
Alulírottak, mint a romániai magyar nyelvű történelmi protestáns egyházak püspökei, mély tisztelettel és örömmel küldjük köszöntésünket Őszentségének, abból az alkalomból, hogy Romániába látogat. Romániában élő egyházaink a kommunista elnyomás idején a Római Katolikus Egyház híveivel, papjaival és püspökeivel együtt, a közös sorsban, zaklatásban, börtönökben és lágerekben megtanulták még jobban tisztelni és szeretni egymást, s együtt meglátni közös Megváltónk, Urunk, Jézus Krisztus megtartó hatalmát.
Magyar nyelven beszélő egyházainkat, a kétmillió magyar katolikus és protestáns egyháztagokat évszázadok közös sorsa köti össze, de mindenekfelett Krisztusunk üzenete: "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." Ennek a szeretetnek a jegyében várjuk Őszentsége látogatását, kérve, hogy jöjjön el Gyulafehérvárra is, hogy itt külön is találkozzon a magyar nyelvű római katolikus egyház püspökeivel, híveivel, a szintén sokat szenvedett görög katolikus egyházzzal, annak püspökeivel, híveivel, és amennyiben erre lehetőség adódik, a protestáns egyházak püspökeivel is. Reméljük, hogy Őszentsége, aki a testvér lengyel nép fia is, megérti kérésünket és látogatását váró érzelmeinket. Őszentsége látogatására Isten áldását kérjük.
Őszinte tisztelettel, Kolozsvár, 1999. február 19-én.
Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Mózes Árpád, a Romániai Magyar Lutheránus Egyház püspöke, Szabó Árpád, a Romániai Unitárius Egyház püspöke. VR/MK
KÜLFÖLDI HÍREK
A Szentszék sajtóközleményei
Koszovóról
Vatikán: Február 22-én este a Szentszék Sajtóterme a következő nyilatkozatot tette közzé: Mivel néhány újságíró feltette a kérdést, mi a Szentszék állásfoglalása a folyamatban lévő koszovói válságról, a Sajtóterem az alábbiakról tájékoztat:
1. A Szentszék mindig közel állt a koszovói lakossághoz, amely több mint egy éve nagy szenvedések között él. II. János Pál pápa számos alkalommal nyilvánosan felszólalt, hogy kérje az érdekelt feleket: kötelezzék el magukat őszinte párbeszédben. A nemzetközi közösséget pedig arra buzdította, hogy segítsen olyan megoldást találni, amely megfelel az érdekeltek jogos elvárásainak.
2. A Szentszék tehát örömmel fogadja a nemzetközi közösség különösen az európai államok elkötelezettségét, amelyről az elmúlt napokban Rambouillet-ben tett tanúságot és amellyel hozzásegíti a feleket ahhoz, hogy az őszinte párbeszéd útján haladjanak. Kívánja, hogy találjanak békés és tartós megoldást a vitatott kérdésekre, a nemzetközi jog alapelveinek tiszteletben tartásával, illetve azzal a meggyőződéssel, hogy a fegyveres harc mindig súlyos kockázattal jár és a polgári lakosság mérhetetlen szenvedését vonja maga után.
3. A Szentatya 1999. január 20-án tett felhívása még mindig időszerű: "Kérjük Istent megújult bizalommal, hogy ott, ahol gyűlölet dúl, árassza ki bőségesen atyai irgalmát, ébressze fel mindazok lelkiismeretét, akik a népek sorsát irányítják és mindenki lelkét irányítsa a béke szándékai felé."
Legyen vége a meggyilkolt Estermann megrágalmazásának
Vatikán: A Szentszék Sajtóterme az elmúlt napokban közleményt tett közzé a Vatikánban májusban történt gyilkosság két áldozata, Alois Estermann svájci gárdaparancsnok és felesége, Gladys Meza Romero hozzátartozói nevében. Az áldozatok családtagjai arra kérik a közvéleményt, hogy vessenek véget elhunyt szeretteik megrágalmazásának, azoknak a becstelen feltételezéseknek, amelyeket a tömegtájékoztatási eszközök a tragédia kapcsán még ma is terjesztenek. A hozzátartozók elfogadják a vatikáni nyomozás eredményeit, és arra kérik a tömegtájékoztatási eszközök munkatársait, hogy felelősségteljesen végezzék munkájukat: hagyjanak fel a személy méltóságát sértő kijelentéseikkel. VR/MK
HÁTTÉR INFORMÁCIÓK
Mexikó: Az egyház a bevándorlókért
Tijuana: Az egyesült államokbeli San Diego közelében
lévő, mexikói Tijuana hatalmas migrációs központ: rengeteg ember utazik ide egész Közép-Amerikából, abban a reményben, hogy álmuk egyszer majd valóra válik, és átjutnak Kaliforniába, az USA leggazdagabb államába. Az Egyesült Államok hatóságai pedig védekezésképpen hatalmas fal-barrikádot emeltek és minden pontját szigorúan őrzik.
Az 1963-ban felállított tijuanai egyházmegye kiterjedése nagyobb fél Magyarországnál, lakosainak száma 2 millió 200 ezer. A katolikusok száma 2 millió 100 ezer. Az olasz "JESUS" katolikus folyóirat januári száma interjút készített Tijuana 58 éves főpásztorával, Rafael Romo Munoz püspökkel.
Munoz püspök elmondta: a hegyes-völgyes és kanyonokkal teli vidék nem nagyon kedvez az urbanizációnak, mégis a lakosok számát tekintve Tijuana egész Mexikó leggyorsabban gyarapodó városa. Hihetetlen, de tény: évente 80 ezerrel több ember él itt. Az országos szövetségi és helyi kormányzat sokat próbál tenni a városfejlesztésért, de ez nem érinti az egyre nagyobb számú peremvárosi szervezetlen településeket, melyek nem kolóniák, vagyis nem kerületek. Az egyháznak itt van egészen különleges feladata. A főpásztor rámutatott: a távol-keleti országok Japán, a Fülöp-szigetek, Dél-Korea nagyberuházásaik célpontját látják a Kaliforniával határos Tijuanában. Az olcsó munkaerő miatt egyszerű betanított munkást alkalmazó termékfeldolgozó gyáróriások nőttek fel. Az emberek álmokkal érkeznek ide: vagy munkát keresnek, vagy indulnának tovább az Egyesült Államokba. A főpásztor kifejtette: az egyház minden részét érintő egyházmegyei lelkipásztori tervet dolgoztak ki, elemezve a problémákat. Mexikó összes államából érkeznek ide emberek, akik egyaránt rászorulnak a polgári és egyházi nevelésre is. A vallási képzés és nevelés terén nagy szerep vár a világi hívekre, akiknek igazi evangelizálást kell végezniük. Az elvándorlás, a migráció problémájára az evangélium és a szociális lelkipásztorkodás szellemében kell válaszolnunk. A statisztikák szerint Tjuana a világ legmozgékonyabb városa, évente 30 millió személy áthaladásával. Nagyon sokan persze mindenféle dokumentumok nélkül érkeznek, nem gondolva a veszélyekre. A püspök szerint figyelembe véve Tijuana különleges helyzetét, egyfajta "határmenti pasztorációról" beszélhetünk, ami különböző módokon konkretizálódik. Példaként említette a scalabriánus atyák Zarándok házát. Ők egy kiváló programot dolgoztak ki az ideérkezők fogadására és ellátására. Ezenkívül most épül a "Scalabriánus migrációs lelki központ." A városban egyébként nincs munkanélküliség. A gyárakban nagyon egyszerű, szakképzést nem igénylő munkát végeznek, családonként