
A Magyar Nemzetben (november 16., 7.o.) Rosdy Tamás Gyengeségében erős c. cikkében azt fejtegeti, hogy a szentatya "Hajlott háttal, reszkető kézzel áll a világ elé. Egy törékeny, de erős akaratú ember. Igazi ereje a gyengeségében mutatkozik meg. Annál nagyobb a tekintélye, minél kevésbé uralkodik."
Szintén az MN-ben (november 13., 14.o.) Haas György Milyen helytartó volt XII. Pius? címmel elemzi John Cornwell Hitler pápája című, közelmúltban megjelent könyvét, amely úgy ábrázolja XII. Piust, mint aki ideális partnere volt a náciknak a zsidóság megsemmisítését célzó törekvésükben. Haas kiemeli: a Cornwell által felvonultatott rágalmak mellett nem jutott hely a valódi tényeknek, amelyek egyértelműen igazolják XII. Pius áldozatos tevékenységét. A történelmi kutatások ugyanis Cornwell könyvével szemben sokkal differenciáltabb képet mutatnak. Fontos tanút fedeztek fel 1994-ben D'Arcy Osborne brit diplomata személyében, aki a Vatikán szerepét méltatta a római zsidóság deportálásával kapcsolatban. Osborne 1943. október 31-én beszámolt kormányának, hogy XII. Pius két héttel a deportálás megkezdése előtt mindent megpróbált a zsidóság megmentése érdekében, és Maglione államtitkár tiltakozó jegyzéket nyújtott át Ernst von Weizsäcker római német nagykövetnek. A Vatikánnak ezt a tiltakozását a német nagykövet elhallgatta, mivel attól félt, hogy Hitler beszámíthatatlan magatartása miatt egy ilyen intervenció miatt a német katolikus egyházon fogják ezt megtorolni. Haas arra is emlékeztet, hogy amikor Pacellit 1939. március 2-án XII. Pius néven pápává választották, az államilag irányított német sajtó egyáltalán nem mutatott nagy lelkesedést, a berlini Morgenpost március 3-án így juttatta kifejezésre nemtetszését: "Pacelli bíboros megválasztását Németországban semmilyen formában nem üdvözöljük, mert ő mint püspök és bíboros mindig a nemzetiszocializmus ellen volt." Haas cikke rámutat: 1942. nyarán Hollandiában a holland püspökök protestáltak a zsidó deportálások ellen. Ennek következménye borzalmas megtorlás lett, aminek Edith Stein is áldozatául esett. A hollandiai mészárlás után XII. Pius nem merte nyilvánosságra hozni már előre elkészített tiltakozását, de karácsonyi üzenetében éles szavakkal ítélte el a háború borzalmait és a fajüldözést. A New York Times 1942. karácsonyi száma szerint "A pápa szava az egyetlen hang: miközben ő kiált, az egész kontinens hallgat. Az ő pártatlan ítélete olyan, mint egy magas bíróságnak az ítélete." Éles szavakkal ítélte el XII. Pius 1943. június 26-án az értelmi fogyatékos betegek meggyilkolását és 1943. szeptember 1-jén ezekkel a szavakkal ostorozta a gyilkosokat: "Mindazokat, akik hatalmukat igazságtalanságra építik, és mindazokat, akik ártatlanokat, védteleneket elnyomnak, kínoznak, Isten haragja teljes erejével fogja elérni." A II. világháborúban alig volt valaki, aki kételkedett volna XII. Pius óriási szolgálataiban. Zsidó küldöttség utazott Rómába, hogy megköszönjék azt a bátor, hajlíthatatlan kiállást, melyet az üldözött zsidóság megmentéséért tett. A szerző idézi Albert Einsteint, aki 1944-ben csalódottan nyilatkozott a hallgatásba burkolózott írókról, főiskolák képviselőiről, miközben megállapította: "Csakis az egyház merészelt hangot adni Hitler támadásaival szemben, amely az emberi szabadság ellen irányult." Pinchas Lapide neves zsidó történész így emlékezett meg ezekről az évekről: "A katolikus egyház tette lehetővé XII. Pius uralkodása idején, hogy legalább 700 ezer, de minden valószínűség szerint 880 ezer zsidó a biztos haláltól megmeneküljön." A pápa halálának napján, 1958. október 9-én pedig a néhai izraeli külügyminiszter, Golda Meir az ENSZ plénuma előtt mondta. "Gyászoljuk a béke nagy szolgálóját. A tíz évig tartó náci terror idején népünk borzalmas mártíriumot szenvedett, de a pápa mindig a náci borzalmak áldozataiért emelte fel a szavát."
