II. János Pál pápa találkozása kispapokkal és szerzetesnövendékekkel

A helikopterek délután ötkor szálltak le, s a Szentatya a Mátyás-templomba ment, ahol már várta közel hatszáz kispap és szerzetesnövendék, akiknek nevében Dankó László érsek úr mondott köszöntőt:

Szentatya!
A magyar szeminaristák nevében köszöntőm az Egyház legfőbb Pásztorát. Jelen vannak itt a magyar egyházmegyék és szerzetesrendek növendékei, elöljáróikkal együtt. – Én magam a közelmúltban kaptam kinevezést az Apostoli Szentszéktől a magyar szemináriumok vizitálására, és részt vettem az őszi püspöki Szinóduson, amelynek témája a papnevelés volt. Milyenek legyenek a jövő papjai? – ez az egyik legfontosabb kérdés ma az Egyházban. Várjuk a Szinódus utáni apostoli buzdítást, a Szentatya iránymutatását.
Meghallottuk az Isten hívó szavát, magunkat egészen Jézusnak akarjuk adni Isten népe szolgálatában, küldetésünk teljesítésében. Krisztus szeretete sürget minket mások üdvösségének szolgálatában. Igazi közösségben akarunk élni Istennel és az emberekkel. Missziós küldetésre készülünk hazánkban az újraevangelizálás szolgálatára, egységben a Szentatyával és a főpásztorokkal.
Szentatya! Áldjon meg minket, tanítson és erősítsen meg, hogy szép és hiteles keresztény és papi életünkkel új hivatásokat nyerjünk. A názáreti Szűz legyen közbenjárónk!

Szent István király első vesperását imádkozta velük együtt a Szentatya, s a következő beszédet intézte hozzájuk:

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
1. Kedves magyar kispapok és szerzetesnövendékek!
Szívből, szeretettel köszöntelek valamennyiőtöket, elöljáróitokat és nevelőiteket, mindazokat, akik elkísérnek benneteket az oltárhoz, segítenek benneteket imájukkal, áldozatokkal, anyagi támogatásukkal.
Kedves fiatalok! „Mindig hálát adunk Istennek mindnyájatokért, ahányszor csak megemlékezünk rólatok imádságainkban”, mivel „tudjuk, Istentől szeretett testvéreim, hogy választottak vagytok”.[1] Örömmel fordulok hozzátok Szent Pál idézett szavaival, mert ezek, jóllehet mindazoknak szólnak, akik a keresztség révén „Krisztus Jézusban vannak”,[2] különös módon érvényesek rátok, akik a papságra készültök. Csakugyan, egészen különleges módon „választottak” vagytok, mivel megkaptátok azt az adományt és azt a küldetést, hogy – miként az apostolok – a feltámadott Üdvözítő látható munkatársai legyetek az üdvösség nagy művében. Ezért veletek örülök, és azt óhajtom, hogy „segítségetekre legyek eljövetelemmel; előrehaladástokra és hitből fakadó örömötökre”.[3]
Krisztus sokféleképpen hív szolgálatára. Hívását az elmúlt évtizedekben csak korlátozott számban követhették a fiatalok; meglehetősen kevés lehetőség nyílt arra, hogy szemináriumba vagy szerzetbe lépjenek. A papok lelkipásztori tevékenységét sok külső tényező korlátozta. Most az isteni kegyelem különleges idején, igazi „khairosz”-ban éltek, amelyben egyre több fiatal hallja meg Krisztus hívását, hogy kövesse őt.

2. Az Evangéliumok, amikor leírják a Tizenkettő „kiválasztását”, azt állítják, hogy Jézus, mielőtt küldetést adott volna nekik, magához hívta őket.[4] A „menjetek” küldetésének megfelel a „jöjjetek hozzám” hívása. Csakugyan, különleges hivatásunkkal együtt jár, hogy mindenekelőtt szorosan egyesülünk Jézussal, nemcsak mint „szolgák”, hanem egészen különleges módon, mint „barátai”.[5] Jézus az utolsó vacsora termében ejtette ki e szavakat, az Eucharisztia és a szolgálati papság megalapításához közvetlenül kapcsolódva. E szavak annak a szolgálatnak lényegét fejezik ki, amelyre készültök. Különleges módon arra vagytok kiválasztva, hogy Jézus Krisztus barátai legyetek.
Az isteni Mester megmagyarázta, mit jelent barátjának lenni: a szolga nem tudja, mit csinál ura; a barátok viszont mélyen ismerik egymást, mivel a barátságban az egyik feltárja magát a másiknak.[6] Önmagunk feltárása nemcsak valamiféle hideg, távolságtartó ismeretet eredményez. A barát megérti, elfogadja, megvédi barátját, valóságosan részesedik az életében. Az Úr ilyen szeretetközelségre hív bennünket, azt kéri, hogy „ugyanazokat az érzéseket ápoljuk magunkban, amelyek Krisztus Jézusban megvoltak”.[7] Azt óhajtja, hogy Krisztus „lelkületét” birtokoljuk.[8] Igazában ti már részesedtek Krisztus gondolataiban azáltal, hogy elfogadtátok hívását: részesedtek benne hivatástok révén. Ezért arra vagytok hivatva, hogy elmélyítsétek ezt az egységet, előrehaladva a barátság útján, és egyre inkább „mint barátai életetekkel, bensőséges azonosulástokkal ragaszkodjatok hozzá”.[9]
Ez a bensőséges baráti kapcsolat Krisztussal, a mély gyermeki viszony Istenhez, az Atyához, élő megtapasztalása annak, hogy bennünk lakik a szeretet Szentlelke – mindez együtt alkotja minden papi és szerzetesi élet szilárd alapját. A szemlélődés és az ima helyettesíthetetlen eszközök arra, hogy megvalósítsuk az egységet az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Ahogyan Mária, Jézus anyja megőrizte szívében Fia szavait és tetteit,[10] úgy a pap is csak akkor végezheti hatékonyan munkáját Krisztus és az Egyház szolgálatában, ha folytonosan szeme előtt tartja Isten végtelen szeretetének misztériumát. A szemináriumi előkészületi éveknek tehát az ima és a szemlélődés iskolájának kell lenniük, mivel a leendő pap egész lelkipásztori tevékenysége – az egyházmegyés papé éppen úgy, mint a szerzetesé – ebből a Krisztussal való bensőséges baráti kapcsolatból meríti táplálékát.

3. Kétségtelen, hogy a papnak is emberi természete van, ezért nem érzéketlen a földi gazdagság és az evilági siker vonzásaival szemben. De egyesül isteni Barátjával, Őreá tekintve megtalálja az erőt, hogy lemondjon a családról, a jólétről, a karrierről, az emberek kegyeiről,[11] hogy engedelmes legyen abban a „szolgálatban, amelyet rábízott az Úr”.[12]
Az első tanítványok, főleg a Tizenkettő, arra kaptak meghívást, hogy Jézus barátai legyenek. De ennek a kiváltságos kapcsolatnak feltétele a radikális elkötelezettségük volt. Krisztus hívására ma is az egyetlen lehetséges válasz az apostoloké: „Mindenüket elhagyták, és követték őt”.[13] Kedves szeminaristák! Ez a választás titeket is a Kereszt útjára vezethet. De még ha ez történne is, ne veszítsétek el a bátorságot! Nem egyedül kell megjárnotok ezt az utat. Jézus maga veletek jár; Ő most is, a jövőben is nektek adja Lelkét. A Szentlélek tesz tanúságot rólatok, hogy aztán ti is tanúságot tudjatok tenni Krisztusról.[14]
Jézus az igazi tanú: tanúskodik Istennek irántunk való szeretetéről azzal, hogy fenntartás nélkül átadja magát az emberiség üdvösségéért. A papoknak éppen így kell tanúskodniuk a szívükben élő isteni szeretetről, azáltal, hogy Krisztus munkatársaivá válnak a megváltás magasztos művében. Nem funkcionáriusokra, ügyintézőkre, vállalkozókra van szüksége az Egyháznak, különösen ma nem, hanem „Krisztus barátaira”, akik tanúságot tudnak tenni a Szeretetről, a mindenkit befogadó önzetlen szolgálat magatartásával.

