HAZAI HÍREK

Megimádkoztatták az egyetemisták a parlamentereket

Budapest: A rendszerváltás óta kezdődött, és az új kormány működése óta újjáéledt, ún. reggeli imádság politikusoknak áhítatát legutóbb május 4-én tartották a budapesti egyetemisták. Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, több miniszter, államtitkár és politikus szorongott a németajkú reformátusok gyülekezeti termében (V. kerület, Alkotmány u. 15.), ahol minden hónap egyik keddjén megtartják a politikai élet aktív résztvevőinek reggeli imádságát, amely mindig valamelyik történelmi egyház rendezésében zajlik, annak a közösségnek formája, szokásai szerint, ahonnan az igehirdető való. A liturgiát Pákozdi István egyetemi lelkész vezette. Rövid tanúságtételt mondott Eperjes Károly színművész. A könnyed hangvételű ifjúsági énekeket lelkesen énekelték az egybegyűltek. MK

HÁTTÉR - INFORMÁCIÓK

Szentévi előkészületek fogadalmi mise, pápai ima, hivatalos himnusz

Vatikán: Április 30-án délelőtt a Szentszék Sajtótermében Roger Etchegaray bíboros és Crescenzio Sepe érsek, a jubileumi szervező bizottság elnöke, illetve főtitkára bemutatták a "Pro Anno Jubilari" c. fogadalmi misét, amelyet a szentévre szerkesztettek, a Szentatya által írt szentévi imát, a jubileumi hivatalos himnuszt, és a világ összes fiatalja számára meghirdetett pályázatot, amelynek témája a jubileum lelki jelentősége.

A fogadalmi misét a világ összes püspökének elküldik. Hivatalos szövege a latin, de már elkészült olasz, francia, angol, német, spanyol, portugál és lengyel fordítása. A pápa által írt imáról szólva Sepe érsek hangsúlyozta: az a Szentháromsághoz intézett dicsőítés, amelynek öt szakasza a jubileum alapvető témáit idézi fel: Krisztus megtestesülése, az új-evangelizálás, a történelem új jelentése Jézus születésétől kezdve, az emberek közötti béke, amelyért a Szentatya ezekkel a szavakkal imádkozik: "Legyen az emberek közötti kiengesztelődés és a nemzetek közötti egyetértés ideje, amelyben a lándzsák sarlóvá válnak, a fegyverek robaját a béke dalai váltják fel." Szó van még benne a szegények és a szenvedők iránti szeretetről, az emlékezet megtisztításáról, bűneink beismeréséről.

A jubileumi hivatalos himnusszal kapcsolatban Sepe érsek elmondta. a világ minden részéről érkezett sok-sok zenemű közül választottak ki egy ritmusos és melodikus kompozíciót, amelyet a lourdesi szentély zenei felelőse szerkesztett. Szövegét 14 nyelvre fordítják le. Tartalma felöleli a jubileum lelki és teológiai tematikáját, utalással arra, hogy a szentév a kegyelem és a megbocsátás ideje, kapu a harmadik évezredre.

Végül Sepe érsek a gyermekek és fiatalok szentévi pályázatát ismertette. Ha meghódítják a gyermekek szívét, ezzel együtt megnyerik a felnőtteket, szülőket, tanítókat, barátaikat is. A pályázat témája: "A jubileum, mint nagy ünnep, felhívás az örömre, középpontjában Jézus személyével." Az egyes püspökkari konferenciák a helyi igényeknek megfelelően változtathatnak a tematikán. Az egyházmegyei szint nyertesei nemzeti, majd földrészek szerinti szinten folytatják a vetélkedést. A díj szentévi római utazás a szülőkkel együtt és egy Szűzanyát ábrázoló jubileumi kegykép.

