1Azért mondtam nektek mindezt, hogy meg ne botránkozzatok.

2Ki fognak zárni benneteket a zsinagógából, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, szolgálatot vél tenni az Istennek.

3Azért teszik ezt, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem.

4Mindezt pedig azért mondtam nektek, hogy amikor eljön ezeknek az órája, emlékezzetek rájuk, hogy én megmondtam nektek. Kezdetben azért nem mondtam el nektek ezeket, mert veletek voltam.

5Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem, és senki közületek nem kérdi tőlem: ‘Hová mégy?’

6Hanem, mivel ezeket mondtam, szomorúság töltötte be szíveteket.

7De én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, ha elmegyek. Mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok, ha azonban elmegyek, elküldöm őt hozzátok.

8Ő, amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságosságról és az ítéletről:

9vagyis a bűnről, hogy nem hisznek bennem;

10az igazságosságról, hogy az Atyához megyek, és többé nem láttok engem;

11és az ítéletről, hogy ennek a világnak a fejedelme megítéltetett.

12Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni.

13Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és az eljövendő dolgokat hirdeti nektek.

14Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.

15Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; azért mondtam, hogy az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek.

16Még egy kis idő, és már nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem.«

17Ekkor a tanítványok közül néhányan így szóltak egymáshoz: »Mi az, amit mond nekünk: ‘Egy kis idő, és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem’, és: ‘Az Atyához megyek’?«

18Aztán megjegyezték: »Mi az, amit mond: ‘egy kis idő’? Nem értjük, mit beszél!«

19Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, azért így szólt: »Arról tanakodtok egymás között, hogy azt mondtam: ‘Egy kis idő, és nem láttok engem, majd ismét egy kis idő, és látni fogtok engem’?

20Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul.

21Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra.

22Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki.

23S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem.
Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

24Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

25Ezeket példabeszédekben mondtam nektek. De eljön az óra, amikor már nem példabeszédekben szólok nektek, hanem nyíltan beszélek az Atyáról.

26Azon a napon kértek majd az én nevemben, és én nem mondom majd nektek, hogy én fogom kérni az Atyát értetek,

27mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettetek engem, és hittétek, hogy én Istentől jöttem.

28Eljöttem az Atyától, és idejöttem a világba; most újra elhagyom a világot, és elmegyek az Atyához.«

29Tanítványai erre azt mondták: »Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz.

30Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.«

31Jézus azt felelte nekik: »Most hiszitek?

32Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.

33Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.«