4. Az apostolok kiválasztása nemcsak a Krisztushoz „jönni” hívását foglalja magában, s a felszólítást arra, hogy hagyjanak el „mindent” őérette.[15] A meghívás-hivatás tartalmazza a „menjetek” küldetését is,[16] hogy minden népet tegyenek a Mester tanítványaivá.[17] Látszólag ellentmond egymásnak a két parancs: jöjjetek és menjetek. A valóságban azonban ugyanannak a valóságnak két szempontjáról van szó. Jézus az, aki az Úr nevében jön;[18] Ő mindig közeledik a világhoz, keresi az elveszett emberiséget, amíg meg nem találja.[19] Krisztus barátja csak akkor maradhat vele, ha elfogadja, hogy állandóan mellette halad az elveszett bárány keresésében. Csak ha Jézussal haladtok, és megosztjátok aggodalmát az emberek üdvösségéért, ti, kedves papjelöltek, csak akkor találjátok meg vele az igazi egységet.
Mások felé menni a nagylelkű osztozás magatartásával: ez a szív megtérését föltételezi. Jézus választottjai szánják a fáradt sereget, akik olyan kimerültén fekszenek a földön, mint a pásztor nélküli nyáj.[20] Krisztus szeretete sürgeti választottait[21] arra, hogy minden körülmények között azokhoz menjenek, akikhez Krisztus küldi őket, mint Isten szolgáit, „nagy türelmet tanúsítva a megpróbáltatásban, a szükségben, a szorongattatásban, tisztességesen, megértőn, béketűrőn és jóságosan, a Szentlélekben és az őszinte szeretetben megmaradva”.[22]

5. Másokhoz menni Krisztus megbízásából missziós odaadást kíván. Nem elégedhettek meg azzal, hogy bezárkóztok plébániátokba vagy szerzetesházaitokba, arra várva, hogy mások forduljanak hozzátok – különösen az olyan országban, amilyen a tiétek is, amely a mély átmenet korszakában él: új társadalmat épít, amely a szabadságon és az igazságon alapul. A jelen pillanat történelmi kihívást jelent minden keresztény számára, de főleg számotokra, akik a papságra készültök. Közép- és Kelet-Európa térségét hatalmas várakozás hatja át: a nép kiábrándult a tegnap még uralkodó ideológiából, s most azt kérdezi, végső soron mi is a létezés értelme, kérdéseket tesz föl az igazságról, kérdez Istenről. Ezekhez az emberekhez szól a küldetéstek, akár hívők, akár nem; e küldetést kell éreznetek, miként Szent Pál éjjeli látomásban hallotta a macedón férfi hangját: „Jöjj Macedóniába, és segíts rajtunk!”[23]
Az Egyház természeténél fogva missziós: örül, ha elviheti a világra az emberiség üdvösségéért keresztrefeszített és feltámadt Ura „Örömhírét”. Egész Európában, de különösen azokban az országokban, amelyek nemrég nyerték vissza szabadságukat, sürgető az új evangelizálás. Ti arra kaptatok meghívást, hogy hazátok misszionáriusai legyetek. Szembe kell néznetek azzal a tudatlansággal, amely abból ered, hogy évtizedekig hiányzott a megfelelő hitoktatás. De szembe kell néznetek a fogyasztói szemléletmóddal és a gyakorlati materializmussal is, hiszen ezek nem kevésbé akadályozzák a hithirdetés elfogadását.

6. Kedves szeminaristák! A meggyőzés és a kiengesztelődés műve a szó révén valósul meg. Az a küldetéstek, hogy tanítsátok az embereket mindannak megtartására, amit Jézus apostolainak mondott.[24] Az Üdvözítő Jézushoz nem valami irracionális lelkesedés révén lehet csatlakozni. Be kell fogadni az igehirdetés isteni szavát, nem mint emberi szót, hanem valóban mint Isten szavát, amely a hívőkben működik.[25]
Ez a szó le van írva az Evangéliumban, és az Egyház szava ezt hűségesen áthagyományozza, kifejti és hirdeti. A Szentlélek kétezer éve állandóan elevenen tartja az Egyházban ezt az emlékezetet, és megmagyarázza mindazt, amit Jézus tanított.[26] Az Egyház megnyitja nektek kincstárát, értelmét és szívét, és átadja nektek a reábízott szót, a benne kibontakozott igét, hogy ti is átadhassátok másoknak. Ez azoknak a tanulmányoknak a célja és értelme, amelyet az Egyház végeztet veletek. Szorgosan merüljetek el e tanulmányokban. Az Egyház századokon át hangsúlyozta, hogy szolgái, mielőtt elkezdenék szolgálatukat az emberek között, mélyedjenek el e tanulmányokban. Bízzatok az Egyházban. Ne engedjetek a kísértésnek, amely azt sugallja, hogy e tanulmányok meddők, fölöslegesek. Ezeknek kell rásegíteniük benneteket arra, hogy behatoljatok Isten titkaiba, elmerüljetek a háromságos egy Isten végtelen szeretetében, teljes összhangban a mai Egyház élő hitével, amelyet a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai fejeznek ki. így kerülhetitek el azt, hogy szolgálatotok hiábavaló aktivizmus legyen. Ellenkezőleg – így lesz igazi és hatékony „szolgálata az igének”.[27]

