottan, ám kritikusabban szemlélik, mint a konzervatív hagyományban felnőtt politikusok. Balog Zoltán határozott véleménye, hogy a történelmi kereszténység lelki táplálékká válhat, és a vallásnak újra rangot kell kapnia a társadalomban.
A Magyar Nemzet (A Csillag... december 29., 4.o.) beszámol arról, hogy az ország legszigorúbban őrzött büntetés-végrehajtási intézetében, a Szegedi Fegyház és Börtönben, ismertebb nevén, a Csillagban ahol 180 életfogytiglanos elítélt is tölti büntetését börtönkarácsonyt tartottak. A 800 elítéltet befogadó börtön minden körletében fenyőfát állítottak, amit az előzetes letartóztatásban lévő, Csillagban őrzött nők saját kezűleg készített kellékeikkel díszítettek fel. Ezenkívül valamennyi zárka kapott fenyőágat. A Magyar Börtönpasztorációs Társaság Mécs Szeretetszolgálata csomagot küldött azoknak a régóta elítélt személyeknek, akiknek nincs hozzátartozójuk.
A Magyar Nemzet (Mécs László... december 31., 18.o.) hírt ad arról, hogy a Boldog Jövőnkért Alapítvány és a Polgári Szövetség Pápáért Egyesület Mécs László premontrei papköltő szellemi hagyatékát megőrizendő és ápolandó ismét meghirdeti az (ötödik, jubileumi) országos Mécs László-szavalóversenyt. Kategóriák: I. ifjúsági (13-18 évesek), II. felnőtt (18 év felett). Jelentkezéseket csak írásban fogadnak el. A jelentkezéshez mellékelni kell: a jelentkező nevét, lakcímét, a szabadon választott verset fénymásolatban. Jelentkezési határidő: 1999. március 1. Nevezési díj: 400 forint. A jelentkezési lapot és a nevezési díjat a következő címre kérik feladni: Boldog Jövőnkért Alapítvány (8500 Pápa, Kálvária u. 21.). Információ: 89-312-611; 30-956-0026. A nevezési díj átutalható a következő számlaszámon: Boldog Jövőnkért Alapítvány, OTP Bank Rt. (Pápa) 11748045-20037570. Az átutalás fénymásolatát kérik mellékelni. Kötelező vers: Mécs László: Hiszek a vérszerződésben. A verseny időpontja és helye: 1999. március 13.(szombat), 10 órától. Pápa, Kelleres étterem, Celli út 65. Tel: 89-324-505. Jutalmazás: valamennyi versenyző emléklapot kap, az 1-5. helyezettek (kategóriánként) értékes tárgynyereményekben (könyvek, egyéb tárgyak) részesülnek. MK
FIGYELMEZTETÉS
Gyulay Endre megyéspüspök a következők közreadását kérte olvasható a Pécsegyházmegyei körlevelek 1998. VII. számában:
"A Krisztus Szeretete Gyülekezet vezetője, Jim Sanders 'főpásztor' levelet küldött hozzám, amelyben kifejti, hogy a Depositum fidei-vel nem ellenkezik, mindenkit saját lelkipásztorához küld vissza, stb. Jelzi, hogy olyan hírek terjednek róla, hogy a Katolikus Egyház ellen nyilatkozna. De erről szó sincs, stb. Illedelmesen válaszoltam neki, remélvén, hogy az ateistákat téríti és nem a híveinket viszi el az egyháztól. - Nem írnék erről, ha nem jutott volna tudomásomra, hogy az ő kedves felesége lobogtatva levelemet, de fel nem olvasva, közli a jelenlevőkkel, hogy Gyulay püspök úr is egyetért velük, helyesli működésüket, stb. Kérem, hogy ahol e szekta működik és rám hivatkoznak, a híveket világosítsák fel, hogy nem a katolikus hit szerint tanítanak, és szó sincs arról, miszerint én ajánlanám a katolikus hívek felé történő térítéseket.
Értesülésünk szerint a plébániák 'A legnagyobb ajándék' címmel postai küldeményt kaptak, mely egy zenés magnókazettát tartalmaz. Ezzel kapcsolatban felhívom a Paptestvérek figyelmét, hogy a küldeményt egy Mahanaim nevű közösség küldi, félreérthetetlenül azzal a szándékkal, hogy híveket toborozzon. Erre utal a telefonszámok közlése is. Ezért kérem a Paptestvéreket, hogy a küldeményben foglaltakat ne közöljék a hívekkel és az anyagból ne rendeljenek!" olvasható Gyulay püspök figyelmeztetése a körlevélben. MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 01. 08.