Alexiánusok, Congregatio Fratres Alexiani, pápai jogú férfi szerzetesrend

A közösség hitvallása

„Krisztus szeretete sürget minket.” (2Kor 5, 14)
„Egyszerű emberek, de rendkívüli életet élnek”
„A mi oltárunk a betegágy.”

Bemutatkozás

AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA

Az Alexiánus Testvérek Katolikus Férfi Kongregációjának kezdete visszanyúlik a "Beghard"-ok férfi csoportjaiig, akik Krisztus szellemében mindennapi kenyerükért koldultak, szolgálták a szegényeket, ápolták a betegeket és a segítségre szorulókat. Több mint 800 évvel ezelőtt Németországban, Hollandiában és környékén alakult meg a rend. A Beghardokról a legkorábbi leírást 1259-ből találjuk Aachen város levéltárában, amelyben arról értesülünk, hogy a város Beghardoknak adományt adott azért, hogy segítsenek a szegényeken és a hajléktalanokon. 1347-ben kitört Európában a fekete járvány, a pestis, ekkor a Beghardok ápolták a betegeket, temették a halottakat. Fontos feladatuknak tekintették, hogy Jézus tanításáról és tetteiről is prédikáljanak.
Lassan megalakult a Beghardok vallási közösségének több csoportja. A Beghard közösségek Szent Ágoston regulája szerint éltek. Szent Alexiust (Elek) választották védőszentjükké a XVI. században. Szent Alexius egy gazdag római szenátor fia volt, aki feladta gazdagságát, házasságkötésének éjszakáján pedig, megegyezve menyasszonyával, otthagyta a világi életet, és elment Szíriába, ahol koldult és az adományokból segítette a szegényeket.
1458-ban a Pápától megkapták a hivatalos kinevezést, mint Alexiánus Testvérek Kongregációja.
1472-ben IV. Sixtus Pápa ismét hivatalosan elismerte az Alexiánus Kongregációt.
Az Alexiánus Testvérek kiterjesztették missziójukat az Egyesült Államokban is. 1866-ban Bonaventur Thelen testvér megérkezett New Yorkba, Németország Aachen városából. Majd 1866. június 22-én Chicagóban egy kis faházban alapította meg az első kórházat, ezt követte St. Louis.
Az első beteget Ő maga vitte karjaiban a kórházba. Ezen a nyáron Chicagóban az Alexiánus Testvérek hősiesen ápolták a kolerajárvány betegeit, és példamutatásukkal elterjedt tevékenységük jó híre, amit a mai napig is megőriztek a testvérek.
Az Alexiánus Testvérek Kongregációjának egészségügyi szolgálata megtalálható Németországban, Belgiumban, az Egyesült Államokban, Angliában, Írországban, Indiában és a Fülöp-szigeteken.
Az Egyesült Államokban levő Szeplőtelen Szűz Máriáról elnevezett tartomány támogatja a Fülöp-szigeteken, Davao városában működő szolgálatot, gondoskodik a szegények orvosi ellátásról.
A tartományfőnökség által kezdődött meg 2001 novemberében a magyarországi Alexiánus rend alapításának terve. A rend legmagasabb főnöke és tanácsa hivatalosan jóváhagyta 2003. 02.13.-án az Alexinus rend letelepedését Magyarországon. Végleges kolostoruk Győrújbaráton született meg, amely mellett egy jelentős befogadó képességű intézmény, az időseket gondozó Szent Erzsébet Otthon épül fel.
A kongregáció központi háza 1948 óta Tennessee (USA) államban, Signa Mountainben található.

KÜLDETÉSI NYILATKOZAT

"Mi, Alexiánus Testvérek, megerősítve a közösség, az imádság, a szegények iránti elkötelezettség és alapítóinktól reánk hagyott öröksége által, partneri együttműködésben másokkal, tanúságot teszünk a Gyógyító Krisztusról Közegészségügyi Szervezetünk módszereivel. Tesszük ezt úgy külsőleg, mint belsőleg az egész emberre kiterjedő módon, óvjuk az egészséget és gondoskodunk a betegekről, haldoklókról, és minden társadalmi réteg kitaszítottjairól egészségügyi hálózatunkban és azon kívül is." (1980. október)

ALEXIÁNUS KARIZMA

Az Alexiánus karizma egy hívő közösség prófétai és bátor válasza Jézus Evangéliumára, amely imádságban és egyszerű életformában gyökerezik. Jézus követőiként a mi feladatunk, hogy segítő kezet nyújtsunk a szegények, a betegek és haldoklók, különösen a kirekesztettek és a gyöngék felé. Karizmánk másokkal együttműködve, megtérésre és teljes odaadásra hív bennünket, folytatva Jézus gyógyító és kiengesztelő küldetését.

CSATLAKOZZATOK AZ ALEXIÁNUS TESTVÉREKHEZ!
Hivatások jelentkezését várják az Alexiánus Testvérek, akik egyszerű emberek, de rendkívüli életet élnek

„Krisztus szeretete sürget minket”, hogy szerzetesként együtt keressük Istent az élet útján

  • Krisztusi közösségben
    a közösségi élet
    a szentmise
    a közös és egyéni imádság
    a közös és egyéni szentírási elmélkedés
    a havi rekollekció
    és szentségimádás által
  • A gyógyító Krisztussal
    a lelkigondozás
    a betegek és idősek szolgálata
    a szegények, elhagyatottak támogatása
    és a haldoklókkal való törődés által

Krisztusi szeretettel várjuk azokat a szabad állapotú, 20-45 év közötti, férfi jelentkezőket, akik hivatást éreznek, hogy Istentől kapott elhivatottságukat és talentumaikat a szociális és egészségügyi szolgálatban valósítsák meg. Különösen azokat várjuk, akik a testi- és lelki gondozás területén szeretnék ezt kifejezni szolgálatukkal, hogy így vegyenek részt az saját életük megszentelésében. Ehhez testvéri közösségre és Krisztusi, családias szeretetre számíthatnak az Alexiánus Testvérek évszázadok óta világszerte működő szerzetesi közösségében.

Egyházjogú státusz : pápai jogú laikus testvérek szerzetesi intézménye.
A rend jogi személy.

További Információt kérhetnek:
A magyarországi képviselőtől
Siska Sándor C.F.A.
Szent Alexius Rendház
9081 Győrújbarát Templomsor u. 7
Tel: +36 (96) 455-848; Fax: +36 (96) 455-872
E-mail: ; ;
Honlap: alexianusok.blogspot.hu
Facebook: Alexiánus Testvérek Kongregációja

Tartományfőnök:
Ft. Fr. Daniel McCormick C.F.A. Provincial Superior
3040 W. Salt Creek Lane, Arlington Heights, IL 60005 U.S.A.
Tel: (01) 847/463-8900 Fax: (01) 847/463-8920
E-mail:

Legfőbb elöljáró:
Brother Edward Walsh, C.F.A. Superior General
Generalate of the Alexian Brothers
198 James Blvd. Signa Mountain, TN. 37377-1816 U.S.A.
Tel: (423) 886-0212 Fax: (423) 886-0208
E-mail:

Alexiánus Testvérek Szent Erzsébet Otthona
Alapítva: 2009 Győrújbarát
H-9081 Győrújbarát, Templomsor u. 7.
Tel: +36 (96) 543-310; Fax: +36 (96) 543-318
E-mail: