
Őszentsége romániai látogatásának helyszínét és időtartamát 1999 január 15-én, Mons. Giovanni Battista Re, a Szentszék bukaresti különküldöttje és a Román Patriarchátus közösen határozta meg, ezen megegyezés alapján küldték el a pápának a romániai látogatás hivatalos meghívóját.
Ezért érthetetlen és meglepő, hogy igazságtalan és sértő nyomás, illetve szemrehányások érik az eredeti megállapodáshoz hű Román Ortodox Egyházat olyan indokkal, hogy helyszín és időtartam szempontjából korlátozza a romániai pápalátogatást.
Ezek az állásfoglalások feszült légkört teremtettek, amely alapvetően eltér a pápalátogatáshoz méltó hangulattól. A román ortodox főpapok, a papság és a hívek nehezen tudják elképzelni hogy a pápalátogatás, a Szentatya és a Román Egyház óhaja szerint, ne az ökuménia és a testvériség szellemében történjen. Az a felelős a látogatás esetleges kudarcáért , aki a két egyház közötti ökumenikus és testvéri kapcsolatot rontja.
A Román Patriarchátus újra kinyilvánítja: nyitott arra, hogy II. János Pál pápa a Vatikán küldöttjével kezdetben meghatározott feltételek szerint látogassa meg közelebbről Romániát.
A közleményt a Román Patriarchátus Sajtó és Kommunikációs Irodája írta alá. Csúcs Mária//MK
1. Amint már ismeretes, a Püspökkari Konferencia számos alkalommal meghívta II. János Pál pápát Romániába. A meghívás az államelnök és a Kormány részéről is megszületett.
2. A Katolikus Püspökkari Konferencia jelenleg a következő helyzetben van: miután 1990 óta várt a Román Ortodox Egyház beleegyezésére a lelkipásztori látogatást illetően, az ortodox testvérek nem egy beleegyezéssel válaszoltak, hanem egy ökumenikus meghívással. Ezáltal, a Román Ortodox Egyház elképzelése szerint, Őszentsége csak Bukarestbe látogatna el, azaz az állami vezetőséghez és a Patriarchátushoz, ami számunkra, katolikusok számára csupán egy szűk időt és teret biztosítana a Szentatyával való találkozásra, Bukarestben.
3. Sajnálattal kell kimondanunk, de a valóság az valóság: a Román Patriarchátus Sajtóirodájának 1999 március 8-i tájékoztatója pontatlan dolgokat közöl. Pld: "a Szentatya romániai látogatásának helyszínét és idejét 1999 január 15-én határozták meg", amit a mi Konferenciánk nem fogadhat el, mivel nem tükrözi a Patriarchátus és a Katolikus Egyház képviselői által tartott megbeszélések valóságát. Ezek megbeszélések, amelyek még nem zárultak le és amelyek célja a pápai látogatás tervének áttanulmányozása. Mai napig március 8. sincs ez a program leszögezve és a Szentszék követének, Tucci atyának március 10-i látogatásának célja éppen a Szentatya romániai útja programjának a tanulmányozása, közösen az Ortodox Egyházzal. Távol áll tőlünk, romániai Katolikus Püspököktől, az a szándék amint ezt állítják , hogy a Román Ortodox Egyházat "igazságtalan és megalázó nyomásoknak és szemrehányásoknak tegyék ki", de testvériesen kérjük, hogy ne korlátozzák időben és térben a Pápa romániai látogatását. Az ökumenikus látogatás a lelkipásztori látogatás része és nem fordítva. Hisszük, hogy egy ökumenikus légkör nem zárhatja ki azt a lehetőséget, hogy mi, katolikusok örvendhessünk a Pápa jelenlétének úgy Erdélyben (Kolozsváron), mint Moldvában (Bákóban). A romániai Katolikus püspökök és hívek nem ronthatják az ökumenikus és testvéri kapcsolatokat az Ortodox Egyházzal, ha azt kívánják, hogy a Pápa örömét fejezhesse ki, látván katolikus híveit a három romániai tartományból: Havasalföld, Erdély és Moldva.
A légkör akkor szűnik meg feszültté lenni, amikor a Szentatya, II. János Pál pápa, lelkipásztori látogatásának részeként megejti ökumenikus látogatását is a Román Ortodox Testvér Egyháznál is.
4. Anélkül hogy ismernénk a Román Ortodox Egyház valódi okait, ami miatt Bukarestre kívánja korlátozni a Szentatya látogatását, azaz ellenzi a Szentatya erdélyi és moldvai útját, mi mégis arra bátorítjuk papjainkat és híveinket, hogy abban az esetben, ha a Szentatya mégsem látogatna el Erdélybe és Moldvába, részt vegyenek velünk, római és görög katolikusokkal, azokon a bukaresti együttléteken, melyek a majdani program pontjaiban szerepelnek és amelyeket majd közzétesznek.
5. Kérjük papjainkat és híveinket, hogy mostantól a Szentatya országunkba való eljöveteléig, mindennap ajánlják föl Istennek imáikat, hogy a Szentatya annyira várt látogatása beteljesedést hozzon az Egyház és az ország számára, tudva azt, hogy egy ilyen látogatás lelki megújulást hoz mindannyiunk számára.
6. Kérjük az Ortodox Egyházat, hogy oly módon cselekedjen, hogy a romániai havasalföldi, erdélyi, moldvai katolikus papok és hívek saját otthonukban fogadhassák a Szentatyát. Ezt egy jogos óhajnak tekintjük melyet a román Alkotmányban megfogalmazott vallásszabadság biztosít.
Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia Sajtóirodája. Cebuc Rita/MK
Szentszéki nyilatkozat
Vatikán: Joaquín Navarro-Valls, a Szentszék Sajtótermének igazgatója március 9-én, kedden délben a következő rövid nyilatkozatot tette: "A Szentatya romániai úti-programja még nincs meghatározva. A jövő hét elején a pápa egy küldötte Bukarestbe megy, hogy döntsenek a látogatás részleteiről, melyeket akkor hoznak majd nyilvánosságra." VR/MK
KÜLFÖLDI HÍREK
Konferencia: Európa és kihívásai az új évezred hajnalán
Vatikán: A Kultúra Pápai Tanácsa és a római Szent Lajos király francia kulturális központ közös szervezésében pénteken tanulmányi napra került sor a következő témáról: "Európa és kihívásai az új évezred hajnalán."
Paul Poupard bíboros, a tanács elnöke, bevezető előadásában hangsúlyozta: Európának bölcs férfiakra és nőkre van szüksége. A Biblia szerint pedig a bölcs ismeretek bölcs cselekvéshez vezetnek. Nem elég tehát felismerniük az idők jeleit, hanem azok értelmezésével kell megírnunk a jövő történelmét. Európa humanista és keresztény bölcsességgel rendelkezik utalt rá Poupard bíboros, idézve Teilhard de Chardin nyomán a Gaudium et Spec kezdetű zsinati dokumentumból, miszerint: "az emberiség jövője azoknak a kezében van, akik fel tudják tárni az utánuk következő nemzedékeknek az élet és a remény forrásait." Európa ma útkereszteződéshez érkezett és óriási kihívásokkal néz szembe állapította Paul Poupard bíboros. Az előző századok megteremtették a korlátlan haladás mítoszát. A tudományos haladás és a szociális forradalom képviselték a jövő kulcsát. De a "szovjethatalom+villamosítás" híres, lenini párosítása katasztrofálisnak bizonyult. A romantikus és szcientista képzeletvilágot a valóságban Gulág és Csernobil váltotta fel mondotta Poupard bíboros, majd bemutatta a tanulmányi nap előadóit. Közöttük volt Jean-Claude Périseet érsek, romániai apostoli nuncius is, aki a bíboros szavai szerint tevékenyen közreműködik a Szentatya és a romániai ortodox pátriárka közötti, mind a mai napig elképzelhetetlennek ítélt történelmi találkozó előkészítésében, amely döntő szakaszához érkezett. Európa, II. János Pál pápa szavajárása szerint tehát kezd két tüdővel lélegezni. A berlini fal összeomlása után földrészünkön nincsenek áthatolhatatlan határok. A Szentatya azonban szüntelenül figyelmeztet a gazdagok kapzsisága és a pusztító nacionalizmusok fanatizmusa által emelt új korlátokra. Európa Jeruzsálem, Athén és Róma évezredes szimbiózisából született folytatta Poupard bíboros. Ez teremtette meg a világon semmihez sem hasonlítható arculatát. A szovjet veszély fenyegetése, az erőszakkal egyben tartott népek börtöne megszűnt, ma Közép-Európa a földrész központi kérdése. A kétezredik év előestéjén vissza kell térnünk gyökereinkhez, amelyet Goethe így fogalmazott meg: "Európa zarándokutat járva született meg, anyanyelve pedig a kereszténység." VR/MK
Indiai szerzetes-elöljárónők a megbékélésért
Bangalore: Az indiai női szerzetesrendek elöljárói országos konferenciát tartottak, amelyen leszögezték: hatalmas multikulturális országukban legfőbb feladatuknak a keresztény értékek melletti tanúságtételt tekintik. Indiában 82 ezer szerzetesnő él és működik, sokuk rendkívül nehéz körülmények között. Főként falusi iskolákat és szeretetotthonokat tartanak fenn. Ők azok, akik bejáratosak az emberek otthonaikba és így a szívekbe is állapították meg az indiai szerzetes-elöljáró nők. Hangsúlyozták: amikor a vallási fundamentalisták támadásaival kell konfrontálódniuk, a megbékélést és a párbeszédet kell keresniük. A szerzetes-elöljárónők elnöke, Hazel D' Lima arra kérte az indiai apácákat: ne engedjék, hogy a jelenlegi keresztényellenes kampány megfélemlítse őket, hanem még nagyobb elkötelezettséggel szolgálják az embereket, anélkül, hogy ezért bármiféle jutalmat várnának. A bangalorei érsek, Ignatius Pinto is bátorságra és bizalomra buzdította őket. VR/MK
Pápai fogadások
Vatikán: II. János Pál pápa március 8-án délelőtt kihallgatáson fogadta Michel Sabbah jeruzsálemi latin pátriárkát, a horvát püspököket és Campania tartomány főpásztorainak egy csoportját ad limina látogatáson és végül a vasárnapi boldoggá avatásra Rómába érkezett többezer zarándokkal találkozott a VI. Pál aulában. A pápa olasz, francia, spanyol és német nyelven köszöntötte őket. Többek között elmondta: Az új boldogok tanúságtétele legyen bátorítás mindenki számára, hogy határozott szándékkal a megtérés és a kiengesztelődés útjára lépjen." VR/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 03. 14.