SZEMLE
HÍREK VÉLEMÉNYEK AZ EGYHÁZRÓL A MAGYAR SAJTÓBAN

(A szemlében közölt vélemények nem mindegyike tükrözi a szerkesztőség álláspontját)

Külföldi hírek

A Magyar Nemzet (Pápai... május 21., 3.o.) néhány sorban beszámol arról, hogy II. János Pál pápa az olasz püspökök előtti felszólalásában "Isten nevében" kérlelte a balkáni konfliktusban érdekelt összes felet, hogy végérvényesen tegyék le a fegyvert.

Szintén a Magyar Nemzet (Moszkvába hívták... május 26., 2.o.) tudósít arról, hogy a Rómában tárgyaló orosz polgármestert, Jurij Luzskovot fogadta II. János Pál pápa. Az orosz főváros első embere ismételten meghívta Moszkvába a Szentatyát. A lap kiemeli: az orosz hatóságok többszörös meghívása ellenére a pápa látogatása eddig az ortodox egyház ellenállásába ütközött, de a május elején Romániában tett út és a balkáni háborúban az ortodox egyházzal való szoros együttműködés után Luzskov szerint már nincs akadálya, hogy II. János Pál pápa Moszkvába látogasson. Navarro-Valls szentszéki nagykövet szintén úgy vélekedett, hogy az ökumenizmus jegyében tett romániai utazás megnövelte az esetleges orosz út lehetőségét is.

A Népszava Szép Szó című mellékletében (május 22., V.o.) Kepecs Ferenc Magyar keresztúton Fatima szent helyén címmel a fatimai kegyhelyet mutatja be, kiemelve, hogy a zarándokhely magyar szempontból azért is jelentős, mert ott a hatvanas években magyar keresztút épült, amelyet Fatima egyéb nevezetességeivel együtt zarándokok milliói keresnek fel évente.

Segélyt szállít a jugoszláviai Nagybecskerekre a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 60 ezer német márka, azaz mintegy 7,7 millió forint értékben. A német felajánlású, gyógyszereket, valamint tartós élelmiszereket tartalmazó szállítmányt a Jugoszláv Máltai Szeretetszolgálat fogadja, és az elosztásról is gondoskodik. A rakományt a bombázások kárvallottjainak és szenvedő áldozatainak szándékoznak eljuttatni (Magyar Nemzet: Hírek május 26., 5.o.).

Hazai hírek

Hivatalosan is a katolikus egyház tulajdonába került a Mátyás-templom hangzott el az esztergom-budapesti egyházmegye hagyományos, máriaremetei majálisán. Az átadási okmányt Semjén Zsolt, a kultusztárca egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára nyújtotta át Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érseknek. A budavári Mátyás-templom ünnepélyes átadását követően magas rangú szentszéki kitüntetést vehetett át Semjén Zsolt. (Az államtitkár a "Szent Sír Lovagrend Lombokkal díszített Ezüst Fokozata" pápai kitüntetést kapta, amelyre Paskai László bíboros terjesztette fel, az egyház ügyeiben kifejtett tevékenységének elismeréséül. E kitüntetés Európában és Magyarországon is keveseknek adatik meg. A Szent Sír Lovagrend a középkori lovagrendektől annyiban különbözik, hogy az egyetlen pápai rend, amelynek szabályait a XIX. században IX. Pius pápa reformálta meg. Világi rend, világi elöljárója is van. Legfőbb elöljárója maga a Szentatya, illetve az általa kinevezett bíboros. A rend tevékenysége a Szentföldre irányul, és korunkban elsősorban anyagi támogatásban nyilvánul meg: igen nagy részben járul hozzá a jeruzsálemi patriarchátus, iskolák és kórházak fenntartásához. Szerk.) Hámori József kulturális miniszter bejelentette: 2001-ben Esztergom segítségével kiállítás nyílik a Vatikánban a keresztény Magyarországról. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter szólt a több tárca együttműködésével most készülő nemzeti lakáspolitikai koncepcióról, s arról, hogy a 2000. január 1-jével ismét életbe lépő gyedet idővel szeretnék hároméves korig kiterjeszteni. Az immár hatodjára megrendezett ünnepségen 31 különböző plébániai közösség, lelkiségi mozgalom vett részt. A jelenlévők aláírást gyűjtöttek a halálbüntetés eltörléséért minden országban, valamint az agresszív filmek ellen. Paskai László bíboros elmondta: ezeket a kérdéseket nem aláírásgyűjtésekkel kell megoldani. A törvényhozókra kell befolyást gyakorolni. "Konkrét lépést azonban mi nem tervezünk itt, hiszen nálunk nincs halálbüntetés, és a magyar egyháznak itthoni ügyekkel kell foglalkoznia" (Napi Magyarország: Egyházi majális... május 25., 2.o.).