A horvátországi látogatáson tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök november 13-án szombaton Vörösmarton felavatta a délszláv háborúban megrongálódott és a két ország közös erőfeszítése révén újjáépített helyi kultúrházat, majd Kopácson a szintén romossá vált magyar református templomot. A templomavatáson Tőkés László, a Király-hágó melléki református egyházkerület püspöke tartott hálaadó istentiszteletet (Magyar Nemzet: Horvátországi... november 15., 1.,3.o.).
A Magyar Nemzet (Tüntetés... november 13., 1.,3.o.), beszámolva a Demokratikus Offenzíva elnevezésű osztrák csoport bécsi tüntetéséről, amely Jörg Haider Osztrák Szabadság Pártja esetleges kormányba kerülése ellen tiltakozott "Nincs koalíció a fajüldözéssel" jelszóval, kiemeli: noha a csatlakozók között volt számos vallási, így katolikus szervezet is, a püspöki kar a felhívás szövege miatt nem küldött szónokot a tüntetésre. A felhívás kimondja, hogy a Haider-párt idegengyűlölő választási kampányával önmagát rekesztette ki.
Hazai hírek
Orbán Viktor miniszterelnök november 17-én szerdán fogadja a történelmi egyházak vezetőit közölte Balog Zoltán, a kormányfő egyházügyi főtanácsadója. Tájékoztatása szerint a találkozón a kormányfő várhatóan az iránt érdeklődik majd elsősorban, hogy miként látják az egyházi vezetők az ország állapotát, a kormány tevékenységét és hogyan értékelik az egyházpolitikai eseményeket (Napi Magyarország: Találkozó... november 11., 3.o.).
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kezdeményezésére megállapodás készül a katolikus, a református és az evangélikus egyház között a vegyes házasságok liturgiájáról. Az elkészült javaslatot a református és az evangélikus egyház már elfogadta olvasható a Magyar Nemzetben (Vegyes házasságok... november 11., 5.o.). Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök, a püspöki kar elnökhelyettese a lapnak elmondta: a katolikus törvénykönyv szerint az a házasság érvényes, amelynek megkötésekor a házasulandók katolikus lelkész előtt mondják ki az egybehangzó igent. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a katolikus pap tette fel az egybekelés szándékára vonatkozó kérdést, és a másik lelkész is áldását adta a párra. Gyulay Endre tájékoztatása szerint az új liturgiatervezet módosításokat eredményezhet a magyarországi katolikus egyház előírásait illetően. Kifejtette: a javaslat elfogadása előtt át kell tekinteni például annak lehetőségét, hogy mi a teendő akkor, ha nemcsak egy, hanem két, különböző felekezetű lelkész van jelen a házasságkötéskor. Emellett döntés szükséges a szertartás rendjéről és szövegéről. A püspök úgy vélte, hogy a közeljövőben a magyarországi katolikus egyház is engedélyezi majd az eljárás új rendjét.
A mobiltelefonos szolgáltatócégekkel kötött megállapodás felülvizsgálatára kéri a Magyar Katolikus Püspöki Kart 33 környezetvédő csoport, helytelenítve a templomtornyok mobiltelefon-bázisállomásként történő használatát. A püspöki karnak írt levél szerint amíg a tudomány nem tudja egyértelműen kizárni a bázisállomások okozta sugárzás lehetséges egészségkárosító hatását, addig Magyarországon sem szabadna a templomtornyokat felhasználni erre a célra (Magyar Nemzet: Hírek november 16., 4.o.).