A tájékoztatón szó esett arról is, hogy a Szentszéki Sajtóterem az első hely, amely állandóan naprakész állapotban tájékoztat a jubileumi szentévről. Már a jövő héten megjelenik a jubileumi híradó, amely a szentszéki közlönyben jelenik meg, egyelőre kéthetenként. Az olasz állami televízió, a RAI három csatornáján és egyes helyi adókon megkezdi adását a jubileumi Televideo. Az új kezdeményezések közé tartozik, hogy a stadionokban, az autósztrádákon, állomásokon nagy példányszámban szórólapokat terjesztenek, amelyek elmagyarázzák a jubileum tartalmi és szervezési szempontjait. A hagyományos tömegtájékoztatási eszközök között még a Tertium Millennium hivatalos folyóirat is szerepel, amely havonta jelenik meg. Elhangzott: húsvéttól kezdve már hét nyelven működik a nagy jubileum központi bizottságának hivatalos web-oldala, amely minden nyelven 1500 lapot tartalmaz. Ezek száma hamarosan 16 ezerre emelkedik és magukba foglalják a jubileum főbb tematikáit. A Szentszék sajtótermével összeköttetésben működik a www.jubil2000.org web-oldal, amelyen naponta meghallgatható a Vatikáni Rádió híradója. A web-oldal másik főszereplője az Osservatore Romano, amely mindennap on line lapjaival tájékoztat a főbb eseményekről.

A jubileumi web-oldal egyik új lapján lehet csatlakozni a "Béke harangjai" nevű kezdeményezéshez, amelyen rajta van a Szentatya ez évi béke-világnapi üzenete és más felszólalásai a béke érdekében. Aki felkeresi ezt az oldalt, hallhatja a világ különféle városainak harangjait. A web-oldalon naponta több mint ötmillió kapcsolat teremtésére van lehetőség, hamarosan oroszul, kínaiul és arabul is olvasható. A www.jubil2000.org a Nagy Jubileumi Központi Bizottság összekötő kapcsa mindazokkal, akik érdeklődni kívánnak a szentévi események felől. Elkészült az az Internet-hálózat, amely a jubileumi Internet-hivatalt az egyes nunciatúrákkal és püspökkari konferenciákkal kapcsolja össze világszerte. VR/MK

Ruanda: A háttérben: támadás az egyház ellen

Mint már arról hírt adtunk, Ruandában letartóztatták Augustin Misago gikongoroi püspököt. A püspök ellen azt a vádat hozták fel, hogy része volt az 1994-es népirtásban. A püspök letartóztatása öt évvel a vérengzés után a ruandai kormány stratégiájának utolsó felvonása, mely az egyház befolyásának korlátozására irányul. Ezzel akarják az egyház szerepét behatárolni a társadalomban, és akadályozni a békéért végzett munkáját. Már két évvel ezelőtt is beszámolt a FIDES hírügynökség arról, hogy a kormány számos templomot sajátított ki azért, hogy a népirtásra utaló emlékhelyekké alakítsa át azokat. A helyi média folyamatosan arról beszél, hogy az egyház elítélendő módon viselkedett a népirtásban. Rutazibva egykori pap, aki ma a kormányhoz közel álló újságíróként tevékenykedik, megfogalmazta azt a kritikát, hogy az egyház túlságosan függ Rómától, és emiatt meg kellene alapítani egy "ruandai nemzeti egyházat". Számos sajtóorgánumban olvasható, hogy többé már nincs szükség misszionáriusokra Ruandában. A média elítéli az egyházat s a Szentszéket a népirtásba történt túlságosan késői beavatkozásuk miatt. Ezzel szemben tény: 1994. május 15-én vasárnap reggel II. János Pál pápa világszerte népirtásnak nevezte a ruandai eseményeket, és a ruandai egyház is világosan állást foglalt. 1994. március 24-én a püspöki kar elítélte a lakosságnak történő fegyverosztást. Alig két héttel később, április 10-én elítélték a népirtás tetteseit, és az embereket kiengesztelődésre intették. Április 16-án felszólították Ruanda polgárait, hogy fejezzék be az erőszakos akciókat. 1998. január 1. óta nyolc egyházi képviselőt gyilkoltak meg Ruandában. Misago püspök letartóztatásával a helyi egyház legbefolyásosabb és legelkötelezettebb püspökét börtönözték be. Ruanda katolikusai feltették maguknak a kérdést: Vajon ki lesz a következő? FIDES/MK

