KÜLFÖLDI HÍREK

Carlos Belo Nobel-békedíjas kelet-timori püspök vatikáni sajtótájékoztatója

Vatikán: Szeptember 14-én, kedd délelőtt a Szentszék zsúfolásig megtelt sajtótermében Carlos Ximenes Belo püspök tartott sajtókonferenciát a kelet-timori válsághelyzetről. A Nobel-békedíjas püspök lakását az elmúlt héten milicisták támadták meg. Ezt követően egy magas rangú indonéz katonatiszt a rendelkezésére bocsátott egy helikoptert, amivel a szigetország nyugati részébe repült, majd onnan Ausztrália és Portugália érintésével érkezett az olasz fővárosba. Távozását a főpásztor így indokolta: "Eljöttem, mert mindenképpen szükségesnek találtam, hogy a szentatyát informáljam az eseményekről, a függetlenségről tar-tott népszavazás előtti erőszakhullámról, majd az azt követő etnikai tisztogatásról." Mint már beszámoltunk róla, Belo püspök hétfőn érkezett Rómába és azonnal felke-reste Castelgandolfóban a szentatyát, akit kétórás beszélgetés során tájékoztatott a drámai eseményekről. Arra kérte a pápát: járjon közben Bill Clinton amerikai elnöknél nemzetközi békefenntartó erők mielőbbi elküldése ügyében.

A sajtótájékoztatón a kelet-timori főpásztor elmondta: indonéz katonai erők már '1998. decemberében különleges milíciát szerveztek, és látták el ezeket fegyverekkel. Céljuk eleinte pszichológiai hadviselés révén a lakosság megfélemlítése volt, majd áprilistól kezdődtek a fosztogatások, gyújtogatások és a gyilkosságok sorozata. A lakosság menekülni kényszerült az erdőkbe, a hegyek közé. A polgárháború tragikus mérlege: több mint százezer menekült, nyolcvanezren eltűntek és tízezer embert megöltek. Különösen durva és kemény támadást intéztek a milicisták az egyház ellen. Intézményei részét szétdúlták vagy súlyosan megrongálták, papjai közül sokat lemészároltak. Az egyházat azért sújtották különleges durvasággal, mert mindig azon timoriak szószólója volt, akik nem beszélhettek szabadon. Belo püspök azt is elmondta, hogy zsúfolt programja ellenére minél előbb, legkésőbb szombaton sze-retne visszatérni hazájába, hogy pásztorként övéi között lehessen.

Közben Washingtonból és New Yorkból származó sajtójelentések szerint Bill Clinton amerikai elnök és Kofi Annan ENSZ-főtitkár valószínűnek tartják, hogy az Egyesült Államok törvényhozása és az ENSZ is hozzon azonnal döntést békefenntartó erők Kelet-Timorba küldéséről. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatala (UNHCR) sajtóközleményben sürgette, hogy mielőbb vezényeljenek nemzetközi békefenntartó erőket Kelet-Timorba. Ogata asszony, a hivatal vezetője szerint az intézkedés versenyfutás az idővel, hogy megmentsék azoknak az ezreknek az életét, akik hetek óta az esztelen erőszak és a deportálások terrorjában élnek. Ogata asszony örömmel fogadta a hírt, hogy Habibie elnök beleegyezett az ENSZ békefenntartóinak kelet-timori jelenlétébe. Az UNCHR munkatársai, akik az ENSZ BT küldöttségével szombaton érkeztek Dilibe, megdöbbenve állapították meg: az egykor 180 ezer lakosú várost teljesen elpusztította a függetlenséget ellenző milíciák két hete tartó vérengzése, öldöklése. A lakosság a vérengzés elől a környező dombra menekült, miközben több mint ezren kértek és kaptak menedéket az ENSZ kelet-timori missziójának épületében. VR/MK

Emlékkoncert a szentatya jelenlétében Chopin halálának 150. évfordulóján

Castelgandolfo: A zongoramuzsika történetének zseniális alakja, Fryderyk Chopin halálának 150. évfordulója alkalmából zenei estet tartottak Castelgandolfóban szeptember 12-én este a szentatya részvételével. Noktürnök, polonézek és keringők hangzottak el Daniele Alberti zongoraművész tolmácsolásában. A hangversenyt a bresciai Lucchini Alapítvány szervezte, amely Chopin halálának 150. évfordulójára hangverseny-sorozatot tervez a nagy lengyel zeneszerző életével kapcsolatos helyszíneken. A szentatya a hangverseny végén köszönetet mondott az alapítványnak és az előadó művésznek, emlékeztetve rá: ez a koncert méltóképpen tanúsítja Európa lelki és kulturális egységét, melyet a századok során a keresztény hagyomány hívott életre és amely a jelen számára is alapvető fontosságú. VR/MK

