
A szentatya kedden szintén levélben köszöntötte a délolasz Puglia tartomány Trani városa katolikus közösségét, mely a város bazilikája 900. évfordulóját ünnepli. VR/MK
Cordes érsek látogatása Koszovóban
Koszovó: Paul Josef Cordes érsek, a Cor Unum Pápai Tanács elnöke október 2-án és 3-án Koszovóba látogatott, hogy bátorítsa mindazokat a személyeket és szervezeteket, akik a szenvedők között tesznek tanúságot Krisztusról. Cordes érsek, mint a szentatya küldötte, már járt mind Albániában, mind Macedóniában a konfliktus idején.
A koszovói helyzet még továbbra is sok szempontból aggasztó olvasható a Cor Unum által kiadott közleményben. A különféle etnikumok közötti együttélést szüntelen veszély fenyegeti, mint ahogy ezt bizonyítja a múlt keddi pristinai véres merénylet is. A látogatás hozzá kíván járulni a békés együttélés újjáépítéséhez a térségben, ahol albánoknak és szerbeknek egyaránt joguk van ahhoz, hogy felépítsék otthonukat. Cordes érsek Prizrenben találkozott a katolikus szervezetekkel és a Caritas képviselőivel, akik továbbra is a menekültek hazatérését segítik elő és hozzájárulnak az újjáépítési programok megvalósításához. A mai napig az ehhez előirányzott segélyek több mint 30 millió dollárt tesznek ki.
Cordes érsek október 3-án, vasárnap szentmisét mutatott be Bishtazhinban, a helyi, hagyományos Mária-ünnepen. VR/MK
Szentmise lesz Rómában Szent Brigitta tiszteletére
Róma: Csütörtökön, október 7-én délután hálaadó szentmise lesz Rómában svédországi Szent Brigitta Európa társvédőszentjévé nyilvánítása alkalmából. A szentmisét Crescenzio Sepe érsek, a jubileumi szentévi bizottság titkára mutatja be a szent Farnese téri templomában október 7-én, fél hatkor. Ezen a napon a szobák, amelyekben Szent Brigitta élt és meghalt, egész nap nyitva állnak a látogatók előtt. II. János Pál pápa néhány nappal ezelőtt, az Európa Szinódus megnyitó szentmiséjén jelentette be, hogy a földrész három férfi védőszentje: Benedek, Cirill és Metód mellé három nőt is Európa társvédőszentjévé nyilvánított: Svédországi Szent Brigittát, Sziénai Szent Katalint és Szent Edit Steint. VR/MK
Emlékezés Assisi Szent Ferencre
Assisi: Szent Ferenc október 4-ei ünnepe alkalmából a Poverello városában sor került a hagyományos ünnepségekre, amelyek már előző este megkezdődtek a Porciunkula kápolna fölé emelt Santa Maria degli Angeli bazilikában. Itt halt meg Assisi Szegénykéje 1226. október 3-áról negyedikére virradó éjszaka. A vesperás során mondott homíliájában Piovanelli firenzei bíboros, érsek hangsúlyozta: Szent Ferenc olyan, mint a nap, amely szétárasztja a teremtmények iránti szeretet, a földi dolgoktól való elszakadás és főként a Megfeszített Krisztussal való azonosulás tündöklő sugarait. Ebben az évben Toscana ajándékozta a Szent Ferenc sírja fölött égő votiv lámpaolajat. A toszkániai föld olajának fénye kíséri tehát a hívő Olaszországot, a kétezredik évhez közeledve. VR/MK
Elhunyt Nikkyo Niwano buddhista vezető