India - A keresztények megkönnyebbülést éreznek a kormány bukása miatt

Új-Delhi: 1999. április 17-én a parlament megvonta a bizalmat a nacionalista hindu koalíciótól, mely a kormány bukását jelentette. Mióta 1998 márciusában a koalíció átvette a hatalmat, 150 keresztény-ellenes cselekedet történt. Megkönnyebbültünk nyilatkozta az Indian Social Institute rektora, Ambrose Pinto jezsuita atya. "Egész életemben indiainak tekintettem magam, de az elmúlt 13 hónapban, míg a nacionalista kormány uralkodott, keresztényként idegennek éreztem magam Indiában". Pater Pinto szerint a nacionalista koalíció azzal okozta a legnagyobb kárt Indiában, hogy egy nacionalista ideológiát próbált elterjeszteni, mely szerint vallási kritériumokkal definiálták a nemzeti identitást, s a keresztényeket és más kisebbségekhez tartozó polgárokat másodrendűnek nyilvánítottak. Új-Delhiben azt nyilatkozta az Indiai Püspöki Konferencia elnöke, Alan De Lastic érsek, hogy egyetlenegy kormány sem kezelte még eddig így a kisebbségeket. A keresztények elleni erőszak kiéleződött és bebizonyította azok tehetetlenségét, akik megpróbálták azt megakadályozni. Atal Behari Vajpayee miniszterelnök néhány órával a bizalmatlansági indítvány után lemondott hivataláról. Lehetőség van egy új koalíciós kormány alakítására, Sonia Gandhi Kongresszusi Pártjának a vezetésével. Ha nem sikerül többséget elérni, akkor Narayanan államfő két éven belül másodszor is feloszlatja a parlamentet, és új választásokat fog kiírni. A BJP nacionalista párt 182 képviselővel rendelkezett, és így relatív többsége volt. Támogatta még 16 kisebb párt 100 képviselője is. FIDES/MK

Algéria - Elnökválasztás: a győztes az egyetlen jelölt lett

Algír: 1999. április 15-én tartották az elnökválasztást Algériában. Ekkor egy sokak számára elképzelhetetlen dolog történt: megbukott a demokrácia. Egészen a választásokig abban reménykedett Algéria egész lakossága, hogy a választások pluralista, demokratikus elvek alapján zajlanak le. Három nappal a választás időpontja előtt Algéria érseke egy interjúban azt nyilatkozta a FIDES hírügynökségnek, hogy az elnökválasztással új korszak kezdődik Algériában, mellyel túllépnek egy nehéz válságon. Lépéseket tettek a pluralista demokrácia megvalósítása felé, és ezeket már nem lehet visszafordítani nyilatkozta az érsek. Április 14-én azonban minden máshogy alakult. Hírek terjedtek választási csalási kísérletekről, több vidéki választókerületben és a sivatagi területeken, ahol a választások előrehozott időpontban, mozgó választási helyiségekben zajlottak. Ezt követően a hét államfőjelölt közül hatan azzal a váddal léptek fel, hogy választási csalás történt, és kihallgatás kértek Liamine Zeroual államfőtől. A hivatalban lévő elnök azonban megtagadta a velük való találkozást, és leszögezte: a választásokat a tervezett programnak megfelelően kell lefolytatni. A hat jelölt tiltakozásul közös kommünikét adott ki, és visszalépett a jelöléstől. Egyetlen jelölt maradt az államfői poszt betöltésére, Abdelaziz Bouteflika, aki 20 évvel ezelőtt tűnt el a politika színpadáról. Őt tartották egyébként is a legesélyesebbnek, hiszen az iszlám Enhada párt és az egykori Egységpárt (Nemzeti Felszabadítási Front) is támogatta. Miután végül is egyetlen jelölt választására volt lehetőség, így a választási eredményét előre lehetett látni. A hivatalos adatok szerint Bouteflika a szavazatok 73,79 %-át szerezte meg, a választási részvétel 60 % körül volt. A jelöltek, akik tiltakozásul visszaléptek, azt állítják, hogy a szavazásra jogosultak alig 20 %-a vett részt a választáson. Az újonnan megválasztott elnök hivatalának elfoglalása után rögtön meglepte Algéria lakosságát, ugyanis újra elővette a "római paktumot", melyet Algéria nagy ellenzéki pártjai 1995 januárjában írtak alá. Ezt a dokumentumot a kormány soha nem fogadta el tárgyalási alapnak, de az algériai politikai erők ezáltal akarták megteremteni a többpártrendszer alapját, és akartak véget vetni s kiutat találni abból a polgárháborúból, melynek 1992 óta hatvanezer ember esett áldozatul. FIDES/MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 1999. 05. 10.