Mint már jeleztük, az iraki káld pátriárka, Bidawid bejelentette: II. János Pál pápa december elején Irakba látogat. Navarro-Valls szentszéki szóvivő ezzel szemben azt mondta, hogy a szentatya iraki látogatásának időpontja még nincs kitűzve. Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes egy interjúban kijelentette: Irak és a Vatikán kapcsolatai kiválóak, így a pápának, ha Irakba látogat, nem kell aggódnia a biztonságáért. Tárik Aziz, aki maga is keresztény, hangoztatta: Irakban működik a világ egyik legősibb keresztény egyháza, a káld, amely a katolikus egyház részét alkotja, és nagy tiszteletben áll. Olasz lapok szerint az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel a szentatya iraki látogatását, mert attól tart, hogy a bagdadi rezsimet erősítené (Napi Magyarország: Irakba várják... augusztus 28., 7.o.).

A Népszabadságban (A pokol... augusztus 28., 25.o.) Fila Béla, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának nyugalmazott professzora nyilatkozik annak kapcsán, hogy II. János Pál pápa július 28-án, szokásos, általános kihallgatásán kijelentette: "A pokol létezik, de nem meghatározott helyként, hanem annak az embernek a helyzeteként, aki saját akaratából végérvényesen eltávolodott Istentől." Fila professzor szerint a pápai megnyilatkozás minden bizonnyal azért történt, mert 1998-ban Luigi Lombard Vallauri professzor, 1999-ben pedig Pietro Prini professzor cikket jelentetett meg, amelyben felszólították, hogy a pokolról szóló eddigi hagyományos egyházi tanítást el kellene hagyni, mert nem időszerű. Nem egyezik ugyanis a mai ember igazságérzetével az, hogy egy gyarló, bűnös embert örökre el lehet kárhoztatni. Másrészt a pokol hagyományos felfogása méltatlan Istennel és az emberrel szemben. Mert ha Isten mindenkit őszintén üdvözíteni akar, akkor egyes emberek nem kárhozhatnak el. Ez Isten csődjét jelentené, mintha ő nem tudna valakit üdvözíteni. Fila Béla kifejtette: reális lehetőségként létezik pokol, ahová azok jutnak, akik haláluk pillanatában bűnösként jelennek meg az ítélő Isten előtt. Imádkoznunk kell, hogy ne kerüljön oda senki. A mai embernek azonban nincs ideje, hogy a pokollal törődjék. A teológus szerint újra kell értelmezni a kinyilatkoztatás állításait és metaforáit. "Mi is a pokol? A pokol a bűnben végérvényesen megátalkodott, a szeretetre képtelen ember állapota. Azaz annyira meg van rögződve a bűnben, hogy képtelen jót tenni. Száz százalékban gonosz ember elvileg nem képzelhető el, de Isten szabadságot adott az embernek... Elképzelhető reális lehetőségként olyan ember is, aki nagyon súlyos bűnt, gonoszságot követ el, képtelen lesz arra, hogy jót tegyen, és örömét leli a rosszban, mindenkinek, önmagának is kárt okoz. Ha feltesszük, hogy létezik szabad, alapvető döntéssel bíró ember, aki elutasítja Istent és az ő ajánlatát, és ebben megrögződik, a halál pillanatában mintegy állóképpé lesz, mert akkor további változás nincs, akkor Isten ezt az embert nem engedheti magához... Nem azért nem engedheti magához Isten , mert bűnt követett el, hanem mert nem tartott bűnbánatot... Azért mondjuk, hogy a pokol csak egy reális lehetőség, mert nem tudjuk, mi történik a halál pillanatában. Önmagában véve elgondolható, hogy a halála pillanatában a leggonoszabb ember is beláthatja, hogy gonosz. Akkor megszabadul a bűntől." A professzor állítása szerint a pokol nem metafora, helyette emberi pokolról beszélhetünk. "A lényeg az, hogy fáj-e nekem a nyomor, az igazságtalanság, és teszek-e ellene valamit. Ha igen, akkor megmenekülhetünk, ez már nem középkori metafora, szimbólum, hanem valóság... A pokol, mint reális lehetőség, létezik. Ha az ember egész életében átfogóan Isten ellen dönt, akkor az az ellentmondásos helyzet jön létre, hogy azt utasítja el, aki boldoggá teheti. A pokol tehát egy olyan élethelyzet, ami állandósult az ember életében, és amelyben megátalkodik. A pokol nem más, mint az ember végérvényessé vált állapota, ami már itt a Földön megkezdődik. Reális veszély, kockázat. Az egyház tanításában a pokol azt jelenti: vigyázz, van életveszélyes helyzet, kockázat, dönts!"

A Magyar Nemzet (Újraszentelik... augusztus 27., 15., augusztus 30., 16.o.) és a Napi Magyarország (Öngyilkosság... augusztus 28., 15.o.) is beszámol arról, hogy augusztus 26-án csütörtökön a dél-olaszországi Bariba való Benedetto Mininni turisták szeme láttára lőtte magát agyon a Szent Péter bazilika előtt. Egy ausztrál turista videokamerával rögzítette, amint az idősödő férfi pisztollyal golyót eresztett a szájába. A két lap szerint a 64 éves férfi öngyilkossága szükségessé teheti a Szent Péter bazilika újraszentelését. Mint már jeleztük, Navarro-Valls szentszéki szóvivő ezzel szemben leszögezte: nincs szükség a bazilika újraszentelésére, mert az öngyilkos férfi meggyalázta ugyan, de nem szentségtelenítette meg a bazilikát. Az olasz lapok tudatták: II. János Pál pápa imát mondott az öngyilkos férfi lelkiüdvéért.

