
A pápa Mexikóban
Mexikó: Mexikói útjának során január 25-én II. János Pál pápa a nevezetes Azték-stadionban találkozott az amerikai földrész minden nemzedékét és nemzetét, népcsoportját képviselő 120 ezer emberrel. Az esemény témája: "Találkozás Krisztussal" a harmadik évezred küszöbén. Harminchat országból, több mint ezer nevezetes személyiség vett részt az eseményen, képviselve az amerikai kontinens különböző rétegeit, korosztályait.
"Rövidesen véget ér az egyház és az emberiség történelmének egy évszázada és egy évezrede. Ebben a jelentős pillanatban arra szól hivatástok, hogy újból ráébredjetek, milyen gazdag emberi és vallási örökség letéteményesei vagytok. Feladatotok az, hogy az új nemzedékeknek továbbadjátok az értékeknek ezt a nagy örökségét és átadjátok nekik a múltat átalakító és a jövőt meghatározó keresztény hitet." ezekkel a szavakkal fordult a Szentatya a stadion több mint százezres tömegéhez. A pápa rámutatott: ez a millennium tanúja volt két világ találkozásának, amellyel új fejezet kezdődött az emberiség történelmében. A földrész lakossága számára ez az évezred a Krisztussal való találkozás ideje volt. Öt évszázaddal ezelőtt a bennszülött népességek találkoztak az Európából, később pedig az Afrikából és Ázsiából ideérkezett népekkel és ez a találkozás döntő módon megpecsételte a kontinens identitását és sorsát. Nyilvánvalóvá vált, hogy minden egyes népfajnak egyenlő méltósága és joga van saját kultúrájához. Ebben a hosszú és összetett folyamatban Krisztus állandóan jelen volt az amerikai népek zarándok útján és saját anyját adta nekik édesanyául, a Szűzanyát, akit ők annyira szeretnek.
A Szentatya, utalva mostani mexikói látogatásának mottójára: "Az új évezred születésével erősítsük meg a hitet", hangsúlyozta: Amerikának szüksége van a Jézus Krisztusba vetett hit megszilárdítására. A hétköznapok során a hívők által megélt hit lesz az, amely ihleti a közösségi, társadalmi fejlődés új normáit, amely legyőzi a korrupciót, a kábítószer-kereskedelmet, a társadalmi osztályok közötti konfliktusokat és erőszakot. Szülők és nagyszülők, rátok vár a feladat, hogy az új nemzedékeknek átadjátok a hitet, a keresztény szokásokat, és az egészséges erkölcsi elveket. Mindebben segít benneteket a II. Vatikáni zsinat tanítása mondta a pápa. Leszögezte: világunknak szüksége van Krisztusra, a történelem Urára, aki megvilágítja az ember misztériumát és evangéliumával vezeti, hogy megtalálja a megoldásokat korunk legfőbb bajaira. A pápa milliók éhezését, az erkölcsi értékek meglazulását, a halál kultúrájának terjedését azzal magyarázza, hogy sokan, főleg a világ sorsának irányítói hátat fordítottak Krisztusnak. Amerika, Krisztus és Mária földje azonban fontos szerepet játszhat az új világ építésében, ha elkötelezi magát az igazság mellett, ha azért dolgozik, hogy Amerika a jó, az igazságosság, a becsület hazája legyen.