négyen-öten. Ezért az egyháznak kiemelten kell törődnie a családok érdekében végzett munkás pasztorációval. Rafael Romo Munoz aggodalommal szólt arról, hogy az utóbbi időben növekszik az erőszak az egyház, főleg a szerzetesek ellen, de mint mondta, nincs szó valamiféle egyház elleni szervezett bűnözésről. Sohasem szentségtelenítettek meg templomokat, egyházi intézményeket. Inkább azért támadnak egyházi épületekre, mert tudják, hogy ott nem találkoznak erőszakkal. Az egyház csak annyit mond: "Ez bűn, nem teheted!" Az elkövetők pedig azt felelik: így egy pillanat alatt többet nyernek, mint amennyit a gyárakban egy hét alatt keresnek. A tijuanai egyházmegye püspöke azt is elmondta: a Szentatya látogatásakor azt kérték a pápától, hogy nagy figyelemmel forduljon a migrálók felé: bátorítsa, vigasztalja és erősítse őket, valamint azokat, akik lelkipásztori ellátásukat végzik. VR/MK
"Gyermek akarok lenni! - A gyerekek jövője szerte a világon"
Bonn-Osnabrück: A német katolikus egyház segélyszervezete, a Misereor ezzel a címmel indította el évi segélyakció-programját. A világszerte több mint 2000 segélyakciót fenntartó szervezet ügyvezető elnöke, Josef Sayer, rámutatott a gyerekek támogatásának fontosságára. "Amit ma a gyerekek és fiatalok helyzetének javításáért teszünk, azzal hozzájárulunk ahhoz, amit a következő generációk örökölni fognak." A 40 éve folyó nagyböjti akciók főképpen a fejlődő, déli országok megsegítését célozzák. Ezen országok lakosságának 40%-át 18 év alattiak teszik ki - így rajtuk keresztül készülhetünk fel a jövőre, tőlük függ a jövőnk.
Az államközösséget szólította fel Sayer arra, hogy törekedjen a gyerekek helyzetének javítására. Botrányos az, amit az emberiség a harmadik évezred küszöbén megenged a gyerekeknek. 250 millió gyerek és fiatal kényszerül arra, hogy létfenntartását munkával biztosítsa, 200 millió gyerek él az utcákon. Az adósrabszolgaság, prostitúció, bántalmazás töri ketté sok gyermek életét. Az emberi méltóság tisztelete parancsolja azt, hogy gondoskodjunk a gyerekek ellátásának kielégítő voltáért.
Az aacheni székhelyű Misereor a világ legnagyobb segélyszervezetei közé tartozik. 1958-ban alapították, célja a szegénység és alulfejlettség okainak legyőzése. Kezdve az orvosi ellátástól, a mezőgazdasági fejlesztésen keresztül, egészen képzési programok szervezéséig, ipari támogatásig számtalan akciót szerveznek. A Misereor küzd a kereskedelmi feltételek igazságosságáért a föld különböző részein élő emberek esélyegyenlőségért.
Ezt fémjelzi Josef Sayer legutóbbi nyilatkozata is, amelyet bonni újságírók előtt tett. Ebben arra szólította fel a kormányt, hogy lépjen fel határozottabban az erősen eladósodott, szegény országoknak adandó könnyítések érdekében. Hangsúlyozta, hogy az idén sorra kerülő kölni világgazdasági csúcsra ki kell dolgozni egy a mostaninál sokkal jobb kezdeményezést. Az évezredfordulóra el kell engedni a nagyon eladósodott, szegény országok adósságát- már régóta esedékes a fair érdekegyeztetés az adósok és hitelezők között a szegények legszegényebbjeinek javára. Sayer felszólította a Világbankot és a Valutaalapot az adósság-elengedési program meggyorsítására. Különösen tarthatatlanok azok a szerkezet-átalakító követelmények, melyeket ezen hitelnyújtó szervezetek állítanak a szegény országokkal szemben, hiszen ezen követelmények legfőképpen az amúgy is nagyon szegények sorsát teszik elviselhetetlenné. KNA/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 02. 27.