A Népszabadság (Lúdnyakszakajtás... május 22., 9.o.) és a Népszava (Szép Szó melléklet IV.o.) a pünkösdi népszokásokat mutatja be.

A Magyar Nemzetben (Kegyelem nélkül... május 22., 19.o.) Udvardi Erzsébet festőművész nyilatkozik, akinek kiállítása nyár végéig látható a Tihanyi Apátságban. A művésznő szerint az ezredvég hívő emberének, művészének a Szentlélek ünnepe azt jelenti, hogy kegyelem nélkül nem lehet élni.

Röviden beszámolnak a lapok arról, hogy május 19-én szerdán Orbán Viktor miniszterelnök találkozott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia állandó tanácsának tagjaival. Ehhez kapcsolódóan idézik az újságok Semjén Zsolt egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkárt, aki egy Tatabányán rendezett tanácskozáson amelyen a történelmi egyházak vezetői is részt vettek kijelentette: a visszakövetelt volt egyházi ingatlanokkal kapcsolatos kártalanítás 70 milliárd forintot emészt fel. Ebben az évben minden eddiginél többet, ötmilliárd forintot fordít az állam erre a célra. Semjén elmondta, hogy zömében már aláírták azokat a szerződéseket, amelyek az állam és az egyházak közötti viszonyt rendezik. Bejelentette: a napokban döntöttek arról, hogy a hittankönyvek is tankönyvnek minősülnek, így áfa-mentesek lesznek. A kormány nem kívánja korlátozni a vallásszabadságot. Azt viszont meg akarja akadályozni, hogy a vallásszabadság nevében visszaéléseket lehessen elkövetni hangoztatta beszédében a helyettes államtitkár (Magyar Nemzet: Biztosítékok... május 20, 5., Népszabadság: A kormányfő... május 20., 5.o.).

A Magyar Nemzetben (május 20., 1.o.) Kavin Ferenc Az egyházak "mássága" című cikkében kiemeli: már most látszik, hogy az állam és az egyház viszonyának "alakítása" a ciklus egyik sikertörténete lehet. Az egyházak megítélése szerint is tartalmas együttműködés kezdődött az elmúlt tíz hónapban, ütemesen folyik az egyházi ingatlanok visszaadása, és a felekezetek megfelelő garanciát kaptak arra is, hogy a mindenkori erőviszonyoktól függetlenül 2011-ig a meghatározott tervek szerint folytatódjék a tulajdonrendezés. Kavin rámutat: a most kormányzó fiatal generációt senki nem vádolhatja keresztény kurzussal, hacsak nem akarja magát nevetségessé tenni, ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy az Orbán-kormányt egyházakkal alakított kapcsolatában nem a szavazatszerzés, hanem az értékazonosság vezérli. "A jövő iránti felelősségérzet fedezhető föl a család rangjának helyreállítására törekvő szándékban, a felelősségteljes gyermekvállalást segítő gazdasági intézkedésekben és az emberi természetből fakadó erkölcsi normák meg- és elismertetésére irányuló törekvésekben. Az ilyen politika nem akarja a templomok félhomályába visszazárni a felekezeteket, nemcsak a hajléktalanok etetését, kimosdatását és a haldoklók ágytálazását meri rájuk bízni, hanem számít segítségükre az oktatásban és az erkölcsi nevelésben is. Bátran engedi hatni azokat a többletértékeket, amelyek az egyházak "másságából" fakadnak."

Mindszenty József bíboros, hercegprímás szobrának felállítását kezdeményezi Budapest II. kerületének MIÉP-frakciója. Az elképzelések szerint az egykori hercegprímás emlékműve a budai kerületben található Ady Endre utcában állna. Az Ady, Szemlőhegy és Barsi utca kereszteződését pedig térré nyilvánítanák, amelyet ugyancsak Mindszenty Józsefről neveznének el. A MIÉP-frakció szervezésében megalakult a mintegy harmincfős szoborbizottság, amelynek feladata lesz, hogy biztosítsa az emlékmű felállításának feltételeit, ehhez azonban a fővárosi önkormányzat hozzájárulása is szükséges (Napi Magyarország: Mindszenty-szobor... május 25., 2.o.).