A jövő feladatairól szólva a Szentatya a XXI. század új nemzedékét buzdította. Krisztus tanítványai azon munkálkodjanak, hogy az egység kerüljön előtérbe, ne pedig a szakadás, a testvériség és ne az egymással szembenállás, a béke és ne a háború. Az újraevangelizálás lesz a remény magja, ha a mai katolikusok átadják az új nemzedékeknek az életnek értelmet adó emberi és keresztény értékeket. A Jézus Krisztus által felkínált életeszmény igényes, de ez az egyetlen, amely valóban értelmet ad az életnek. "Ezért ne higgyetek a hamis prófétáknak, akik olykor tetszetősebb, de mindig megtévesztő célokat ajánlanak, vagy legalább ne azonosítsátok magatokat velük" hangzott II. János Pál felhívása. A XXI. század keresztényei kimeríthetetlen ihletforrást találnak az első századok egyházi közösségeiben. Az informatika, a médiumok és globalizáció korszakában a fiatalok nyissák ki szívüket és elméjüket Krisztus örök újdonságának és Isten ingyenes szeretetének. Csak ez tarthatja távol egy lélektelen világ és történelem kockázatát, amelyet gőgössé tesznek technikai vívmányai, de amely nem ad reményt és értelmet az emberi életnek. "Mexikói és amerikai fiatalok, egy napon a ti kezetekben lesz a világ sorsa. Tegyetek meg mindent, hogy a világ Isten felé forduló legyen, hogy a politikai, pénzügyi, tudományos és kulturális intézmények az ember igazi javát szolgálják, faji és társadalmi megkülönböztetés nélkül. Ne hagyjátok, hogy győzzön a rossz, hanem ti győzzétek le jóval a rosszat. Emlékül meghagyom Jézus búcsúszavait, amelyek megvilágítják a jövőt és megerősítik a reményt: "Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végezetéig." fejezte be az Azték-stadionban összesereglett tömeghez intézett beszédét a pápa.
A Szentatya január 26-án, kedden reggel kilenc órakor vett búcsút vendéglátóitól, a mexikóvárosi repülőtéren. A pápát Ernesto Zedillo Ponce de León államfő búcsúztatta. VR/MK
Pápai üzenet Kuba népéhez
Kuba: Miközben a Szentatya mexikói apostoli útját járta, a közeli Kubában a jaunár 24-i, vasárnapi szentmiséken felolvasták a pápa üzenetét. Egy esztendeje ugyanis annak, hogy II. János Pál tavaly januárban felkereste a Karib-szigeti országot. A legjelentősebb kubai újság, a kommunista párt lapja, a Gramna a tavalyi pápalátogatást a kubai forradalom negyvenéves történelme egyik legfontosabb eseményeként értékelte. A szigetország katolikus templomaiban bemutatott hálaadó szentmiséken felolvasott pápai üzenet felszólítja a püspököket, a papokat, szerzeteseket és híveket: engedjék, hogy a magasságból jövő erő irányítsa életüket, és így feleljenek az új kihívásokra, mindig hűen Jézus Krisztushoz és evangéliumához. "Ne féljetek azoktól a veszélyektől, melyek a Krisztus-követés melletti döntéseitekkel járnak. Jól ismeritek ugyanis a Kereszt titokzatos termékenységét, amellyel a mi Urunk életünk és reménységünk megerősít és elkísér bennünket utunkon, mindig megújító jelenlétével" olvasható a pápai üzenetben. VR/MK
Sierra Leone: Meggyilkoltak egy indiai szerzetesnőt
A Misna missziós hírügynökség közleménye szerint a múlt héten Sierra Leonéban meggyilkolták Maria Aloysius keralai indiai szerzetesnőt, Kalkuttai Teréz anya kongregációjának tagját. A Szentatya a hírről értesülve vasárnap a Mexikóvárosban bemutatott szentmisén fájdalommal emlékezett meg a nővér barbár meggyilkolásáról. Semmi sem igazolhatja az esztelen erőszakot a minden ember javáért önzetlenül fáradozó személyek és intézmények ellen mondta a pápa, arra kérve a híveket, hogy közösen fohászkodjanak a Béke Királynőjéhez és kérjék az Urat, hogy olyan érzelmeket ébresszen, amelyek méltók az Isten képére teremtett emberhez. Maria Aloysist, öt másik szerzetesnővel együtt január közepén ejtette fogságba az afrikai országban egy lázadó csoport. Elrablói hidegvérrel meggyilkolták, mert törékeny alkata miatt nem tudta a menekülés iramát tartani. A hírt Girolamo Pistoni olasz xaveriánus misszionárius erősítette meg, akinek hasonló sorsot szántak. A 43 éves olasz papot súlyosan megsebesítették, de csodával határos módon megmenekült: a lövés pillanatában elfordult. Most kórházban ápolják, Free-townban. A másik öt szerzetesnő sorsáról nincsenek hírek. Szintén a Sierra Leonei fővárosban tartózkodik Mario Guerra 64 éves olasz misszionárius, akinek kéthónapi fogság után sikerült kiszabadulnia rablói kezéből. VR/MK