Tokió: Kilencvenkét éves korában a japán fővárosban elhunyt Nikkyo Niwano, a vallások közötti párbeszéd kiemelkedő alakja, buddhista vezető személyiség, aki megfigyelői minőségben részt vett a II. Vatikáni zsinat ülésein. Niwano 1938-ban Rissko Kosei Kai néven mozgalmat alapított a buddhista laikusok megújulása érdekében. Ma ez a szervezet a világ számos országában hétmillió hívőt mondhat magáénak. Nikkyo Niwano 1965-ben találkozott VI. Pál pápával és a vele folytatott beszélgetés mélyen megjelölte életútjának további szakaszát. Attól kezdve a vallások közötti párbeszéd elkötelezett híve lett. Niwano alapítványt is létesített, amely minden évben díjat oszt ki olyan vallási személyiségeknek, akik különösen sokat tettek a békéért. Ezt a róla elnevezett díjat az elmúlt években többek között a szegények püspöke, a nemrég elhunyt brazil Dom Helder Camara és Evaristo Arns bíboros kapta. VR/MK
FOLYÓIRATOKRÓL
A Vigilia legújabb száma az atyaságról-apaságról készített összeállítást (722-758.o.). Lukács László Apátlan korban című bevezetőjében kiemeli: századunk nemcsak a földi tekintélyeket utasította el, hanem az égit is. "Mára a lázadás eufóriája elmúlt. Az embereket eltömegesítő ideológiák, a haláltáborok és népirtások bizonyították: az ember elveszti tájékozódását, ha önmagának próbál mércéje lenni. Ráadásul mintha a keresztények áhítatában is elhalványodott volna Isten atyasága. Ha Istenre gondolunk, Jézus Krisztust látjuk magunk előtt. Hitünk középpontjában áll, a világ üdvözítője. Róla szólnak az evangéliumok: tevékenységéről, tanításáról, szenvedéséről, haláláról és feltámadásáról. Arra azonban talán nem eléggé figyelünk, hogy Jézus legfontosabb és legbensőbb örömhíre, hogy Jahve, a Mindenható, hatalmas és végtelen Isten: szerető és irgalmas atyánk, aki Fiában mindnyájunkat gyermekévé fogadott. Szeretetből teremtett bennünket, azért, hogy szeretetének részesei legyünk Akik Jézus magánéletét megfigyelték, észrevehették, hogy minden gondolata, egész benső világa az Atya körül forog. Az Ő szeretetéből élt, az Ő küldetésében járt, az Ő akaratát akarta mindenben teljesíteni. Az egyház a mennyei Atyát állítja elénk a nagy Jubileumot közvetlenül megelőző esztendőben. Jézus Krisztus Atyját, aki a mi Atyánk is."
Bíró László Az Atya a Szentháromság titkában címmel ad lelkipásztori megfontolásokat az Atya évében. A püspök-szerző Szentírásból vett idézetekkel bizonyítja: az evangéliumok kijelentései egymással szinte versenyeznek, hogy elmondják, a Fiú milyen páratlan egységben áll az Atyával. "Az Atya az, aki felé Jézus egész lénye irányul Jézus a Lélekben áll az Atya előtt, benne ad hálát az Atyának." Bíró László figyelmeztet: A lelkipásztori szolgálatot végző klerikusoknak és laikusoknak elsődleges feladata nem az aktivitás, "a zsonglőrködés, hogy az egyházból virágzó kft-t fabrikáljanak a maguk rátermettségével, ügyességével és ügyeskedésével, hanem, hogy átadják az életüket Krisztusnak, a Lélek által az Atyának: A lelkipásztori szeretet első mozzanatának az önátadásnak kell lennie." A főpásztor tényként szögezi le, hogy Isten Jézus Krisztusban szeretetközösségre lépett az emberrel. "Az egyháznak pedig azt a küldetést adta, hogy ezt a közösséget egyre teljesebbé tegye: egyre szorosabb egységre lépjünk Istennel, s egyre teljesebbé tegyük Isten népének egységét, s így hatékonyan mozdítsuk elő az egész emberiség egységét. Ez a communio nem emberi erőfeszítés eredménye csupán, hanem elsősorban Isten ajándéka. Az egyház a föltámadt Krisztus erejéből él. Mi szeretnénk ehhez hozzáadni a magunk 'igen'-jét."
