1Ezeket mondtam nektek, hogy meg ne botránkozzatok.

2Ki fognak zárni titeket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, mikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek.

3Így tesznek veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem.

4Azért mondtam ezeket, hogy mikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem mondtam ezeket, hiszen veletek voltam.

5Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Közületek senki sem kérdi tőlem: hová mégy?

6de mivel ezeket mondtam, szomorúság tölti el szíveteket.

7Ám én az igazságot mondom: jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt hozzátok.

8Amikor eljön, akkor majd meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről.

9A bűnről: mert nem hittek bennem.

10Az igazságról: mert az Atyához megyek és már nem láttok engem.

11Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.

12Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek.

13De amikor eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog szólni, hanem azt mondja majd, amit hall, és a jövendőt jelenti ki nektek.

14Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit kijelent nektek.

15Minden, ami Atyámé, az az enyém. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit kijelent nektek.

16Rövid idő és már nem láttok engem, ismét rövid idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek).”

17A tanítványok közül néhányan így tanakodtak: „Mit akar ezzel mondani: rövid idő és már nem láttok engem, ismét rövid idő és viszontláttok engem? És: az Atyához megyek?”

18Megjegyezték tehát: „Mit akar ezzel mondani: rövid idő? Nem értjük, mit beszél.”

19Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, ezért így szólt: „Arról tanakodtok, hogy azt mondtam: rövid idő és már nem láttok engem, ismét rövid idő és viszontláttok engem?

20Bizony, bizony mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul.

21Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az órája, de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékezik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra.

22Ti is most ugyan szomorkodtok, de majd viszontlátlak titeket: akkor örülni fog szívetek és örömötöket senki sem veszi el többé tőletek.

23Azon a napon nem lesz már kérdeznivalótok tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek.

24Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.

25Ezeket képletesen mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem képletesen szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.

26Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom majd nektek, hogy én kérem az Atyát értetek.

27Az Atya ugyanis szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem.

28Az Atyától jöttem és a világba léptem. Most elhagyom a világot és az Atyához megyek.”

29A tanítványok erre megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem képletesen.

30Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged, hogy valaki is kérdezzen téged. Ezért elhisszük, hogy Istentől jöttél.”

31Jézus Így felelt: „Most hisztek?

32Eljön az óra, már el is jött, amikor elszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

33Azért mondtam ezeket nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, én legyőztem a világot.”