Szlovákia: 75 éves Jan Korec bíboros
Pozsony: Jan Korec szlovák bíboros betöltötte életének 75. évét. Nyitra püspöke a kommunista rendszer idején a földalatti egyház vezető személyiségei közé tartozott. Érdemei elismeréséül II. János Pál pápa 1991-ben nevezte ki bíborossá. Korec bíboros 1924. január 22-én született Bosanyban. 1939-ben lett a jezsuita rend novíciusa. 1950-ben szentelték a papok, püspökök, szerzetesek rajtaütésszerű letartóztatása után pappá és egy évvel később, 27 évesen püspökké. Akkoriban segédmunkásként és éjjeli őrként dolgozott egy vegyi üzemben, Pozsonyban. 1959-ben letartóztatták és egy évvel később illegális papi tevékenység vádjával 12 évi szabadságvesztésre ítélték. A "Prágai tavasz" idején szabadult ki és 1969-ben rehabilitálták. Egy kórházban tevékenykedett lelkipásztorként, mikor a hatóságok ismét eltiltották hivatala gyakorlásától. Nyugdíjazásáig liftszerelőként dolgozott. A változásokat követően nevezte ki a pápa 1990-ben Nyitra püspökévé. Több mint két éven keresztül volt Korec a püspöki kar elnöke. 1993-ban megkapta a francia állam legmagasabb kitüntetését, a becsületrendet. KNA/MK
Franciaország: Áprilisig zárva vannak a Notre-Dame tornyai
A most kezdődő restaurálási munkák miatt április végéig nem látogathatják a turisták a Notre-Dame székesegyház tornyait. A munkálatok során elsősorban a tornyokba vezető lépcsőket kell felújítani. Évente 630.000 látogató használja a gótikus katedrális toronylépcsőit. A homlokzat restaurációja 1993-ban kezdődött, azóta veszi körbe állványzat, melyet 1997-ben a pápalátogatáskor levettek. KNA/MK
Teréz anya a francia ifjúság példaképei között
Párizs: A 10-17 év közötti francia fiatalok példaképe a futball-világbajnokság focista hőse, Zinedine Zidane mellett Teréz anya. Francia napilapok tették közzé annak a körkérdésnek az eredményét, melyben Teréz anya szerepel a népszerűségi lista második helyén, az első helyen pedig Coluche, az 1986-ban elhunyt színész, aki többek között a "Szív éttermei" néven menedékhelyet alapított a hajléktalanok számára. A megkérdezettek 13%-a vallotta Colouchet és 11%-a Teréz anyát példaképének. A népszerűségi lista további helyezettjei között van Charles de Gaulle (5%), Nelson Mandela (3%), valamint Albert Einstein, Martin Luther King és Jacques-Yves Cousteau. KNA/MK
Anglia: Egyházi vezetők tiltakozása egy visszatetsző játék ellen
London: Egy brit rádióadó kezdeményezésére két ember úgy kíván házasságot kötni, hogy nem is ismerik egymást.
Három egyházi vezető élesen elítélte a próbálkozást, hangsúlyozva, hogy nem lehet médiaeseménnyé degradálni a házasságot. Maurice Couve de Murville érsek, Mark Santer anglikán püspök és a szabadegyház vezetője, Christina Le Moignan rádióadónak írt közös levelükben tiltakoztak az akció ellen. A pár első ízben aznap vette fel egymással a rádión keresztül a kapcsolatot, a rádió ceremóniáját követően kerülne sor a hivatalos polgári házasságkötésre.
A BRMD rádióadó az elmúlt évben tette közzé felhívását a "vakon megbeszélt randevúra". Díjul egy nászutat kínáltak a Bahamákra, valamint egy lakás és egy autó teljes évi bérét. 200 pályázatból választott az adó "nagy gonddal" bizonyos adatok alapján egy férfit és egy nőt, akik szerintük illenek egymáshoz. Az adó igazgatónője, Julie Flair a kritikára válaszolva azt a különös nyilatkozatot tette, hogy akciójukkal bizonyítani kívánják: "a házasság elsősorban közös értékeken és nézeteken alapszik, nem szalmaláng ideig tartó személyes vonzódáson". KNA/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 01. 30.