Bolberitz Pál pápai prelátus szentelte föl május 23-án pünkösdvasárnap a Kerepesi temetőben Antall József néhai miniszterelnök síremlékét. A Melocco Miklós szobrászművész alkotta síremléknél több ezer megemlékező jelenlétében Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter volt kormányfő és Mádl Ferenc korábbi kultuszminiszter is lerótta kegyeletét. Beszédében Bolberitz Pál hangsúlyozta: nem elég pusztán emlékezni, a múltra irányuló emlékezést a jövőbe tekintő elképzeléssé kell alakítani. Biztos jövőt csak szilárd emlékekre lehet építeni, s mivel Antall József kitartóan él a magyar nép lelkében, emlékére keresztény magyar jövőt lehet építeni. Az általa gyakorolt három fő erény hazaszeretet, tisztesség, becsület segítségével lehet megteremteni a folytonosságot a múlt és jövő között. Végezetül új pünkösd eljöveteléért fohászkodott, hogy az Antall József által fellobbantott "tisztesség és becsület lángja" teljes világosságban ragyoghasson (Magyar Nemzet: Felavatták... május 25., 1.,4.o.).

A Magyar Nemzetben (Az országépítés jelképe is... május 21., 5.o.) Melocco Miklós beszél alkotásáról. Elmondta: a szoborral azt szerette volna ábrázolni, amit a hatalomról gondol, és amelynek maga Antall József is áldozata lett. Akiktől ő átvette a politikai hatalmat, a nemzet vagyonának nagy részét kivitték az országból. Velük szemben, és a tolvajok ellen Antall József védtelen volt. Nem volt módja túlélni azt az óriási kelepcét, amelybe vele együtt a nemzet is egyre jobban "belekeveredett": 1990 után kiderült, hogy a szabadság nem olyan fontos a népnek.

A Napi Magyarország (Kékben és... május 21., 10.o.) a premontrei rendet mutatja be. Horváth Lóránt Ödön apát, csornai prépost prelátus a lapnak elmondta: az országban tizenhét premontrei szerzetes van, közülük öt Csornán él. A cikkből kiderül: ma már szinte régi pompájában ékesíti a nyugat-magyarországi kisvárost a barokk kort idéző rendházi épület. Van, aki csak a rendház megtekintése miatt látogat Csornára, de a helyiek is gyakran megcsodálják a tízezer lakosú kisváros legfőbb idegenforgalmi látványosságát.

Szeptembertől katolikus általános iskola működik a két évvel ezelőtt bezárt IV. kerületi Tanoda téri önkormányzati iskola helyén döntöttek az újpesti képviselők. Terveik szerint az épületet 50 évre adják az Esztergom-Budapest főegyházmegye használatába. Az első tanévben az alsó tagozat indításával felmenő rendszerben indul az oktatás. A tanulók soraiba nemcsak az újpestieket, hanem a szomszédos kerületekben és az agglomerációban élő gyermekeket is várják (Napi Magyarország: Katolikus iskola... május 25., 2.o.).

A Napi Magyarországban (Új mintát... május 22., 12.o.) id. Balog Zoltán, a budapesti, Alagi téri Református Iszákosmentő Misszió vezetője nyilatkozik, hangsúlyozva. "Mi azzal bátorítjuk betegeinket: ha Isten szabadítását elfogadod, az Ő segítségével teljes értékű ember lehetsz. A misszió túllép felekezeti korlátokon, mert nincs református bor, katolikus pálinka. Itt az ökumené szelleme uralkodik. Minket csak az érdekel, hogy aki térdre zuhant, talpra álljon, megálljon a hitben és megtalálja otthonát." Az interjúból kiderül, hogy a "nagytiszteletű urat" erős hivatás-, küldetéstudat motiválja szokványosnak egyáltalán nem nevezhető munkájában. Egyéniségéből derűs nyugalom és magabiztosság árad, mert "úgy érzi: Isten őt oda rendelte!" MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 1999. 05. 29.