A parlamentben az elmúlt héten lezárták a költségvetés általános vitáját. Nagy Ákos, a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat sajtóreferense jelezte: szerencsés lenne, ha mind a négy karitatív szervezet részesülne állami támogatásban, és nem volna esetükben pozitív diszkrimináció. A költségvetési javaslatban a címzett támogatások között szerepel a Magyar Vöröskeresztnek és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak nyújtandó összeg az egészségügyi, illetve a szociális tárca fejezetében. A Magyar Karitászt és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatot ugyanakkor nem nevesítették. Seregdy Andrea, a katolikus egyház hivatalos segélyszervezete, a Magyar Karitász szóvivője úgy nyilatkozott: nagyot lendítene a munkájukon, ha állami támogatást kaphatnának. Bevételük túlnyomórészt adományokból áll, ezt külföldi támogatások egészítik ki (Magyar Nemzet: Karitatív szervezetek... november 13., 5.o.).
A Népszabadság Computertechnika című mellékletében (Internetező... november 16., 14.o.) Horváth József, a Szombathelyi Katolikus Továbbképző Intézet (KTI) lelkész-vezetője nyilatkozik, aki elmondta: a KTI felé már elhangzott a kérés, hogy ha megfelelő időpontot tudnának találni, akkor a lelkipásztorok számára számítástechnikai tanfolyamot szervezhetnének. Horváth számára nagyon fontos a világháló: "adatforrás, szellemi forrás, újságok, cikkek forrása. Én az embereket biztatom arra, hogy az Internet óriási lehetőség, amivel élni kell csak nem szabad beleesni abba a csapdába, hogy ömlesztve, mindent behabzsoljunk. Tudni kell céltudatosan használni, hogy azt kapjam meg, amire tényleg szükségem van, ismerjem azokat az adatokat, amelyeken keresztül hozzá tudok jutni a számomra fontos anyagokhoz. Éppen úgy, ahogy a tévénél tudni kell, hogy melyik csatornán mit nézzek meg, az Internetnél is tudni kell, mi az, ami nekem fontos."
Nyolcezer forint összegű, rehabilitációs nyugdíj-kiegészítést kap a református egyház 42 lelkésze és egyházi tisztviselője nyilatkozta a Magyar Nemzetnek (Anyagi rehabilitáció... november 15., 1.,5.o.) Kálmán Attila, a zsinat világi elnöke. A juttatásban azok a lelkipásztorok és egyházi tisztségviselők, illetve özvegyük részesülhet, akiket a diktatúra éveiben politikai vagy egyházpolitikai okok miatt súlyos sérelem életveszély, bűnvádi eljárás, internálás, testi bántalmazás, állásvesztés, áthelyezés, kényszernyugdíjazás ért. A református egyház 1989. decemberében erkölcsi rehabilitációban részesítette 120 lelkészét, munkatársát, s most októberben közülük azok kapták meg négy hónapra visszamenőleg a kiegészítést, akik az egyházon keresztül jutnak nyugdíjukhoz (Magyar Nemzet: Anyagi rehabilitáció... november 15., 1.,5.o.).
Szabó János honvédelmi miniszter megsemmisítette azt az 1996-os megállapodást, amely alapján a Hit Gyülekezete a Protestáns Tábori Püspökség keretein belül részt vehet a hadsereg tábori lelkészi szolgálatában. A reformátusok és az evangélikusok az idén szereztek tudomást a dokumentum létezéséről. Fodor István, a Horn-kormány honvédelmi politikai államtitkára úgy véli, az általa engedélyezett megállapodás nem jogsértő. A HGY levélben kéri a minisztert döntésének felülvizsgálatára (Magyar Hírlap: A Hit Gyülekezete nélkül... november 11., 5.o.). MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 11. 23.