Kisbuszt adományozott az MKPK Kárpátaljára

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) évek óta támogatja a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumot. Az intézmény meghatározó szerepet tölt be a kárpátaljai magyarság oktatásában, nevelésében. Már a háború kitörése előtt is nehéz helyzetben volt az iskola, hiszen diákjainak jelentős része messzebbről érkezik az intézménybe és a tömegközlekedés hiányosságai miatt számos diák nem tudja önállóan megoldani, hogy iskolába járhasson.

Jelenleg az intézmény 68 tanulóját szállítja nap mint nap iskolába és onnan haza. Ezek az utazások három fő irányból valósulnak meg. A líceum korábban három darab, egyenként 20-25 fős buszt bérelt, ám ez hatalmas anyagi terhet jelentett az intézménynek. A költségek csökkentése érdekében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 2019-ben egy kisbuszt adományozott az iskolának. A háború kitörése után azonban még nehezebb gazdasági és társadalmi körülmények köré került az iskola, ezért az MKPK egy második, 21 főt szállítani képest kisbuszt is adományozott az intézménynek.

A 21 millió forintból megvásárolt kisbuszt a mai napon kapta meg a líceum. Az átadási ünnepségen Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye magyar ajkú hívekért felelős helynöke és Tóth Jenő atya a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum intézményvezetője, valamint az intézmény diákjai és munkatársai vették birtokba az új járművet.