7. Mert hirdetnetek kell az igét, amely „egyszer s mindenkorra a hívők öröksége”,[28] „kérve, intve, buzdítva”,[29] alkalmazva a kor változó körülményeihez, hogy így hallgatóitok be tudják fogadni. Kétségkívül tisztelettel emlékeztek azokra a papokra, akik azelőtt tanították a népet és nevelték a keresztény életre. De nem másolhatjátok le egyszerűen az ő magatartásukat és beszédeiket. Az emberiség és benne az Egyház a történelemben él, mindig változóan. Jézus Krisztus „ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”,[30] de minden korban teljességének más-más szempontja ragadja meg az emberiséget.
A II. Vatikáni Zsinat világosan kifejtette az igehirdetés és a lelkipásztori tevékenység útjait, amelyek megfelelnek a modem körülményeknek és tekintetbe veszik korunk legégetőbb problémáit. Az Egyház reflexiója és gyakorlata a zsinatot követő években tovább konkretizálta és fejlesztette a zsinat indításait. Meg kell ismernetek az Egyház mai irányelveit. Ez nem történhet fáradság nélkül. Elsősorban a nyelvi akadályokat kell leküzdenetek. Nincs kizárva, hogy első látszatra bizonyos irányok és kezdeményezések idegennek tűnnek hazátok jelenlegi valóságában. Mégis, mindig káros az, ha valamelyik helyi egyház eltér azoktól az utaktól, amelyeket az egyetemes egyház az idők jeleinek megfelelően választ, annál is inkább, mivel a különböző országok körülményei gyorsan változnak, és ma már egyetlen térség sem marad teljesen elszigetelve a többitől.

8. A magyarországi egyháznak megvan a lehetősége arra, hogy megújuljon a zsinat szellemében, hogy megvalósítsa Krisztusban a hit, a remény és a szeretet valódi közösségét, és az egész nemzetben szétárassza az Evangélium fényét. Ti valamennyien arra kaptatok meghívást, hogy ebben az újjászületésben tevékenyen részt vegyetek tanulással és imával, odaadástokkal és életetek tanúságtételével, érvényre juttatva a világi hívek szerepét is, akik Krisztus Testének tagjai, sajátos jogokkal és felelősséggel. Az lesz a feladatotok, hogy olyan egyházközséget hozzatok létre, amelyben kisebb közösségek alakulhatnak ki állandó összeköttetésben veletek és a megyéspüspökkel.
Missziós feladatotok arra is kötelez benneteket, hogy helyes kapcsolatot létesítsetek a nemhívőkkel. Ne feledjétek, hogy megtérésük Krisztushoz többnyire a ti tanúságtételetekből indul ki, az Örömhír hirdetéséből, amelyet szóval és tettel tártok elébük.
Mégis a legjelentősebb formája a közösségnek, amelyet a jövőben meg kell valósítanotok, a paptestvéreitekkel való közösség lesz, szoros egységben a megyéspüspökkel. A pap élete könnyen elszigetelődhet, és elfojthatja az állandó tevékenység. A megkezdett úton való állhatatosság egyetlen biztosítéka a pap számára az, hogy őszinte és mély kapcsolatban marad Krisztussal és testvéreivel a Szentlélekben való szeretet által. A szemináriumban közösségben éltek: ezek az évek kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy a gyakorlatban megtanuljátok, hogyan lehet létrehozni olyan közösséget, amely a szentháromságos szeretetközösség eleven folytatása.