A közelmúltban elhunyt Békés Gellért bencés szerzetes, A mennyei Atya éve című tanulmányában azt fejtegeti, hogy kereszténynek lenni "igazában ennyit jelent: hinni ebben az örökkévaló atyai szeretetben, amely Krisztusban vált emberi valósággá, és a Szentlélek által lett üdvösségünkké. Hinni benne, nem mint valami elvont igazságban, hanem mint üdvösségünk élő forrásában és beteljesedésében, ami már maga a szeretet. Szeretet az Isten : aki szeretetben él, az Istenben él és Isten él benne." (Jn 4,16).
Tomka Ferenc "Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú" címmel figyelmeztet: "Csak a bennünk élő Jézussal (a Keresztre feszítettel és Feltámadottal) egyesülve vagyunk képesek a szeretetben és a szeretetért folytonosan meghalni. Illetve fordítva is igaz: ha hűségesek vagyunk a közöttünk megvalósítandó szeretethez akkor szükségképpen kényszerülünk arra, hogy egyesüljünk vele, mert nélküle nem lennénk képesek örömmel újrakezdeni a sokszor megsebződő szeretetkapcsolatokat. Így épül bennünk egyszerre a belső és a külső várkastély. S azáltal, hogy egyre mélyebben egyesülünk lelkünkben a Szenvedő és Feltámadott Jézussal, egyre teljesebben árad belénk a szentlélek, s így egyre természetesebben fakad fel lelkünkben Jézusban, a Lélek által a megszólítás: Atyám!"
Tringer László Az apa-szimbólum hanyatlása című tanulmányában az apa nélkül felnövő gyermek veszélyeztetett helyzetére hívja fel a figyelmet. Mint írja, a tapasztalatok azt mutatják: az ilyen gyermek élete gyakran félresiklik. Más esetben látszólag harmonikus ugyan a felnőtté válás folyamata, de az első megpróbáltatás során kiderül, hogy a személy sérülékeny, védekezési mechanizmusai elégtelenek, és összeomlik vagy különféle lelki zavarok áldozatául esik. A szerző megállapítja: az apátlanság mint hiányállapot korunkban piacosodik. "Önjelölt próféták, guruk, álvallások kínálják portékáikat, amelyek vagy a nárcizmus tömjénezését szolgálják, vagy a neurotikus állapotra kínálnak gyógyírt. Robbanásszerűen növekszik a pszichoterápiás módszerek száma, amelyek terápiás futószalagjaikon egy tökéletesebb személyiséget vélnek előállítani. Gyógyszergyárak kémiai enyhületet ígérnek az apátlanság okozta tengernyi szenvedésre. Különféle szolgáltatások kínálják 'csomagjaikat', amelyek megoldást ígérnek minden problémára, amelyek végső forrása a személyen belül rejlik. Az apátlan nemzedék védtelen és kiszolgáltatott. A gravitáció megkérdőjelezhetetlen és csalhatatlan iránya helyett a súlytalanság állapota következett be: a gyökér nem tudja, honnan ered, a szár alaktalan, torz formákat ölt. Az apátlannak gyökere nincs, törzse a szeleknek engedelmeskedve hajlong jobbra-balra. Az apa fogalma végső soron a cselekvések másra utaltságát, tehát a morál princípiumát jeleníti meg. Az apátlan nemzedék önazonosságát, cselekvéseinek vezérlését a morál helyett a jog és a pszichológia vonja uralma alá." MK
HALOTTUNK
Budapest: A Váci Egyházmegyei Hatóság tudatja, hogy Szabó József ny. plébános életének 53., papságának 23. évében szeptember 28-án elhunyt. Temetése október 7-én lesz a dabas-sári plébániatemplomban bemutatott szentmiseáldozatot követően a helyi temetőben. MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 10. 08.