
Mint minden évben, idén is szentszéki küldöttség utazott Fanarba, az Isztambul külvárosában lévő ökumenikus patriarchátusra, hogy részt vegyen az ortodox egyház nagy ünnepén. A küldöttséget Edward Cassidy bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke vezette, tagja Walter Kasper püspök, a tanács titkára, valamint Luigi Conti érsek, törökországi apostoli nuncius. Cassidy bíboros átadta a szentatya I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárkának küldött üzenetét, amelyben többek között ezeket írta:
Szent András ünnepe, amelyről az ökumenikus patriarchátus emlékezik meg, valamint Szent Péter és Pál ünnepe, amelyet Rómában tartunk, a párbeszéd és az ima testvéri szálaival fűz bennünket egymáshoz. A kölcsönös szeretet, a rendszeres kapcsolatok, Isten közös dicsőítése mind eszközök, amelyek hozzájárulnak egyházaink teljes egységéhez és lehetővé teszik, hogy tanúskodjunk az egyetlen Úrban, Krisztusban való szeretetközösségről. Közös elhatározásunk, hogy előrehaladjunk a párbeszéd és a testvéri kapcsolatok útján, hogy eljussunk a teljes szeretetközösségre, amely egyre sürgetőbb körülménnyé válik most, amikor a látóhatáron feltűnik az új keresztény évezred. Egyre jobban vágyunk arra, hogy leküzdjük fájdalmas megosztottságunkat, amely nyílt ellentétben áll Krisztus akaratával, és botrányt jelent a világ számára. A szentatya András, Péter és Pál apostolok közbenjárására bízta a bűnbánat-tartás és megtérés szándékát az Isten által akart egység elleni bűnökre vonatkozóan, miközben hangsúlyozta: ezek a szándékok a jubileumi szentév egyik fő célkitűzését jelentik. A katolikus egyház készen áll arra, hogy minden lehetőt megtegyen a saját részéről, hogy elhárítsa az akadályokat és közreműködjön minden olyan kezdeményezésben, amely a hit teljes közössége felé mutat. A szentatya üzenetében végül örömét fejezte ki, hogy I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka képviselői 2000 január 18-án mellette állnak majd a Falakon kívüli Szent Pál bazilika szent kapujának megnyitásakor. VR/MK
Németország
Az egyház kiszáll a terhestanácsadás jelenlegi formájából
A német püspökök utolsó csoportja a napokban tért haza
Rómában tett ad limina látogatásáról. A pápa korábbi álláspontjának megfelelően határozottan arra kérte a püspököket, hogy ne folytassák az eddigi gyakorlatnak megfelelő tanácsadást és semmiképpen ne állítsák ki a vitatott igazolást. Ezt követően azt a határozatot hozták a német püspökök, hogy kiszállnak a tanácsadásból. Átalakítják ta-nácsadási koncepciójukat, az élet védelmét kívánják kizárólagosan szolgálni.
A püspöki kar Állandó Tanácsának ülését követő sajtótájékoztatón Karl Lehmann püspök arról számolt be, hogy a német püspökök mindent megtettek azért, hogy megmaradhassanak az állami tanácsadás keretein belül, de nem látnak alternatívát, csak az igazolás nem kiállítása lehet számukra megoldás. Most pedig az a feladat vár a püspökökre, hogy a pápával közösen megtalálják az élet védelmének legalkalmasabb módját.
Már több püspök is bejelentette, hogy egyházmegyéjében kész újjászervezni a tanácsadást. Voltak akik nyitva hagyták az igazolás kiállításának kérdését. Ők azt nyilatkozták, amennyiben nem találnak meggyőző alternatívát, akkor a jövőben is folytatják az eddigi gyakorlatukat, mindazonáltal részt vesznek a többi püspök fáradozásában, hogy megtalálják a katolikus tanácsadás helyzetének meg-oldását a törvényes keretek között.
Különböző pártokhoz tartozó politikusok sajnálatukat fejezték ki a püspökök döntését illetően. KNA/MK
Katolikus református akció Elzászban, Dél-Badenben és Basel térségében
2000-ben Krisztus után Látni-Ünnepelni-Cselekedni ez a címe a katolikus és református egyház közösen indított akciójának. Az egyházak célja az, hogy advent kezdetétől vízkeresztig nyilvános rendezvényeken kifejezésre juttassák a kereszténység évezredfordulói üzenetét. KNA/MK
Az evangélikus egyház diakóniai szolgálata munkaközösséget hozott létre
A munkaközösség a prostitúció és az emberkereskedelem kérdéseivel foglalkozik, célja, hogy a segítségnyújtás eddigi formáit továbbfejlessze. Egy az egész országot behálózó rendszert kívánnak létrehozni, olyan segítő intézményeket, ahová minden érintett nő bátran fordulhat. Felmérések szerint 1994-ben 400.000 prostituált működött Németországban, évente 1500 bírósági eljárásra kerül sor, amelyek során bebizonyították, hogy nőket prostitúcióra kényszerítenek. KNA/MK
A Karitász és a Diakónia figyelmeztet az öreg-kori elszegényedés veszélyére
Németországban a munkanélküliség, a rosszul fizető munkák következtében a fiatalokat az a veszély fenyegeti, hogy nem tudják megteremteni öregkori életfeltételeiket. Különösen a keleti tartományokban nagy ennek az esélye. Az egykor jól működő generációs szerződés ma már nem érvényes, társadalmi párbeszédet kell indítani megújítására. KNA/MK
Különböző felekezetekhez tartozó házaspárok hálózata
Augsburgban kezdeményezés született a különböző felekezetekhez tartozó párok megsegítésére. A hálózat célja megteremteni a családban a közös vallási gyakorlatot, kezdve a házasságkötéstől, a keresztség, elsőáldozás, bérmálástól a konformációig. Szemináriumokat kívánnak tar-tani a jegyespároknak, és segítséget nyújtanak a probléma által érintett lelkipásztoroknak. A kezdeményezés ökumenikus köröktől indult ki. KNA/MK
Vatikán: Hat történész kapott kutatási lehetőséget a vatikáni archívumokban
A bizottság XII. Pius pápa II. világháborúban betöltött szerepét fogja vizsgálni. A bizottság létrehozója a Vatikán és a vallásközi kapcsolatok nemzetközi zsidó bizottsága. Három katolikus és három zsidó történész fogja megvizsgálni azokat az elsősorban zsidó részről származó vádakat, miszerint a pápa akkoriban keveset tett a nemzeti szocializmus ellen és hallgatott a holocaust kapcsán. KNA/MK
Spanyolország: A püspökök szerint nem erköl-csös a gyors tőzsdei meggazdagodás
Ricardo Maria Carles bíboros, Barcelona érseke szerint botrányos úgy szerezni óriási bevételeket, hogy az illető ki sem mozdul a házból. Felszólalásával utalt a spanyol spekulánsok legutóbbi látványos nyereségére és a telekommunikációs cég részvényeivel való spekuláció kapcsán. A püspöki kar őszi ülését követően felszólította a kormányt, akadályozza meg az ilyen kihágások jövőbeni lehetőségét. KNA/MK
II. Abdullah megnyitotta a Vallások Világkonferenciáját a Békéért
Ammanban 17 régió ezer résztvevőjével rendezték meg a béke világkonferenciáját. A tanácskozáson azzal foglalkoznak, miként tudnak a vallási közösségek fellépni a szolidaritásért, a békéért és az igazságosságért. II. Abdullah megnyitó beszédében hangsúlyozta Jeruzsálem jelentőségét a szent városét a három világvallás számára. Felszólította a résztvevőket, tegyenek meg mindent a városért, ami hatalmukban áll. KNA/MK
Jugoszlávia: Katolikus javaslat minden keresztény egyház 2000-ben történő találkozójára
A katolikus püspöki kar elnöke javaslatot tett, hogy minden jugoszláviai keresztény egyház találkozzon a 2000. jubileumi évben. Az ökumenikus egyházi csúcs jelét adná a keresztények közösségének üzenetül az ország lakói számára. Perko püspök javaslatával levélben fordult a szerb ortodox egyházi vezetéshez. KNA/MK
Uganda: A szeminaristáknak sikerült megmenekülni az emberrablók kezei közül
Ugandában egy szeminaristákból álló csoport két férfitagjának sikerült megmenekülnie az emberrablók kezei közül. Beszámoltak arról, hogy a 19 szeminarista közül 14 belehalt sérüléseibe illetve a fogság alatt szerezett betegségbe. A szeminaristákat 1997-ben fogták el Kisinga közelében. KNA/MK
Irán: Az olasz Karitász megnyitotta első iráni projektjét
Az olasz Karitász, együttműködve a belügyminisztériummal, dolgozni kezdett Iránban. Több száz munkahelyet létesítettek egy téglagyárban. A gyár 500 kilométerre Teherántól az ország strukturálisan legszegényebb régiójában van. A gyár, alapítóinak reménye szerint a vallások közti párbeszéd megindulásának első szakasza. KNA/MK
Brazília: Támadás érte a hontalonok kolóniáját
Brazíliában egy brutális támadás érte a hontalanok kolóniáját, többen vesztették életüket, mikor fegyveres álarcos férfiak megtámadták a települést. Sokakat fogságba ejtettek és megfenyegettek. A hontalanok a kormánytól kapták a területet és éppen megkezdték felosztását a családok között. A rendőrség mindeddig nem foglalkozott a mészárlással. KNA/MK
Kolumbia: Paramilitarista csoport gyilkos ak-ciója
Kolumbiában paramilitarista csoportok meggyilkoltak egy 37 éves kolumbiai papot és egy 24 éves spanyol segítőt. Rendfőnökök nyugtalanságuknak adtak hangot, hogy a paramilitarista csoportok anélkül tevékenykedhetnek, hogy őket vagy katonai körökben lévő, illetve minisztériumi segítőtársaikat felelősségre vonnák. KNA/MK
Kolumbia: 2000 szerzetes népmissziója
A szerzetesek nyolc napon keresztül gyalogolnak egyik településről a másikra, hogy felszólítsák a lakosságot a kiengesztelődésre. Céljuk Tibú térség békéjének a helyreállítása. Ez az a régió Kolumbiában, ahol a gerillák és paramilitarista csoportok a legkeményebb akciókat folytatják. KNA/MK
Orvosi sikerek ellenére sincs előrelépés az AIDS legyőzésében
2,6 millióra tehető az idén a HIV-vírussal fertőzöttek száma. Az ENSZ programot hirdetett az AIDS legyőzésére. Rámutatnak, hogy eddig 16 millió az AIDS áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig 50 millió. KNA/MK
Olaszország: Nemzeti fogyasztásmentes nap
A "Terre di Mezzo" olasz napilap nemzeti fogyasztásmentes napra szólított fel. Céljuk a fejlődő országok szükségleteire irányítani a fogyasztói társadalom figyelmét, továbbá javasolják, hogy az emberek szeretteiknek pénz helyett időt adjanak. KNA/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
1999. 12. 03.