9. Szűz Mária segítsen benneteket, hogy elfogadjátok kettős szólítását: jöjjetek az üdvözítő Jézushoz, hogy Vele legyetek – és menjetek a világba, hogy üdvözítsétek azt. Ha Isten akaratát akarjuk követni, össze kell kapcsolnunk ezt a kettős feladatot. Mária példájára nektek is mindig össze kell kapcsolnotok ezt a két erényt, amelyek nincsenek ellentétben egymással, sőt egymást kölcsönösen kiegészítik és gazdagítják.
Mária méhébe fogadta a testté lett Igét, és mindig teljes egységben maradt Jézussal szerető anyjaként és hűséges szolgálójaként. Isten titeket is kiválasztott arra, hogy beteljesítsétek a keresztségben kapott hivatást, minden eszközt felhasználva a belső élet teljes kifejlődése érdekében: Isten szavának hallgatását, amely megvilágítja és megerősíti szíveteket, s elvezet Krisztus egyre radikálisabb követésére; a személyes imát, amely lehetővé teszi, hogy állandóan Isten jelenlétében éljetek; a liturgikus imát, amely az egyház nyilvános imájának fő közvetítőivé tesz titeket; az aszkézisre törekvést, mivel hivatástok olyan lemondást és áldozatot követel, amit csak az egészséges, kiegyensúlyozott és állandó aszketikus képzés biztosíthat.
Mária az emberiség Anyja, minthogy János személyén át Krisztus az egész emberiséget reá bízta. Ti is arra kaptatok hivatást, hogy igazi atyai gondoskodással teremtsétek meg, tápláljátok és fejlesszétek a keresztény nép életét, hirdetve Isten Szavát, s megerősítve a hívek személyes és közösségi tanúságtételét a szentségek kegyelmével.
A Legszentebb Szűz, aki méhében őrizte az Igét és a világnak adta, legyen mindig papságotok anyja. Találjatok Őbenne, a gyengéden szerető Anyában a segítség és a vigasztalás élő forrására. Szolgálatotok így lesz különösképpen termékennyé.

10. Ezekkel a gondolatokkal valamennyiőtöknek azt kívánom, hogy Isten kegyelmével érjétek el a papság célját, hogy így Krisztus jelenlétének élő jelei legyetek a szívetekre bízott nyáj körében. Tudjatok mindig hiteles tanúságot tenni a kinyilatkoztatott Szóról, legyetek a lelkek szelíd és erős vezetői, a szent életek ihletői, világosságot árasztó és türelmes nevelői ennek az Isten előtt oly kedves magyar népnek, hogy hűséges maradjon Krisztushoz és Evangéliumához.
Szeretettel adom áldásomat valamennyiőtökre, elöljáróitokra és közösségeitekre.

A Mátyás-templomból a Szentatya a Népstadionba ment, ahol már délután négy óra óta készülődött az ifjúság a fogadására.

Jegyzetek:
[1] 1Tesz 1,2.4.
[2] Vö. 1Kor 1,30.
[3] Fil 1,25.
[4] Vö. Mt 10,1; Mk 6,7; Lk 6,13; Lk 9,11.
[5] Vö. Jn 15,15.
[6] Vö. Jn 15,15.
[7] Fil 2,5.
[8] Vö. 1Kor2,16.
[9] Optatam totius 8.
[10] Vö. Lk 2,51.
[11] Vö. Gal 1,10.
[12] Vö. ApCsel 20,24.
[13] Lk 5,11.
[14] Vö. Jn 15,26-28.
[15] Vö. Lk 5,11.
[16] Vö. Mt 10,5; Mk 6,7; Lk 9,2.
[17] Vö. Mt 28,19-20.
[18] Vö. Mt 21,9; Mk 11,9; Lk 19,38; Jn 12,13.
[19] Vö. Lk 15,4-6.
[20] Vö. Mt 9,36.
[21] 2Kor 5,14.
[22] 2Kor 6,4-6.
[23] ApCsel 16,9.
[24] Vö. Mt 28,20.
[25] Vö. 1Tesz 2,13.
[26] Vö. Jn 14,26.
[27] ApCsel 6,4.
[28] Júd 3.
[29] Vö. 2Tim 4,2.
[30] Zsid 13,8.