Hazai hírek

A Magyar Nemzetben ("Zuhanó repülőben..." augusztus 27., 5.o.) Szőnyi Szilárd az egyházak gyógyításban való szerepét mutatja be. A riportban többen nyilatkoznak. Dizseri Tamás, a református egyház Bethesda Gyermekkórházának igazgató főorvosa úgy véli: szükség volna arra, hogy az egyházak az oktatás mellett (amiből közel 400 intézményükkel hangsúlyosan kiveszik a részüket) az egészségügyet jobban szívügyüknek tekintsék. Tahy Ádám, a Széher úti Szent Ferenc Kórház igazgató főorvosa elmondta: területi ellátású intézményként hivatalosan a II. kerület mintegy 100 ezer lakójának, egyébként pedig az egész országnak állnak rendelkezésre, de jellegénél fogva egyben a katolikus egyház papjait, szerzeteseit és híveit szolgálják kiemelten. A cikk szerint ez az egyetlen ilyen jellegű katolikus intézmény. A kórházban az 1937-ben történt felszentelés óta az országban egyedüliként még a kommunizmus idején is mindvégig kápolna működött, s az esztergom-budapesti főegyházmegyéhez való szoros kötődésüket jelzi az a tény is, hogy Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek tagja az intézmény felügyelő-bizottságának, illetve létrehozója a kórház támogatására megalkotott alapítványnak. Kerényi Lajos katolikus lelkész a kórházpasztoráció széles körben ismert képviselője "aki szinte egyszemélyes intézményként már több mint negyven éve járja a kórházakat" szavaiból kiderül: tevékenysége során saját ügyetlenségeiből is tanult. Kezdetben azonnal azt javasolta a betegeknek, hogy gyónjanak meg, de akkor sokan elküldték az ágyuk mellől. Ezért már nem erőszakkal, nem rábeszéléssel él, "csupán" jelt ad a természetfölöttiről. "Beszélgetünk a Fradiról, a tokaji borról is." Előnye ugyanakkor, hogy orosz fogságban a sztalinovi szénbányában volt kényszermunkás, így saját tapasztalatiból tudja, mi a szenvedés. Kerényi atya állítja: a halál felé közeledő emberhez, aki valamilyen korábbi sérelem miatt neheztel az egyházra, nagyon óvatosan kell közelíteni. A túlnyomó többség azonban örül jelenlétének: van, aki nehézségeit mondja el, egy kevés pedig szidja és gyalázza. "De az se baj, mert ez is azt jelzi, hogy érdekli a dolog." Isten nélkül meghalni pedig még nem látott embert. Miként az egyik beteg megfogalmazta: "Tudja, Lajos atya, zuhanó repülőben nincs ateista."

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, haldokló gyermekek és családjuk "hospice" ellátásáról, lelki és testi terápiájuk módszereiről rendezett nemzetközi konferenciát a református egyház Bethesda Gyermekkórháza. A kórház immár négy éve működteti az onkohaematológiai részlegét, ahol rákbeteg gyermekek teljes körű gyógyításával és rehabilitációjával foglalkoznak, és ekkor kezdte el működését az ország egyetlen gyermekhospice részlege is. A konferencia fővédnöke, Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, aki megnyitójában elmondta: ezek a szakemberek a lehető legfájdalmasabb küldetést választották, hiszen kisgyermekek elvesztésének tragédiáját vállalják magukra, s ebben az értelemben a teremtő közvetlen munkatársai (Magyar Nemzet: A haldokló kis betegek... augusztus 30., 4.o.).

A Magyar Nemzetben (A misszionárius... augusztus 30., 5.o.) Szőnyi Szilárd a misszionáriusokról készített összeállítást. Többen nyilatkoznak, így Pásztor János egyetemi tanár is, aki a '70-es években a kelet-afrikai presbiteriánus egyház kötelékében dolgozott Kenyában, Tanzániában és Ugandában. Szavaiból kiderül: a történelemben még nem volt arra példa, hogy miként manapság Afrikában, Ázsiában, Dél-Amerikában tapasztalható mindenféle kényszer nélkül ekkora tömegek váljanak kereszténnyé. Ma már vannak afrikai misszionáriusok, azt viszont nem lehet állítani, hogy a kereszténység súlypontja Európából a harmadik világba helyeződött volna át, ugyanis a kereszténység mély, évszázados gyökerekkel kötődik kultúránkhoz: ezeken a helyeken a hit sajátos fejlődéséről van inkább szó, ami viszont jó példával szolgálhat a nyugati civilizáció számára. A helyzet ugyanakkor nagyban hasonlít arra az időre, amikor a kereszténység az ókori Róma pluralista társadalmának "vallási piacán" győzedelmeskedett: az evangélium szavának ma is a különböző filozófiák, spirituális mozgalmak, szekták keltette versenyhelyzetben kell utat találnia az emberek szívéhez. MK