Hiteles, szentéletű személyekre van szükség

Birmingham: John Foley érsek, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának elnöke szeptember 14-én, kedden beszédet mondott az angliai és walesi papok országos konferenciáján. A főpásztor hangsúlyozta: az evangéliummal ellentétes környezetben élünk, amelyet a pénzügyi és gazdasági világ számos képviselőjének kapzsisága, a hatalmasok arroganciája jellemez. Ebben a környezetben csak akkor hívhatjuk fel az emberek figyelmét Isten szavára, ha azt hiteles, szentéletű személyek hirdetik. Ez volt kalkuttai Teréz anya titka, ez II. János Pál pápa titka. Az evangéliumi üzenet akkor jut el az emberekhez, ha nemcsak hirdetjük, hanem meg is éljük Isten szavát. Ahhoz, hogy Isten szavának hatékony és hihető hírnökei legyünk, nem elég a műveltség, a teremtő ész, a képzelet: az életszentségre kell törekednünk. Foley érsek saját tapasztalataira hivatkozva hasznos tanácsot adott a plébánosoknak. Az angliai és walesi papok számára bemutatott szentmisén mondott homíliájában pedig megállapította: "A lelkipásztori gondjainkra bízott személyek előrehaladása az életszentségben nagy mértékben függ Krisztussal való bensőséges kapcsolatunktól, szolgálatunk buzgóságától." VR/MK

Megindították az eljárást Burkina Faso első katekétája ügyében

Burkina Faso: Burkina Faso első katekétája, Simon Alfred Diban Ki-Zerbo boldoggá avatására megindították az eljárást. Simont 25 éves korában keresztelték meg és 60 éven keresztül szolgálta az egyházat. A keresztény élet példaképét állította a helyi hívek elé, akik már életében szentként tisztelték. 1980-ban halt meg, 105 éves korában. VR/MK

Új missziót nyitottak a trinitáriusok Gabonban

Gabon: A trinitáriusok rendjük megalapításának 800. évfordulójára Gabon fővárosában, Libreville-ben új missziót nyitottak. Tervbe vették egy plébániatemplom építését is. A lelkipásztori és evangelizálási tevékenységen kívül a szegényeket és a társadalom peremén élőket akarják segíteni. További célkitűzésük az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd fejlesztése. A trinitárius atyák Közép-Afrikán kívül Madagaszkárban, Brazíliában, Peruban, Kolumbiában, Bolíviában, Argentínában, Chilében és Mexikóban folytatják missziós munkájukat. VR/MK

A gazdasággal foglalkozó keresztények mindig járjanak az igazság útján

Vatikán: Szeptember 11-én, szombaton délelőtt a szentatya fogadta a Centesimus annus Pro Pontifice alapítvány tagjait. Hozzájuk intézett beszédében a pápa emlékeztetett rá, hogy a jubileum során ők készítik elő a munka világának nagy találkozóját és ezen belül a pénzügyi szektorban dolgozók szentévi napját. A katolikus egyházfő örömét fejezte ki, hogy az Alapítvány a pénzügyi világ etikájának alapvető kérdéseivel foglalkozik, azzal a céllal, hogy a vi-lágunkat uraló pénzügyi tevékenység, sajátos jellegét megtartva is, az emberi család javát szolgálja. Mindez el-képzelhetetlen etikai és magatartásbeli törvények nélkül. Fontos tehát, hogy a nemzetközi közösség felelősei megfelelő jogi eszközökkel rendelkezzenek ahhoz, hogy kezelni tudjanak bizonyos, sorsdöntő helyzeteket, amelyek ha ellenőrizhetetlenné válnak, drámai következményekkel járnának nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és politikai szinten is. Természetesen mindennek elsősorban a leggyengébbek fizetnék meg az árát. A gazdasági területen működő keresztények az egyház szociális tanítása nyomán mindig az igazság útján kell, hogy járjanak és szolidaritást tanúsítanak mindenki iránt mondta végül a pápa a Centesimus Annus alapítványhoz intézett beszédében. VR/MK

A cobrei Szeretet Szűzanyja ünnepe Kubában

Havanna: A kubai hívek szeptember 8-án, Kisboldog-asszony napján tartották a cobrei Szeretet Szűzanyja, a szi-getország patrónája ünnepét. Mint ismeretes, II. János Pál pápa 1998. januárjában Kubában tett történelmi apostoli látogatásán koronázta meg a nemzet védőszentjének szobrát Santiagóban. Az ünnep alkalmából az Osservatore Ro-mano idézi Jaime Ortega havannai bíboros, érsek szavait, illetve egy újonnan fölszentelt kubai pap tanúságtételét.

"Megtapasztaltuk, hogy Isten , aki egy idő óta látszólag távol volt tőlünk, ismét jelenvalóvá vált közöttünk" állapítja meg Jaime Ortega bíboros. Akkor is, amikor sokan úgy éltek, mintha Isten nem létezne, soha nem veszítették szem elől Isten Anyját, akit Kubában a Szeretet Szűzanyja névvel tisztelünk. Isten Anyjának tanúságtétele azt mutatja, hogy a hit egyáltalán nem magánügy. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy az ateizmus nem ad választ az ember kérdéseire. Szűz Mária szeretetében ismerhetjük fel az új évezred útját és találhatjuk meg az erőt Kuba újraevangelizálásához hangsúlyozza Jaime Ortega bíboros, érsek.

A Szűzanya iránti tiszteletet féltve őrizték meg az évtizedek során a kubai keresztény családok. Ariel Suárez Járegi, újmisés pap, akit augusztus 7-én szenteltek fel a havannai székesegyházban, így emlékszik vissza gyermekkorára: "Első hivatásébresztő iskolám, a legjobb szeminárium, ahová jártam, szüleim voltak. Soha nem féltek attól, hogy megvallják keresztény hitüket, pedig elvesztették állásukat azért, mert templomban kötöttek házasságot. A hatóságok nagy nyomást gyakoroltak rájuk, de engem a hitben neveltek fel. Étkezés előtt mindig imádkoztunk és esténként a Bibliát olvastuk. Gyakran beszélgettünk otthon Istenről. Mi, gyerekek, sok kérdést tettünk fel szüleinknek a hitről, főleg arra kértünk magyarázatot, amit az iskolában tanítottak nekünk. Tízéves koromban fedeztem fel, hogy családom szinte kivételnek számít. Nagyon megrendített, amikor megtudtam, hogy 11 millió lakosra mindössze 200 pap jut, hogy számos helyen nem mutatnak be szentmisét. Ez a felfedezés nem hagyott nyugodtan és még ma is elkísér. Örülök, hogy szüleim nem menekültek el az Egyesült Államokba. Úgy tartották helyesnek, hogy a keresztényeknek maradniuk kell, hiszen ki evangelizálná újra hazájukat, ha nem ők, a kubaiak? Azt hiszem, az Úr egyesíteni akarta szívemben a paphiány iránt érzett fájdalmamat és Kuba evangelizálásának szükségét" olvasható a fiatal havannai újmisés pap tanúságtétele az Osservatore Romano hasábjain. VR/MK

Hivatalos grúz bejelentés a pápalátogatásról

Vatikán: Navarro-Valls szentszéki szóvivő megerősítette azt, amit a grúz kormány már hivatalosan is közzétett, vagyis, hogy II. János Pál pápa novemberben indiai látogatását követően a kaukázusi országba is ellátogat. A szentatya november 5-8. között tartózkodik Új-Delhiben, ahol ünnepélyesen közzéteszik a múlt évben Vatikánban tartott püspöki szinódus záródokumentumát. Ezt követően a grúz fővárosba, Tbiliszibe repül, ahol két napot tölt. VR/MK

A pápa fogadta Japán új nagykövetét

Vatikán: Szeptember 12-én délelőtt Castelgandolfóban Japán új szentszéki nagykövete, Toru Iwanami átnyújtotta II. János Pál pápának Akihito császár megbízólevelét. A szentatya az új nagykövethez intézett beszédében a missziók védőszentjére, Xavéri Szent Ferencre emlékeztetett, aki 450 éve érkezett Japánba és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Kelet és Nyugat között testvéri kapcsolatok épültek. A béke szimbólumának nevezte a pápa Japánt: Hirosima és Nagaszaki városai máig ható történelmi leckét adnak az egész világnak. VR/MK


Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva: 1999. 09. 18.